Ukrajna: „Minél rosszabb, annál jobb!”

Inkább vetnek be külföldi zsoldosokat, minthogy engedjenek a kelet-ukrajnaiak föderációs és nyelvi követeléseinek. Oroszország újabb lépésre kényszerítése lehet a cél.

Ukrajna - Blackwater Zsoldos.jpegEz itt csak illusztráció, de már fényképet is közzétett azokról a zsoldosokról április 9-én az orosz állami televízió, akik - amint a linkkel elérhető adás 8:30 percében látható - bár egy ukrán kommandós egység ruháját öltötték fel, állítólag angolul beszélnek és a kelet-ukrajnai Donyeckben tartózkodnak. Egyes nyugati híradásokat követően, az orosz tévécsatorna előző napi Szpecialnij korrespondent (Kiküldött Tudósító) műsorában egy katonai szakíró azt valószínűsítette, hogy az amerikai Blackwater nevű biztonsági cég, vagy valamely másik hasonló, diverzánsokat, mesterlövészeket, lehallgatási és robbantási szakértőket szolgáltató vállalkozás embereiről lehet szó.

 

Az ilyen cégeket főként az amerikai külügyminisztérium és a Pentagon foglalkoztatja olyan piszkos feladatok megoldására, amelyeket az 1949-es Genfi Konvenció értelmében hivatásos katonákkal nem végeztethetne el. Az orosz szakértő szerint a Kijevben puccsal hatalomra került milliárdosoknak nem okozhat gondot, hogy ilyen zömmel amerikaiakból álló, hírhedt osztagokkal kíséreljék meg a rendteremtést Kelet-Ukrajnában, ahol a legnagyobb ipari városokban – Donyeckben, Harkovban, Luganszkban – napok óta tömegtüntetések vannak. Mi több, a megmozdulások kezdenek kifejezett felkelésekbe torkollni.

A nagyrészt oroszok lakta területen kialakult mostani viszonyok a februárban, a fővárosban lezajlott hatalomátvétel forgatókönyvét tükrözik. A tömegek főtereket és középületeket foglalnak el, fegyveres milíciákat szerveznek, népi kormányzót választanak... Az események hasonlóak, csak az irányuk ellentétes. Amíg Kijevben és Galícia városaiban nyugati orientálódást, és ukránok által uralt országot követeltek az újnáci banderista alakulatok által támogatott megmozdulások során, Kelet-Ukrajnában az orosz ajkúak lázadnak az új hatalom által a fő közigazgatási tisztségekben kinevezett oligarchák és a velük érkezettek ellen. A fő követelések:

  • Ukrajnát alakítsák föderatív állammá, ahol az egy tömbben élő nemzetiségek autonóm köztársaságokat hozhatnak létre, amelyek aztán egymással egyenrangú módon léphetnének szövetségre az ukrán állam keretein belül.
  • Ukrajnában ne csak az ukrán, hanem az orosz is legyen államnyelv, ahogyan az a puccs előtt is volt!
  • Ukrajna tartsa magát távol a NATO-tól!
  • Számolják föl a fasiszta csoportosulásokat!

A vérmesebbek azonban már ma is az Oroszországhoz való visszatérést követelik és az ukrán zászlót oroszra cserélik a középületeken. John Kerry amerikai külügyminiszter, no meg a kérdéses legitimitású ukrán vezetők azt szajkózzák, hogy a feszültséget Oroszország gerjeszti. E tekintetben azonban még az Európai Unió ukrajnai ügyekben enyhén szólva hézagosan tájékoztató televíziója, az Euronews is rendre Kerry mondatai ellen állítja Szergej Lavrov nyilatkozatait. Az orosz külügyminiszter makacsul tagadja, hogy Oroszország keltené a hangulatot; továbbá újból és újból arra hív fel, hogy a föderatív Ukrajna megteremtésére kellene koncentrálni az erőket.

Az a benyomásom, hogy egyelőre – persze hosszabb távon más lehet a helyzet – Oroszországnak nem hiányzik újabb több millió ember befogadása. Az orosz tévéadásokból is kiderül, hogy mekkora erőket követel az orosz kormánytól a 2 és fél milliós Krím lakosságának orosz útlevéllel való ellátása, a sok helyen putrikban élő tatárok anyagi és önálló képviseleti követeléseinek kielégítése, a Krím pénzügyi és adórendszerének az orosz feltételeknek megfelelő átállítása, a közintézmények, az iskolák, az egészségügy folyamatos működtetése, a biztonsági kérdések megoldása, az ukrán katonai eszközök egy részének visszaszolgáltatása. Ráadásul mindezt egy olyan időszakban, amikor korántsem szárnyal az orosz gazdaság.

A Krím integrálásának szerteágazó tennivalói és a nagy kiterjedésű, megannyi feszültséggel terhes Oroszország napi működtetése mellett a moszkvai vezetés többek között azzal van elfoglalva, hogy egy majdani bojkott miatt megoldja a gázszállítások Kínába való terelésének technikai és ártárgyalási feladatait. Megkezdték a hadiipar felkészítését arra, hogy pótolhassák az esetleg kieső ukrajnai beszállítók termékeit. (Megjegyzem, a súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdő ukrán kormány már titkos tárgyalásokat folytat Törökországgal és Kínával a nagy hatótávolságú, az eddig az oroszokkal közösen gyártott rakéták dokumentációjának értékesítéséről.) A szankciók miatt napirendre kellett tűzni a MasterСardnak és a Visanak egy orosz–kínai, vagy orosz–japán hitelkártyával való, korántsem egyik napról a másikra történő kiváltásához szükséges feltételek megteremtését és így tovább.

Noha a hazafias lelkesedéstől fűtött orosz közvélemény részéről óriási a nyomás az 1991-ben a határokon kívül rekedt nemzettestvérek visszafogadására, Vlagyimir Putyinnak és csapatának ebben a pillanatban nem újabb 8 millió orosznak az ukrajnaihoz képest jóval magasabb szintű anyagi ellátottságot igénylő annektálása a legnagyobb gondja, hanem az, hogy kézben tartsa a folyamatokat. Kézben tartsa, miközben az amerikaiak fokozzák katonai jelenlétüket a Fekete-tengeren, Romániában, Lengyelországban és a baltikumi államokban. Kézben tartsa, miközben az USA cégei arra törekszenek, hogy hosszú távon kiszorítsák Oroszországot az európai gázpiacról, hogy helyet csináljanak saját energiahordozójuknak. Kézben tartsa, miközben részben elszigetelik a nemzetközi szervezetekben, amelyekbe bevették az elmúlt években, sőt amelyekben bizonyos tekintélyre tett szert. Ne becsüljük le, hogy ez legalább annyira személyes ügye lehetett Putyinnak, mint magának az országnak a belső konszolidálása!

Ám a jelek szerint vannak olyan jelentékeny erők, amelyek nem a megegyezésre játszanak. Ezek léphettek akcióba azon a február 21-ei napon is, amikor az ellenzéki vezetők és a legitim Janukovics ukrán elnök, valamint a német, a francia, a lengyel külügyminiszter megállapodást írtak alá az előrehozott elnökválasztásról, a 2004-es alkotmány visszaállításáról, a nemzeti egységkormány létrehozásáról. De szinte nyomban fegyveres összecsapásokra került sor, s a parlamentbe fegyveresen betört szélsőségesek asszisztálásával Amerika barát és szélsőjobbos vezetők vették át a hatalmat. Azóta nőttön nő a feszültség Ukrajnában.

Az egyik csoport, vagyis a nyugatiak támogatását élvezők rögeszmésen szónokolnak az egységes ukrán Ukrajnáról, de nyilvánvalóan tudatában vannak, hogy ezzel a mindent szétzüllesztő polgárháború veszélyét növelik, mert képtelenség az a szándék, hogy másodrendű állampolgárokká degradálják a nyolcmilliós orosz, meg a többi kisebbséget. Ráadásul egy olyan országban mutatkoznak hajthatatlannak, ahol a hatalom birtokosai bizalmatlanok a belügyi alakulatokkal szemben – olyannyira, hogy inkább külföldi zsoldosokat hozatnak –, s ahol a szélsőjobboldali fegyveresek egyre inkább úgy érzik: kijátszották őket, csak addig volt szükség rájuk, amíg a régi-új oligarchák visszakapaszkodhatnak a hátukon a hatalomba. Az adott helyzetben nem elhanyagolható a provokatív hatása annak sem, hogy ezeknek az új vezetőknek a többsége zsidó származású, amint ennek az orosz médiában immár egyre gyakrabban hangot adnak.

A másik nagy erő, a keleti iparvárosok egy tömbben élő orosz lakossága tegnap még valószínűleg megelégedett volna azzal, ha kielégítik a fentebb általam pontokba szedett követeléseit. Ezzel talán egyben lehetett volna tartani ezt az ebben a formában korábban soha nem létezett, ellentétes nyelvi, vallási és kulturális érdekek mentén szabdalt országot. De lehet, hogy ez ma már kevés nekik, s az indulatok tengerén egyre sodródik a világ az egyre kezelhetetlenebbé, ellenőrizhetetlenebbé váló események irányába. Ennek következtében ezúttal is megtörténhet az, ami már annyiszor megtörtént a történelemben: az elbizakodott politikusok azt gondolják, az események irányítóiként bármikor beavatkozhatnak, s ha kell, leállíthatják a láncreakciókat. Ám ezek az emberi folyamatok idővel ugyanúgy megzabolázhatatlanok, mint ahogyan a Kijev fölötti Csernobil katlanjával sem tud mit kezdeni a világ. Nagy árat fizethetünk még azért a jövőben, mert most mintha valakik a minél rosszabb, annál jobb felfogás szerint hozzák meg a döntéseket.

#

 A Bekiáltás blogban 2014-ben Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban megjelent bejegyzések listája: