Ukrajna: Korlátozza magát a NATO

A NATO-csúcs ukrajnai fejezete végre az önkorlátozásról szólt. Nem a putyini Oroszország, hanem a NATO-tagok vérmesebb részének, mindenek előtt az Amerikai Egyesült Államok hátralépésről. Arról, hogy az USA belátni kényszerül: az Oroszország elleni felvonulását itt és most meg kell szakítania.

Ukrajna - NATO csucs2014-09-04xx.jpegA walesi Newportban megtartott értekezlet résztvevői szavakban kiálltak az ukrán kormány mellett. De az ukrán államfő egyelőre nem reménykedhet abban, hogy az észak-atlanti katonai szervezet különleges státust biztosít országa számára. Nem számíthat közvetlen NATO-fegyverszállításokra sem. Mert ahogyan az ATV tegnap éjszakai nemzetközi hírműsorában a szerkesztő elmondta: felvállalhatatlan, hogy NATO-fegyverekkel lőjenek a kelet-ukrajnai oroszokra.

Konkrét ígéret csupán arra van, hogy a NATO tanácsokat ad az ukrán hadsereg átszervezésére, közreműködik a sebesült ukrán katonák rehabilitációjában. Esetleg átutal némi pénzt. Fegyvereket legfeljebb a szervezet egyes tagországaitól kaphat Kijev, ami jelzi, hogy a civilizált világ annyira azért nem kényes más országok békés lakóinak lelődözésére, hogy lemondjon egy ezzel összefüggő üzletről.

A lényeg, a lényeg, hogy – ha még a pénteki tűzszünetnek is érvényt lehet szerezni – egyelőre fellélegezhetünk. Talán megakadályozható, hogy tovább eszkalálódjék a helyzet. Az előző napok propagandaháborújához, Barack Obama amerikai elnök tegnapelőtt Tallinnban pufogtatott frázisaihoz képest, hál’ istennek, tere látszik a békés rendezésnek.

Az enyhülés további jele közé tartozik, hogy immár Francois Hollande francia elnök is nyomatékosította: nem arról van szó, hogy Franciaország nem szállítja le a két Mistral típusú helikopterszállító hajót – amelyek testét mellesleg Oroszországban gyártották –, csupán úgymond felfüggesztették a szállítást. (A fogalmazás – magunk között szólva – dodonai, minthogy a szállítás még nem esedékes, legföljebb a szerelést lehetett volna felfüggeszteni. De azt meg ugye..?)

Angela Merkel német kancellár is figyelmeztetett: bár megvédik a kelet-európai térséget minden potenciális agresszortól, de a NATO-orosz szerződéseket is be kell tartani. Azt meg már én teszem hozzá: bár annyi év után most felgyorsították egy lehetséges amerikai űrhajó gyártásának pályáztatását, sok víz lefolyik le még a Missisipin, amíg az USA negligálhatja az orosz hordozórakétákat, amikor az űrállomásra amerikai űrhajósokat kell feljuttatni, vagy teljesen lemondhat az EU műholdjainak orosz rakétákkal történő pályára állításáról.

Hogy mi állhat e fordulat mögött?

Túl azon, hogy nyilvánvalóvá lett a Kreml eltökéltsége, s hogy világossá vált: az Oroszország elleni szankciók bumerángként hatnak, nem becsülném le annak a tanulmánynak a szerepét, amely a NATO-csúcs előestéjén a mértékadó amerikai külpolitikai folyóiratban, a Foreign Affairs-ben jelent meg John J. Mearsheimer, a Chicagói Egyetem tanára, a témában állítólag a harmadik legbefolyásosabb szakértő tollából. A cikket az MTI nyomán az ATV honlapja is ismertette. (Mellesleg azt gyanítom, hogy Kövér László tegnapelőtti úgymond szókimondó, bár az én ízlésemhez képest részben cinikus beszéde már ennek tudatában hangzott el.)

Az írás rámutat arra, hogy a NATO keleti bővítése tragikus hiba volt. A téves helyértékelés következtében a nyugat hibás az ukrajnai válság fegyveres konfliktussá változásában, Putyin provokálásában. „Gondoljanak bele az amerikai felháborodásba, ha Kína egy jelentős katonai szövetséget építene ki, amelybe Kanadát és Mexikót is megpróbálná bevonni” – jellemezte az állapotot a szerző. Mearsheimer – az amerikai és az európai, közte a magyar média legtöbb elemzőjétől eltérően – törvénytelen puccsnak nevezte az előző, törvényes választásokon hatalomra került Janukovics elmozdítását. A professzor kendőzetlenül ír arról – ami a Bekiáltás blog rendszeres olvasói előtt rég nem titok –, hogy az Egyesült Államok 1991 óta ötmilliárd dollárral támogatta az ukrajnai nyugat-barát politikai erőket. Kiszivárgott telefonbeszélgetések szerint az USA már régóta azt az Arszenyij Jacenyukot akarta ukrán miniszterelnöknek, aki végül megkapta a posztot.

Saját korábbi vélekedésemet látom visszaigazolni az amerikai szaktekintély soraiból, amikor ezt olvasom: „Ugyan sokan úgy vélik, hogy Putyin a Szovjetunió újjáélesztésén mesterkedik, és a Krím után újabb területeket akar bekebelezni, de ez az álláspont jobban megvizsgálva nem helytálló. Ha Putyin terjeszkedésben gondolkodna, annak minden bizonnyal Janukovics megbuktatása előtt is jelét adta volna, de még arra sincs bizonyíték, hogy a Krímet meg akarta szerezni - valójában a félsziget elfoglalása inkább egy spontán reakciónak tűnik Putyin részéről. (…) Mindemellett a nyugatnak egy sor másik ügyben szüksége van Oroszország együttműködésére, Afganisztántól Iránon át Szíriáig.”

Ehhez képest a Népszabadság mai szerkesztőségi vezércikke még mindig a lejárt lemezről szól. Az általam egyelőre előfizetett lapnál úgy látják: Putyin és társai félnek, Obama és társai nem félnek.” Utóbbiak többek között azért nem – így a Népszabadság –, mert ők többek között a szabad és tisztességes választások, a szabad sajtó, az erős civil társadalom, a vezetők elszámoltatásának, a befogadó társadalom, a piaci verseny hívei. Ne menjünk itt bele, hogy melyek voltak mindig is az e kifejezéssekkel leírt liberális eszme tényleges valóra válásának korlátai, s hogy a mai nyugati államokban a már-már oligarchikus társadalom jegyei miként kezdik elfedni a demokratikus hatalomgyakorlásról, a mindenkire érvényes szabadságról, az ember és ember közötti egyenlőségről, a szabadpiaci versenyről szőtt régi álmokat! Emeljünk ki csak egyet ezek közül! Azt, hogy az úgymond  szabad választások hívei mindig is készek voltak fegyveres államcsínyeket finanszírozni saját országuktól távol – most éppen Ukrajnában –, ha a háttérben álló gazdasági óriások érdekei úgy kívánták.

Ami pedig Putyin félelmét illeti. A NATO-csúcs, és a minszki tárgyalások időszakában épp a távoli Mongóliában vendégeskedik…

#

 A Bekiáltás blogban 2014-ben Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban megjelent bejegyzések listája: