Ukrán és orosz szakértők szerint a föderalizációs törvény elfogadásával évekig tartó alkudozás kezdődhet. Julia Timosenko megalázónak és árulónak nevezte a Rada döntését.

Immár a Magyar Távirati Iroda is kiadta a hírt, hogy csütörtökön Petro Porosenko ukrán államfő aláírta a kelet-ukrajnai Donyeck és Luganszk megye egyes területeinek különleges jogállásáról szóló törvényt. Az úgymond a kelet-ukrajnai konfliktus békés feloldását célzó törvényt szeptember 16-n fogadta el a kijevi parlament.

A jogszabály lényegében föderalizálja az oroszpárti szakadárok által megszállt régiót. Ennek jegyében az érintett részek különleges önkormányzati jogokat kapnak; a különleges jogállás megteremtése érdekében december 7-ig rendkívüli helyhatósági választásokat fognak tartani; szavatolják az orosz és minden más nyelv szabad használatát a magán és a hivatalos életben, és ezek oktatását és fejlődését is támogatásáról biztosítják; teljes körű amnesztiát hirdetnek az ukrajnai harcok résztvevőinek.

Végre! – sóhajthatnánk fel, arra gondolva, hogy valami ilyesmit követelt márciusban a Krím, továbbá a délkelet-ukrajnai területek lakóinak nagy többsége. Aztán az is eszünkbe juthat, hogy ha még márciusban meghozza ezt a döntést az ukrán parlament, akkor talán nem tört volna ki a polgárháború. Csakhogy márciusban nemhogy az autonómiáról, meg a részbeni pénzügyi függetlenségről nem akart hallani a puccsal hatalomra került ukrán vezetés, de még az orosz nemzetiségűek és anyanyelvűek hivatalos orosz nyelvhasználata és az oroszul folyó iskolai oktatás elé is akadályt gördített.

De történt, ami történt, immár fellélegezhetünk! Ám az Index szerkesztője sietve hozzáteszi a jó hírhez: „A papíron jól hangzó elképzeléseket valószínűleg nem lesz egyszerű életbe léptetni, különös tekintettel arra, hogy a térségben az oroszok által támogatott szakadárok szerdán is komoly támadásokat intéztek a luganszki ukrán állások ellen”.

Az is óvatosságra int, hogy az ukrán parlament 450 képviselőjéből mindössze 227-en támogatták a törvényjavaslatot. Például Julia Timosenko pártjának parlamenti frakciója sem támogatta elfogadását. Ebből következhet, hogy nem csak a szakadárok és az ukrán hadsereg, valamint a nácgárdista szabadcsapatok között folytatódó harcok okozhatják, ha zátonyra fut a jogszabály végrehajtása. Mert - amiként még az orosz elnök is utalt rá milánói sajtótájékoztatóján - természetesen nem csak a szakadárok sértik meg a tűzszünetet, hanem a talán egy nagyobb október végi támadás előkészítését most szervező ukrán hadsereg is. Utóbbi például azért, hogy elterelje a figyelmet a tankok, az ágyúk beásásáról, a NATO-országoktól kapott különféle katonai segédeszközöknek a térségbe szállításáról, vagy hogy akadályozza - amint ez a közelmúltban is történt - a lelőtt maláj utasszállító repülőgép roncsainak az EBESZ megfigyelőinek jelenlétében történő összeszedését.

A föderalizációs törvény végrehajtásának lehetséges akadályai után kutatva a függetlennek tekintett orosz Kommerszant, egyik tegnap délutáni elemzésére bukkanok. Ebben többek között az áll, hogy „a törvény hatálya azokra a területekre terjed ki, amelyek jelenleg nem állnak az ukrán hatóságok ellenőrzése alatt, és csak attól az időszaktól érvényes, amikortól ebben a régióban megszűnnek a harcok, és a terület visszatér Kijev irányítása alá”. Az újság tudósítója által megkérdezett Julia Timosenko-féle Batykivscsina párti képviselő, Alekszandr Briginyec szerint legalább három évre van szükség a helyzet normalizálásához azt követően, hogy kivonták onnan az alakulatokat. Maga a volt államfő, Timosenko szerint „ez a törvény megalázó és áruló”, ami „nem hoz békét Ukrajnának”. Ő csak úgymond genfi jellegű keretek között, tehát nemzetközi garanciák mellett tudja elképzelni a tényleges rendezést.

Így, persze már mindjárt más színben tűnik fel a helyzet!

Egy szintén a Kommerszant által idézett ukrajnai szakértő Alekszej Poltorakov szerint a törvény merő formalitás, amely nem elégíti ki a konfliktusban részt vevő feleket. „Kijevnek nem kell teljesítenie a benne foglaltakat mindaddig, amíg harci cselekmények folynak a Don-medencében, a saját magukat köztársasággá nyilvánítók számára viszont túlságosan kevés ahhoz képest, hogy ők önálló államiságról beszélnek.”

A híres diplomataképző, az egyetemi rangú Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Állami Intézete (MGIMO) politikaelméleti tanszékének docense, Kirill Koktis a Kommerszant FM rádióban azt mondta, hogy a törvény a minszki megállapodás Kijev részéről történő teljesítésének, az ukrán hatalom és a felkelők közötti politikai alkudozás kezdetének fogható fel. Kijev ezen a módon igyekszik demonstrálni - a külföld előtt - megegyezési készségét, s hogy az ukrajnai hatalom csak törvényes keretek között hajlandó a megállapodásoknak érvényt szerezni.

Ennyi, és nem több, mert a politológus szerint a felkelők túl sok vért áldoztak azért, hogy könnyen engedjenek, ráadásul Ukrajna mai katasztrofális helyzetében semmilyen gazdasági előnyük nem származhat abból, ha az érintett területek az ukrán állam keretei között maradnak. Hozzá, amint a helyzet kissé konszolidálódik, folytatódni fog az oligarchák harca a javakért, ami lehetetlenné teszi állami tartalékok felhalmozását, s például a polgárháború következtében keletkezett jelentős károk felszámolását. Emellett mintha ellentétek lennének a politikai hatalom két USA által támogatott tényezője, Petro Porosenko államfő, illetve Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök között, hogy a Rada, a képviselőház végletes megosztottságáról már említést se tegyünk.

Talán ennyi is elég annak illusztrálására, hova tegyük majd azokat a minden bizonnyal hamarosan széles körben terjesztett híreszteléseket, amelyek szerint karnyújtásnyira van a béke Ukrajnában, amit persze kizárólag az ügyeletes mumus, Vlagyimir Putyin miatt nem lehet megteremteni. A demagóg magyarázatok mellett aztán a jövőben is elsikkad majd, hogy Ukrajnában egyre nagyobb befolyásra tesznek szert a banderista-fasiszták.

A héten például nemzeti ünneppé tette az ukrán parlament október 14-ét. Ehhez a naphoz kapcsolják az Ukrán Felkelő Hadsereg alapítását. A náci Németország oldalán 1943-tól leginkább büntető akciókban részt vevő banderista hadsereg tagjai ritka kegyetlenséggel irtották a velük nem szimpatizáló ukránokat, a zsidókat, az oroszokat, a beloruszokat, a lengyeleket. Ehhez képest Ukrajnában mostantól minden évben megemlékeznek a gaztetteket elkövető hadsereg alapításáról. Tegyük hozzá: Petro Porosenko államfő javaslatára. Egyúttal mind több helyen állítanak szobrot az alapító Sztyepan Banderának. A parlament döntésétől is fellelkesülve, Kijevben és más ukrajnai nagyvárosokban a Hitler hatalomra juttatásában tevékeny szerepet vállalt SA 1933-1934-es fáklyás felvonulásaihoz hasonló éjszakai meneteken demonstráltak a héten a banderista-fasiszták kétes örökségét magukévá tevő, a nácikéra hasonlító jelképeket magukra aggató fiatalok és idősebbek ezrei.

Mindez olyan kínos – egyébként sokak által előre megjósolt – fejleménye a CIA által kitervelt és irányított geopolitikai és gazdasági játszmáknak –, hogy a legtöbb nyugati médium mindmáig hallgat a banderista-fasizmus ukrajnai térhódításáról, s annak méreteiről. Hallgat, mert egyre világosabbá válik, hogy újnáci erőkkel szövetkezett az amerikai kormányzat annak érdekében, hogy térdre kényszerítse Oroszországot. Igaz, be kell lássuk: e nagy horderejű tervhez képest csupán taktikai kérdés, hogy a  Donyeck és Luganszk megye egyes területeinek különleges jogállásáról most elfogadott törvényt végrehajtják-e valaha, vagy sem.

#