Nemcsak a nyugati világban támadják az orosz államfőt, de a moszkvai héják is, amikor az ukrajnai harcokba való nyílt beavatkozást követelik a Medvegyev-kormánytól.

Vlagyimir Putyin orosz államfőt vehemensen támadják a nyugati világban. Köztük a Magyarországon putyinozó hangulatkeltőkkel sodródó, jobb sorsra érdemes Oroszország szakértők. A hivatásos nyugati propagandisták – beleértve a meghökkentően kevés forrásból dolgozó, jórészt a saját világképhez igazított információkat közvetítő, úgynevezett szabad média munkatársait is – azt az érzetet keltik a közönségükben, hogy az orosz elnök olyan önjáró szörny, akinek kiiktatásával minden baj megszűnne. A megmondó emberek egyszerűen figyelmen kívül hagyják, hogy bár az orosz elnöknek tényleg jelentős a hatalma, de azért ő sem mindenható.

Támadják Putyint Oroszországban is. S immár nem csupán a nyugati értékekhez, pénzügyi forrásokhoz kötődő ellenzékiek. A „Véres vasárnap…” című bejegyzésemben írtam már arról, hogy az orosz állami tévé január 18-i, Voszkresznij Vecser című vitaműsorában mennyire harcias volt a rendszer kifejezett támaszának számító néhány résztvevő. Akadt, aki azt hangoztatta: az USA nem nyugszik addig, amíg ténylegesen is bele nem rángatják Oroszországot egy Ukrajna elleni háborúba. Egy közéleti szereplő szerint az atomfegyverekkel való összecsapás küszöbére értünk. Szakértő beszélt arról, hogy Amerika Afganisztánból kivont fegyverek és harcjárművek tömegével látta el Ukrajnát. Az egyik befolyásos politikus szerint legalább 500 ezer oroszországi önkéntes kapcsolódna be a harcokba a határon túli orosz testvérek oldalán, ha engedné nekik a moszkvai vezetés…

Bírálnak az orosz héják

Január 20-án, kedden a háborúpártiak újabb attakot indítottak. Az orosz parlament idei nyitóüléséhez kapcsolódva több ellenzéki képviselő követelte a Délkelet-Ukrajnában harcoló népfelkelők hatásosabb támogatását. Köztük Gennagyij Zjuganov, az orosz kommunista párt vezetője, a Duma kommunista párti frakcióvezetője a Délkelet-Ukrajnában egyoldalúan kikiáltott Donyecki és Luganszki Népköztársaság elismerését és a felkelők segítését szorgalmazta az orosz kormánytól. „Meg kell érteni, hogy azok a fiúk értünk harcolnak. Ami ma ott zajlik, maga Sztálingrád” – jelentette ki a politikus.

A Putyinra belülről nehezedő nyomásról szinte szót sem ejt a médiánk. De azt sem mutatja be összefüggésében, hogy az elnök miért kapná meg a szavazatok 71 százalékát, ha most tartanának államfőválasztást. Mert a mi közvélemény-formálóink egyszerűen átlépnek azokon a fájdalmas, sőt pusztító történelmi tapasztalatokon, amelyeket az ország a nyugati hatalmak által ellene indított sorozatos háborúkban szerzett. Napóleontól az I. világháborún és a bolsevik állam ellen indított 1918-as intervenciós hadműveleteken át a második világégésig előbb mindig a nyugati csapatok perzselték fel Oroszország, illetve a Szovjetunió európai és távol-keleti részeit, s ellentámadásra csak ezt követően került sor. Még ha erre a mostani ukrán kormányfő, Jacenyuk úr a német tévében adott interjújában másként is emlékszik. Ő ugyanis – a Spiegel által is bírált műsorvezető asszisztálásával – másfél hete úgy állította be mintha a Szovjetunió támadta volna meg a náci Németországot.

Amerikaiak álltak Jelcin mögött

Az oroszok és számos nemzetiség emlékezetében ennél is élénkebben él, hogy a 90-es években, a nyugati, elsősorban az amerikai érdekek szolgálatában, gyakorlatilag működésképtelenné tették és kirabolták az országot az oligarchák. Ennek következtében lényegében éheztek a nyugdíjasok és a közalkalmazottak, nem volt áru a boltokban, az infláció az egekig szökött. Ezek az oligarchák – más cikkeim egyes kommentelőinek állításával ellentétben – bizony összejátszottak amerikai érdekeltségekkel. Aki ezt a történetet fel akarja gombolyítani, annak javaslom a Spinning Boris című amerikai filmet, s az annak alapjául szolgáló Time Magazin 1996-os riportját Borisz Jelcin államfővé választásáról.

A nyugati politikusok egyszerűen nem fogják fel, hogy amikor szankciókkal sújtják Oroszországot, e tapasztalatokat hívják elő a kisemberből. Amikor nyugaton és immár Ukrajnában is meggyalázzák a szovjet katonák emlékműveit, amikor nem hívják meg Auschwitzba az orosz állam vezetőjét, aki nem önmagát, hanem a tábor felszabadításában elesett fiatal szovjet katonákat és ma is élő hozzátartozóikat képviselhette volna ott, akkor a halottakat és az élőket önérzetükben sértik meg. Nem gondolnak, mert nem is gondolhatnak másra, hogy a nyugatiak őket csupán kizsákmányolható masszának tekintik, akiktől el akarják rabolni az ásványkincseket és rá akarják tenni a kezüket a hamarosan egyre fontosabbá váló orosz édesvíz-készletekre, továbbá a termőföldre, amelyből egyébként mostantól egy hektárhoz bármely orosz polgár ingyen hozzájuthat.

Putyin perspektívát adott

A Putyin nevével fémjelzett rendszer a kilencvenes évek reménytelen helyzetéből mentette ki Oroszország lakosságát. Stabilizálta a gazdaságot, növelte a létbiztonságot, perspektívát adott az átlag embereknek, a vállalkozóknak, de a művészeknek, a tudósoknak és hadseregnek is. Eközben valamiképpen megfékezte, legalább részben az ország egészének szolgálatába állította a gazdagokat!

Aki ezt nem érti, az semmit nem ért abból, hogy miért tekint ma mentsvárként Vlagyimir Putyinra az oroszországi közemberek döntő többsége. Mert megmutatta nekik, hogy annyi évtizedes vegetálás után a népükhöz tartozó vezetők a külföldiekkel egyenrangú módon vehetik kezükbe Oroszország ügyeinek intézését. Ráadásul éppen ezért az államfő köre számíthat a hatalommal kiválóan együttműködő pravoszláv egyház támogatására, miközben az állam az iszlámhívő, a zsidó, a buddhista és más vallási közösségeknek is megadja a tiszteletet és az anyagi támogatást.

Aki mindezzel nem számol, egyszerűen becsapja önmagát! Pedig még ezeken túl is lenne mit figyelembe vennie a nyugati tömegpropagandával és a szórakoztató médiával elbutított embernek.

Például Ukrajna ügyében azt, hogy a puccsal hatalomra került ukrán vezetés első intézkedése volt az orosz ajkú (és nem mellesleg orosz érzelmű) lakosság jogainak elvétele az ukranizálás jegyében, illetve a Krím sajátos státuszának teljes felszámolása. Bizony erre indított ellen mozgalmat a területek lakossága. Meglehet oroszországi támogatással, mert Moszkva okkal tarthatott attól, hogy a CIA által hatalomra segített Porosenkoék átjátsszák az amerikaiaknak a krími orosz támaszpontot. Ami pedig a Donyec-medencét illeti, az ott élők először csak azt szorgalmazták, hogy Ukrajna ténylegesen alakuljon föderatív köztársasággá, amire az alkotmánya is lehetőséget adott. A puccsista kormány válaszolt a felvetésre azzal, hogy banderista nácgárdákat küldött a térségbe – saját szóhasználatával – büntető műveletek végrehajtására.

Népirtás folyik Ukrajnában

Bár a nyugati média erről szinte teljesen hallgat, az ország oroszok lakta délkeleti térségének kegyetlen büntetése hónapok óta zajlik. Civilek ezrei haltak meg az ukrán hadsereg ágyúinak és sorozatvetőinek lövedékeitől, házak százai semmisültek, vagy rongálódtak meg, üzemek, közintézmények kaptak légibombáktól is találatokat, nemzetközi egyezményekben tiltott foszfor és kazettás bombákat vetettek be a lakott területek ellen. Az eredetileg 4 és fél milliós lakosságból ottmaradt 3 millió ezek után okkal tart attól, hogy ha a népfelkelők letennék a fegyvert, minden eddiginél kegyetlenebb ukrán megtorlás következne be. Ezért az itt élők kifejezetten azt várják Oroszországtól, hogy ne hagyja őket magukra a már ma is módszeres népirtás közepette.

Sokszor fölröppent a hír, hogy jelentős orosz csapatok harcolnak Délkelet-Ukrajnában, de erről hitelt érdemlő, nemzetközi szervezetek által is megerősített bizonyítékokkal eddig még senki nem állt elő. Moszkva alighanem juttat fegyvereket a felkelőknek, de ezek egyelőre nem korszerűbbek, mint amelyekkel az ukrán szabadcsapatok, illetve a hadsereg tagjai harcolnak. És nem veszik fel a versenyt az amerikai cégek által ide toborozott zsoldosokéval sem. Ez nem zárja ki, hogy orosz, vagy csecsen és más önkéntesek ne vállalnának szerepet a felkelők oldalán, de tény, hogy Oroszország látványosan csupán humanitárius segélykonvojok élelmiszer- és gyógyszerrakományaival, áramfejlesztőkkel, ivóvízzel segítette az itt élőket, hogy elkerüljék az éh- és a fagyhalált abban az országrészben, ahol saját államának polgárait lövi és bombázza a másik fél, aki a harcokban nyilvánvalón részt venni képtelen nyugdíjasoktól is megtagadta júliustól járandóságuk kifizetését.

Joe Biden fia máris sokat nyert

Történik mindez az Amerikai Egyesült Államok akaratából, egyes cégeinek, köztük az amerikai alelnök, a Kijevben feltűnően sokszor forgolódó Joe Biden egyik fia érdekeltségének javára. Ezért már az USA-ban is támadták, persze eredménytelenül. Folyamatosan kerülnek amerikai kézbe Ukrajna értékei.

Az aranykészlet USA-ba szállításával kapcsolatos hírekre nem mernék mérget venni, az viszont tény, hogy a februári puccs után néhány héttel már gázkitermelési koncessziót kapott egy brit és egy amerikai cég, amelyben többek között a Biden fiúnak is részesedése van. Azóta újabb ukrán energiavállalatban kapott szerepet a politikuscsemete. Az orosz bejelentés mögött, amely szerint még öt évig juttat gázt az Ukrajnán át húzódó vezetékekbe, akár az is állhat, hogy Moszkvában azzal számolnak: a gázszállítást teljesen átveszik majd az amerikai érdekeltségek, amelyekkel e tekintetben nem akarnak közösködni.

Mindezt nem veri nagy dobra a nyugati sajtó, mert akkor kiderülne, hogy négy évvel ezelőtt a CIA szakértői miért kezdték felkészíteni a banderistákat és előkészíteni egy USA számára kedvező fordulatot Ukrajnában. Ehhez – az amerikai kormány nevében különleges megbízottként tevékenykedő Nuland asszony saját bevallása szerint – 5 milliárd dollárt használtak fel. Nekem valahogy az sem comme il faut, hogy az ukrán kormányba több amerikai állampolgárt is beraktak. Egyebek között a gazdasági és a pénzügyi tárcák élére. Az amerikai szakértők és az Egyesült Államokban felkészített ukrajnai vezetők olyan sokasága határozza meg immár az állam működését, hogy az emberben felvetődik: létezik-e olyan, hogy önálló Ukrajna.

Moszkva nem akarhatott háborút

Arról már szóltam, hogy ezt játszmát szerintem nem Oroszország kezdte. Mi több, azt állítom, hogy a végre gazdaságilag talpra álló Oroszországnak a legkevésbé volt szüksége erre a háborúra. Nem kétséges, mindent elkövetett, hogy Ukrajnát saját természetes gazdasági-politikai övezetében tudja – és sokat is áldozott ezért – , de egészen a 2014-es februári puccsig az EU-val építette a kapcsolatokat.

Éppen ez, vagyis az eurázsiai gazdasági szövetség létrehozása az, ami a nem is oly távoli jövőben gyengíthette volna az USA világhatalmi státuszát, visszaszorította volna az amerikai dollár szerepét. Ennek ellenére Oroszország – a béke érdekében tett sorozatos diplomáciai kezdeményezései mellett – a múlt héten még rakéta hajtóműveket adott el a NASA-nak, amelynek Amerikában kifejlesztett eszközei rendre megbízhatatlannak bizonyultak. Nem álltak le az orosz Távol-Keleten az amerikai cégekkel közös olajkutatások, illetve a francia együttműködéssel megkezdett északi gázlelőhely-feltárások, s más fontos projektek sem. A NATO még mindig irodát tart fenn Moszkvában, amelynek vezetője, amerikai politológusok, újságírók mellett, rendszeres résztvevője az orosz állami tévé vitaműsorainak. Mellesleg nyugati, vagy épp magyar tévék, vagy rádiók vitaműsoraiban nemigen látni a moszkvai álláspontot orosz szemszögből kifejtő résztvevőket...

És még ezzel sincs vége!

A világ nemrégiben hatalmas akcióval segítette, hogy a népszerűségének mélypontján lévő francia köztársasági elnök jelentősen növelje tekintélyét a Charlie Hebdo szerkesztősége ellen intézett támadás ürügyén. A cinikus megfogalmazásom annak szól, hogy ugyanez a világ alig, vagy egyáltalán nem hallatta szavát, amikor Belgrád amerikai bombázásakor tucatnyi szerb tévés munkatárs vesztette életét, vagy amikor Délkelet-Ukrajnában júniustól novemberig négy orosz riporter halt meg a ukrán támadások során. A nyugati világ talán nem is értesült róla, mert csak az orosz híradások foglalkoztak vele, hogy november végén Groznij sajtószékházát terroristák támadták meg, amelynek következtében tizenketten haltak meg és számos sebesült is volt.

A fehér ember mindenütt bombázhat

A mi világunk elnézőnek mutatkozott akkor, amikor az USA annak idején fegyverekhez juttatta az Al-Kaidát és szakértőivel kiképeztette első harcosait. A mi világunk hamar napirendre tért afölött, amikor Amerika hazugságra hivatkozva, ENSZ felhatalmazás nélkül megtámadta Irakot, megbuktatta és kivégeztette annak vezetőjét. A mi világunk természetesnek vette, hogy a fehér ember szétbombázhatja Líbiát, Szíriát és a levegőből meggyilkolhatja annak számtalan polgárát, lerombolhatja az ott élők házait, földönfutóvá tehet százezreket, milliókat. A mi világunkban élők magától értetődőnek tartják, hogy az állítólag felsőbbrendű civilizációnknak alárendelt országokban úgymond jogunk van számon kérni az ottani vezetők viselt dolgait, de képtelenek vagyunk felelősségre vonni azokat a politikusainkat, akik közönséges bűncselekményekre, népirtásra adnak ki parancsokat.

Ebben a világban nem vesszük észre, hogy már bennünket is odalöktek áldozatnak.

A nyugati országok észak-afrikai és közel-keleti beavatkozásai révén megszűntek azok a hatalmak, felbomlottak azok az államok, amelyek kétségtelenül nem demokratikus elvekre épültek, de addig blokkolták, nem engedték megerősödni a fundamentalista mozgalmakat. Beavatkozásunk következtében a biztonság elemi feltételei is megszűntek ezekben a térségekben, soha nem látott mértékű népirtás következett be az emberi és szabadságjogok terjesztésének ürügyén – valójában kőkemény gazdasági érdekek miatt, az energiahordozók kitermelésének és szállításának feltétlen biztosítása mellett. Mi több, ezek a területek az Európát is fenyegető terroristák felkészítésének és finanszírozásának bázisai lettek.

Hurrá!

Oroszország Európa utolsó védvonala

Mindezt betetőzve, a civilizált nyugat az Európát is érintő terroristaveszély elhárításának utolsó bázisát épp most akarja meggyengíteni. Történetesen Oroszországot. Mert bármennyire is igyekezett az USA destabilizálni a kaukázusi térséget, a putyini orosz állam – amellett, hogy folyamatosan normalizálni igyekszik a déli határai mentén fekvő, nagyrészt muszlimok lakta országokkal a kapcsolatait –, a föderáció Csecsen Köztársaságában erős biztonsági és katonai védvonalat hozott létre ottani emberére, a muszlim Kadirovra és az imámokra támaszkodva.

Tette ezt oly módon, hogy a csecsen közösség hagyományait tiszteletben tartva és rengeteg pénzt felhasználva lényegében rendbe tette a korábban háború sújtotta országot. Az Oroszország lakosságának már ma is 12 százalékát jelentő muszlimok felé más gesztusokat is tesznek. Immár nem kizáró tényező, hogy az iszlám hívők katonai szolgálatot teljesítsenek. Azt is fontolgatják, hogy a Kurban-Bajram munkaszüneti nap legyen.

Az erővonalaknak ebben a bonyolult rendszerében kellene vizsgálnia Putyin helyzetét, a putyini Oroszország szerepét annak, aki arra készül, hogy beáll üvölteni a hiénák közé! Nem azért, hogy az orosz államfőt, vagy éppen Oroszországot propagálja, hanem azért, amiért én is írogatom ezeket a posztokat: akik nem csak puffogni akarnak, megismerhessenek olyan szempontokat is, amelyek alapvetően befolyásolhatják saját életünket, és meghatározzák majd a gyerekeinkét, s az unokáinkét.

Persze, el lehet szórakozgatni még egy darabig egy bizonyos Vlagyimir Putyin alakjának diabolizálásával, csak ez semmit nem old meg. Mi több, akár világháborúhoz, a háború nyomán bekövetkező pusztuláshoz és mérhetetlen szenvedéshez vezethet. Ezt tessék mérlegre tenni, majd meggondolni, amíg még lehet!

#