Miközben a budapesti brit nagykövet a krímbeliek sanyarú sorsáról jelentetett meg cikket a Népszabadságban, az amerikai Forbes Magazin adatai mást tükröznek.

Nem fogadhatjuk el! – harsogja a cím a hétvégi Népszabadságban az Egyesült Királyság magyarországi nagykövetének cikke fölött. Jonathan Knott a Krím Oroszországhoz való csatolásának évfordulóján azt fejtegeti, hogy ha a Kreml nem kényszerítette volna ki a szerinte törvénytelen népszavazást, akkor a félszigeten ma békésen folyna az élet. Következésképp, ma ott nem élnek békében az emberek.

Ezzel szemben a nagykövet idillinek láttatja nem csak a Krím, hanem az egész Ukrajna elmúlt húsz egynéhány évét. Miközben nyilván ő is tisztában van azzal, hogy ez idő alatt az országot lényegében kirabolták, a gazdaságot tönkretették az állammal összefonódott oligarchák, az államkassza gyakorta üres volt, a közemberek megélhetési nehézségekkel küszködtek, s ma még inkább azzal küszködnek. No, ma már nem annyira a Krímben, hanem Ukrajna más részein. A Krímben élők ugyanis nem értenek egyet a budapesti brit nagykövettel.

Az amerikai Forbes Magazin azt állítja: a Krímbeliek jobban szeretnek Oroszországban élni, mint Ukrajnában. A felmérés szerint a Gfk-nak arra az idei februári kérdésére, hogy „Egyetért-e a Krím Oroszországhoz való csatolásával?” a válaszolók 82%-a mondta, hogy kifejezetten igen, 11%-a pedig azt, hogy nagyrészt igen. A Gallup 2014 júliusi kérdőívén szerepelt az a kérdés, hogy „A népszavazás az emberek valóságos nézetét fejezte-e ki?” Erre 82,8% válaszolt igennel. A válaszadók 73,9%-a értékelte úgy, hogy jobb lett az élet az Oroszországhoz való csatlakozás után. Mindez a nyugat által a demokrácia megcsúfolásának tartott, éppen a magas részvétel, és az Oroszországhoz való csatlakozásra szavazók rendkívül magas aránya miatt manipuláltnak tekintett népszavazás eredményeit igazolja vissza.

Kérdés, mit lép erre excellenciás Jonathan Knott? És mit a Népszabadság, amely persze mint mindig, most is jelzi, hogy a Fórum rovatában megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját? De azért mégis! #

⇒ Mostanra kiderült, hogy a budapesti cikk egy brit külügyi pr-akció része lehet. Ugyanis a brit külügyminiszter is elítélte a Krím félsziget „törvénytelen és alaptalan” bekebelezését. Erre reagált a Twitteren Alekszej Puskov, az orosz parlamenti alsóház, az Állami Duma külügyi bizottságának vezetője. „London figyelmébe ajánlom: jelentősen több jogalapja van annak, hogy a Krím Oroszországhoz tartozik, mint annak, hogy a Falkland-szigetek Nagy-Britanniához. A Falkland-szigetek mindig is Argentínához tartoztak, mint ahogy a Krím is a Szovjetunió része volt”  - hangsúlyozta Puskov a nol.hu (MTI) közlése szerint.

⇒ És rögzítsük: a Népszabadság is lépett. Legalábbis a netes felületén. Majd meglátjuk holnap, hogy a nyomtatott változat szintén tartalmazza-e az orosz reagálást. Ugyanitt hírt adok majd erről is! (Kész szappanopera! :)

⇒ Népszabadság hétfői nyomtatott változatában nem leltem nyomát sem a Forbes Krímmel kapcsolatos közléseinek, sem a brit-orosz Twitter-szóváltásnak.

⇒ A nagykövet cikkének további megállapításaira reflektálok a szavazás eredményét mutató grafikon utáni Háttérben ⇒ ⇒ ⇒

Háttér: Toll a krímbeliek fülébe!

Miután tisztáztuk a legfontosabbat, vagyis azt, hogyan gondolkodnak a Krím Oroszországhoz való visszacsatolásáról az ott élők, talán érdemes górcső alá venni a nagykövet cikkének néhány további állítását. 

Féltek a pogromtól

Kezdjük azzal, hogy Jonathan Knott szerint a krími orosz nyelvűek érdekeit nem sértette a kijevi hatalom. Ám az excellenciás úr téved. Míg az 1992-es ukrán alkotmányba még Krím Köztársaságként került be a félsziget neve, addig 1994-ben autonóm köztársasággá fokozták le a státuszát, s ezzel jogilag erősen szűkítették mozgásterét. Magáról a gyakorlatról pedig jobb nem beszélni. A 2014-es februári, a nyugati hatalmak által támogatott államcsíny után a puccsisták első intézkedéseik között először azt a nyelvtörvényt törölték el, amely addig lehetővé tette, hogy az ukránon kívül számos más nemzetiség – oroszok, magyarok, románok, lengyelek, tatárok, bolgárok, ruszinok stb. – is használhassák hivatalosan az anyanyelvüket.

Abban a helyzetben, amelyben az oroszok lakta keleti régiókban már rendszeressé vált a nyugati banderisták bandajárása, a csőcselék a Krímbe is megpróbált behatolni. Erőszakosan akarták demonstrálni, ki is az úr a zömmel oroszok által lakott félszigeten. Azonban a helyi kovácsok által éjjel nappal készített pajzsokkal, és botokkal felszerelt férfilakosság felsorakozásának hírére elszeleltek a fasiszták.

A nagykövet azt állítja: „Putyin most egy interjúban bevallotta: már hetekkel az álnépszavazás előtt tervbe vette a Krím elcsatolását.” Ám Knott excellenciás úr csúsztat, mert nem mutatja be összefüggésében a helyzetet. Átsiklik afölött, hogy az általa hivatkozott „Krím. A hazatérés útja” című dokumentumfilmben megjelenő interjúrészletekben az orosz elnök azt is mondja: a deszantosokat – azzal a paranccsal, hogy senki életére nem törhetnek – csak akkor vetették be, amikor a jelentésekből, a közvélemény-kutatásokból és a spontán szerveződő civil felkelők tömegei láttán meggyőződtek arról, hogy a Krím lakosságának nagy többsége az ukrán banderista pogrom elől Oroszország védelmét kéri, és semmilyen formában nem akar már Ukrajnában élni.

Putyin az interjúban azt mondta: nem volt terv a Krím visszacsatolására. A brit diplomata szerint az orosz elnök korábban is így nyilatkozott, de ezzel becsapta a nemzetközi közösséget. Csakhogy Knott nagykövet nem tárt a Népszabadság olvasói elé egy apróságot. Az amerikai közreműködéssel elűzött, de még hatalomban volt – szó szerint halálra keresett és a Krímbe menekült – törvényes ukrán államfő, Viktor Janukovics elnök kérte, hogy az orosz fegyveres erők mentsék meg őt a puccsistáktól. Ő – amikor már orosz védelem alatt állt, az orosz vezetés kifejezett kérése ellenére – még ezt követően is napokig a félszigeten, tehát az akkor még ukrajnai területen volt. Úgyhogy az orosz beavatkozásnak ez lehetett a jogi alapja. Hasonló megoldáshoz a Szovjetunió nem egyszer folyamodott úgymond szövetségeseinél, követve az USA karibi térségbeli, közép- és dél-amerikai mindenkori gyakorlatát. Eközben az sem mellékes, hogy az orosz haditengerészet egységei, tisztjei családjukkal egyébként is a félszigeten állomásoztak, laktak az Ukrajnával kötött megállapodás következtében.

Üveget kellett enniük

Az idézett dokumentumfilm állítása szerint: a különböző amerikai támaszpontokon kiképzett ukrán gyors reagálású erők Krímben lévő tagjai között amerikai katonák (!) is voltak. Ők, lefegyverzésük után, azokkal az ukrán származású tisztekkel és kadétokkal, szerződéses katonákkal együtt távoztak a félszigetről, akik nem éltek a felkínált lehetőséggel, s nem igazoltak át az orosz hadseregbe. Az orosz származású katonák többsége az átlépést választotta, amiben szerepet játszhatott, hogy egy krími ellenakció miatt a szemükben az ukrán hadsereg főparancsnokának még Janukovics elnök számított. Emellett lelki szemük előtt ott lebeghetett, hogyan bántak el a banderisták azoknak a belügyi alakulatoknak a tagjaival, akiket korábban a Krímből vezényeltek Kijevbe a rend fenntartására. Mondjunk erről csak annyit, hogy mikor a hazafelé vezető úton megtámadtak őket az egyik autóbuszban, a kutyával üldözéshez, az agyonveréshez képest azok jártak jól, akiket csupán a busz kitört ablaküveg-törmelékének evésére kényszerítettek.

Ehhez képest a brit diplomata úgy tudja, hogy az egész áldatlan ukrajnai helyzet az orosz megszállás következménye, az ugyanis veszélyezteti az emberi jogokat. Bár én úgy látom, hogy a titkos börtönöket és külföldi vallatóközpontokat fenntartó, szövetségeseinek vezetőit is lehallgató, kettős mércével mérő amerikai kormány ezt a kifejezést már rég lejáratta, de vegyük olybá, hogy az excellenciás úrnak igaza van!

Ki sérti meg az emberi jogokat?

Mármint igaza van akkor, ha nem tekinti az emberi jogok megsértésnek azt, hogy például a Krímhez közeli Odesszában élve égettek el embereket egy olyan pogrom során, amelyben az ukrajnai rendőrség által támogatott, sőt irányított, Kijevből érkezett suhancok támadták meg, gyújtották fel a szakszervezeti székházat és az oda utcáról menekülteket. Igaza van akkor is, ha nem sorolja az emberi jogok csorbításának körébe azt, hogy tavaly február óta szervezetten szállították a fasiszta csőcselék tagjait Nyugat-Ukrajnából az oroszok lakta keleti városokba – Donyeckbe, Luganszkba, Harkovba stb. –, hogy azok ott randalírozzanak: megverjenek, ukránul Himnusz-éneklésre, imádkozásra kényszerítsenek oroszokat, megalázzanak háborús veteránokat.

A nagykövetnek igaza van továbbá abban az esetben is, ha nem tartja az emberi jogi előírásokba ütközőnek, hogy Kijev a nyáron lezárta annak a csatornának a zsilipjét, amelyen keresztül a Krím a vizet kapta. Igaza van akkor is, ha nem tartja jogsértőnek, hogy a Donyec-medence időseinek tavaly július óta nem utalják át a nyugdíjat a fővárosból. Igaza van, ha az emberi jogokkal összefüggésben nem veszi tekintetbe, hogy a télen a kijevi kormány elzáratta a délkeleti térséget gázzal ellátó vezetékek csapjait, s ezzel lényegében a háború szenvedései közepette, még fagyhalálra is ítélte az ott élő milliókat. Oroszország mentette meg őket azzal, hogy napokon belül saját költségére helyezett üzembe külön gázvezetékeket.

S hogy a leglényegesebbet el ne feledjem! A nagykövet úr értékrendje szerint valószínűleg nem az emberi jogok megsértése az sem, amikor egy állam hadserege kifejezetten saját polgárainak lakóházait löveti módszeresen, mert demonstrálni akarja: ha törik, ha szakad, egy nemzet, történetesen az ukrán, fogja uralni azt az államot! Mindezek miatt mondja sok ott élő orosz: Ukrajnának nem ránk, csupán a területre van szüksége!

A Krím már Oroszországé

De szerencsére, excellenciás Jonathan Knott szerint van kiút, mert Oroszország még mindig kivonhatja csapatait a Krím félszigetről és Kelet-Ukrajnából, betarthatja a minszki megállapodást, és hagyhatja, hogy az ukrán nép maga irányítsa országát. Mintha ez csupán Oroszországon múlna! Viszont talán nem véletlen, hogy a brit nagykövet államalkotóként maga is csupán az ukrán népet említi a cikkében. Mindenki másról – oroszokról, románokról, lengyelekről, ruszinokról, magyarokról stb. – maga is megfeledkezik. (Illetve más összefüggésben a szerinte veszélybe került, valójában a népszavazás után parlamenti képviselethez jutott és rögvest szociális intézkedésekben részesített, mert mostanáig szégyenteljes körülmények között élt tatárokat említi még a nagykövet. Hozzáteszem: olyan vélemények is vannak, hogy a tatárok helyzete jottányit sem változott, sőt romlott az elmúlt évben. De ebben a kérdésben ugyanolyan nehéz tisztán látni, mint minden másban. Akik megnyilatkoznak ezt annak alapján teszik, hogy honnan remélnek, sőt kapnak személyes anyagi támogatást.) 

Knotthoz hasonlóan Ukrajna irányítói is megfeledkeznek mindenki másról, amikor felvetődik az autonómia kérdése. Az autonómiáé, amit, ha például a kelet-ukrajnai oroszoknak megadnak, valószínűleg ki sem tör a fegyveres felkelés. Pontosabban nem tör ki, ha rugalmasan, humánusan viselkedik, az emberi jogokra is tekintettel van a minden meghatározó posztján az USA-ban kiképzett, részben amerikai állampolgárokból álló bábkormány, illetve az ukrán parlament. De ők juszt se teljesítették és teljesítik a több milliós, több százezres etnikai-nemzeti kisebbségeknek a föderatív államra vonatkozó követeléseit. Azt a státust, amit a Krím Oroszországtól, mint föderatív államtól, rögvest megkapott, s ezzel egy időben Szevasztopol a területi városi jogot.

De akárhogy is van ezekkel a fránya autonómiákkal, azt talán még Knott excellenciás úr sem gondolhatja komolyan, hogy az oroszok maguktól kivonulnak a Krímből. Ha már egyszer egyetlen puskalövés nélkül sikerült megakadályozniuk, hogy Porosenko és Jacenyuk átjátssza az amerikaiaknak az orosz Fekete-tengeri Flotta Krím-félszigeti bázisát, nem képzelheti valaki, hogy Moszkva önként lemond(hat) Oroszország déltengeri kijáratáról? Arról a haditengerészeti bázisról, amire még Nagy Katalin jóvoltából tett szert a cári Oroszország, majd védte meg – többek között éppen Angliától – az évszázadok során, hogy aztán Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára saját belső hatalmi játszmái miatt, a Vlagyimir Iljics Lenin jóvoltából létrehozott formális ukrán tagállam javára kótyavetyélje el.

Ami viszont a többit illeti, magam is osztozom az Egyesült Királyság magyarországi nagykövetének aggodalmában: Oroszország – és csak Oroszország – agresszív akciói a Krímben és a Donyec-medencében egész Európára veszélyt jelentenek. Oroszország igenis megkérdőjelezi – egyedül ő kérdőjelezi meg – a XXI. század demokratikus rendjét. Oroszország felrúgja – kizárólag Oroszország tesz ilyet – a nemzetközi szabályokat, megsérti egy sor nemzetközi kötelezettségét! Igenis a kelet-ukrajnai események csak azért következtek be, mert oda az orosz csapatok bevonultak, bár ezt még senki nem bizonyította hitelt érdemlően! (Ellentétben a Falkland-szigetekkel, amit Nagy-Britannia időtlen idők óta tart megszállva, de eszébe sincs, hogy azt visszaadja Argentínának, mert ebben a szándékában 2013-ban elsöprő többséggel zárult népszavazás támogatta.) Rögzítsük azt is, hogy csupán Moszkván múlik a minszki megállapodás betartása. Erre nem lehet hatással még az sem, hogy százával érkeznek az amerikai kiképzők és ezrével a nehézfegyverek az ukrán–orosz határra és a baltikumi térségbe! A Krím annektálása is elfogadhatatlan, legyen erről bármi az ott élők véleménye! Nekik egyszerűen toll a fülükbe!

# # #