hangolás

karomkodnitilos142x142.bmp
 A VÉLEMÉNY SZABAD, A GOROMBA, A TRÁGÁR, AZ USZÍTÓ, A KIREKESZTŐ ÉS MEGBÉLYEGZŐ BESZÉDMÓD TILOS!

1. Köszönöm, ha jelzed a szövegem hibáit!

>> 2. Ne szemeteld tele a hazát trágársággal!

3. A stílus maga az ember.

#

Az Esztergomi Járásbíróság 800 ezer forintra (400 nap fogházra) ítélt egy kommmentelőt holokauszttagadásért

2016. január 4-én.

#

Az Alkotmánybíróság 2014. 05.28-i állásfoglalása szerint a honlapok felelőssé tehetők a rajtuk lévő kommentekért. Ezért külön figyelmeztetés nélkül törlöm az ordenáré, a nyíltan uszító, vagy a szótagösszevonással alkotott morfémákba rejtett, mások megbélyegzésére alkalmas üzeneteket.

#

LASZ AZ ISMERETLEN KOMMENTELŐNEK: Karel Čapek nyomán átgondolva, azt hiszem, én vagyok az az ember, akit az egymással szemben álló táborok, a mindkét felet bíráló magatartása miatt, először ütnek agyon, mielőtt végképp egymásnak esnek.

#

bemondás

A NÉPSZABADSÁG-NAP lezárásaként: ha annyian előfizettek volna rá, ahányan most tiltakoznak, nem alakult volna ki ez a helyzet. (2016-10-08)

INTERNET Az interneten a végén minden megsemmisül, vagy legalábbis elérhetetlenné válik, amint nincs áram, vagy a rendszergazda beint. Mindig csodálkozom, mikor a neten éjjel-nappal lógók ezt nem látják át. (2016-10-09)

TRAFFIPAX-ÁTVERŐ PÓLÓ Már megrendelhető a traffipax-átverő póló – olvasom a neten. Nos, ennek a találékonyságnak egészen az első ütközésig tart az érvényessége. Aztán jön a pofára esés. (2016-04-08)

FRÖCSÖGŐ KOMMENTELŐK Nemes Jeles László, a Saul fia rendezője szerint a fröcsögő kommentelőkkel foglalkozni olyan, mintha felvennénk egy hangversenyt, összevágnánk belőle a köhögéseket, és azt hallgatnánk. (2016-01-15)

SAUL FIA – Wow! De Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől inkább illett volna egy Hűha! Hogy a kákán is? Nem. Egyébként a film valóban korszakos. (2016-01-11)

KÖZMUNKA Hiába a három gyerek, a közmunkát nem tekintik munkaviszonynak az otthonteremtési támogatás odaítélésekor. Bezzeg, amikor kozmetikázzák a foglalkoztatási statisztikákat… (2016-01-05)

MALAC A JÉGEN Azért tűnik úgy, hogy Orbán Viktor küzd, mint malac a jégen, mert a hasznos idióták kezdenek többségbe jutni az európai elitben – fejtette ki Kövér László, az Echo TV Mélymagyar című műsorában. (2016-01-01)

MINDEN FÖLÖSLEGES „Hiszen valójában minden fölösleges, az írás is, az élet is. Mindkettő valami metafizikai többletre utal, valami luxusra, erőfölöslegre, gazdagságra, amely nem győz gyönyörködni a saját fölösleges pompájában”. (Kertész Imre)

HALAK Sajtóhír: "A Magyar Nemzeti Bank bekebelezheti a budapesti Bálna épületét". Aha! A nagy hal megeszi a kis halat... (KDL 2015-11-30)

POPULIZMUS Átlagosan 12 százalékkal nőtt Hollande népszerűsége, mert a francia közvéleménynek (ugyanúgy, mint a magyarnak - teszem hozzá) bejön a kormányfő kőkemény hadvezéri retorikája. (Kemény hadvezér a Pudingból, Népszabadság, 2015-11-27)

a bekiáltás

Ne valamilyen párt, vagy személy iránti kritikátlan rajongás, vagy ellenszenv mozgasson, hanem a világ megismerésének vágya!

a bekiáltó

DLPortre122x123.jpg

Kabai Domokos Lajos

(1951)

Saját könyvek

Press - A nyomtatott és az elektronikus újságírás elmélete, gyakorlata, Press & pr - A médiatevékenység, a szervezeti és az üzleti kommunikáció alapjai, A lovaglás alapjai

Gyakorlat

Nyomtatott és televíziós újságírás; szerkesztőségek, pr-szervezetek, kisvállalkozások irányítása; politikai és üzleti kommunikációs tanácsadás; ismeretterjesztő, pr- és természetfilmek készítése; mindezek oktatása

Pályaív

Hajdú-bihari Napló (újságíró)

Magyar Televízió Híradó (szerkesztő-riporter, adásszerkesztő, műsorvezető)

Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (sajtófőnök)

Heti Budapest (főszerkesztő)

Üzlet (vezető szerkesztő)

Vasutas Hírlap (főszerkesztő)

MÁV Rt. (kommunikációs igazgató)

Oktatás

Teleschola Televíziós Iskola (alapító ügyvezető, médiaismeret, televíziós dramaturgia, szerkesztői gyakorlat vezetőtanár); Corvinus Egyetem, Debreceni Egyetem, Budapesti Gazdasági Főiskola, felső fokú OKJ-s képzések (médiaismeret, pr-gyakorlat oktató); orosz nyelvoktatás

Közösségi tevékenység

Magyar Lovas Kör (alapító elnök); Nemzeti Média Kerekasztal (ügyvivő); Magyar PR Szövetség (etikai bizottság elnöke); társasházi közösségi munka

Nyelvismeret

orosz, francia, angol

oroszul velem

TANULJ VELEM OROSZUL!
> Központban a beszédkészség, kezdőknél is

> Tankönyvvel való rendszerezés

> Az életeddel kapcsolatos gyakorlatok

> Biflázás nélküli nyelvtantanulás
#
Küldj telefonszámot a
domokospr@chello.hu
címre!
Visszahívlak: Kabai Domokos Lajos,
aki az orosz-ukrán témában
a legtöbbet posztolók között volt 2014-ben.

top 20

  1. Orbánt sarokba szorították 2014. november 28. 10:04
  2. Pokolra kerül-e Kálmán Olga? 2016. szeptember 08. 20:48
  3. Sarka Kata meséi 2017. január 13. 14:19
  4. Az Orbán-Lévay örökség 2014. november 26. 10:58
  5. Már Orbánt is égeti Kiss László 2016. január 11. 16:32
  6. Bűzlik ez a kölni balhé 2016. január 06. 06:07
  7. Orbán félelembeszéde 2017. június 28. 12:49
  8. A Jakupcsek-ügy is Simicska-ügy 2015. december 24. 14:41
  9. Katinka Urambátyámországban 2016. január 09. 02:02
  10. Kiss László nem érti Katinkát 2016. január 10. 02:32
  11. Orbán Viktor borzasztó magánya 2015. november 07. 13:57
  12. Bayer még mindig nem érti 2016. szeptember 10. 12:30
  13. Barbárok az uszodában 2016. április 08. 02:21
  14. Tévutakon vezet Orbán 2016. január 16. 08:39
  15. Menekültügy: Orbán Viktor hibázott 2015. augusztus 22. 21:04
  16. Túlélni az emigráns áradatot! 2016. január 30. 01:47

öt legfrissebb

Menekültügy: Orbán Viktor hibázott

2015.08.22. 21:04 | Kabai Domokos Lajos | 337 komment

Címkék: integráció Orbán Viktor Magyarország Európai Unió Index Macedónia menekültügy Nézőpont Böjte atya

Vagy integrálunk, vagy ártatlan tömegek halálában leszünk részesek, és akkor biztosan elsöpörnek bennünket a menekülők.

2015-08-21menekultekmacedonia.jpgItt a válasz mindazoknak, akik eddig azt hitték, hogy a magyar–szerb határra húzott kerítés megállíthatja a menekültáradatot, s ezzel Orbán Viktor kormánya megvédheti Magyarországot a legújabb kori népvándorlástól.

A BBC-re hivatkozó Index azt írja: több ezer bevándorló törte át a rendőrsorfalat augusztus 22-én, szombaton délután, a macedón-görög határon, Gevgelia közelében. A macedón hadsereg fénygránátokat vetett be a bevándorlók ellen. A rendőrök igyekeztek megállítani a tömeget, de nem igazán sikerült nekik. Ekkor többen megsérültek a migránsok közül. Az AP Hírügynökség értesülése szerint a menekültek tömegesen mentek át a határon lévő szögesdróttal borított határzáron. Az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet közleménye szerint legalább 10 embert láttak el fénygránátok okozta sérülések miatt.

Történt mindez azokban az órákban, amikor itt a Bekiáltás blogon megdöbbentő hangvételű kijelentéseket fogalmaztak meg egyes kommentelők arról, hogy a haza ellenségeinek kell tekinteni mindazokat – köztük engem –, akik nem tartják megfelelőnek azt a módot, ahogyan az Orbán-kormány a menekültkérdést kezeli. Sajnos, itt az első bizonyíték arra, hogy ha egyszer a tömeg igazán elindul, már csak áldozatok árán lehet feltartóztatni. A kerítés nem fog számítani.

Hogy még addig lehessen cselekedni, amíg bekövetkezik a legrosszabb, mindenekelőtt be kell látnunk: Orbán Viktor hibázott, amikor májusban azt követelte: azt akarja, hogy a menekültekkel kapcsolatos döntések kerüljenek vissza a nemzeti kormányok hatáskörébe. Eközben idehaza uszító levél- és plakátkampányba fogott, amelynek saját hatalmi érdekekből a közemberek legalantasabb érzelmeinek felkorbácsolása volt a célja. Minthogy ezzel Magyarország, a magyarság érdekeivel szemben cselekedett, követelni kell tőle, hogy mentse, ami menthető, s azonnal követelje az Európai Unió vezetőinek összefogását. Gyakoroljon végre nyomást a magyar kormányfőre a magyar társadalom, hogy azt képviselje: az EU-bürokraták izzadjanak ki magukból valamilyen épkézláb megoldást azért a tömérdek pénzért, amivel Európa lakossága mesés jólétben tartja őket!

Ahogyan egy régebbi posztomban már emlékeztettem rá: az 1600-as években ugyanilyen összefogást szorgalmazott, akkor épp a török ellen, Zrínyi Miklós és Rákóczi Zsigmond, de őket szűk látókörű kortársaik és az akkori Európa vezetői, mindenekelőtt a bécsi udvar befolyásosai, ugyanúgy lehurrogták, mint most az Orbán-hívők azokat, akik rá mernek mutatni arra, hogy Magyarország nem fog egyedül megbirkózni ezzel a feladattal. De van még néhány napunk addig, amíg, ne adj’ isten, Magyarország határán is vér fog folyni. A vezető politikusok, belértve az ellenzékieket is, végre ne pótcselekvésekkel operáljanak, hanem legalább fontolják meg, mit indítványozott a minap Böjte atya!

„Tisztelettel javaslom a kormányainknak, hogy sürgősen hozzák létre az Európai Akadémiát, egy olyan képzési központot, amely felkészíti a bevándorlókat a békés együttélésre. Itt az idő, hogy hitünkről, keresztény értékeinkről alázattal tanúságot tegyünk! A politikusoknak is, de az egyházainknak is meg kell érteniük, hogy lejárt az az idő, mikor fényes lakásokból bölcs tanításokat mondogathattak. Ki kell lépni Mesterünk, Jézus Krisztus útjára, és meg kell győzzük az embereket, hogy Isten parancsainak megtartása nélkül életünk káoszba, pusztulásba torkollik! Ha ezt nem merjük felvállalni, nem tudjuk az embereket szeretettel, szeretetre nevelni akkor a történelem, mind fölösleges kacatokat a süllyesztőbe küld!”

A javaslatnak talán nem is annyira a képzési központ létrehozása a lényege, hanem az, hogy uszítás helyett végre a békés együttélés gondolatának elfogadtatásán munkálkodjék a kormány idehaza és külföldön. Meg kell érteni: vagy megteremtjük a törékeny és sok feszültséggel járó integrálás-integrálódás feltételeit, amelynek során nekünk is alkalmazkodnunk kell más kultúrájú emberekhez, vagy ártatlanok vérét fogjuk ontani, ártatlan tömegek halálában leszünk részesek, és bűneink az egekig fognak érni! Ám ezzel sem fogjuk elejét venni a gazdag és a szegény térségek közötti különbségek elkerülhetetlen kiegyenlítődésének. A beözönlés Ázsiából és Afrikából megállíthatatlanul folytatódni fog. Csakhogy ebben az esetben testünkkel, gyerekeink és unokáink testével lesz feltöltve a világ nyomorultjai és gazdagjai között az elmúlt évszázadokban a fehér ember által létrehozott szakadék. Nézzünk végre ezzel szembe! #

MEGJEGYZÉS A helyzet bonyolult voltát mutatja, hogy a Nézőpont Intézet menekültügyi felmérése a következő, a Bekiáltás blog olvasóinak többségéével ellentétes véleményeket rögzített.

• A megkérdezettek háromnegyede (76 százaléka) szerint problémát jelent hazánk számára az illegális bevándorlás, még a baloldali pártok szimpatizánsainak is közel 60 százaléka tartja problémának a jelenséget – derül ki a Heti Válasz megbízásából, 2015. június 19-25. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült reprezentatív felmérésből.

• A kutatás alapján a magyarok összességében befogadóak, a határon túli magyarokat, az üldözötteket, valamint az egyéb legális úton érkezőket is több mint a felük befogadná. A megélhetési és az illegális bevándorlást viszont döntő mértékben elutasítják (57, illetve 73 százalékban).

• A megkérdezettek háromötöde (63 százaléka) szerint a megnövekedett bevándorlás egyben biztonsági kockázatot is jelent Magyarország számára.

• Mivel az illegális bevándorlás elutasítása pártokon átívelő témává vált, vélhetően ennek is betudható a Fidesz-KDNP visszaerősödése, a kormánypártok támogatottsága ugyanis a teljes népesség körében a májusi 27 százalék után június második felében 30 százalékos volt.

Fotó: Robert Atanasovski / AFP

UTÓLAGOS MEGJEGYZÉSEK ORBÁN VIKTOR MÁJUSI BESZÉDÉRŐL az egyes kommentelőknek adott válaszaim alapján:

A poszt hozzászólói közül sokan csupán emlékeikre hagyatkozva és a későbbi fejlemények hatása alatt utalnak a miniszterelnök május 19-ei, strasbourgi beszédére. Itt a linkje: www.youtube.com/watch?v=lQi_qsOIhMo Nem szó szerinti, csupán a lényegre fókuszáló idézetek:
- 4:10 a megélhetési bevándorlókat a magunk módján akarjuk kezelni (Hogy O. V. szemfényvesztően kezeli a jelzős szerkezeteket, talán nem kell külön elemeznem, ezért, most hadd ne térjek ki arra, hogy mikor milyen kifejezést használ az emigránsokra, mert ennek most itt nincs különösebb jelentősége.)
- 5:10 Vissza kellene adni nemzetállami jogkörbe a határvédelem jogát.
- 5:55 Szerencsésebb lenne, ha a bevándorlás szabályozását tagállami hatáskörbe utalnák. Mi magyarok magunk akarunk dönteni arról, hogy akarunk-e bevándorlókat, vagy sem.
- 6:48 Vannak országok, amelyek úgy döntöttek, együtt akarnak fellépni a menekültkérdés ügyében (Ezután demagóg szövegek következnek a magyarországi szólásszabadságról. Csak az ezt követő sajtótájékoztatón mondta ki egyértelműen, hogy mi nem akarunk ezen országok közé tartozni. A miniszterelnök a sajtótájékoztatón, amit akkor végig jegyzeteltem, s annak alapján írtam meg az akkori posztom, dermesztő nyíltsággal beszélt arról, hogy a magyar kormány - persze ő mindig Magyarországot mond - nem akar együttműködni másokkal. Íme akkori cikkem linkje: bekialtas.blog.hu/2015/05/19/orban_magus_strasbourgban#more7474572

Egyébként Orbán Viktor - ebben a hullámban - már februárban szóba hozta a témát. Egészen májusig megszólalásainak, akcióinak kifejezetten belpolitikai céljuk volt: a Fidesz népszerűségvesztésének megállítása az idegenellenes kampánnyal. (Azért ebben a hullámban, mert az idegenek elleni hangulatkeltéssel már a korábbi években is élt.) A folyamat eddigi csúcsa volt a májusi EU-s beszéd, ami akkor még szinte mindenkit sokkolt Strasbourgban.

Aztán később, ahogyan egyre inkább nőtt a probléma, egyre többen közelítettek O.V. álláspontjához, olykor külföldön is. Odáig azonban senki nem jutott el, hogy egyedül magára rántsa a védekezés terhét, ami természetesen nem érdeke egyetlen országnak, így Magyarországnak sem.

FEJLEMÉNYEK 2015. 08. 26.

- Az augusztus 26-án reggel, a Klubrádióban, a külföldi lapszemlében elhangzottak szerint: az EU felajánlotta, hogy szakembereket küld a magyar-szerb határra és közreműködik az emigránsok azonnali kiválogatásában, továbbengedésében, illetve visszatoloncolásában, de ezt Magyarország nem veszi igénybe, viszont újabb összegeket kért az uniótól a költségek finanszírozására. (A linkkel megadott helyen 11:20-nál)

- Németország felfüggeszti a dublini egyezmény alkalmazását a szír menedékkérők esetén, így közülük senkit sem küldenek vissza se Magyarországra, se máshová.

- A 2000 fős, úgynevezett határvadász egység majdnem fele próbaidős rendőrségi szakközépiskolásból áll majd!

- Valahol már előre jeleztem: a kizárólag hatalomtechnikai szempontokat tükröző folyamatok logikájából az következik, hogy hamarosan eltüntetik a lakosság szeme elől a menekülteket. Ezt a korábbi feltételezést igazolni látszik Tarlós István főpolgármester nyilatkozata.

Kérdésem: azzal, hogy kerítést építünk a szerb határra, és vissza akarjuk tartani a menekülteket, talán nem az ottani, vajdasági magyarokra nyomjuk rá a menekültáradatot? Vagy ilyenkor nem számítanak a külhoni magyarok? #

FEJLEMÉNYEK, 2015. 08. 27.

- Bécsben menekültügyi konferenciát tartanak, melyen Angela Merkel a nyugat-balkáni országok vezetőivel egyeztet a válságról. A magyar miniszterelnök nem vesz részt a találkozón. A hvg.hu Havasi Bertalantól, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjétől megtudta, Orbán Viktor azért nem vesz részt a találkozón, mert Magyarország „nem képezi a balkáni térség részét". A csúcskonferencián részt vesz Renzi olasz miniszterelnök, Werner Fayman osztrák kancellár és Angela Merkel német kancellár is. A vendégek között van Mogherini külügyi EU biztos és képviselteti magát Franciaország. Ezek szerint az említettek balkáni országok lennének?

- Hetvenegy megfulladt menekült holttestét  találták meg csütörtökön, egy osztrák autópályán, közel a magyar határhoz, egy magyar rendszámú, szlovák eredetű hűtőkocsiban. A többségük férfi, de az áldozatok között nők és gyerekek is vannak. Rendőrségi források szerint a 7,5 tonnás teherautó szerdán, a kora reggeli órákban indult Budapestről, és 9 óra körül valahol az osztrák határ előtt volt még, és éjjel mehetett át Ausztriába. Másnap kora reggel, 5-6 körül fedezték fel az embercsempészek által magára hagyott  járművet az A4-es autópályán, a leállósávban, Neusiedl és Parndorf között.  #

 

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://bekialtas.blog.hu/api/trackback/id/tr837726330

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Embernek maradni (menekültek és idegengyűlölet) 2015.09.01. 10:19:17

Mentem keresztül a Körtéren és egy padon színes bőrű család ült, a gyerekek a felnőttek ölébe hajtották a fejüket és aludtak. Köröttük szatyrok és hátizsákok. Kellemesen sütött a nap és pihentek. Szívesen leültem volna melléjük egy kicsit, de egyrésztR…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

randomgenerator 2015.08.24. 00:35:43

Túl sokan jönnek ahhoz, hogy integrálhassuk őket. Közösen kellene fellépni, az biztos, de ha nem megy akkor a végén az lesz, hogy nálunk is szükségállapot, behívják az épkézláb embereket és védjük a határt sorfallal, lőfegyverrel... amikor majd napi 50,000 jön akkor más nem marad.

monddazigazatmar 2015.08.24. 01:30:30

@Kabai Domokos Lajos: "Európa országait kell rávenni arra, ha kell plakátkampányokkal, fizetett hirdetésekkel stb., hogy cselekedjenek együtt, dolgozzanak ki akcióprogramot együtt."

Fater, menj a francba a hülyeségeiddel. Annyit bírsz mondani, hogy "hát kéne valamit csinálni"

monddazigazatmar 2015.08.24. 01:34:09

@Kabai Domokos Lajos: "miután nyilvánvaló, hogy a kerítéssel, a határvadászokkal nem fog semmire jutni? "

Na, szerinted, ha nem őrzik a határt, és nincs fizikai akadály sem, akkor az a megoldás? Akkor megállnak?
Sötét vagy

Chayenne 2015.08.24. 05:43:10

Tehát ha nem fogadjuk be őket, akkor bűnösök leszünk, ha befogadjuk akkor meg elpusztulunk. Szép alternatívák. Tovább kell segíteni őket - ha megállítani nem lehet - oda, ahová menni akarnak, de nem kell regisztrálni senkit. Csak húzzanak tovább!

tralalala 2015.08.24. 06:37:08

@Kabai Domokos Lajos: én szerintem egy ennél is jobb megoldás lenne, ha Gábriel arkangyal leszállna, és igazságot tenne a földön, megetetné a menekülteket, biztosítana nekik munkahelyet, és integrálná őket.

Szóval akkor én nyugodtan hülyézhetek le mindenkit, aki szerint itt mindenféle kerítéssel, eu-val, plagáttal kéne megoldani ezeket a dolgokat, hiszen most vázoltam egy sokkal jobb megoldást.

byrkabela00 2015.08.24. 06:37:42

" Csakhogy ebben az esetben testünkkel, gyerekeink és unokáink testével lesz feltöltve a világ nyomorultjai és gazdagjai között az elmúlt évszázadokban a fehér ember által létrehozott szakadék. Nézzünk végre ezzel szembe! " MONDOD TE!
Én meg azt mondom, hogy a fent leírtak akkor fognak megtörténni, ha beengedjük- és hagyjuk letelepedni őket!
Fentiek éppen akkor nem fognak megtörténni, ha hajlandóak leszünk felvenni a ránk özönlő nemkívánatos elemekkel a harcot és megküzdünk velük családjainkért, szeretteinkért, hazánkért.
A harcban sok embert fogunk mi is veszíteni, de kitakarítjuk innen őket!
A mai, 50 év feletti magyar férfiak többsége volt katona, tud bánni a fegyverrel és élt már elég időt ahhoz, hogy ne féltse az életét, pláne akkor ne, ha családját, hazáját kell megvédenie idegen támadóktól.
Több százezren vagyunk.
Ha harcolunk ellenük, nincs esélyük.
Én a szembeállást választom, semmint a meghunyászkodást!
Béke poraikra, miért jöttek ide?

midnight coder 2015.08.24. 06:42:40

@Chayenne: Ha Európába mennek, mi azt ugyanúgy megszívjuk. 20 év múlva az új Dobó István már az európai IS-ből érkező iszlám hordák ellen harcolhat. És aligha nyerhet, hacsak az oroszok be nem segítenek.

tralalala 2015.08.24. 06:43:39

@tralalala: "plagáttal", jó most keltem... plakáttal

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.24. 06:56:48

@byrkabela00: Nevet, címet, hogy a különítményekbe szóló behívót lehessen kézbesíteni. Amíg ezt nem teszed, addig hadd tekintsem a handabandázásodat provokációnak. Mint ahogy minden itteni névtelenül uszítót is joggal tekinthetünk idegen, sötét erők bérencének, akinek az a feladata, hogy végveszélybe sodorja Magyarországot a lázálmai terjesztésével. Úgyhogy valódi és leellenőrizhető, névvel, fotóval acsarkodj, ne az álnév mögé bújva! #

tralalala 2015.08.24. 07:24:55

Óóóó de hiszen moderáltak engem! Ezt az intoleranciát! Te blogger koma, figyelj már, nem kellene neked is alkalmazkodnod hozzánk, ahogy azt hirdeted a blogodban, ahelyett, hogy a saját önkényes szabályaidat erőlteted ránk? :D

telkoe 2015.08.24. 07:35:23

Mindig erdekes latni, milyen az amikor az utolso megbizhato joelvtars generacio a bufe-ruhatar-pr-hr-media diplomak szellemi magassagabol megprobalja kinyilatkoztatni az abszolut es megkerdojelezhetetlen europai ertelmisegi tutit.

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.24. 07:41:50

@tralalala: Kire erőltetek én, mit te álnév mögé bújó koma! Te kis piti provokátor! Amint fentebb írtam valakinek: nem biztos, hogy mindig a blogger az ostoba, bár ahogy nézem igen sok kommentelő így gondolja, s magát olyan tálentumnak tartja, akinek minden gondolata, minden szava arany. Bár a nevét, a drága nevét, azt nem adja hozzá. Bizonyára szerénységből!

Részemről itt a vége. De előre kérlek, hogy ha válaszolsz, trágár kifejezések nélkül írj, mert ha nem, megjegyzés nélkül kimoderálom. Aztán ismét jöhetsz azzal, amivel a névtelenek közül néhányan, hogy cenzúra így, meg úgy, pedig ők azok, akik nem hajlandók betartani ennek a blogtérnek a követelményeit. Hogy a menekültügyben oly sokak által említett érvet hozzam ide: úgy akarnak itt vendégeskedni, hogy nem akarnak tekintettel lenni a szabályokra. #

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.24. 07:47:33

@telkoe: Először is, a jóelvtárs világban nem voltak pr-hr szakok és diplomák. Másodszor: konkrétan mire gondolsz? És ha már veszed a fáradtságot megoszthatnád velünk a te megoldási javaslataidat, annak fényében, hogy a fentebb hivatkozott biztonságpolitikai szakértő és a háttérben most hallható rádióban megszólaló más szakértők és volt diplomaták sem jutnak annál tovább annál, mint amit a posztjaimban szorgalmaztam. Úgyhogy várom a javaslatokat, de lehetőleg névvel, címmel, hogy lehessen hova kézbesíteni a Nobel békedíjat. #

Exploiter 2015.08.24. 07:50:10

@Kabai Domokos Lajos:

Ne csodálkozz, hogy sokan küldenek el melegebb éghajlatra.
A bevándorlót legalább megérti az ember, bár az érdekeink ellentétesek, de amit tesz, logikus és érthető.
De te azért kardoskodsz, hogy az itteni emberek önként és dalolva, bármiféle ellenkezés nélkül adják át a helyet idegeneknek. Ez indulatokat szül, igen, valószínűleg a legtöbben jobban utálnak, mint a bevándorlókat. Velük könnyebb azonosulni, mint veled.
Ezen megsértődni kár, ilyen ez.

Magyar vitéz 2015.08.24. 08:00:29

@Kabai Domokos Lajos:
"kommentedet egy több mint értelmes társaságban felolvastam az okostelefonomról"
Óh, Istenem, de megható!
Más. Légyszíves másold már be ide azt a szót a hozzászólásaimból, ami szerinted trágár. Hálás lennék.

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.24. 08:01:54

@Exploiter: Sértődésről nincs szó. A többiben egyetértek. Csak, nyilván hiábavalóan, még mindig reménykedem, hogy viszonylag értelmesnek tűnő emberek megértik, hogy aljas dolog névtelenül beszólni (nem értelmesen bírálni, hanem beszólni), mert ez szép lassan elaljasítja az egész társadalmat is, minthogy mintává, megengedhetőnek látszó normává teszi a fű alatti piszkálódást, áskálódást. Tehát nem az az indítékom, mint amit a látszat mutat. Ennek megfelelően ritkán követem ilyen figyelemmel a hozzászólásokat, amelynek végül az a célja, hogy a be-beszúrt, megjegyzésekre érkező válaszokból érzékeljem, milyen morális állapotban vagyunk. Hát... #

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.24. 08:03:59

@Exploiter: Hoppá! Ez kimaradt. Nem kardoskodom ezért. Csak arra mutatok rá, hogy a menekülthullám itt van, és még inkább itt lesz, akár akarjuk, akár sem. És erre nem az a válasz, hogy de ne legyenek itt, mert az a ráolvasásnál is kevesebb. #

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 08:07:52

"Vagy integrálunk, vagy ártatlan tömegek halálában leszünk részesek,..."

Hová integrálsz te több százezer bevándorlót?

Ezért vagytok még mindig a kukában, mert efféle hangzatos baromságokat gondoltatok ti ésszerűnek 2002-2010 között, így hamar eljött a csőd és az IMF hitel.

excopp 2015.08.24. 08:11:26

Tisztelt KDL!
- ott tévedsz, hogy a névtelen "beszólás" nem tartalmazhat igazságmagot (vö: szavazás, pedig ott nagyobb a tét)
- ott is tévedsz - szvsz - hogy a trágárság teljesen lerontja a mondandót; esetenként ugyanis lehet funkciója, nem feltétlenül öncélú
- a tartalomról: azt látom, hogy Thomas Mannra sokat hivatkozol, de akkor olvass hozzá Huntingtont is, továbbá a mai magyar valóságból indulj ki
- mert bizony a mai ellenzék köldöknézésének egyik oka, hogy a választói akaratot egyszerűen feláldozza saját dogmatikája oltárán
- az avítt, vulgármarxista érvelési módszerek túléléséről nem is beszélve
- ez a mostani mozgalom pedig inkább tűnik iszlám inváziónak, mint valódi menekültek áradatának (cca 82 menekültstátusz a 120ezer kérelmezőre...)

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 08:12:03

@Kalmár: Most jön le annak kára, hogy az EU vezetői az USA-t kiszolgáló cselédek.

Mindenki csodálkozott, hogy a részeges foltos múltú Juncker hogy a fenébe lehetett az EP elnöke.

Ezért, mert ő egészen biztosan nem fogja azt mondani, Obamáéknak, Izraelnek, hogy az EU érdekei erősebbek.

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.24. 08:13:55

@♔bаtyu♔: Vagytok? Ne magadból indulj ki, akinek láthatóan nagyon egyszerű elképzelései vannak az emberek gondolkodásmódjáról. Ne mindenki érzi jól magát csordában. Egyébként megosztanád velünk értékes és konstruktív elképzeléseidet a helyzet kezeléséről. Én magam biztosan tudnám értékelni. #

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 08:15:44

2 "szakértő" a TV+-on arról beszél, hogy Orbán az egész problémát felfújja, a kerítés is ezért van.

Miközben csak tegnap 4000 bevándorló törte át a Macedón határvédelmet.

Ezek a ballibsik valójában most járatják le magukat.

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.08.24. 08:22:07

@Kabai Domokos Lajos:
"Európa országait kell rávenni arra, ha kell plakátkampányokkal, fizetett hirdetésekkel stb., hogy cselekedjenek együtt, dolgozzanak ki akcióprogramot együtt."

A javíthatalan idealista credója. Minden tapasztalat és minden józan megfontolás ellenében győz a vakhit

Nagyon érdekes tanulmányok készültek a dekadensó törtlnelmi civilizációkról, például a maja kultúra hanyatlásáról. Engem egyébként is mindig érdekelt, hogyan élték meg a benne élők a civilizációjuk bealkonyulását. Rendszerint képtelenek voltak paradigmát váltani, és éppen hogy fokozták az esztelenségig azokat az értelmetlen kultuszokat, amikhez hozzá voltak szakva a korábbi időből

Ugyanez folyik most Európában, a paradigmaváltás képtelensége okozza az egyre inkább elkerülhetetlennek látszó összeomlást

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 08:23:37

@Kabai Domokos Lajos: Szerintem olvasd el újra, mert látom nem fogod.

Igen, a kukában vagytok. Ja értem, nem éreztétek magatok jól csordában?

Ehhez képest eléggé körülhatárolhatók vagytok. Tudod én azt szoktam mondani, hogy ma már akkora baromságokkal kell egyetérteni ahhoz, hogy a másik elhiggye, ballibsi vagy, hogy a legtöbben mára inkább kiszálltak, nem vállalják. Vedd már sorra a ballib mantrát az antiszemitizmus fogalmától kezdve a megfelelő határvédelemig.
Egyik nagyobb baromság mint a másik.

Véleményem, a helyzetről? Persze. Orbánék határzára a jogi kiegészítésekkel teljesen megfelelő ötlet, annyi, hogy kellene telepíteni egy aknazárat is, továbbá jobban erőltetni a fegyverhasználatot.

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 08:29:34

@nem akármilyen anyagból gyúrt állat: Az a gond, hogy a "szakértők" a TV-ben is kb. ezt nyomják.

Napi több ezer bevándorló, de már napi 4000 készülődik, ezek pedig arról beszélnek, hogy Európa dolgozzon ki akció programot.

Miközben az USA-nak, Izraelnek, de még Németországnak is gyökeresen más az érdeke, mint pld. Magyarországnak. Az ENSZ országokról nem is beszélve.

Az ENSZ pld. megdicsérte Macedóniát azért, mert tegnap átengedte simán a bevándorlókat és ellenzi a mi kerítésünket is.

Az ENSZ-t pedig nagyrészt az USA és Izrael tartja a kezében. Ők aztán magasról szarják le, az EU problémáit.

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.08.24. 08:30:38

@♔bаtyu♔:
A részeges Junckert azért választották főkomisszárnak, hogy legyen az ősalkoholista Martin Schulznak ivócimborája. Az EU sikerének legjobb indikátora Schultz orrának céklavörös színe. Olyan az mint a lakmuszpapír

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.08.24. 08:33:40

@♔bаtyu♔:
Az esztelenségre többféle magyarázat adható, én leginkább Murphy törvényét szoktam alkalmazni:

"ne keress rosszindulatot mások cselekedeteiben mindaddig, amíg butasággal is meg tudod azokat magyarázni"

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.24. 08:34:08

@excopp: Köszönöm az észrevételeket! Viszont nem gondolom, hogy a névtelen vélemény (nem az öncélúan trágárkodó, azt egyfajta pszichikai kielégülésként alkalmazó beszólás) nem tartalmazhat igazságot. Az ilyenekhez igyekszem tisztelettel viszonyulni, s azt is megértem, hogy nincs mindenki olyan helyzetben, hogy nevét, arcát adja a véleményéhez. De azt nem fogadom el, ha ezzel visszaél.

Sajnos, a mostani témához érkező bejegyzések a szokásosnál kevesebb lehetőséget adtak az értelmes párbeszédre. De persze, a probléma jellege miatt, ez némileg érthető.

Köszönöm a tanácsot, de Hungtintont, és persze Spenglert is, már olvastam, de attól még a nyakunkon a veszély. Én pedig azt látom, hogy e veszély elleni fellépésre vállalhatatlan válaszokat ad kormány és ellenzéke, nemkülönben az itt hozzászólók - mondjuk a közemberek - 70 százaléka.

Nem mintha nálam lenne a bölcsek köve, csak azt tudom, hogy az elmúlt hónapokban nem az európai összefogás erősítésére irányultak az erőfeszítések, és a magyar kormány is, belső hatalmi játszmát folytatva, csak pótcselekvésekkel reagál. Ezt bírálom, nem mást.

Lehet ezzel egyetérteni, de azt - nemzetromboló hatása miatt - nem fogadom el ebben a blogtérben, amely képletesen az én házam, hogy trágárkodással, a helyzetfeltárást meghaladó uszítással regáljanak egyesek. Ráadásul ez, a médiára vonatkozó, újabb magyarországi döntések miatt, bármelyik pillanatban a blogterek komment felületeinek megszüntetéséhez vezethet. Ezt is kockáztatják az uszítók, még ha ezt nem is érzékelik egyelőre. Az pedig a tényleges sajtószabadság, nem a nyilvános trágárkodáshoz való jog, további szűkítése vezetne. De erről majd egy másik bejegyzésben.

Egyébként azért válaszolok ilyen sok felvetésre, mert ilyen módon is tapasztalatokat gyűjtök a magyar valóságról. Úgyhogy e tekintetben szintén nyitott kaput döngetsz, de ezt rosszindulat nélkül írom. #

nu pagagyí 2015.08.24. 08:35:37

Csak olyan ország alkalmas integrálni a bevándorlókat, amelyben adottak az egyéni boldogulás lehetőségei és ez társadalmi elvárás is. Magyarország nem ilyen hely. Nálunk az Orbán-éra legfontosabb "vívmánya" az egyén alattvalóvá transzformálása, az egyéni esélyek elvétele és helyette az állami könyöradományon való abrakoltatás. Egy ilyen ország képtelen befogadni bárkit is, mert ebben a struktúrában ők is állami gyámkodásra szorulnának, ami értelemszerűen csak fokozná a moslékért való élet-halál harcot az etetővályú körül.

gmihaly 2015.08.24. 08:36:53

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!: Hogy is mondták a KISZ-es elvtársak a rövidesen lebontásra kerülő PeCsa felavatásának időszakában ? "Nincs időnk az időre várni", és "Jövőnk a tét". Most nem kellene totojázni. Ami pedig az alapelveket, értékeket illeti: Az egykori nyers erőszakokat, rablásokat fedik el az ájtatos manó, imádkozó sáska módjára skandált, magasztosnak vélt, "felvilágosult" mantrák. Jut eszembe: hogy eltűntek a hazai felvilágosodáskutató történész elvtársak és elvtársnők mátrafüredi konferenciái!!! Közben pl. az "emberi méltóság"-nak a II. vh. borzalmai után a nemzetközi jogba is beültetett alapelvének gyakorlatával akadnak gondok.

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 08:36:57

@nem akármilyen anyagból gyúrt állat: Persze. Pontosan azért, amiért az MSZP-SZDSZ idején a hasonló Szekeres lett a hadügyminiszter.

Írjon alá, többet nem várnak el tőle.

Kalmár 2015.08.24. 08:44:43

@♔bаtyu♔: Egyetértek sajnos. A lobbisták kőkemény agymosásra buzdították a meghatározó médiumokat. Olyan hangulatot keltenek amilyet a megrendelő előírt.

Ulfkotte könyve óta ez tény, nem fikció.
Most is hallja őket mindenki, de a valóság olyan elemi erővel vágta a képükbe az igazságot, hogy teljesen hiteltelen lett ez a "hasznosamenekült" kórus.
Ráadásul nálunk a már tönkrement baloldal próbál a menekült ügyben megengedő véleményt képviselni.......

Olyan mintha egy elítélt betörő, próbálná a nyitott ajtók előnyét ecsetelni a panelházak többször kifosztott áldozatainak!

A Jobbik is bizonytalan talajon jár 2013-ban még Vona az Iszlámot nevezte a fénynek ami a világ utolsó reménye.
Nem beszélve arról a kijelentéséről, hogy majd ha az Iráni Forradalmi Gárda járőrözik Magyarországon, mint választási megfigyelő, akkor senki nem meri letépni az ő plakátjait...
Majd kritizálta a Pápát amiért genocídiumnak nevezte az örmények kiirtását a Törökök által.

Szóval én örülök, hogy egyik sincs kormányon!
Se menekültek százezrei, se arab megfigyelők járőrözése nem kell!

Exploiter 2015.08.24. 08:58:59

@Kabai Domokos Lajos:

A morális állapot szerintem esetünkben lényegtelen, ez nem morális kérdés alapvetően.
Azt írod, eu összefogás kell. Igen, enélkül egyedül gyengék vagyunk. Viszont azzal vádolod a kormányt, hogy direkt tér ki az eu elől. Ez nem igaz, nincs központi direktíva, látszólag még szándék sincs, hogy legyen ilyen. A csehek, franciák is sürgetik, sokra nem mennek vele.
Valamint ha olyanokat írsz, hogy el kell fogadni más kultúrákat, együtt kell tudni velük élni, különben bűnben élünk, abból nem az jön le, hogy a megoldásról vitatkozni akarsz, azt már eldöntötted és nem tartasz vállalhatónak semmit, ami nem ebbe az irányába megy.

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 09:00:49

@Kalmár: Igen, a Jobbik számomra is egyre kevésbé szimpatikus, főleg, hogy kezdik felvetni a Jobbik LMP koalicíót.

Ugyanakkor egészen biztosan nem akarok olyan pártra szavazni, amely alá akarja írni az USA-EU szabad kereskedelmi egyezményt.

Azzal együtt az, hogy mit mond egy párt, szinte lényegtelen. Lsd. görög Sziriza, aki éppen az ellenkezőjét tette, amivel megnyerte a választást.

Az SZDSZ 87-ben erős kommunista ellenes párt volt. A 90-es választások előtt az MSZP tagoknak ki volt adva, hogy lépjenek be, szerezzék meg a vezetést.

Az eredmény ismert.

Kalmár 2015.08.24. 09:10:34

@Kabai Domokos Lajos:
Kedves Lajos!
Nem a kerítésépítés a pótcselekvés, hanem pont az általad feldicsért közös fellépést sürgető EU vezetők nyilatkozatai!!!

Gyakorlatilag azt mondogatják, hogy de jó lenne valamit csinálni.......

A kerítés valami!
A nyilatkozatok és "erőfeszítések" semmik.

Nem meglepő ez, hiszen szembe kellene szállniuk az amerikai gazdáikkal. Az nem megy.
Amíg az USA pénzeli a Törökök támadásait az ISIS egyetlen igazi katonai ellenfelével szemben, addig kár a szóért!

Egyébként feltűnt, hogy sokadszor minősítesz a névtelenség miatt hiteltelennek egy-egy hozzászólót vagy hozzászólást!

Ne haragudj de itt ez a normális!
Ez adja az őszinte vélemény leírására a lehetőséget! Sokan olyan helyen dolgoznak ahol a főnök-tulaj stb neheztelne miatta!
Vitázz a Facebookon ha ennyire fontos ez neked. Ott töredék őszinte hozzászólás lesz, de névvel.

Kalmár 2015.08.24. 09:14:26

@♔bаtyu♔: Reméljük nem tudják végigverni mindenkin!
Kérdés, hogy tudnak e mindenkivel alkut kötni az amerikaiak ennek érdekében!
Az nem kérdés, hogy megpróbálják!

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.24. 09:21:31

@Exploiter: A morált én nem negligálnám ebből az ügyből sem. Ebben az ügyben az EU-hoz való viszonyunkat O.V. májusi strasbourgi beszéde határozta meg, amelynek az volt a lényege, hogy a magyar kormány egyedül kívánja kezelni a helyzetet - némi EU pénzügyi támogatással.

Sajnos, valóban nem látok mást, mint azt, hogy kölcsönösen alkalmazkodjunk más kultúrákhoz. Egyébként a nagy országokban Oroszországtól az USA-ig - nem konfliktusoktól mentesen - lényegében ez történik.

Azt nem tudom elfogadni, hogy géppuskázzunk le, aknazárral robbantsunk fel mindenkit a határaink előtt megjelenik. Túl ennek emberiességi, morális vetületén, a modern háborúk mutatják, hogy több hullámban, az első hullám feláldozása után ez sem ér semmit egy kellően elszánt, vagy kényszerített tömeg esetében. Hogy mást ne mondjak, erre használt esetenként a szovjet hadsereg fegyvertelen büntetőzászlóaljakat a háború első időszakában. Illetve a Don-kanyartól visszavonuláskor élő hús pufferként használták a német tábornokok a II. magyar hadsereg nagy részét, amint ez Nemeskürty könyvéből egyértelműen kiderül. (Requiem egy hadseregért.)

Ha a két szélső pont között látsz áthidaló megoldást, akkor nosza!

Nzoltan 2015.08.24. 09:27:08

@lac666: A liberális demokrácia halott, nem sokáig lesz. Orbánnak ebben igaza volt. Az egyén jogai egyre jobban meg vannak nyírbálva. Ez egy lassú folyamat, de már elkezdődött.

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 09:27:18

@Kalmár: Igen, a liberálisok úgy csinálnak, mintha olyan hihetetlen nagy szólásszabadság lenne. Ő persze, hogy választhatja névvel írást, 100%-an PC a srác.

És még nekünk (idáig) szerencsénk van, egy haverom kint él Angliában, azt mondja, hogy a kádár rendszerben nagyobb volt a szólásszabadság mint most ott, mert ott legalább a kollégák között lehettél őszinte.

Ha az USA-Izrael befolyás tövább nő, nagy gáz lesz itt.

zolizaka 2015.08.24. 09:32:12

Bárcsak működne az integráció, Európai Akadémia létrehozásával.
Sajnos nem létezik olyan megoldás amely, ilyen rövid idő alatt, ilyen nagy számú embert békésen integrálni tudna egy kulturálisan meglehetősen eltérő társadalomba. Ez egy utópia.
A valóság sajnos az, hogy még az eddigi ütemben zajlott migráció is okozott problémákat az együtt élésben, Magyarországon és Európa bármely államában az elmúlt évszázadok során.
Ez csupán néhány ezer főt jelentett évente Magyarország esetében.
Ez a szám most, megszázszorozódott.
Abban egyetértünk, hogy az EU-nak ezt egységesen kéne kezelnie és már az unió határánál megállítani / kontrollálni a bevándorlást.
Abban is egyetértünk, hogy a kerítés nem megoldás a migráció megállítására, de legalább lassítja, egyelőre jobbat nem tehetünk, és a tétlenségnél bármilyen cselekvés jobb.
Ha most engedünk a pszichés, morális nyomásnak és segítő kezet nyújtunk azzal csak a jövőbeni követelések kialakulásának adunk teret.
Ilyen az emberi természet, ma még csak kérnek, holnap már követelni fognak.
Most ésszel kell döntenünk, nem szívvel!

monddazigazatmar 2015.08.24. 09:36:36

@Kabai Domokos Lajos: "joggal tekinthetünk idegen, sötét erők bérencének, akinek az a feladata, hogy végveszélybe sodorja Magyarországot a lázálmai terjesztésével."
Hát ha valakinek sötét lázálmai vannak amik veszélyezteti az országot, akkor az te vagy, meg az, hogy milliónyi arabot majd szépen beintegrálsz.

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 09:38:38

@zolizaka: Ez jó: "Abban is egyetértünk, hogy a kerítés nem megoldás a migráció megállítására...."

Te ennyire nem gondolkodsz? Mégis mi lenne a megoldás? Ha az EU azt egységesen kezelné, mit gondolsz, mi lenne a megoldása? Eltaláltad, egy kurva nagy kerítés. Sőt több db. kerítés. Ahogy Calaisban is, mióta az angolok és franciák egységesen kezelik.

Sőt, ha a kerítés nem segítene, jön az aknazár és a géppuska.

Persze okosabb lenne, ha az ENSZ hozna egy olyan határozatot, hogy a konfliktussal érintett országokban a konfliktus kirobbantói helyezzék el a menekülő lakosságot, csak hogy épp azok nem szavaznák meg, akik a megoldásokat követelik.

Na ezért megoldás mindenki számára a kerítés.

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 09:41:08

@monddazigazatmar: Tegnap egy hasonló libsi Boross kijelentése kapcsán őszintén csodálkozott, hogy miért nem jelentik fel Borosst a a véleményéért.

Hihetetlen, hogy mennyire ezeknél a libsiknél néha mennyire ki tud villanni a vörös csillag.

monddazigazatmar 2015.08.24. 09:42:17

@zolizaka: Ez az akadémia gondolata egy röhej.
A bevándorló szépen levizsgázik? Aztán onnantól már olyan lesz mint egy vallon?
Mert az elképzelhetetlen, hogy valaki szépen végigüli, meghallgatja, bólogat, levizsgázik, aztán szarik az egészre, és otthon veszi is elő a koránt?

zolizaka 2015.08.24. 09:55:10

@♔bаtyu♔:

Kedves Batyu :)

Mint ahogy az tisztán kivehető a kommentedből, Te halomra lövetnéd a bevándorlókat. Szerinted ez a megoldás.
Nálam a megoldás megszűntet egy problémát végleg.
A lelövetés, bár megszüntetne egyet, rögtön szülne is egy újabbat.
Majd ha fegyveres erők ostromolják határainkat, akkor fegyverrel fogjuk megvédeni, addig meg szerintem ülj be egy kád hideg vízbe és hűtsd le magad.
Tudod húzhatsz Te égig érő kerítést is az egész világ köré, a vándorlást megállítani akkor sem fogod, tehát a probléma nem fog megszűnni, vagyis a kerítés -bár jelenleg szükséges- nem végleges megoldás.

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 10:08:39

@zolizaka: Nem lövetném halomra, hiszen ők döntik el, hogy belépnek vagy sem. Betartják e megkövetelt rendet vagy sem.

Ilyen logika alapján nem lehetne megvédeni a katonai objektumokat sem.

Te nem fogod fel, hogy be lehet lépni, a KAPUN.

"Tudod húzhatsz Te égig érő kerítést is az egész világ köré, a vándorlást megállítani akkor sem fogod, tehát a probléma nem fog megszűnni,"

Te magad ismered be, hogy csak a kerítés sem megoldás. Egy ország vezetésének nem szükséges más országok problémáit kezelnie, a saját ország problémáit kell megoldania.

Igen, lehet vándorolni, MÁSHOL.

♔bаtyu♔ 2015.08.24. 10:12:32

@monddazigazatmar: Innen jól látszik, micsoda elszállt liberális ötletek merülnek fel.

Eleve a legtöbb nem hogy évek múlva sem valósítható meg, de eleve hamvába holt.

A bevándorlók pedig ma jönnek ezrével.

Azzal együtt most már kezdem érteni, Gyurcsányék miért szálltak el az SZDSZ-el. Nyilván mindenki tudott ott megoldásokat, de kb. ezeket a "meg kellene oldani..." -val kezdődőeket. Aztán persze senki nem oldott meg semmit.

monddazigazatmar 2015.08.24. 10:53:10

@Kabai Domokos Lajos: Te egyáltalán felfogod azt amit összeírkálsz?
Először zagyválsz valamit arról, hogy alkalmazkodjunk (MI, ITTHON az idejövőkhöz) aztán két sorral lejjebb már arról makogsz, hogy háborúkban sem megoldás az első hullám lelövése egy elszánt támadó sereggel szemben.

Tehát egyik oldalról elszánt háborús invázióról beszélsz, másikról pedig arról, hogy alkalmazkodjunk hozzá. SZerintem nem vagy normális.

Gondolom egy megerőszakolást is úgy lehet megúszni, ha a nő hagyja magát, és élvezi.

monddazigazatmar 2015.08.24. 11:03:54

@♔bаtyu♔: Igen. Ilyen amikor néhány elméleti matematikus old meg egy problémát.
Bizonyítás első sora: Tételezzük fel, hogy a menekültek nem jönnek.

daito 2015.08.24. 11:07:26

@Kabai Domokos Lajos: Tisztelt Kabai úr,

érdeklődve olvastam az elmúlt 1-2 posztot (és a hozzá fűzött kommenteket).

Ennek az az oka, hogy az Ön blogjával, annak tartalmával általában nem értek egyet, írhatnám úgy, nagyon nem értek egyet. Semmi extra: én az ukrán-donyecki konfliktusban alapvetően nem az oroszok és a "felkelők" oldalán állok. (Ha lehet ilyet és így írni.) (S általában abban a témában kavarok ide.)

Ilyen értelemben meglepő, hogy Ön ebben a bevándorlási-migráns kérdésben mennyivel liberálisabb/empatikusabb/humánusabb - ez utóbbi mondjuk nem, simán elfogadható, hogy donyecki ügyben humánuma vezeti meg... :-)
Szintén érdekes, hogy az Önnel orosz-ukrán kérdésben 100%-ig egy véleményen lévő kommentelők milyen lendülettel estek most a torkának, tartják magát is liberálisnak/zsidócionistakommunistausabábkőművesnek/tudjukminek/hülyének/stb-nek.

Tanulságos.

Amiért Önnel egyetértek - különösen OV szerepét az ügyben, a hisztériakeltést; az az, hogy Szíriában 4. éve tart a polgárháború; Líbiában sem a hónap elején történtek a "dolgok", Afganisztánból 10-12 éve folyamatosan jönnek menekültek, és Afrika sem most vált sok ember számára pokollá. Röviden: az, hogy itt menekültek jönnek-mennek, sokan vannak és nem akarnak elfogyni - ezt már lehet tudni, ennyit már az átlag olvasó is tud; tudott már tavaly, de akár 3 éve is. Menekültügyben idehaza az elmúlt 4 évben 0 előrelépés, érdemi gondolat, ötlet, változás történt.
Ilyen értelemben egy 5. esztendeje "regnáló" kormány vezetője, amikor így cselekszik - az vérfagyasztóan sunyi és cinikus; és semmi másra nem jó, mint hogy a honfitársainkból kihozza a legaljasabb emberi ösztönök mentén működő tuskót. Hála az Istennek, csak szavak mentén, de régen olvastam idehaza bármilyen témában ennyi puskát/aknát/lángszórót/géppuskát/aknazárat/csendőrséget/egyéb ostobaságot emlegető marhát.
Akár ebben a blogban is.
Hozzáteszem akkora extra nincs a dologban - hiszen bármilyen egyéb témában is ezerrel lehet szórni az ostobaságokat/lózungokat, légből kapott híreket, adatokat; tényként feltüntetni és kezelni hiedelmeket, más blogokban olvasott hozzászólásokból ítélkezni - de itt még könnyebb. A magát okosabbnak, műveltebbnek, tapasztaltabbnak, különbnek tartó magyar hozzászólók jelentős része sajnos habzó szájú hülye.

Ez van.

Isten hozta az USA/Izrael által megvezetett és/vagy pénzelt ostobák/nemzetárulók sorában. (Majd tessék nyilatkozni, hogy mindenképpen USD-ben kell-e az utalás, vagy jó lesz sékelben is; nálunk ritkább a rubel.)

:-)

monddazigazatmar 2015.08.24. 11:16:13

@daito: Mekkora hazugság ez a "3 éve lehet tudni" duma.
3 éve jött napi 1500? Állt sorban másik ötmillió?

Húsleves 2015.08.24. 11:17:13

@Kabai Domokos Lajos:
Két részben küldöm be, mert túl hosszú.

Én tisztelem az Ön véleményét, de úgy látom, mintha most kitért volna teljesen konkrét kérdések elől. Azt persze teljesen megértem, hogy magának, aki nagyon nem bírja a trágárságot, nehéz szétválasztani a tárgyilagos véleményt az ingerült reakcióktól, és kizárólag arra reflektálni, de nekem lejött az itteni hozzászólás folyamból egy minta, amire szerintem érdemes lenne reflektálni. Történelmi kérdésekbe nem mennék bele, mivel a történelmet nagyon sokan használják az igazuk alátámasztására, de általában a történelem még ha ismétli is önmagát, sosem ugyanúgy, és minden analógia sántít, úgyhogy szerintem azzal nem célszerű érvelni. A "befogadásukról híres" dicsőséges Észak-Amerikát sem látom jó példának semmiben. Addig voltak "befogadóak", amíg az agyelszívást befogadásnak lehetett hazudni, valamint jelentéktelen számú, egy-két gazdasági menekült látványos befogadásával buzgón fasisztázhattak másokat, aztán nagy hirtelen biztonságos ország lettünk, amikor elkezdtek a cigányok kivándorolni, úgyhogy erről ennyit.

Én azt látom, hogy az egyik legfontosabb kérdés, ami nem tetszik a hozzászólóknak, hogy Ön azt állítja, Orbán önhatalmúlag akarja kezelni a menekültkérdést, nem az EU-val együtt. Viszont nagyon sokan úgy emlékeznek (én is), hogy Orbán próbálkozott az EU-nál, de süket fülekre talált, sőt, még azt is lebegtették, hogy ők visszatoloncolják a menekülteket hozzánk, mi meg oldjuk meg ahogy akarjuk. Ezután döntött úgy, hogy akkor nélkülük kezeli a problémát. Tehát egyáltalán nem arról van szó, hogy Orbánnak vagy a hozzászólóknak tetszik a külön-utasság, hanem arról, hogy azt gondoljuk, hogy mire az EU-ban megmozdulna valami, addigra késő lesz. Különösen idealistának tűnik az a megállapítás, hogy Orbán hibája lenne, ha nem tud kommunikálni olyan Jean-Claude Juncker féle alkoholista, senki által nem választott, izgága bohóccal, aki csapkodja politikusok hátát meg olyanokkal poénkodik, hogy "the dictator is coming". Én sem szeretem Orbánt, de bocsánat, a másik oldalon van egy Jelcin szintű lepukkant alkoholista bohóc Juncker és a nyolc osztályos haverja Martin Schulz. Meg olyan, küldetéstudattól fűtött és saját magát demokratának meg liberálisnak deklaráló, ugyanakkor a véleményét valamiféle csalhatatlanság szent igazságának deklarálva másokkal ordítozó megmondóemberek, mint Daniel Cohn-Bendit. Maga például különösen érzékeny a kulturált kommunikációra, szóval kíváncsi lennék a véleményére, hogy maga hogyan kommunikálna ezekkel, akik leordítják más fejét, lökdösnek meg bökdösnek, pofozgatnak és diktátornak neveznek egy választott politikust? Mondom ezt úgy, hogy én nem Orbánra szavaztam. Szóval?

Húsleves 2015.08.24. 11:18:03

@Kabai Domokos Lajos:
A másik kérdés, hogy van-e jogunk egy áradatot akár fegyverekkel is megállítani. Ez nagyon nehéz erkölcsi kérdés, és nem szívesen példálóznék a fentebb már hivatkozott "befogadó" Észak-Amerikával, akik újabban nem szűkítik le ilyen csekélységre a problémát, nekik ugyanis már nem csak a határaikat van joguk újabban fegyverekkel védeni, hanem két óceánnal védve is állandó fenyegetettségükre hivatkozva távoli területeken folyamatosan bombázni, büntetni, háborúkat provokálni, aminek köszönhetjük a menekültáradatot. Nekem is kedvencem Nógrádi György, aki még az Iszlám Állam létrejötte előtt világosan megmondta, hogy lehet Aszadot csúnya diktátornak nevezni, de ha a „demokratikus ellenzéke” elszabadul, akkor csúnya világ lesz. Pontosan az lett, amit mondott, és egyáltalán nem tűnik „a pokolhoz vezető út jó szándékkal van kikövezve” típusú balesetnek, hanem nagyon is úgy tűnik, hogy pontosan tudták a Nagy Tengerentúli Demokráciában, hogy mit csinálnak. Ezt támasztja alá az a német eredetű hír, amit valaki belinkelt, hogy amerikaiak segítik hozzánk a menekültáradatot. Tudja én azt gondolom, hogy amikor Önt először némileg megtévesztette a szavazatok állása, akkor nagy valószínűséggel nem a minta reprezentatív voltában volt a hiba, én inkább egy olyan korreláció-elemzésre lennék kíváncsi, hogy azok közül a rózsadombi áldott jóemberek közül, akiknek jaj de nem tetszik a 30 ezer forintból élő fasiszta kisnyugdíjasok intoleranciája, vajon hányan nevezték magukat „Je suis Charlie”-nak, és hányan nevezik az USA meg Izrael bombázásait a nemes lelkükkel „reálpolitikának”, ami nyilvánvalóan mutatná, hogy mennyire lehet ezek befogadása és emberszeretete őszinte. Visszakanyarodva az erkölcsi alapálláshoz: ha háborúra kerülne sor, akkor az a katona, akit nekem le kellene lőni, nagy valószínűséggel ugyanúgy nem tehetne róla hogy besorozták katonának, mint én. A háborúra is igaz, hogy valójában ártatlan emberekre lövünk, mégis azt gondolom, hogy nincs választás, vagy ők, vagy mi. Én voltam katona, békeidőben is érvényes, hogy ha valaki, aki pedig nagy valószínűséggel honfitársam, be akarna valamiért mászni a laktanyába, akkor nekem a kötelező felszólítási ceremónia után lőni kell. Még azt is tesztelték, hogy lelőném-e a saját tisztemet. Az erős kerítés pont azért lenne jó, hogy ne kelljen lőni, akik pedig a kerítést is át akarják törni, azok vagy nem békés emberek, vagy valakik a háttérből szándékosan tolják őket ránk. Akárhogy is van, én úgy érzem, hogy nincs választás, vagy ők, vagy mi.

A harmadik témakört újra Nógrádi Györgyre hivatkozva vezetném fel. Nógrádi György nem egy felelőtlenül nyilatkozgató ember, és ő volt az, aki a Charlie Hebdo nevű szennylap kétes értékű „szólásszabadságáért” rendezett szent meneteléskor a rádióban Merkelre (is) hivatkozva elmondta, hogy az úgynevezett multikulturalizmus megbukott. Be lehet fogadni esetleg néhány száz vagy ezer embert, de nem lehet széles tömegeket. Teljesen világosan látszik ma, hogy a nagy számban együtt érkező és megtelepedő gazdasági bevándorlók nem integrálódnak hanem szekularizálódnak (még a generációkon átívelők is!), és egyenesen jogot formálnak arra, hogy fittyet hányva a befogadók törvényeire, a saját törvényeik szerint éljenek. És újabban már nem csak erre formálnak jogot, hanem arra is, hogy a saját törvényeiket másokra erőltessék, ami igen érdekes ellentmondásra vezet, például ha a nők jogait vesszük, akiket egyes „kultúrákban” egyesek úgy kívánnak gyakorolni, hogy szerintük joguk van a "kapitalista ribancot" maguk elé térdepeltetve rugdosni és megerőszakolni. Nógrádi Györgytől hallottam először arról, hogy Svédországban, ami valaha a feminizmus előretolt bástyája volt, ma az emberek tömegesen ki vannak téve az erőszakos bűnözésnek. A megtorolatlan, büntetlenül elkövethető erőszaknak, vagyis ki vannak téve egy egyelőre 5% körül mozgó, de már a bűnözés kb. 70%-át maguknak mondható befogadott „kultúra” ütközésének, amely érdekes módon már nem csak a feminizmust - tehát a túlzásba vitt női „egyenlőséget” - írta felül a valaha legliberálisabb országban, hanem vannak akiknek a „sokszínűségükbe” belefér, hogy nőkkel kedvükre azt műveljenek, amit akarnak. Nem PC, ugye? Nem, ez a valóság. Szóval, Nógrádi Györgytől hallottam először a Svédországi állapotokról, de azóta tömegével találok ilyeneket:
www.youtube.com/watch?v=3KSJY0c8QWw
www.youtube.com/watch?v=wc_7q-3_yLQ
www.demokrata.hu/cikk/antidogma-sved-nok-avagy-feminizmus-jarulekos-vesztesegei-i-resz

Szóval mit gondol ezekről a dolgokról?

Kalmár 2015.08.24. 11:19:09

A héten érkezik a határunkra kb 10-15 ezer ember. Napi 1500+ az 5000 csapat egyben.
Kíváncsi vagyok mi lesz?

Nem zárhatjuk be őket a menekült kérelem elbírálásáig.
Regisztrálnunk kell őket.
Mi kapjuk vissza, amikor kiderül, hogy nem jogosultak.
Távol tartani csak katonai erővel lehet őket.

Közelít a tél!
Ha az országban kószál 120 ezer menekült aki meglóg mert tilos bezárni, az nem fog megfagyni önként!
Ott melegszik ahová be tud nyomulni!

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.08.24. 13:00:53

@Kabai Domokos Lajos:
"az EU-hoz való viszonyunkat O.V. májusi strasbourgi beszéde határozta meg, amelynek az volt a lényege, hogy a magyar kormány egyedül kívánja kezelni a helyzetet - némi EU pénzügyi támogatással. "

Ez finoman szólva nem igaz

Egyszerűen belátható, hogy a magyar kormány számára EU közös hozzáállás hiányában nincs más lehetőség, mint nemzeti szinten lépni, illetve nemzeti szinten megpróbálni partnereket keresni egy közös állásponthoz. Ez meg is történt például a visegrádi négyek találkozóján

Az sem igaz, hogy Orbán különpénzek kifizetéséhez kötötte volna a magyar fellépést. Éppenhogy azt jelentette ki, hogy Magyarország akkor is megteszi a szükséges lépéseket, ha erre nem kap különpénzt, mival a schengeni külső határ őrzése kötelesség

Pénzt aztán tényleg nem sokat kaptunk, alig több mint egytizedét annak, amit a görögök és olaszok, és ennek meg kell majd mutatkoznia a migránsok ellátásában. Kapják pontosan az egytizedét annak amit a görögöktől, akkor legalább nem fognak sokáig időuzni nálunk

Szóval átlátszóan hamis az álláspontod, mintha Magyarország lenne képes meghatározni az EU vezetés (ha van ilyen egyáltalán) hozzáállását és a dolgok kimenetelét. És az se igaz hogy a kormány bármilyen hasznot akart eddig húzni a menekültekből

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.08.24. 13:05:01

@Kalmár:
Ezek olyan kérdések, amik bárki fejében megfogalmazódnak, aki józan paraszti ésszel tud gondolkodni. Ám az EU teljes vezetése, és sajnos a poszt szerzője számára is úgy tűnik megfoghatatlanok, választ tőlük meg végképp nem lehet remélni

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.08.24. 13:18:57

@Húsleves:
Nagyon meggyőző az érvelésed, de szerintem olyan kapukat döngetsz, amik soha nem fognak kinyílni

Az EU teljes csődje a menekültügy kapcsán annyira nyilvánvaló, hogy a konformisták számára csak két lehetőség maradt: vagy azt mondani hogy nincs is menekültügy (ezt gyakran halljuk abban a formában, hogy "csak néhány száz menekültet kell befogadni és egyéb eufémizmusok), vagy pedig minden ellenkezést, sőt akárcsak problémafelvetést veszedelmes fasiszta provokációnak beállítani

Bármely nagy szervezet fenntartásához szükség van némi konformizmusra, enélkül senki nem dolgozhat egy pl. egy nagy cégnél. Ám az EU egy olyan alaktalan massza, amihez éppen emiatt nem lehet egy határozott véleménnyelkapcsolódni, mert nincs mihez igazodni

Nyíltabban fogalmazva: az EU egy lágy kaki, ami a belekből kiszabadulva az erjedés állapotában leledzik

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.08.24. 13:34:56

@daito:
Nem igaz, hogy a mostani menekülthullám az általad említet országokból - Afganisztán, Szíria, Líbia - 5 éve egyfolytában problémát jelent. Csak egy pillantás a statisztikákra, és rögtön látni fogod, hogy két éve még kezelhető volt a helyzet, tavaly már aggasztó jelek mutatkoztak, idén pedig teljesen elszabadult az áradat

Pedig utólag okosnak lenni már nem is volna nehéz, de előre megtippelni még most sem késő. Szerinted mi várható jövőre ha az EU nem ölt magára valami határozott alakzatot?

A. semmi különös, ne törődjünk vele

B. elfogynak a migránsok, hiszen rendbejön minden ezekben az országokban

C. Az EU mint gazdátlan fejőstehén magatehetelenségén felbuzdulva még többen fognak felkerekedni

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.24. 19:32:46

@Húsleves: Nagyon nagy terhet vettem a vállamra azzal, hogy beszálltam a vitába, de legyen, mert eredetuleg is az volt a célom, hogy én is tanuljak belőle:
1.) Igen, azt állítom mindenkivel szemben, s ők nincsenek kevesen a hozzászólók között, akik úgy vélik, hogy rosszul emlékszem O.V. május 19-ei, strasbourgi beszédére. Eközben nem értem, hogy miért nem akadt egyetlen vitatkozó sem, aki rákeresett volna erre az interneten. Nos, itt a linkje: www.youtube.com/watch?v=lQi_qsOIhMo

Nem szó szerinti, csupán a lényegre fókuszáló i idézetek:
- 4:10 a megélhetési bevándorlókat a magunk módján akarjuk kezelni (Hogy O. V. szemfényvesztően kezeli a jelzős szerkezeteket, talán nem kell külön elemeznem, ezért, most hadd ne térjek ki arra, hogy mikor milyen kifejezést használ az emigránsokra, mert ennek most itt nincs különösebb jelentősége.)
- 5:10 Vissza kellene adni nemzetállami jogkörbe a határvédelem jogát.
- 5:55 Szerencsésebb lenne, ha a bevándorlás szabályozását tagállami hatáskörbe utalnák. Mi magyarok magunk akarunk dönteni arról, hogy akarunk-e bevándorlókat, vagy sem.
- 6:48 Vannak országok, amelyek úgy döntöttek, együtt akarnak fellépni a menekültkérdés ügyében (Ezután demagóg szövegek következnek a magyarországi szólásszabadságról. Csak az ezt követő sajtótájékoztatón mondta ki egyértelműen, hogy mi nem akarunk ezen országok közé tartozni. A miniszterelnök a sajtótájékoztatón, amit akkor végig jegyzeteltem, s annak alapján írtam meg az akkori posztom, dermesztő nyíltsággal beszélt arról, hogy a magyar kormány - persze ő mindig Magyarországot mond - nem akar együttműködni másokkal. Sokadjára adom meg ehhez ezen a felületen a linket. Tessenek végre elolvasni! bekialtas.blog.hu/2015/05/19/orban_magus_strasbourgban#more7474572

2.) Nincs jelentősége, de az előző cikkemben előhozott szavazatok nem megtévesztettek, hanem azt a gyanút ébresztették bennem, hogy a cikkben is hangsúlyozottan nem reprezentatív mintával valószínűleg nincs minden rendben. Ezért írtam általában a blog olvasóinak véleményéről, és nagyon kíváncsi voltam a hatásra. Nos, megkaptam. De ebből is tanultam.

3.) Én is voltam sorkatona, ráadásul első lépcsős ezredben, láttam néhány, a szovjetekkel közös hadgyakorlaton szovjet katonákat is meghalni, megtapasztaltam, hogyan tudnak állattá válni a részeg magyar honvédek, mert úgy érezték, ők a világ felett állnak, ezért rémülök meg a handabandázó fegyvercsörgetőktől, akiknek érzékelhetően fogalmuk sincs, milyen borzalmakat hozna egy bármilyen kis fegyveres összecsapás is. Ezek ugyanis nyilván még azt sem tapasztalták meg, milyen egy békebeli téli erdőben éjszaka tábort verni, jeges patakban mosdani, ugyanabban a büdös ruhában két hétig (csupán két hétig, amennyi idő alatt még nem tetvesedik el az ember) táborban élni, ólmos esőben a sárban feküdve lőgyakorlaton részt venni, amikor az ember ujja ráfagy a géppisztolyra. Mondom békében, amikor a céltábla nem lő vissza! És ezek, akik nyilván még ennyit sem láttak, azt hiszik, hogy a háború sétagalopp és csak a konfrontáció lebeg a szemük előtt. Holott meg kellene érteni, amint ezt a II. világháború utáni európai történelem, de még a SZU és az USA közötti kubai rakétaválság is azt mutatta: a kooperációnak még az utolsó utáni pillanatban is esélyt kell adni. A kooperáció természetesen nem tévesztendő össze a teljes kapitulációval, de erről, ha lesz erőm hozzá, majd egy külön bejegyzésben akarok írni.

Azt hiszem, minden fontos témát érintettem. Köszönöm a lehetőséget, amit a kulturált felvetéseiddel felkínáltál! #

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.24. 19:37:46

@nem akármilyen anyagból gyúrt állat: Hogy a te kifejezésedet használjam: finoman szóba nem igaz, amit O. V. beszédéről gondolsz. Épp az előbb válaszoltam valakinek néhány témakörben, úgyhogy idemásolom az ezzel kapcsolatos részt:

Nem értem, hogy miért nem akadt egyetlen vitatkozó sem, aki rákeresett volna O.V. május 19-i beszédére az interneten. Nos, itt a linkje: www.youtube.com/watch?v=lQi_qsOIhMo

Nem szó szerinti, csupán a lényegre fókuszáló i idézetek:
- 4:10 a megélhetési bevándorlókat a magunk módján akarjuk kezelni (Hogy O. V. szemfényvesztően kezeli a jelzős szerkezeteket, talán nem kell külön elemeznem, ezért, most hadd ne térjek ki arra, hogy mikor milyen kifejezést használ az emigránsokra, mert ennek most itt nincs különösebb jelentősége.)
- 5:10 Vissza kellene adni nemzetállami jogkörbe a határvédelem jogát.
- 5:55 Szerencsésebb lenne, ha a bevándorlás szabályozását tagállami hatáskörbe utalnák. Mi magyarok magunk akarunk dönteni arról, hogy akarunk-e bevándorlókat, vagy sem.
- 6:48 Vannak országok, amelyek úgy döntöttek, együtt akarnak fellépni a menekültkérdés ügyében (Ezután demagóg szövegek következnek a magyarországi szólásszabadságról. Csak az ezt követő sajtótájékoztatón mondta ki ismét egyértelműen, hogy mi nem akarunk ezen országok közé tartozni.

A miniszterelnök a sajtótájékoztatón, amit akkor végig jegyzeteltem, s annak alapján írtam meg az akkori posztom, dermesztő nyíltsággal beszélt arról, hogy a magyar kormány - persze ő mindig Magyarországot mond - nem akar együttműködni másokkal. Sokadjára adom meg ehhez ezen a felületen a linket. Tessék végre elolvasni! bekialtas.blog.hu/2015/05/19/orban_magus_strasbourgban#more7474572 #

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.08.24. 20:52:00

@Kabai Domokos Lajos:
Kösz a linket, de majdnem szó szerint emlékszem mit és milyen hangsúllyal mondott Orbán

Akkor az volt a benyomásom, hogy már túlvannak egy hosszas háttéregyeztetésen, ami - szokás szerint - a magyar és más hasonló cipőben járó kisállamok álláspontjának negliglásával zárult. A visegrádi négyek találkozóján megfogalmazott szokatlan egyöntetűség ezt erősítette meg bennem utóbb. Ám a lényeg ami azóta történt, pontosabban ami nem történt

Az EU vezető testületeinek SEMMILYEN REFLEXIÓJA, ELKÉPZELÉSE, PERSPEKTÍVÁJA ÉS ÉRDEMI INTÉZKEDÉSI TERVE NINCS a helyzet megoldására. Tehát egyszerű metafórával: ég a pajta, de még nem terjedtek át a lángok a házra, nincs tehát nagy gond, amivel sürgősen foglalkozni kéne szerintük. Pató Pál hozzájuk képest egy agilis személy

Ezek után minden csak tűzoltás lehet azok részéről, akiknek a házán ott a tűzcsóva, vagy legalábbis barbár hordák járkálnak a kertben fáklyával

Húsleves 2015.08.24. 21:05:23

@Kabai Domokos Lajos:
1. Ön kikerülte azt a kérdést, hogyan vitatkozna kulturáltan Orbán az alkoholista, izgága, másokat pofozó, kényszermozgásos Juncker meg a nyolc osztályos haverja és saját Isteni Csalhatatlanságától megrészegülve ordítozó Cohn-Bendit féle alakokkal, akik nemhogy az Ön vitakultúrájától, de még az Orbánétól is messze állnak. Az Ön által linkelt Orbán beszédet most láttam először, de már a YouTube által az oldalsávban bekínált kapcsolódó linkekbe belenézegetve is látszott, hogy az EU megmondóemberei nem partnerként kezelnek bennünket, hanem kizárólag azon lovagolnak, hogy nem tetszik nekik, hogy Orbán nem úgy táncol, ahogy ők fütyülnek. De magából az Ön által linkelt videó felvételből is kiderül, hogy Orbán szembeállása nem előzmény nélküli, hanem válaszul született arra, hogy az EU olyan (idézet: "abszurd, közel ahhoz, amit őrültségnek nevezhetünk") dolgokat akart lenyomni a torkunkon, amelyek számunkra elfogadhatatlanok. Tehát a probléma megoldása érdekében történő összefogáshoz szükséges kompromisszum hiányáról az EU alkoholista, nyolc osztályos ordítozó vezetői korábban egyértelműen tanulságot tettek, innentől kezdve nehéz lenne ezt Orbánra kenni.

2. Annak szerintem sincs jelentősége, hogy megtévesztette-e Önt az itt kapott nem reprezentatív statisztika, lehet hogy nem jó szót használtam, hiszen Ön pontosan tudja, hogy mit tekinthetünk reprezentatívnak, és ezt deklarálta is, és az én figyelmemet ez nem kerülte el. A mondandómban a hangsúly viszont azon volt inkább, hogy kíváncsi lennék arra a korreláció elemzésre, amelyből megtudhatnánk, hogy mennyire lehet őszinte az embersége azoknak, akik kezdetben megtalálták maguknak az Ön írását önigazolásra. A "korreláció elemzést" természetesen nem szó szerint értem, hanem elvi síkon.

3. Amit a katonai tapasztalatairól és a kooperációról írt, azzal teljesen egyetértek.

Nem, nem érintett minden fontos témát, a multikulturalizmus visszásságait, amelyeket hivatkozásokkal is alátámasztottam, teljesen válasz nélkül hagyta. Igen, tudom hogy kényes a téma, de nem gondolom hogy a PC beszéd dogmája fontosabb lenne annál, mint hogy szembenézzünk azokkal a már felgyűlt tapasztalatokkal, hogy szekuláris, integrálódni nem akaró befogadottak "sokszínűségébe" belefér például fiatal lányok csoportos megerőszakolása fényes nappal egy nyilvános fürdőben mindenki szeme láttára, és ez ellen a "rasszisták" már nem mernek, a hatóságok pedig nem akarnak tenni semmit. És az erre utaló források sajnos elég megbízhatóaknak tűnnek, a cikkben hivatkozott Naomi Wolf például egy igen jó nevű feminista, aki akkor kezdett el foglalkozni a témával, amikor feltűnt neki a svéd hatóságok Assange "nemi erőszaka" körüli feltűnő buzgósága szemben azzal, ahogyan a brutálisan megerőszakolt nők és lányok ügyeit titkolják és szőnyeg alá söprik.

Kalmár 2015.08.24. 21:31:29

@Kabai Domokos Lajos: A fogalmazásaid alapján értelmes embernek gondollak.

De nem értek dolgokat.
Lehet, hogy én nem vagyok az.

Orbán nem azért ment külön útra, mert rebellis.
Azért kérte a nemzeti hatáskört, mert a közös elképzelés, egy kvótarendszerű szétosztása a menekülteknek, ami totális agyrém!
Most 300 holnap 3000 egy év múlva 300 ezer lenne.
Ez egy valódi meghívó lenne a fél világ menekültjének, sőt a szegényeknek is!

Orbán nem akarja elvenni a jogot a Svédektől, hogy annyi embert fogadjon be amennyit akar, de ránk ne kényszerítsenek egy idegen kultúrájú tömeget! Nem lehet velük együtt élni!

Végképp öngól az a kritika, ahol támadták Orbánt, mert 0 bevándorlót vállalt egyedüliként!
10-20 menekültet vállaltak sokan......
Mondom még egyszer, holnap ér ide 10ezer!

Orbán legalább nem volt képmutató!

Húsleves 2015.08.24. 21:32:03

@Kabai Domokos Lajos:
És természetesen én is köszönöm a korrekt válaszait, szerintem erre való az ilyen fórum. Ráadásul Önnek ez biztosan több munka, mert én csak magával állok eszmecserében, maga meg egyszerre sokkal.

Krisz11 2015.08.24. 23:36:52

@Je ne suis pas Charlie Hebdo!:
"Azért talán a megélhetési bűnözés kategória feltalálóját, a Kuncze-Macit kellett volna befenyíteni, nem pedig kisgyerekeket. "

Igazad van, de több ezer magyar áldozatot követően most hagy ne forduljak magamba ezen.

Húsleves 2015.08.25. 09:46:53

@Kabai Domokos Lajos:
Ezt most találtam az Origon, annak ellenére, hogy nem friss.
www.origo.hu/nagyvilag/20150807-orban-viktor-bevandorlas-europai-unio-oroszorszag.html

Előrebocsátom, hogy tényleg nem a parttalan vita a célom vagy hogy csak azért is cáfolni próbáljam Önt, de Ön azt mondja, anyagot gyűjt. És természetesen a hivatkozott cikk sem döntő érv, de szakértői vélemény, amit érdemes legalábbis megismerni.

"a kerítést építtetni akaró Orbán inkább középutasnak számít.
...
Orbán nem maradt egyedül

Novák Zoltán az Origónak elmondta, bár Magyarországon úgy tűnik, hogy a kormányfő nagyon kilóg az uniós véleménytérképről, a vizsgálat mégis azt mutatja, hogy Orbán Viktor nem tekinthető kifejezetten különutas politikusnak. A legnagyobb eltérés főleg az unió jövőjéről szóló diskurzusban látható, de David Cameron, brit miniszterelnök véleményével még mindig azonos platformon mozog Orbán álláspontja – mondta a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa.
...
Jól látszik, hogy a magyar kormányfő a legtöbb témában nem marad egyedül álláspontjával az unión belül. A bevándorlás ügyében egyértelműen a középmezőnyben foglal helyet Orbán, mondta Novák Zoltán. Amiben a magyar miniszterelnök különbözik uniós társaitól, hogy lényegesen élesebben fogalmaz velük szemben.
"

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.25. 10:14:54

@Húsleves: Ennek az augusztusi (!) nyilatkozatnak az EU és Orbán viszonyával általában foglalkozó megállapításaival természetesen egyet értek, bár ez is csak ugyanolyan értelmezés, mint amivel itt mi próbálkozunk. Ezért javaslom én, hogy lehetőleg az eredeti szöveget vegyük elő, és az elhangzás időpontjában való üzenetét vizsgáljuk.

O.V. május közepén (!) szólalt meg a menekültügyben Strasbourgban. Itthon - ebben a hullámban - már februárban. Egészen májusig ezeknek a megszólalásoknak kifejezetten belpolitikai céljuk volt: a Fidesz népszerűségvesztésének megállítása az idegenellenes kampánnyal. (Azért ebben a hullámban, mert az idegenek elleni hangulatkeltéssel korántsem most élt először.) Ennek csúcsa volt aztán a májusi EU-s beszéd, ami akkor még szinte mindenkit sokkolt Strasbourgban.

Aztán később, ahogyan egyre inkább nőtt a probléma, egyre többen közelítettek O.V. álláspontjához. Odáig azonban senki nem jutott el, hogy egyedül magára rántsa a védekezés terhét, ami természetesen butaság, még ha néhányan az itt hozzászólók közül ezt jellemes magatartásnak is tartják. Ugyan, O.V., aki több kanyart tett már a politikában, mint ahány kanyar egy Forma 1-es pályán van! Természetesen, O.V. szemszögéből ez nem hiba volt, csak az országéból az. Ő az itthoni közönségnek szóló szabadságharcos retorika-sorozatba illesztette ezt be, amire - kerül, amibe kerül - különösen vevő a magyar lakosság. O.V-t Ugyanis csak a saját hatalma foglalkoztatja, s most nyilvánvalóan ezzel tehetett érte a legtöbbet. Egyébként kettős játékot játszik, mert közben azért vannak érdemi intézkedések is a menekültek ügyében. Most pedig, amikor kiderült, hogy vidéken és Budapesten igen sokan sietnek a nyomorultak segítségére, tehát a lakosság elég jelentékeny csoportjai tanúsítanak emberi magatartást, s emiatt érvényesülhet a kormányra visszaható bumeránghatás, szerintem hamarosan érzékelni fogjuk, hogy a menekültek el fognak tűnni a közterekről, egyre több erőforrás nyílik meg az ellátásukra, annál is inkább, mert a kerítéstől eltekintve, minden mást az EU finanszíroz ellentétben a szívet szorító kommentelői siránkozásokkal. Ráadásul, amint ezt ma reggel egy szakértő elmondta, sem a rendőrségünk, sem a katonaságunk nem alkalmas ilyen feladat karhatalmi megoldására. Sem létszáma nem elég ehhez, de ehhez a jelentéktelen létszámhoz gépkocsi sincs elég (!) ahhoz, hogy az országban mozgassák ezeket az erőket.#

telkoe 2015.08.25. 10:43:08

@Kabai Domokos Lajos: A joelvtars vilagban voltak rendszerkompatibilis tiorleszkedok, akik szabadsajtost is jatszhattak ahomokozoban mert tudtak meddig er a joelvtarsak poraza. A szorgalmas es szolgalatkesz farokcsovalas kombinalva nemi kis bufcsi-ruhcsi-pr-kommunikacio magasroptu multtal pont elegendo hogy kitermelje a hozzad hasonlo hozzaerto ertelmisegit. Meg jo a cimed megvan, legalabb nem kell keresni ha unnepelni akarnak.

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.08.25. 10:57:45

@Kabai Domokos Lajos:
Mivel a vita itt általában kulturált mederben zajlik, én sem sértő szándékkal mondom: egy valóságtól elrugaszkodott világban élsz. Amennyiben politikai céljaid vannak Orbán ellenében, azt elfogadom jogosnak, ám túlságosan átlátszó módon ferdíted a tényeket ehhez

A februári "menekültellenes" kampány valójában egy reakció volt arra, hogy pont akkor ezres tömegben lepték el a határt a Koszovóból kivándorlók tömegei. Nap mint nap ezzel volt tele a média, úgy látszik egyedül hozzád nem jutott el az információ

Mivel egy teljesen nyilvánvalóan gazdasági hátterű migrációról van szó - hiszen Koszovóban totális béke és szabadság van az amerikai felszabadítás után - Orbán hangvétele is ebbő adódott, amikor a folyamat leállítását, pontosabban az ehhez szükséges felhatalmazást sürgette az EU vezetőknél

A sztori tehát nem májusban kezdődött, és nem Orbán ötlete alapján, hanem a valóság írta a forgatókönyvét. Jó lenne most már közelíteni ehhez a valósághoz, ami jelenleg (még csak) napi több ezres nagyságrendben érkező ázsiai és afrikai hordákat jelent. Ezt a helyzetet nem lehet jótékonykodással megoldani, ez csak álhumanista önbecsapó pótcselekvés

A második nagy idei migrációs hullám még ennél is sokkal nehezebben kezelhető ázsiai és afrikai hordákat jelent,

Húsleves 2015.08.25. 12:44:35

@Kabai Domokos Lajos:
Orbán személyét és indítékait tekintve hasonló a véleményünk, hozzátéve persze hogy ez majdnem az egész politikai palettára igaz.
Ami a konkrét menekültkérdést illeti, a maga emberi jóindulata felől egy csepp kétségem sincs, ezért, bár nem mindenben értünk egyet (és ez nem is baj), ezt a vitát most nem folytatom. Sajnos azok emberségének őszintesége felől, akik a kisded játékaik önigazolására találták meg a maga írását, más a véleményem. Fentebb pontosan megindokoltam miért.

daito 2015.08.25. 14:11:31

@monddazigazatmar: Igen. Állt a sorban. Mindegyik.

@nem akármilyen anyagból gyúrt állat: Neked is.

Tisztázzunk valamit. Egy ország - jelen esetben ez Magyarország kormánya és kormányfője mind a rendelkezésére álló információk, mind a véleménye, tevékenysége tekintetében bőven felettem, Kabai úr felett, Toroczkai úr felett és a 9-10m másik felett áll.
Amikor leírom, hogy tudni lehetett, akkor nem rád gondolok kedves médiából tájékozódó honpolgár. Ha nem kormányra, kormányfőre, ami alatt 1-2-3-4 különböző titkosszolgálat, hírszerzés, külügyminisztérium, EU-s diplomaták, katonák és rendőrök szolgálnak; és nagyon-nagyon-nagyon furcsállnám, ha ezek közül valaki ne jelezte volna a kormány számára a következőket:
- Afganisztánban polgárháború zajlik, értelmezéstől függően 10-20-30 éve, sok-sok menekülttel. Ezekből több millió pl. a szomszédos Pakisztánban próbálkozik túlélni.
- Szíriában 4 éve polgárháború zajlik. Nem eldugva, hanem kb. havonta van egy újabb hír ilyen bombázásról, olyan gáztámadásról, amolyan mészárlásról; és gyk. minden cikk/hír végén megemlítik, hogy ezidáig mennyien haltak meg és menekültek el. 2011-ben ez még csak százezres szám volt, aztán évről-évre megy a szám felfelé.
- Líbiában polgárháború van, két kormánnyal, sok lázadó frakcióval; ismét menekültek százezreivel.
- az elmúlt 4-5 évben volt az egyik nagy szlogen a "keleti nyitás". Hm?

Az van, hogy 3 éve láthattam először az egyik fent említett konfliktus jeleit az adott ország szomszédjában. Ha nekem, mezei turistának feltűnt, hogy a szomszédos ország (akkor) pöppet tele van menekülttel, akkor bizton állíthatom, hogy ez másnak is feltűnhetett.

Az a helyzet, hogy a magyar kormány a probléma szomszédságában és útvonalában üldögélt az elmúlt 4-6 évben, mint egy jóllakott óvodás. Azt kéne érteni, hogy nemcsak azért tartjuk a legfelsőbb vezetést, hogy 5-50-500-5000 m forintot el tudjon lopni magának/havernak/gyereknek/pártnak; hanem pártfüggetlen munkájuk is van; többek között az, hogy egy "helyzetet" időben felismerjenek és kezeljenek. Legyen az viharos időjárás, árvízveszély, menekülthullám, stb.

Ez az az ország, ahol a mindenkori miniszterelnök népszerű feladata az, hogy felhúzza a gumicsizmát, és a kamerák kereszttüzében okosat mondjon a megáradt Duna/Tisza árvízénél a munka alatt megdöglő katonának/rendőrnek/tűzoltónak/önkéntesnek (akik mondjuk 73 órája tolják az igát); majd 10 perc múlva elhúzzon a f.szba. Itt ez a menő, ettől politikus valaki. Ettől miniszterelnök. Nem attól, hogy munkáját végezve végre megoldja (amennyire lehet) az árvízi védekezést...

Értem én, hogy sokak számára az a normális, hogy 2-4-6-8m ember éljen sátortáborban, az éhhalálnál picit jobb helyzetben, mert nekünk pont elég a magunk baja, drága az üzemanyag, sz.rul váltották át a devizahitelemet, a családban van munkanélküli.

Csak a világ nem így működik. Hála az Istennek; hála az olyan országoknak, mint Jordánia, amely elbír 1m iraki, 0,5-1m szír menekültet; miközben még sok palesztin is van náluk. Egyes becslések szerint az ország lakosságának akár 50%-a is menekült lehet; miközben Jordánia minden egyes gazdasági mutatója a magyar felét sem éri el.

Viszont cserébe az az ország, ahol pont vízből vannak szűkében. Nem az a kérdés, hogy hogy fogják integrálni a menekülteket. Nem az a kérdés, hogy elveszik a munkát.
Az a kérdés, hogy honnan lesz az országnak elegendő vize - a lakosság és a mezőgazdaság számára.

Miközben elkezdünk vinnyogni, hogy "Úristen, mi van itt", eközben egyes országokban évek óta mészárolják az embereket, a szomszédos országok meg szó szerint szenvednek a menekültek millióitól.

Félek a soros tervtől Viktor véggyé meg! 2015.08.25. 14:21:30

@Wikus Van De Merwe: Miért?

Ha egy ember más emberek lelövésével fenyegetőzik, akkor azt nem állampolgári kötelesség feljelenteni? Vagy csak a Kádár korban volt az?

daito 2015.08.25. 14:24:59

@daito: még valami; 2007 óta a schengeni rendszer része vagyunk, ami egyrészt bizonyos feladatokat IS jelent, valamint egy információs rendszer is. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy nemcsak könnyebb kiadatni valakit egy másik EU-s országnak; hanem azt is, hogy ELVILEG a megfelelő személyek nem a Newsweek-ből/Indexről/Pravda-ból értesülnek idehaza arról, hogy Spanyolországban/Olaszországban menekült probléma van.

Az, hogy ez 8 évbe került, mire a magyar államnál, a kormánynál feltűnt, hogy mi vagyunk az EU egyik keleti és egyik déli határa - az is érdekes.

Megy itt a polémia a határőrség ügyében - ez tipikusan ilyen történet. 2010-ben már schengeni tagállam voltunk; már voltak menekültek jobbra balra, volt 1-2 határszakaszunk, ami nem EU-s országot érintett.
Azóta milliárdokból sikerült Viktort is védő TEK-et, Országgyűlési őrséget, köztársasági elnököt védő őrséget, meg mittomén mit gründolni (miközben az elmúlt 20 évben ezek nem voltak védtelenek és nagyon támadást sem kaptak) ; határvédelemre meg úgy nem futotta, inkább csak abból, amit az EU erre adott. :-)

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.08.25. 14:34:07

@daito:
Jókat mulatok rajtatok, konkrétan rajtad és a blog szerzőjén

Miközben lájkolod ezerrel az írását, pont az ellenkezőjét fejtegeted nagy vehemenciával, mint amiről a szerző akar meggyőzni ugyanakkora vehemenciával. Ő ugyanis azt állítja, hogy még az idei év elején sem volt "helyzet", csak Orbán fújta fel a gonosz céljai érdekében, te meg oda lyukadsz ki hogy helyzet márpedig van vagy 5 éve, csak ez a hülye orbán nem vette észre eddig

Tudod mit? Vitatkozzatok inkább egymással. Én beérem a tanulsággal, hogy az ellenzéket egyedül az orbanofóbia egyesíti, nélküle nem is bírnátok mit kezdeni magatokkal. Mert önálló véleményetek, elképzelésetek, tervetek a "válcsukleorbánt" szlogenen túl aztán nincs az égvilágon semmi

daito 2015.08.25. 15:20:02

@nem akármilyen anyagból gyúrt állat: figyelj.

Én azt mondom, hogy pont annyira van helyzet, mint 4 hónapja, vagy 1 éve. Nálunk most más a sodrás, és ennyi.

Semmiféle üvöltözést, meg nagy harcot nem igényel alapvetően az ügy. Pont ugyanúgy nem teszünk ellene akkor sem
- ha semmit sem csinálunk
- ha gyújtó hangú beszédet tartunk
- ha felhúzunk egy 0 értelmű kerítés-féle vackot
- leküldünk 50 rendőrt. Vagy 500-at.

Ez itt parasztvakítás; és hát megbocsáss, nem a Gyurcsány, nem Kabai kezdte, de még nem is a Vona. Pedig ő még kezdhette is volna. Itt a harci kürtöket Viktor fújta meg.

Egyébként a magyar demokráciában a tipikus jele annak, hogy az aktuális kormányzatnak nincs sütnivalója/kedve/ötlete/pénze egy probléma kezelésére, az az, hogy viszonylag gyorsan a rendőrség vagy a honvédség hatáskörébe tolja át az ügyet. Általában a rendőrség a nyertes. Legyen az árvíz, madárinfluenza, szmogriadó, egyéb aktuális bánat - majd a rendőrség megoldja.

Ha pedig elolvastad, amit írtam, akkor talán kihüvelyezhetted volna, hogy én azt "lájkoltam", hogy a témában milyen empatikus/humánus a posztoló. Egyébként jól rávilágítottál arra, hogy nem teljesen egyezik a véleményem a blog szerzőjével - de ez meg legyen mondjuk az én problémán, s nem a tiéd.

Az orbánfóbiára meg azt tudom mondani, hogy amíg az országban minden aktuális/fontos/új kérdésben az van, amit a méltóságteljes és tekintetes főkormányzó, ópardon, miniszterelnök úr gondol/mond; addig itt őt fogjuk az aktuális ügyekben ekézni. Majd amikor a többi bohócnak lesz saját véleménye (és hatalma), őket majd akkor fogjuk - azért ekézni.

Göntér László 2015.08.25. 19:32:46

Azt hiszem, hogy sem Európa, sem Magyarország még nem döntötte el, hogy mit is akar a menekültekkel kezdeni. Ezért van az, hogy Európa nyeli a menekülteket, mint kacsa a nokedlit, hiszen a nyugat európai országokban már millió számra vannak olyan menekültek, akik nem várták ki a magyarországi regisztrációjukat. Magyarország látszat intézkedéseket tesz a bevándorlás megakadályozása érdekében, mert ezeknek az intézkedéseknek a hatása nem látszódik az érkező migránsok számának a csökkenésében. A tőlünk távozni akaró migránsok visszatartására nagyon vérszegény intézkedéseket teszünk. A regisztrációval kapcsolatban, egyáltalán nem hangsúlyozzuk azt, hogy Görög ország is tagja az EU-nak, és ott miért nem regisztrálják a Macedónián, Szerbián át hozzánk érkezőket. A bizonytalankodás okát én abban látom, hogy egész Európában gond van a népesség szaporulattal és a kialakult életszínvonal tartásához szükség van a bevándorlókra. Szerintem Európa tudja, hogy miképpen lehetne megállítani a bevándorlást és képes is lenne erre, ha sikerülne eldönteni a mit is akarjunk kérdését.
ktkj.blog.hu/2015/04/28/migransok_magyarorszagon

nem akármilyen anyagból gyúrt állat 2015.08.25. 20:16:46

@daito: @Göntér László:
A megoldás egyszerű, és Magyarország meg tudja hozni a döntést, de ha végrehajtja az EU és más egyéb sóhivatalok részéről a legsúlyosabb szankciókra kell számítani. Ezek után már csak az a kérdés, hogy megér-e nekünk a migránsok feltartóztatása ennyit?

Nyilván nem, egyedül az a reális célkitűzés hogy el kell venni a kedvüket attól, hogy Magyarországon maradjanak, a többi országból pedig senkit se visszavenni

A plakátkampány erre meg pont jó volt, belekalkulálva persze azt is, hogy a libák világgá gágogják majd az üzenetét, teljesen ingyért. Orbán ezt pontosan felmérte, a libbant és szoccant zombik pedig - már sokadszor - az ő járgányába fogva róják a köreiket

Elvtársak csak így tovább!

Magyar vitéz 2015.08.25. 20:58:23

Ehhez mit szólsz Kabai úr?
apps4.trilobita.hu/mch3/embed/ha6lwj
Ők fognak perceken belül a magyar határon felsorakozni, és úgy elsöpörnek bennünket, hogy majd csak lesel, mint vak tót a moziban.
Pedig ez csak a bevezetés a macedón határnál, a tárgyalás még csak ezután következik. A képsorok alapján úgy tűnik, a macedónok feladták (a görögök dettó), és nagyon remélem, hogy az örökös megfelelési kényszerünket egyszer már végre mi is beáldozzuk az egészséges élni akarás oltárán. Ezt igazolandó csak egy életkép a mai híradóból: szír emberke megvette a vonatjegyét Bécsig, ám a magyar hatóságok nem engedik a vonatra felszállni, mert (és most figyelj!) az illetőnek nincs útlevele. Ez most komoly? Tehát ezek szerint a magyar (schengeni) határ átléphető útlevél nélkül is, de Ausztriába nem lehet belépni útlevél nélkül. Röhej.
Másik, mai örömhír: „A szerbiai menekültügyi és migrációs biztos szerint szerda estére várhatóan elhagyja Szerbia területét a hatalmas menekülthullám. Az UNHCR szerbiai kirendeltségének vezetője úgy nyilatkozott, hogy a jövőben fel kell készülni tíz- vagy akár százezrek érkezésére is.”
Sebaj, majd integráljuk őket, mert ha nem, „ártatlan tömegek halálában leszünk részesek”.

Magyar vitéz 2015.08.25. 21:07:01

No, ne vedd a szívedre, örülnöd kellene.
Fenti videó csupán a nácik uszítását és a magyar kormány migráns-ellenes politikáját hivatott alátámasztani.

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.25. 23:33:08

@Magyar vitéz: Te ennyire nem vagy képes értelmezni szövegeket, vagy csak tetteted magad? A posztom azzal a hírrel kezdődik, amit te négy nappal az események után fedezel fel. Az jegyzetemben az emiatti aggodalomnak adtam hangot és persze kárhoztatom a magyar miniszterelnököt, aki érdemi nemzetközi cselekvésért való üvöltés helyett csupán a hatalmának bebetonozása jegyében szítja itt a gyűlöletet, amivel vélhetően néhány honfitársunkat előbb-utóbb bűncselekmény elkövetésébe sodorja.

Ugyanis ha másnak nem, neki pontosan tudnia kellene, hogy a magyar rendőrség és katonaság személyi állományának létszáma és képzettsége, illetve technikai ellátottsága nem alkalmas a menekülthullámnak való ellenállásra. Ha nem az EU finanszírozná ezt az egészet - ellentétben azokkal hitével, akik kikérik maguknak, hogy a magyar költségvetésből, kvázi az ő pénzükből lássák el a menekülteket, miközben persze az nem zavarja őket, hogy a szemüket is kilopja ez az új dzsentri réteg - már a mainál is nagyobb bajok lennének. A hozzád hasonló Hári Jánosok pedig névtelenségbe bújva most ezt, később pedig majd más fognak kiabálni ahogy a széljárásnak megfelel. De részemről itt a vége! #

Magyar vitéz 2015.08.26. 08:58:00

@Kabai Domokos Lajos:
Mit gondolsz, tán Orbán Viktor Óz, a nagy varázsló, miközben Európa fejesei tesznek az egészre? Hallottál te valamelyiktől is egy épkézláb megoldási javaslatot? Látod legalább a szándékot az általad is szorgalmazott összefogásra? Én nem. Juncker annyit bírt kipréselni magából a minap, hogy az európaiaknak minden bevándorlót be kell fogadniuk, különben nem európaiak. Logikus, nem? Tusk, Mogherini, Hollande lapít, nemkülönben Merkel, akit hallgatásáért már a német közszolgálati tévé is kigúnyolt, közben sorra égnek a menekülteknek szánt épületek. Úgy tűnik, nem vagy hajlandó a globális menekültügyet valós ok-okozati összefüggésekben kezelni, persze szemellenzővel és Orbán-hártyával a retinádon ez nem is fog menni. Javaslom továbbá, hogy - ha már szereted idézgetni – ez eddigieknél sokkalta több időt szentelj Nógrádi György (vagy akár Georg Pöttle) politikai elemzéseire, hátha tanulsz belőle.
Üdvözlettel: Háry János

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.26. 18:09:48

@Magyar vitéz: Mindenekelőtt, másutt nem egyszer, s talán még itt a válaszok között is hivatkoztam Nógrádi Györgyre. A tévedés kockázatával, de azt hiszem, nagyjából hozzám hasonlókat mond ő is, vagy inkább én, de tőle függetlenül, hozzá hasonlókat. Persze ő nem ugrik neki annak az embernek, aki minden hatalmat, s ezzel felelősséget a saját kezébe összepontosít, azaz a kormányfőnek, s ezért finomabbnak tűnik fel, amit mond, de attól még a lényeg ugyanaz. Csak én azt is kimondom, hogy a király meztelen, ami irritálja a vakhitűeket. Néhány fejlemény:

- Az augusztus 26-ai, reggeli, a Klubrádióban, a külföldi lapszemlében elhangzottak szerint: az EU felajánlotta, hogy szakembereket küld a magyar-szerb határra és közreműködik az emigránsok azonnali kiválogatásában, továbbengedésében, illetve visszatoloncolásában, de ezt Magyarország nem veszi igénybe, viszont újabb összegeket kért az uniótól a költségek finanszírozására.

- Eközben a német kormány bejelentette: minden szíriai menekültet befogad.

- És még valami: azzal, hogy kerítést építünk a szerb határra, talán nem az ottani, vajdasági magyarokra nyomjuk rá a menekültáradatot? Vagy ilyenkor nem számítanak a külhoni magyarok?

- Na és, mi lesz abból, ha a 2000 fős, úgynevezett határvadász egység majdnem fele próbaidős, az első évet elvégzett rendőrségi szakközépiskolás lesz?

- És mit szólsz ahhoz, amit szintén előre jeleztem már: hamarosan eltüntetik a lakosság szeme elől a menekülteket, mert már eléggé felhergelték velük az emberek uszításra kapható részét? Lásd Tarlós Istávn főpolgármester nyilatkozatát.

Ráadásnak egy kis ajándék tőlem még 1987-ből: moly.hu/konyvek/domokos-lajos-a-lovaglas-alapjai (A negyedik, már shzínes lapokat és frissített adatokat is tartalmazó kiadás 2005-ben jelent meg. Bár csak hozzájutnék az utóbbiból még egyhez, mert egy kivételével a sajátjaimat mind elajándékoztam. Javaslom, nézd meg legalább a könyv bevezetőjét 1987-ből. Mások ennél kevesebbért is rendszerrel szembeni hős ellenállónak kiáltották, kiáltatták ki magukat. De nekem akkor is, most van nevem. Akkor is, most is a saját értékrendemet képviseltem. Legalábbis ezen a felületen, ellentétben veled, aki álnév alatt személyeskedsz. Már megbocsáss, ez nem illik egy magyar vitézhez!) #

Magyar vitéz 2015.08.26. 21:48:45

Mielőtt mélyebbre ásnánk:
- ezt az „álnév alatti” kezdetű púdervájszot már többeknek elsütötted, de nincs mit tenni, ez egy ilyen műfaj. Az újraoltási bizonyítványom száma nem kéne? Ráadásul nem is igaz, ott az emilcímem a regisztrációs lapon, úgyhogy a magam részéről ezt többet nem kérem. A személyeskedést meg inkább hagyjuk, az szerintem kölcsönös.

„de ezt Magyarország nem veszi igénybe, viszont újabb összegeket kért az uniótól a költségek finanszírozására.”
Hát igen, az unió júdáspénze ugyanis nem fedezi a költségeket. Ugye milyen érdekes? Legegyszerűbb gurítani néhány pénzát (csak úgy, mint az elmúlt 900 évben), a többit meg Magyarország oldja meg úgy, ahogy alkarja.

- a politikai szakértőkről:
- való igaz, Pöttle egy cseppet jobbra húz, Tálas meg balra, nincs is ezzel semmi gond, Nógrádi viszont kőkeményen középutas. Pontosan ezért azt aztán végképp vitatnám, hogy nagyjából hozzád hasonló véleményeket fogalmaz meg. Van neki néhány nagy titka: iszonyatos tudással és tapasztalattal bír, szinte percre tájékozott, és madártávlatból elemzi az eseményeket.

„Na és, mi lesz abból, ha a 2000 fős, úgynevezett határvadász egység majdnem fele próbaidős, az első évet elvégzett rendőrségi szakközépiskolás lesz?”
Az egész annyit annyit ér, mint halottnak a puszi. Pont annyit, mint a kerítés:
www.youtube.com/watch?v=MdRv7AWvt5o
Csak sétálsz egy kicsit és illegális bevándorlóból máris legális bevándorlóvá avanzsáltál. Ez egyszerűen elképesztő.

„hamarosan eltüntetik a lakosság szeme elől a menekülteket”
Még ha úgy lenne komám, még ha úgy lenne! Azt kifelejtetted, hogy Tarlós mit mondott még: négy befogadó állomás létesül Budapesten, három a pesti, egy a budai oldalon. Magyarán csak a belvárosból tűnnek el a migránsok, viszik őket tovább a külső kerületek, kertvárosok lakóinak legnagyobb örömére. (lesznek még ebből gondok)

„Eközben a német kormány bejelentette: minden szíriai menekültet befogad.”
Nagyon helyes, végre valami megmozdult, csak ez vajmi kevés lesz az üdvösséghez. Nézzük, honnan is jön hozzánk a többség: Koszovó, Líbia, Irak, Tunézia, Afganisztán, Nigéria, Pakisztán, Bangladesh, úgyhogy Merkel mama adott a sz@rnak egy jó nagy pofont. Mire kiderül, ki kicsoda beletelik egy év is, de ez még hagyján. Ha például 200 ezer migránsról kiderül, hogy nem szíriai, akkor szerinted mi fog történni? Megmondom én neked: itt maradnak. Azt viszont nem tudnám megmondani, hogy jó lesz-e ez nekünk, vagy sem. Pár apróság is felmerül: nyelvtudás hiánya, szakképzetlenek, nincs se lakásuk, se munkájuk, óvodai, iskolai férőhelyek hiánya, kulturális, és vallásügyi igények, szociális segély, egészségügyi, család támogatás, adókedvezmények, stb., stb., még belegondolni is sok. Attól tartok, hogy a nagy számok törvénye alapján le is húzhatjuk a rolót. Ez bizony kőkemény valóságnak tűnik, amikor jogosan, vagy nem, de előbújnak a kisnácik, a lincselők, az uszítók és a figyelemelterelők, akik szóltak előre, de senki sem hallgatott rájuk. Bizony ám.

„És még valami: azzal, hogy kerítést építünk a szerb határra, talán nem az ottani, vajdasági magyarokra nyomjuk rá a menekültáradatot? Vagy ilyenkor nem számítanak a külhoni magyarok?”
Lásd be, Kabai Lajoshoz nem méltó ez az ócska, demagóg duma!

Üdvözlettel: II. Háry János

Magyar vitéz 2015.08.26. 23:12:29

Nocsak-nocsak!

Csak nem ketten (két 1951-es) maradtunk ma a gubancos hálóban?
Ez nagyon gáz! Én a helyedben kezdenék aggódni.

Üdvözlettel: II. Háry János

TothJanJ 2015.08.28. 08:04:03

Nem látom, hogy miben hibázott OV amikor azt követelte hogy "a menekültekkel kapcsolatos döntések kerüljenek vissza a nemzeti kormányok hatáskörébe." (ugyan erre vonatkozna a cikk címe, de ezen felül még egy csomó minden más is van benne, nagyon kattvadász lett amibe nyilván az olvasótábor összetétele és irányultsága is belejátszik, hamár ilyen jó statisztikákat láthattunk róla).

A kerítésezés nem arra van, hogy visszatartsa az országba érkezőket (lehet hogy így van kommunikálva de ez reálisan nézve hülyeség, és két pillanat sem kell a belátásához) hanem hogy az adminisztrációs feldolgozást, regisztrálsát könnyítse, hogy ez alól minél kevesebben bújhassanak ki, a biometrikus adatok (ujjlenyomat; vagy amit még vesznek tőlük) felvételével objektív azonosítás legyen lehetséges.

Orbán sok minden lehet, de nem hülye, a bevándorlásnak mi egyelőre nem vagyunk célországai, ez az egész menekülthullám lényegében maradék nélkül át fog menni rajtunk mint kés a vajon, az a néhány hét vagy hónap a problémás amíg itt vannak az ország területén és tovább nem indulnak. Aztán majd jól be lehet állítani őgy, hogy megvédték az országot mert lám nincsenek menekültek.

És nem, nekünk a saját hazánkban a saját városainkban egyáltalán nem KELL alkalmazkodnunk ennyire más kultúrájú emberekhez, aki szeretné az csinálja, én és sokan mások kb. semmit nem szeretnénk átvenni az afrikai vagy a muszlim kultúrából, mert idegen. Én pedig nem szeretem az idegeneket egy csettintésre nem-idegenként kezelni; a saját szabad akaratomból és megfelelő idő és megismerést követően persze lehetséges, de erre rákényszerítve lenni teljesen elfogadhatatlan. Vannak országok akik máshogy csinálják, a hollandok pl. integrálnak de ők is megkövetelik hogy a bevándorló a saját kultúrájából a problémás elemeket (vallási radikalizmus, poligámia, sharia stb.) feladja és a holland identitás egyes elemeit (történelmi azonosulás, közös emlékezet ilyesmik) átvegye. És ez az integrációs politika egyébként egy teljes mértékben nemzeti hatáskörben meghozott politikai döntés eredménye.

Húsleves 2015.08.28. 08:56:23

index.hu/kulfold/2015/08/27/otven_halott_migranst_talaltak_ausztriaban_egy_furgonban/

Szóval ez lenne a "humánus" megoldás, hogy semmit sem kell tenni, csak hagyni hadd menjenek?

Húsleves 2015.08.28. 10:18:29

@TothJanJ: @Kabai Domokos Lajos:
Én erősebben fogalmaznék annál, hogy azért nem kell alkalmazkodnunk bizonyos "kultúrákhoz", mert számunkra idegen. Én azt mondom, hogy vannak bizonyos "kulturális elemek", amelyekhez nem szabad alkalmazkodnunk, mert még nálunk is nehezen, hosszas munkával elért civilizációs alapnormákat sért és nem kicsit, hanem nagyon. Erről írtam hosszasan a posztolónak, akit egyébként tisztelek, de erre egyáltalán nem volt hajlandó reflektálni, pedig szerintem elgondolkozhatna rajta, hogyan jött le neki, amikor más cikkeiben a hosszan megindokolt érvelését A Dicsőséges Nyugati Demokrácia mint alapnorma fogadatlan prófétái elintézték azzal, hogy Putyin fizeti a cikkeit. Pedig itt sajnos most nagyon hasonlónak érzem azt, ahogyan ő ignorálta az érveimet. És remélem ennyi belefér a névtelenségbe, ugyanis nem a becsületességét és a jó szándékát kérdőjelezem meg.
Nem előítélet, hanem nagyon is konkrét tapasztalat mára, hogy az ész nélkül befogadott tömegek nem integrálódnak, hanem szekularizálódnak, és például a nálunk is nagyon hosszú folyamat eredményeként elért női egyenjogúságot, amit én férfi létemre maximálisan támogatok, olyan szinten tiporják sárba, hogy például a valaha túlzásba vitt feminizmusáról elhíresült Svédországban mára a nők ki vannak téve a "kulturális sokszínűségből" eredő megaláztatásnak, verésnek, erőszaknak. Ez lenne az alkalmazkodás? Nem szemforgatás erről egyszerűen nem venni tudomást? Ha valamilyen eredményre eddig tényleg büszkék lehettünk, az, hogy a nők - azaz a lakosság kb. fele - ugyanolyan teljes jogú emberek lehetnek, mint mások, nem őket kellene először megkérdezni, hogy akarnak-e alkalmazkodni a többnejűséghez, rugdosáshoz, nemi erőszakhoz? Durva meg nem PC ilyenekről beszélni, ugye? Sokkal könnyebb erről nem tudomást venni.
Ugyanazok a európai politikusok, akiknek az álszent képmutatása egyértelműen megnyilvánult akkor, amikor egy egyértelműen nem terrorizmus, hanem undorító uszításra válaszul született bosszúgyilkosságok ürügyén magukat "Je suit Charlie"-knak deklarálva meneteltek a nyílt uszítás szabadságáért, most valamiért eljátsszák itt nekünk, hogy ők milyen befogadóak, és pofátlanul, vastag bőrrel még másokra mutogatnak. Pedig teljesen nyilvánvaló, hogy az akkori viselkedésük és a mostani egyszerre nem lehet őszinte. A kettő kizárja egymást. A dicsőséges Merkelnek meg a többi zsebből fizetett álszent szélhámosnak a Nobel békedíjas gazdájuk által idebombázott tömegek a kisded játékaikhoz kellenek. Még belegondolni is röhej, hogy ugyanazok játsszák az eszüket és mutogatnak másokra, mint "intoleráns", nem befogadó személyekre, tömegekre, akik máskor menetelnek a teljesen értelmetlen uszítás "szabadságáért" az általuk befogadottak ellen. Létezik, hogy valakinek nem tűnik fel ekkora ellentmondás? Ezek a tömegek arra kellenek az amerikai érdekeknek mára teljesen alárendelt európai báboknak, hogy egyszerre riogathassanak rasszistákkal és muszlimokkal, egyszóval folyamatosan fenyegethessenek mindkét oldalon mindenkit, kijátszva egymás ellen, a maguk hamis erkölcsi piedesztáljáról. Hamis a kommunikáció, mint a történelem során mindig, amikor valakik nem a tetteikkel, hanem az ideológiájukkal igazolták magukat. Ismétlem, ez mindig így volt, amikor nem a tettek, hanem az ideológia szolgált önigazolásra, legyen az keresztes háború, szocializmus, nemzeti szocializmus. Aki az ideológiát önigazolásra használja, az hazudik, akkor is, ha demokratikusnak mondja magát, mert az irány pont fordított. Nem az alapján kell megítélni a tetteket, hogy mit lehet belemagyarázni A Demokratikus Értékek hangzatos eszméi mentén, hanem a magukat demokratáknak hazudó rablógyilkos, népirtó pszichopatákat arról kell megítélni arról, amit művelnek. Nem tisztem védeni Orbánt, mert nem szeretem, de minden jel egyértelműen arra mutat, hogy akikkel neki kompromisszumra kellene törekedni, azok kompromisszumot nem ismernek, csak diktátumokat, feltétlen elkötelezettséggel a gazdáik kisded játékai érdekében.
A hibásan értelmezett kompromisszumkeresés pedig ugyanúgy torkollhat háborúba és népirtásba, mint az értelmetlen elzárkózás. Példa erre az akkor is álszent hatalmak, Nagy-Britannia és Franciaország második világháború előtti magatartása, amikor a "béke megőrzéséért" mindent megengedtek Hitlernek, és ezzel az csak még jobban megerősödött, és sokkal erősebb pozícióból folytathatta a vérengzést. Még a szövetséges Lengyelországot is csak "papíron" védték meg, röhej.

TothJanJ 2015.08.28. 10:32:32

@Húsleves: "az ész nélkül befogadott tömegek nem integrálódnak, hanem szekularizálódnak" ez az egyik fele a tapasztalatoknak, és inkább az első generációs bevándorlókra igazak. A másik fele szerint éppenhogy vallásilag radikalizálódnak egy nyugati társadalomban, ennek is két iránya van: a tipikus "terroristákos" vallási radikalizálódás és ennek társadalmi és jogi megfelelői (pl. burka, niquabviselés elfogadásának követelése a többségi társadalomtól, sharia vagy sharia-kompatibilis jogrend autonóm alkalmazása stb.) és a "tiszta", "eredeti" Iszlám felé fordulás. MIndez azért, mert a többedgenerációs muszlim fiatalok identitásválságba kerülnek, gyükértelennek érzik magukat, a többségi kultőra fiataljaihoz egyébként nagyon hasonlóan. És ők ha őszintén keresnek, akkor ha tetszik ha nem, de az Iszlámban fogják megtalálni a gyökereiket.

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.08.28. 13:10:05

@Húsleves: Azért nem reagáltam, mert azt hiszem itt, és más cikkeimben bőven kifejtettem már a véleményemet, és az időm nekem is véges. Viszont a konfrontáció, vagy kooperáció kérdéséről én nem tudok vitatkozni, mert az utóbbinak szerintem nincs alternatívája. Mert ebben az esetben az alternatíva az lenne, hogy lőjük le, zárjuk koncentrációs táborokba a határra érkezőket, vagy - amint a kormány intézkedései után ez már egyértelműen látszik - hajtsuk őket az embercsempészek karjaiba.

Tetszik, nem tetszik: a legújabb kori, visszafordíthatatlan népvándorlás elkezdődött. Abban nincs vitánk, hogy ezt a nyugati országok korábbi, illetve mostanság elsősorban az USA mohósága miatti tevékenysége váltotta ki. Fontos, hogy ezt a történelem számára feljegyezzük, de ettől még nem válaszoltuk meg azt a kérdést, hogy miként alkalmazkodjunk úgy a helyzethez, hogy legalább, korántsem felsőbbrendű kultúránk értékeinek és életmódunk egy részét átmenthessük a következő évtizedekre, évszázadokra. A "Nem kérünk belőlük!", Maradjanak otthon!", "Menjenek oda vissza, ahonnan jöttek!" szómágia ugyanúgy nem segíts ebben a helyzetben, ahogyan a Római Birodalom és civilizáció sem tudott tartósan ellenállni a hunok, a germánok és más úgymond barbár népek özönének. Nem mellesleg, a magyar kormány amely egyedül akarja kezelni a problémát - amint a tegnapi bécsi konferencia negligálása is mutatta - ,a gazdaságilag erőtlen Magyarországon, érdemi hadsereg stb. nélkül nincs abban a helyzetben, hogy erővel álljon ellen a nyomásnak. Maradna tehát a rugalmas viselkedés, ahogyan ezt annak idején például az erdélyi fejedelmek is tették. #

Húsleves 2015.08.28. 17:35:50

@Kabai Domokos Lajos:
Rugalmasság alatt azt értjük hogy hadd erőszakolják, alázzák, verjék, korbácsolják, kövezzék a nőket? Vagy ez az az apróság, ami nem éri meg a konfrontációt? Mert nem emlékszem hogy erről a kérdéssel valaha is foglalkozott volna az írásaiban, viszont most éppen harmadjára sikerült szándékosan melléfókuszálnia, hogy ne kelljen rá reagálnia. Persze, sokkal kényelmesebb nem felvállalni a dolgot, nem PC a téma. Nők megalázásáról, emberi jogi visszafejlődésről beszélni nem PC, amikor a szabadságeszmék továbbfejlődtek a nőket alacsonyabb rendűnek tekintők elfogadásának irányába. Pedig én ezt írtam le teljesen konkrétan, már háromszor is, és hivatkozásokkal is alátámasztottam.

Hát bocsánat, de szerintem meg nincsenek "tetszik, nem tetszik" leegyszerűsítések, Önnek sem tetszik, amikor az Ukrajnával kapcsolatos írásait "tetszik nem tetszik, mi vagyunk a demokrácia" maszlagra egyszerűsítik. Idézze fel a vitáit a mi régi petraeus barátunkkal. Valószínűleg nehéz lenne olyan állítást keresni tőle, ami konkrétan, önmagában szándékos hazugság, viszont még Önt is rendesen kikészítette azzal, hogy a beállítódásának nem megfelelő tényekről egészen egyszerűen nem vesz tudomást, ignorálja, bagatellizálja, ami viszont szerinte őt igazolja, azt meg Az Egyetemes Igazságként tálalja, aminek nincs alternatívája. Pont úgy, mint Ön most.

Nem igaz, hogy csak az Ön által felsorolt alternatívák léteznek, az erős kerítés pont arra szolgálna, hogy ne kelljen lövetni őket. A világon már sok helyen vannak ilyen kerítések.

Arra se reagált, hogy Orbánt amiatt hibáztatja, hogy olyanokkal szemben nem elég simulékony, akiknek a vitakultúrájának a töredéke is felbőszíti Önt a blogján. Ugye azzal azért egyetért, hogy leordítozni valakit, meg pofozgatni, diktátorozni mások előtt, a maga Csalhatatlanságába vetett hittől megrészegült "liberális" bohóctól meg egy senki által nem választott alkoholista, izgága, normális felnőtt embertől elvárható viselkedésre képtelen állattól az messze alulmúlja azt a szintet, aminek Ön a töredékét is vállalhatatlannak tartja a blogján? De mégis Orbán aki kompromisszum képtelen, és a populizmusa odáig fajult, hogy a vége még az is lehet, hogy példátlanul kirekesztő módon nem fogja muszlim hordáknak odadobni a magyar nőket. Felháborító különutasság.

Azt tudom hogy a Charlie Hebdoval kapcsolatban Ön is írt, és abban sokkal inkább egyezett a véleményünk, de nem hiszem hogy azt elszigetelt jelenségként itt figyelmen kívül lehet hagyni, amikor most azokkal a dicsőséges Européerekkel kellene kompromisszumot keresni, akik egyrészről szorgalmazzák ezekre az általuk mantrázott európai értékekre fittyet hányó tömegek befogadását, és ugyanakkor ők maguk vonulnak ellenük, mondván hogy ezek különös sértődékenysége veszélyezteti az ő sajátos véleményszabadságukat, miszerint kedvükre mocskolhatják azokat, és uszíthatnak azok ellen, akiknek a befogadását ők erőltetik rá másokra. Erről biztosan nem írt, mert ez túlmutat azon, hogy önmagában mit jelentett a Charlie Hebdo ügy. Információk összekapcsolásával új információ keletkezik, és bizony itt pontosan erről van szó, hogy együtt kell értelmezni az akkori kommunikációjukat és a mostanit, nem elszigetelve. Ez bizony szándékosan gerjesztett konfliktus, uszítás, általuk kreált "rasszisták" és "terroristák" egymás elleni kijátszása. Egyfolytában azon dolgoznak az alkoholista, izgága, idegbeteg Juncker, a nyolc osztályos Martin Schulz haverja, meg a Szent Liberalizmus inkvizítora Cohn-Bendit. Szándékosan írom le a dokumentált tulajdonságaikat ezt újra meg újra, mert bizony ilyen emberekről beszélünk. És itt el is érkeztünk ahhoz, hogy miért vagyunk igen sokan, akik "tetszik nem tetszik" leegyszerűsítés helyett ok-okozati összefüggésekre koncentrálunk, mert hogy szerintem az ilyen "kompromisszum", hogy hagyjuk ezeket a pszichopatákat véghezvinni a projektjüket, hát szerintem meg ebből lesz háború. És szerintem sokunk szerint. A birodalmak bukásával pedig szerintem azért nem jó példálózni, mert sokkal összetettebb dolog annál, mint hogy "nem tudott ellenállni a népvándorlásnak". A fénykorában nem hogy nem tudtak ellenállni, hanem ők voltak akik leigáztak másokat, a hanyatlásukkor pedig nem tudtak ellenállni. És persze valamin elbuktak, ami részben lehetett a gyengeségük miatt rájuk zúdult népvándorlás is, mert ha nem buktak volna el, akkor ma is léteznének. Hogy őszinte legyek, semmiféle példaértékű törvényszerűséget nem látok.

byrkabela00 2015.09.03. 15:17:04

@Kabai Domokos Lajos:
Mivel nem te leszel az, aki megvédi a hazát, nem te toborozol önkéntesekből álló honfiakat, ugyan miért adnám meg neked a nevem?
Hogy regisztráld az általad ellenségnek tekintettek közé?
Mert stílusod alapján, aki nem veled ért egyet, az neked ellenséged.
" Aki nincs velünk, az ellenünk van" lenini és sztálini elvét vallod?
Megtaláltam már azt a csapatot, ahová csatlakozhatom, s ezt meg is fogom tenni.
Ne aggódj, megvédem a te hátsódat is!
Mert veled ellentéteben, én nem vagyok bosszúálló típus, annál inkább tökös gyerek!
És xarok rá, ha lehülyézel, leostobázol, s hiányolod belőlem, a szerinted benned meglévő, értelmiségi vircsaftot.
Ez a helyzet most nem arról szól, hogy részeg egyetemisták a kocsmában vitatkoznak azon, mit kellene ilyenkor tenni, aztán hazamennek, s bezuhannak az ágyba.

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2015.09.03. 17:30:21

@byrkabela00: Látom, hogy mit művelnek a hozzád hasonló gondolkodású ukrán honfik Délkelet-Ukrajnában, hogy a rongyos gárdák 1941-es kárpátaljai randalírozásairól már ne is beszéljek. Úgyhogy én akkor kezdek igazán aggódni, amikor küldetéstudatos, begőzölt agyú, hatalommániától fűtött, egyébként rendvédelmi, katonai feladatokra kiképzetlen, vagy hiányosan kiképzett emberek akarnak megmenteni attól a helyzettől, amit részben, vagy egészben ők hoznak létre. Jobban örülnék, ha Magyarországon is olyan profikra bíznák ezeket a dolgokat, akiket akár felelősségre is lehet vonni, ha visszaélnek a helyzetükkel. Más kérdés, hogy ehhez kormányozni képes politikusokra is szükség lenne. Az utóbbi évtizedben (!), láthatóan ez a feltétel sem teljesül nálunk. #

Toportyán Zsóti 2015.09.03. 20:24:38

@byrkabela00: Hanyadik nicked keresztény nemzeti mélymagyar?

Toportyán Zsóti 2015.09.03. 20:30:27

@Húsleves: Ez hogy jött ki a bucidnak?Mi köze a humánumhoz pár alulképzett sperma által összehozott balesetnek?

tron.encom 2015.09.09. 13:03:49

Nesztek nektek integrálni való. Marha sok eszetek van, képesek vagytok romba dönteni egész európát csak nehogy egyszer a patás orbánnak igazat kelljen adnotok. Pedig rohadtul igaza van, most végzitek ki örökre európát :

www.origo.hu/nagyvilag/20150908-iszlam-allam-embercsempesz.html

www.express.co.uk/news/world/555434/Islamic-State-ISIS-Smuggler-THOUSANDS-Extremists-into-Europe-Refugees

tron.encom 2015.09.09. 13:05:27

Gondolom aki hasonlóan gondolkozik mint én az szerintetek mind náci.
Tessék akkor egy közülük, lehet nácizni :

www.ynetnews.com/articles/0,7340,L-4698778,00.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201509

delphinus 2015.09.10. 17:43:31

Böjte atya lassan már mindenben szakértőnek érzi magát, pedig azon is el kellene gondolkodnia már, hogy az őt elemző, valóban szakértők mit gondolnak és mit javasolnának neki.

Amúgy a tisztelt szerző mennyit áldozott a munkabéréből Böjte atya vállalkozásának támogatására?
Esetleg ennek az ötletének a megvalósítására?

mandiner.blog.hu/2014/08/26/az_iszlam_kihivasarol_megis_benedek_papanak_volt_igaza

Kisebbség 2015.09.14. 23:01:59

@Kabai Domokos Lajos: Persze neked a Vörös őrség meg a Lenin fiúk szimpatikusak