A szótlan ember, aki momentán államtitkár, csúsztatott, s talán az adatokkal is manipulált.

Soltész Miklós egyik szürke robotosa az országot uraló gárdának. Baljós hallgatásával nem egyszer szembesültem az első Orbán-kormány alatt. Egy nagy állami cég kommunikációs vezetőjeként dolgoztam már a megelőző években is, ő viszont az akkor még létezett közlekedési minisztérium kabinetfőnöki posztján landolt a Kereszténydemokrata Néppárt jóvoltából.

Szembetűnő volt, hogy soha nem nyilvánított véleményt még szűk körű vitákban sem. Ezért így raktároztam el magamban: „a szótlan ember”. Eleinte fenyegetőnek tetsző szótlanságán azonban hamar túltettem magam: gőze sincs arról, mi zajlik körötte, legyintettem. Persze, lehet, hogy igazságtalan voltam. Talán nem arra vonatkozott a mandátuma, hogy mindenbe belekotyogjon, hanem az információknak a pártközpontba továbbítására.

Akárhogy is, dolgát bizonyára megbízói megelégedésére végezte. Minisztériumi beosztása előtt – pártfeladatai mellett – a budapesti V. kerület egyik alpolgármesterének személyi titkára, továbbá fővárosi, illetve budajenői önkormányzati képviselő volt. Később listás helyről parlamenti képviselő, aztán Budajenő polgármestere, majd ismét listás helyről országgyűlési képviselő. 2010–2014 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyekért felelős államtitkára. Momentán a minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkáraként kamatoztatja értékes tapasztalatait.

Ahogy elnézem – bár ez megint csak a külső megfigyelő nézőpontja –, mostani tevékenységét nem sok áldás kíséri. A kormány, illetve a társadalomra, a közéletre érdemi befolyással lévő civil szervezetek közötti kapcsolatok a mélyponton. A nemzetiségi területen – és most hadd ne másszak bele abba a vitába, hogy mely társadalmi csoport számít nemzetiségnek, vagy nem számít annak – ott tartunk, hogy immár a miniszterelnök is cigányozik. A cigányság integrálása maga a csőd. A zsidó közösségekkel való viszony feszültségekkel terhes. A Soltész által felügyelt területen csupán azokkal a nemzetiségi, egyházi és civil szervezetekkel vergődik zöld ágra a kormány, amelyekkel sikerül olyan háttéralkukat kötni, ahol a pénznek gyaníthatóan meghatározó szerepe van.

Most azonban kiderült, hogy mégsem mindenki száját lehet befogni a forintokkal. A Magyar Iszlám Közösség – a Jobbik után – most azt tiltotta meg tagjainak, hogy a Fideszre és a KDNP-re szavazzanak. A közösség eredetileg is magyar származású vezetője, Bolek Zoltán szerint ennek két oka van. Az egyik: a kormány hónapok óta nem reagált arra a felajánlásukra, hogy közreműködnének a menekültkérdés kezelésében. A másik: a kormányfő félreérthetően fogalmazott a magyar muszlimokkal kapcsolatban. Megjegyzem: ugyanakkor hangsúlyozta, hogy kormánya nagyra értékeli a hazai muszlimok országot gyarapító tevékenységét. Emiatt a szervezet elnöke szeptember 8-án azt nyilatkozta: a tiltás akár vissza is vonható, de a fő kérdés az, hogy csupán szavakban merül-e ki az együttműködési szándék, vagy a menekültügyhöz kapcsolódó tettekben is megnyilvánul-e.

Az iszlám szervezet vezetőjének lamentáló álláspontjára egy nappal később, vagyis szerdán, meglehetősen otrombán reagált Soltész államtitkár. Duzzogva felsorolta, hogy milyen egyházi, iskola- és óvodatámogatásban, továbbá szociális intézménytámogatásban részesültek az államtól a magyar muszlim közösségek. Az érthetetlen okból nem azonos időszakokhoz kötött, vagyis a manipulálás gyanúját felkeltő számadás után Soltész Miklós ezt a költői kérdést bírta feltenni: „A muszlim országokban mekkora támogatásokat kapnak az ott élő keresztények hitéleti, szociális és köznevelési tevékenységükre?”.

Nem dolgom védeni a magyarországi iszlám szervezeteket és hívőket. Tudtommal ismeretségi körömben sincsenek ilyenek. Csakhogy a tisztesség azt mondatja velem: az államtitkár csúnyán csúsztatott revans jellegű nyilatkozatában. Ezért aztán, ahelyett, hogy oldotta volna a konfliktust, tovább korbácsolta azt a gyűlölethullámot, ami a kormánynak az elmúlt hónapok alatti uszító kampánya, illetve a menekültáradat kezelésére való hatékony felkészülés elmaradása miatt elönteni-elsodorni látszik bennünket.

Soltész úr csúsztatásának lényege: egyszerűen átlépett azon, hogy a magyar állam pénze – az adófizetők pénze. Az itt eleve magyarnak született nem keresztényeké, köztük ateistáké, vagy épp az ide legálisan bevándorolt, vállalkozásokat alapított, kórházakban, orvosi rendelőkben, tudományos, oktatási intézményekben, a közigazgatásban, a hatóságoknál, az üzemekben, vagyis az élet minden területén dolgozó muszlimoké. Egy olyan közösség tagjainak befizetéseiből is származik az államkassza pénze, akiknek körében, saját állításuk szerint, lényegesen kisebb a munkanélküliség, mint a társadalom más csoportjaiban, vagyis akik révén aránylag több bevétel folyik be a költségvetésbe.

Ami ennél is fontosabb: fölösleges indulatokat gerjesztő pitiánerség, ha valaki a muszlim országokban a keresztény közösségeknek juttatott, vagy nem juttatott összegekre hivatkozik. Egyrészt azért, mert valószínűleg azokban az országokban, és feltehetően ott sem mindegyikben egyformán, a mienkétől merőben eltérő lehet a társadalom tagjai által megtermelt javak elvonási és újraelosztási rendszere. (Ez még az Európai Unió országaiban is nagy különbségeket mutat.) Másrészt azért vall korlátoltságra az ilyen összehasonlítás, mert máskor meg éppen arra vagyunk büszkék, hogy az emberiség egyik csúcsteljesítménye az euroatlanti kultúra.

Ungváry Rudolf mai cikkének szavaival a mi kultúránknak: „Az antik örökségből, a népvándorlás dinamikájából, a zsidó-keresztény kultúrából kinövő humanizmus és felvilágosodás az alapja. Kulturális eredménye a személyiség feltétlen tisztelete. Politikai eredménye a jogegyenlőség. Civilizációs eredménye, a technika behálózta, globalizálta a földet és beláthatatlan energiákat szabadított fel.” Ha ez így van, márpedig a fejlett országokban élők túlnyomó többsége szerint, beleértve minket is, így van, akkor legyen bennünk annyi tartás, hogy ehhez az értékrendhez igazítsuk mondatainkat, tetteinket! Legyünk méltók ehhez a valamennyiünkben élő eszményhez, még ha pártszolgálat révén államtitkár is lett belőlünk!

Ebből természetesen nem az következik, hogy le kellene becsülni a menekültáradat miatti nehézségeket. Ellenkezőleg, most talán éppen azért ekkora a baj, mert Európa vezetői – köztük a magyar kormány tagjai, élükön Orbán Viktor miniszterelnökkel – nagyon is félvállról vették ezt az ügyet hónapokkal ezelőtt. Idehaza, amikor már életbe vágó döntéseket kellett volna meghozni, holmi nemzeti levelezgetésbe kezdett a Fidesz-kormány, meg plakátkampányt indított csupán azért, hogy indulatokat gerjesztve az emberekben, növelje a párt támogatóinak arányát. De ahogy elnézem a hetek óta zajló kapkodást, a menekültügy hazai kezelését is jellemző, szavakban agresszív, de a tettekben erélytelen és koncepciótlan magatartást – amelynek egyik megnyilvánulása Soltész Miklós muszlimokat leckéztető viselkedése is –, kormányzó pártjaink és kormányunk tagjai még most sem fogják fel, hogy a tüzet nem lehet olajjal oltani. A válságos helyzetből katasztrófa lesz, ha másokra mutogatással, újabb és újabb feszültségek gerjesztésével akarnak operálni. #

Fénykép: Soltész Miklós államtitkár (MTI-fotó: Rosta Tibor)