Már Obama is elképzelhetőnek tart bizonyos együttműködést Oroszországgal. Negyven ország érintett az Iszlám Állammal folytatott illegális olaj- és műkincs-értékesítés szervezésében.

Egyre inkább kiverekszi magát az elszigeteltségből Oroszország. Ez szűrhető le az általam átnézett, a G20, azaz a legfejlettebb húsz országot tömörítő csoportosulás vezetőinek a törökországi Antalyában zajlott tanácskozásával foglalkozó híradásokból. Ugyanezt angolul beütve a Google keresőjébe (End isolation of Russia) nyilvánvaló, hogy az elmúlt időszakban sokan jutottak ehhez hasonló következtetésre, esetleg írták, mondták azt, hogy helyes lenne, ha véget érne Oroszországnak a nemzetközi porondról kiszorítására irányuló törekvés. Természetesen jócskán vannak ellendrukkerek is, jóllehet a találkozó végén megtartott sajtótájékoztatón maga Vlagyimir Putyin fogalmazott így: a megelőző, ausztráliai csúcstalálkozón a mostaninál feszültebb volt köztünk a viszony.

Obama és Putyin hasonló érvei

Mindenesetre az orosz elnöknek a sajtóközlemények alapján összeállítható,   törökországi tárgyalási programja nem az elszigeteltséget mutatja. November 15. – a BRICS-országok, vagyis Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika vezetőinek informális találkozója, tárgyalás a kínai elnökkel, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőjével, a japán miniszterelnökkel. November 16. – megbeszélés a német kancellárral, a török államfővel, az olasz és a brit miniszterelnökkel, a szaúd-arábiai királlyal.

Ezen kívül két találkozó az amerikai elnökkel. Barack Obama egyébként nem kevesebbet tett Törökországban, mint azt, hogy az egyik nyilvános megszólalásában lényegében átvette Putyin elnök érvét az ENSZ ülésszakának szeptember 28-ai megnyitóján elmondott beszédből. A terroristaellenes fellépéssel kapcsolatban az amerikai vezető most maga is hivatkozott az ellentétes felfogású és érdekű államok Hitler-ellenes koalíciójára, amikor méltatta az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezettel szembeni orosz katonai fellépést.

A G20-értekezlet utáni napon, azaz november 17-én, kedden, Francois Hollande francia köztársasági elnök telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyin orosz államfővel arról, hogy a két ország miként vehetné fel együtt a harcot a nemzetközi terrorizmussal. Az orosz turistákat szállító, a Sínai-félsziget fölött, ma már bizonyosan tudhatóan felrobbantott repülőgép elleni október 31-i merénylet, illetve a november 13-án péntekről szombatra virradóan végrehajtott párizsi terroristatámadások késztették őket erre. Mindketten elengedhetetlennek tartották a szíriai terrorista hálózatok felszámolása érdekében a szorosabb katonai és a titkosszolgálati együttműködést. Más témák mellett bizonyára ennek részleteiről is szó lesz Hollande november 26-ára tervezett moszkvai tárgyalásán.

A francia kollégájával folytatott telefonbeszélgetést követően Vlagyimir Putyin, mint az orosz hadsereg főparancsnoka, a Moszkvában lévő védelmi központban, tévékamerák előtt utasította a Földközi-tengeren tartózkodó rakétahordozó cirkáló parancsnokát, hogy vegye fel a kapcsolatot a hamarosan a hadműveleti térségbe érkező, hasonló francia hadihajóval, és működjön együtt a két ország légi erejének az Iszlám Állam-szervezet szíriai területen található bázisainak minden eddiginél nagyobb mértékű bombázásának koordinálásában. A Földközi- és a Kaszpi-tengerről, hajókról és tengeralattjáróról indított támadások mellett, az orosz légierő – az USA-nak a térségben lévő egységeivel is egyeztetve – csak ezen a napon 127 csapást mért a radikális iszlamisták bázisaira. Ennek érdekében, először a hadműveletek során, oroszországi támaszpontokról Szíria fölé vezényelt távolsági bombázókat is bevetettek.

Mindez a nyugati államok meglehetősen nagy fordulatát jelzi. Főleg ahhoz képest, amit Vlagyimir Putyin a washingtoni kormány és szövetségeseinek eddigi magatartásáról mondott a törökországi csúcstalálkozó végén tartott sajtótájékoztatón. Az amerikai külügy korábban jegyzékben tudatta Moszkvával, hogy elutasítja az Iszlám Állam ellenes együttműködést Oroszországgal. Mi több, miközben bírálják az orosz légierőt, mert az állítólag nem a megfelelő célpontokat támadta, az amerikaiak nem hajlandók megadni a szerintük helyes célpontokat, de azokat sem, amelyek bombázását el kellene kerülni. Az orosz elnök azonban megjegyezte azt is: a helyzet gyorsan változik, az élet gyakran ad fel új leckéket, és érik a felismerés, hogy csak együtt lehet felvenni a harcot a mindannyiunkat érintő fenyegetések ellen.

A Vesztfáliai békétől az EU-ig

Ha tehát hosszabb távon nézzük, jóllehet megtorpanásokkal, sőt éveken, akár évtizedeken át tartó visszaesésekkel, de az államok közötti kapcsolatokban már régóta, egészen az 1648-as Vesztfáliai béke óta, együttműködési kényszer uralkodik. De ne menjünk vissza ilyen messze az időben! Fentebb már idéztem a két nagyhatalom vezetőjét arról, hogy a II. világháború alatt, a nácizmus legyőzésére merőben eltérő ideológiát és társadalmi-gazdasági felfogást követő hatalmak szövetkeztek egymással.

Igaz, Nagy-Britannia, a Szovjetunió, az USA átmeneti összefogása után, a Kelet és Nyugat közötti hidegháborúnak a vasfüggönnyel jellemzett időszaka következett a határokon felhúzott drótkerítésekkel, aknazárakkal, megerősített határőrségekkel, a gazdasági, a politikai, az emberi kapcsolatok minimalizálásával, az ezekkel járó fegyvercsörgetéssel és ideológiai háborúval. Viszont ezalatt, Nyugat-Európában olyan együttműködési rendszert alkottak meg – mindenekelőtt a Németország és Franciaország vezetői –, amely az energiarendszerek összekapcsolásán, a nagyipar működtetéséhez szükséges alapanyagok közös kezelésén keresztül akadályozta meg, hogy háború törjön ki a két ősi ellenség között.

1990 után olyan folyamatok indultak el, amelyek teret nyitottak a mind szorosabb kelet-nyugati együttműködésnek. Aztán az utóbbi időben ismét meggyengültek az immár kibővített, ettől aztán remélhetőleg csak átmenetileg érdekellentétekkel terhelődött Európai Unió, illetve Oroszország között az addig látványosan fejlődött gazdasági, politikai, sőt katonai kapcsolatok. Most azonban lassan megindult a váltók visszaállítása.

Az újabb változásban látszólag a radikális iszlamizmus közel-keleti térnyerése, az Oroszország mellett Nyugat-Európára irányuló fenyegetése, illetve akciói, a menekülthullám játssza a fő szerepet. De e szembetűnő, immár a nyugati közvéleményt is sokkoló, jelenségek mellett a nagyközönség érdeklődését kevésbé felkeltő mozzanatok szintén szerepet játszanak.

A kiközösítés ellenlépései

Miközben az USA által vezetett nyugati hatalmak Oroszország kiközösítésével voltak elfoglalva, a Kreml hatékony ellenlépéseket tett. Kölcsönösen előnyös együttműködés alapjait vetette meg Brazíliával, Indiával, Kínával és Dél-Afrikával. A BRICS-államok mellett a világ több fejlődő országával is egyre intenzívebb kapcsolatokat ápol. Mióta pedig kiderült, hogy Oroszország nem hagyja magára szíriai szövetségesét, mi több, a nyugatiak által szervezett terroristaellenes koalícióval ellentétben gyors katonai sikerekhez segíti Bassár el-Aszad rendszerét, az együttműködési kényszernek immár egyre kevésbé van alternatívája.

Tegyük hozzá, hogy a katonai erődemonstráció mellett számos kompromisszumos javaslatot is tett az orosz elnök annak érdekében, hogy ebbe a helyzetbe kormányozza országát. Dacos ellenállás helyett még Ukrajna 3 milliárd dolláros tartozása ügyében is olyan javaslattal állt elő, ami a vele tárgyaló, a G20-ak összejövetelén is részt vett Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutalap vezérigazgatójának reményét is túlszárnyalta. Az idén nem kér vissza egy centet sem a tartozásból Oroszország, a következő három esztendőben pedig évenként 1 milliárd dollárt, amennyiben a visszafizetést akár az USA, akár az IMF, akár valamely nagy nemzetközi pénzintézet garantálja.

Ami pedig a terrorizmus kérdését illeti az orosz szakértők saját, több mint húszéves tapasztalataik tárházára, mindent egybe vetve hatékony gyakorlatuk követésére, együttműködésre hívják fel nyugati kollégáik figyelmét. Többek között arra, hogy a terrorizmus kiirtását a gyökereinél kell kezdeni. Részben azzal, hogy véget kell vetni a kétkulacsos játszmáknak. Megengedhetetlen, hogy azok, akik egyrészt úgymond ádáz harcot hirdetnek a radikális iszlám ellen, a másik oldalon részesei a velük folytatott fekete olajkereskedelemnek, a fegyverszállításoknak. Fojtott indulattal beszélt erről a törökországi sajtótájékoztatón Putyin elnök is, jelezve: negyven ország érintett, köztük G20-tagok is, az Iszlám Állammal folytatott illegális olaj és műkincs-értékesítés szerevezésében.

Kiket üldöznek, kiket integrálnak

Az orosz állami tévé hétvégi vitaműsorában az egyik befolyásos szakértő egyenesen azt proponálta: mindazokat, akik orosz útlevél birtokában az Iszlám Állam soraiban harcolnak, egyenként kell levadászni. Szofisztikáltabban, de lényegében ezt ismételte meg november 17-én Vlagyimir Putyin, amikor felidézte az Oroszországban elkövetett merényletek áldozatainak, köztük a Sínai-félsziget fölött felrobbantott A321-es gépen utazók emlékét. A terroristák bűnei nem évülnek el – mondta. Megkeressük őket a földgolyó bármely pontján. Nem fogjuk kitörölni a könnyeket a lelkünkből és a szívünkből. Örökre velünk maradnak. De ez nem tart vissza bennünket attól, hogy megtaláljuk és megbüntessük a bűnözőket.

Azt követően, hogy mindez elhangzott az orosz állami tévé híradójának keddi műsorában, rettenetes képek következtek a korábbi nagy oroszországi merényletek helyszíneiről. Majd a belbiztonsági erők akcióiról készült felvételek következtek a terrorakciókat szervező több vezér golyóktól lyuggatott, robbanásoktól tépett, kiterített holttestével, élettelen arcával. Az üzenet mindenki számára egyértelmű kellett, hogy legyen: eddig is nagy hajtóvadászat folyt a terroristák ellen Oroszországban, de most végképp eljött a kérlelhetetlenség időszaka.

Ami a menekültkérdést illeti, Oroszország általánosságban abban látja a megoldást, hogy mielőbb biztosítani kell a mai harcok sújtotta városokban, falvakban a békés élet feltételeit. Csecsenföld példája, az ott lezajlott látványos fejlesztések mutatják, hogy ezt a szándékot – stabil helyi vezetők irányítása mellett – kifejezett eredmények kísérhetik. Még akkor is, ha teljesen lehetetlen felszámolni a bandákat, s nincs teljes védelem az öngyilkos merénylők ellen.

Oroszországnak ötszáz éves tapasztalata van az iszlám kultúrával való együttélésben. Az országban körülbelül 20 millió, csak magában Moszkvában 2 millió muszlim él. Természetesen nem konfliktusoktól mentesen, de kezelhető viszonyok között. A kulcsszó az integráció. Ugyanaz, mint amit a nyugat-európai országok felvilágosult vezetői vallanak. Ha pedig ez a törekvés egy-egy részterületen átmenetileg kudarcot vall, azt ott sem azzal intézik el, hogy „ezek” alkalmatlanok az együttélésre. Egyre inkább azt vizsgálják, hogy a többségi társadalom, az állam, a hatóságok hol követték el azt a hibát, ami miatt az eltérő kultúrájú emberekkel konfliktusok keletkeztek. E felfogásnak az a belátás az alapja: ha csupán rendszabályokkal, büntetéssel, kiközösítéssel próbálunk érvényt szerezni az akaratunknak, akkor saját országunkat tesszük élhetetlenné, saját országunkból csinálunk börtönt, amelynek elsősorban magunk leszünk a rabjai.

Orbán Viktor nem Putyint követi

Ehhez képest magyarországi honfitársaim többsége – vakon követve a hatalmon lévők sugallatait – elutasítja a kor legfontosabb eszméjét. Azt, hogy tetszik, nem teszik, mindenkivel együtt kell működni, az életünket kompromisszumokra építő felfogás jegyében kell szervezni. Ha nem így teszünk, hamarosan zárvány lesz a hazánk, az egymással nélkülünk is együttműködő országok között.

Ha pedig a környezetünk néhány országában hozzánk hasonlóan gondolkodnak az ott élők, akkor előbb-utóbb konfliktus támad közöttünk. Előbb-utóbb egymásban fogjuk keresni és megtalálni kudarcaink okát, amit azután háborúval képzelünk megszüntetni. Ahogyan ez a múltban már annyiszor megtörtént, miközben Nyugat-Európa éppen arra törekszik, hogy az ilyen lehetőségeket kiiktassa életéből.

A kontinens nyugati polgárainak többsége belátta: egyezségre kell jutni másokkal. Az ott élők nagy része lemondott a hagymázas álmok kergetéséről, s ez is hozzájárult az egymással való háborúskodás évezredes korszakának lezárásához. Egyetlen esélyünk, ha követjük példájukat. Bár a nyugati és a hazai sajtó nagy része ennek ellenkezőjét mantrázza, valójában Putyin és országa is ezt teszi. Ehhez képest Orbán Viktor, sajnos, a Putyinéval teljesen ellentétes, önös politikát folytat legfeljebb kegyencei, az általa tehetőssé tett szűk réteg érdekeiért. Bármit is állítsanak erről egyrészt azok, akik propagandisztikus okokból rendre az orosz elnök követőjeként jelenítik meg őt, másrészt fizetett hazai szószólói, az Európa szétverésével hatalomra törő szélsőjobbos nyugati csodálói.#

Fotó: Obama és Putyin Antalyaban