Fenyeget, meg nem is a NATO

A békülékeny mondatok ellenére az orosz határok közelében gyakorlatozik a NATO, amelybe Japánt is be akarták léptetni tavaly.

 

natohadgyakorlat.jpg

Mintha áthangszereltek volna Washingtonban. Még néhány hete is fenyegetés fenyegetést követett Moszkva, közelebbről Putyin címére, most meg az ember alig akar hinni a szemének, meg a fülének. Miközben az USA, illetve a NATO vezetői továbbra is kifogásolják a Krím elcsatolását, illetve Oroszország Kelet-Ukrajnában játszott szerepét, szokatlanul békülékeny nyilatkozatok árasztják el a nyugati médiumokat.

A NATO nyitva hagyja az ajtót az Oroszországgal való együttműködéshez, de óvja a hiábavaló erődemonstrációtól – jelentette ki Ash Carter, az USA védelmi minisztere. A mértékadó orosz újság, a Kommerszant idézte ezt május 3-án az AFP jelentésére hivatkozva. És kiemelte azt is, hogy

Washington nem akar hidegháborút folytatni Oroszországgal, még kevésbé tényleges katonai összecsapásba keveredni vele.

Ezt megelőzően, május 1-jén Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára szinte szóról szóra ugyanezt állította a Die Weltben: a szövetség nem akar újabb hidegháborút és újabb fegyverkezési versenyt Oroszországgal. Mi több azt is leszögezte: nem tapasztalják, hogy Oroszország valamely NATO-tagállamra akarna támadni. A NATO a Moszkvával való kapcsolatokban kétoldalú megközelítésre, visszafogottságra és párbeszédre törekszik.

Még korábban, azaz a múlt héten Barack Obama amerikai elnök felhívta Vlagyimir Putyin figyelmét arra: hiba lenne azt feltételezni, hogy a NATO Oroszországot fenyegeti. Mi több, az amerikai vezető azt bizonygatta orosz kollégájának, hogy az erős, egységes Európa, amely egy erős Oroszországgal együttműködik, a „megfelelő recept”, bár maga is elismerte, hogy nem egészen sikerült meggyőznie az orosz államfőt arról, hogy ezt komolyan is vegye.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnöki adminisztráció sajtótitkára nyomban emlékeztetett arra: lehetetlen elfelejteni, hogy az utóbbi néhány évben Brüsszelből, a NATO-vezérkartól és a NATO tagországok vezetőitől egyaránt az hangzott el, hogy Oroszországra kifejezett veszélyforrásként tekintenek. Ráadásul ezt a nézetüket azzal támasztottak alá, hogy mind közelebb az orosz határokhoz, egyre nagyobb haderőt telepítettek. A Stoltenberg-nyilatkozat után ugyanezt hangsúlyozta Alekszej Puskov, az orosz parlament nemzetközi ügyek bizottságának vezetője:

ellentmondás van a nyugatiak szavai és tettei között.

Olyannyira, hogy az utóbbi két napban Északon és Délen is erődemonstrációba fogott a NATO. Május 2-án az orosz–észt határ közelében kezdődött hadgyakorlat. Ezen tíz ország – Észtország, Lettország, Litvánia, Hollandia, USA. Nagy-Britannia, Németország, Lengyelország, Finnország és Kanada – hatezer katonája vesz részt. A gépesített lövész és a gyorsreagálású erők mellett többek között lengyel SZU-22-es bombázókat, amerikai F-15-ös vadászrepülőket, szállítóhelikoptereket, illetve brit vadászgépeket vetnek be.

Május 3-án Románia és Moldávia határát lépte át egy NATO-konvoj. Abban az országban tartanak hadgyakorlatot, amelynek másik részén, a Dnyeszter-menti Moldáv Köztársaságban, azaz Transznisztriában orosz csapatok állomásoznak. A moldáviai ellenzéki szocialista párt által mozgósított, főleg orosz ajkú tüntetők el is akarták zárni a NATO égisze alatt vonuló amerikai páncélozott járművek előtt a gyakorlótérre vezető utat. Az ellenzők és az amerikaiakat támogatók közötti összecsapást rendőröknek kellett megakadályozni. Amikor az orosz állami tévé riportere egy amerikai tisztet kérdezett arról, hogy érzi magát ebben a légkörben, azt válaszolta:

ez a demokrácia, mindenki kifejezheti a véleményét, de megbocsát, most már tovább kell mennünk.

Vagyis a kutya ugat, a karaván halad. Olyannyira halad, hogy a Moldáviát uraló, Washingtonnal együttműködő, az ukrajnaiakhoz hasonló oligarchák és a NATO vezetői a lakosság jelentős hányadának május 9-éhez, a II. világháborús győzelem napjához fűződő érzelmeire sincsenek tekintettel. Eddig úgy néz ki, hogy ezen a napon, a moldáviai Chișinău (Kisinyov) főterén amerikai haditechnikai bemutatót tartanak majd, jóllehet ezt sok helybeli kifejezett provokációnak tekinti.

Ezzel szemben az USA Haditengerészetének parancsnoka, John Richardson már-már az oroszok helyett is megmagyarázta, miért nem kell túl nagy jelentőséget tulajdonítani azoknak a közelmúltbeli eseteknek, amikor orosz harci gépek rárepültek a Balti-tengeren manőverező amerikai hadihajókra. Az admirális azzal mentegette az ellenfél / ellenség magatartását, hogy nem akarnak incidenst provokálni az oroszok, csupán jelzést adnak. Azt tudatják velünk, hogy érzékelik jelenlétünket a Baltikumban.

Bűbájos! Csak nem az történik, hogy a leköszönő Obama mégiscsak tenni akar azért a Nobel-békedíjért, amit oly érthetetlen sietséggel előlegeztek meg neki annak idején? Mondjuk szeretne fegyvernyugvást Szíriában, hogy legalább ez fűződjön a nevéhez. Csakhogy az ottani béke (sem) jön létre az oroszok nélkül. Ezért most mindenkinek kiadhatta az utasítást: tessék gesztusokat tenni. Legalább szavakban. Ám hiába az igyekezet, mert mindig előkerül egy csontváz. Például a május 4-ei Japan News szellőztette meg, hogy tavaly márciusban Angela Merkel azt indítványozta Abe Shinzonak, a szigetország miniszterelnökének: Japán lépjen be a NATO-ba.

„Talán egyszer” – válaszolta kormányfő. „Ha most csatlakoznánk, megszakadnának tárgyalásaink Oroszországgal”.

Ami a tárgyalásokat illeti, ezek egyrészt az oroszországi földgázkitermelésben való japán közreműködést, a földgázszállításokat, a vezetékek építését érintik. Másrészt a Kuril-szigetek ügyét. Ezek visszaszerzése minden japán kormány álma, de amíg a gazdasági együttműködés Oroszországnak is érdeke, a szigetek kérdése lényegében tabu. Mi több, Oroszország fokozatosan növeli katonai jelenlétét ebben a térségben. Sőt, a minap jelentős kedvezményeket ajánlottak fel azoknak a – például Kelet-Ukrajnából érkezett – menekülteknek, akik hajlandók letelepedni a legtávolabbi orosz Távol-Keleten.

Ne legyen senkinek illúziója: a Kreml vezetői mindent megtesznek azért, nehogy az USA által vezetett NATO gyűrűje egészen körbezárja Oroszországot. Ebből a realitásból célszerű kiindulnia minden józan politikusnak és véleményformálónak. Ami ezen túl van, propaganda, ha úgy tetszik, szemfényvesztés, ami nem fogja elkápráztatni ezt az oroszországi vezetést. Jobb ezzel előbb számot vetni, mint utóbb. Mert ne feledje senki: a II. világháború előestéjén a nyugati politikusok egy fabatkát sem adtak volna azért, hogy a Szovjetunió túléli a hitleri német (magyar, román, olasz) hadsereg támadását. Aztán történt, ami történt. Hogy korábbi hasonló példákat ne is említsek a Nyugat és Oroszország évezredes küzdelmének történetéből... #

KIEGÉSZÍTÉS: A Népszabadság mai, május 4-ei hírei között fedeztem fel Ash Carternek a fentebbi, az AFP által közölt nyilatkozatával szöges ellentétben lévő, a CNN-ből származó mondatát. Eszerint „nukleáris kardcsörtetéssel és a nemzetközi rend aláásására irányuló törekvéssel vádolta Oroszországot az amerikai fegyveres erők európai parancsnokságán az USA védelmi minisztere. Ash Carter szerint bár sajnálatos a kapcsolatok megromlása, az Egyesült Államok számára fontosabb az orosz fenyegetés elrettentése a NATO keleti szárnyán”. Bizony, hinta ez a javából, és a hintában mi ülünk! ##

Magyar Nemzet, 2016-05-04: Oroszország az év végéig két új hadosztályt hoz létre a nyugati és egyet a déli katonai körzetében, hogy ellensúlyozza a NATO-nak a határai közelében végrehajtott haderőnövelését – erősítette meg szerdán Moszkvában Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.

Sojgu elmondta, hogy a téli időszakban tartott, a korábbinál lényegesen több hadgyakorlaton 3 ezer repülőgép személyzete készült fel arra, hogy bármely napszakban és nehéz időjárási körülmények között harci feladatokat hajtson végre, a haditengerészetnél mintegy 240 hajóegység, felszíni és víz alatti hajóegység harckészültségét biztosították, a légideszant egységek pedig 78 ezer ejtőernyős ugrást hajtottak végre, a többi között az Északi-sark térségében is. Sojgu elrendelte a déli- és észak-kaukázusi, valamint a krími szövetségi körzetekben szeptemberben megtartandó Kavkaz-2016 hadgyakorlat előkészítését. # # #

karomkodnitilos142x142szovegesfekvoxxxx.JPG