vakkantás

 ●●● VAKKANTÁS (10) MAJMOK A GÁZBAN Németországi autógyártó cégek megrendelésére tíz majmon tesztelték, hogy mennyire mérgező a VW „tiszta dízel” motorjának kipufogógáza. A kísérletet a Volkswagen, a Daimler, a Bosch és a BMW megrendelésére szintén német lobbicsoport rendelte meg egy amerikai laboratóriumban. ►►► Gondolom, lehettek úgy néhány ezren, akik az ötlettől a megvalósításon át az eredmények hasznosításáig részt vettek a szégyenletes ügyletben. Néhány ezer jól fizetett, magát bizonyára minden tekintetben az emberiség krémjének tekintő magas és kevésbé magas beosztásban dolgozó személy, aki úgy általában fennkölt nézeteket vall a teremtett világ lényeinek – benne az ember – törékeny kapcsolatáról. Semmi nem kártékonyabb az emberi társadalomra nézve a képmutatók kegyetlen önzésénél! (2018-01-28)

 

●●● VAKKANTÁS (9) IRODALMI JÁTSZMÁK Sebbel-lobbal véget vetettek az alig kibontakozott vitának: két ünnepe is lesz a magyar prózának. Eredetileg a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése Esterházy Péter születésnapjával hozakodott elő. Így lesz a jövőben április 14. a magyar próza napja. Ellenében a másik irány Jókai világra jöttének dátumát favorizálta, s hogy a polémiát lezárja február 18-ikát a magyar széppróza ünnepének nyilvánította. ►►► Akkor most csináljunk számadást!
– Január 22. – A magyar kultúra napja, Kölcsey Himnuszának 1823-as datálása után.
– Február 18. – A magyar szépprózáról értekeznek majd Jókaival összefüggésben.
– Április 14. – Mostantól a magyar próza ünnepe lesz Esterházy Péterhez kötve.
– Április 11. – A költészetre vetünk egy pillantást József Attila születésnapján.
– Szeptember 21. – A magyar dráma napja, Az ember tragédiája 1883-as ősbemutatójának emlékére.
Mintha lenne itt-ott némi torlódás, egymásra csúszás. De sebaj, ha terjed az olvasási szokás! #

 

●●● VAKKANTÁS (8) MENEKÜLNEK Kivonultak a kormánypárti képviselők a nemzetbiztonsági bizottság üléséről. Így lehetetlenítették el, hogy megtárgyalhassák az ezerháromszáz, úgymond titokban befogadott, menekült ügyét. ►►► A kormány a külföldnek, illetve a hazai közönségnek mást-mást üzenő politikájának következménye, hogy még azt is szégyellniük kell, amire akár büszkék is lehetnének. De persze a hasonló esetnek se szeri, se száma. A televíziós tudósításokban egyre több ellenzéki vagy újságírói kérdések elől menekülő Fidesz-politikust látható. A telefon fülre ragasztása csak egy az elhárítás megannyi módja között. Nálam egyébként most Kövér László házelnök kunsztja viszi el a pálmát. A parlament ülésén Orbán Viktortól várta az ellenzék a menekültekkel kapcsolatos ellentmondásos kormányzati magatartás magyarázatát. De Kövér úr éppen a január 30-ai, hétfői napra bökött rá a naptárban. Tehet ő arról, hogy a magyar miniszterelnök épp ekkor találkozik az osztrák kormányfővel Bécsben? Na, tetszik látni! (2016-01-26) #

 

●●● VAKKANTÁS (7) RAJTAÜTÉS Négy rendőr foglalta le a 17 éves gimnazista, Rékási Zsigmond számítógépet. A fiatal több kormányellenes tüntetésen is felszólalt, és verseket szavalt. ►►► Dühös és bizakodó vagyok egyszerre. Dühös – az érintett Facebook-bejegyzése szerint – enyhén szólva szokatlan eljárás miatt. Bizakodó, mert ezek szerint az állam (egyelőre) nem képes lehallgatni minden beszélgetésünket, nem képes betörni minden számítógépünkbe, hogy elragadja az ott tárolt adatokat. Bár lehetséges, hogy nem is az adatok érdeklik a hatóságot. Lehetséges, hogy csupán azért kreáltatták a rend őreivel a rajtaütésszerű eljárást, hogy megfélemlítsenek mindenkit, akik felemelnék szavukat bármiféle önkény ellen. (2018-01-26) #

 

●●● VAKKANTÁS (6) KÓSA ROKONAI Kósa Lajos tárca nélküli miniszter felesége mindössze 6 millió forintért jutott egy csaknem 130 milliós céghez, édesanyja pedig szintén nyomott áron egy egész sertéstelephez. A mama hamarosan 120 millió forintnyi, vissza nem térítendő támogatást is elnyert Európai Uniós forrásokból. Kósa azt nyilatkozta: rokonai nem közszereplők, senkiinek semmi köze hozzá, hogy honnan volt pénzük a nagybevásárlásra. ►►► Kósa úr azonban téved. Az ilyen különös vagyongyarapodás, s a vélhetően áron aluli vétel (netalán ajándékozás) esetén az adóhivatalnak azonnal vizsgálnia kellene a körülményeket, s az érintetteket el kellene számoltatnia a vételár forrásáról. (2018-01-26)#

 

●●● VAKKANTÁS (5) MAGYAR KERESZTAPÁK Lázár János miniszter, úgy is, mint Hódmezővásárhely informális gazdája, megfenyegette a város lakóit. Ha nem az általa támogatott jelölt nyerné a február 25-ei polgármester-választást, megnézhetik magukat. ►►► Hogy mire gondolhatott, azt sok település, sőt megye példája jelzi, ahol egy-egy – helyben keresztapának nevezett – politikus hozza meg a fontos döntéseket, amit aztán az önkormányzati testületekkel, hatóságokkal szentesíttetnek. Ha valaki nem igazodik, könnyen úgy járhat, mint Hatvan. Mióta Hatvan jelenlegi polgármestere konfliktusba került a szintén hatvani, szintén fideszes nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkárral, Szabó Zsolttal, aki korábban volt a város polgármestere, de továbbra is önmagát tartja a helyi hatalom tényleges letéteményesének, a város gyakorlatilag képtelen támogatást elnyerni a beruházásaihoz az állami pályázatokon. (2018-01-26) #

 

●●● VAKKANTÁS (4) PRÓZAÜNNEP-VITA Melyik írónk születésnapját válasszák a magyar próza napjának? Sok más mellett, ez a kérdés osztja meg az irodalmi élet szereplőit. Esterházy Péter, Jókai Mór, Móricz Zsigmond, Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula neve került eddig szóba. ►►► Természetesen mindegyik méltó választás lenne az írásmesterségben való jártassága alapján. És a lista könnyen lenne bővíthető. Hogy aztán kit jelölnek ki, abból majd tudni fogjuk, hogy az álmodozást, avagy a mindenkori Magyarország ellentmondásaival való szembesítést részesítik előnyben a döntéshozók. Mellesleg, talán a nagyközönséget is illene bevonni a vitába. Bár ha meggondolom, akkor az évek óta folyó agymosás miatt alighanem Tormay Cécile, vagy Wass Albert lenne a befutó. Nem kellene elnapolni ezt a dolgot, hogy ne legyen még ez is szégyenünkre? (2018-01-21) #
 

●●● VAKKANTÁS (3) KERÉNYI KARDJAI Államtitkárok, miniszterek, polgármesterek gyermekeinek, unokáinak szervezne keresztény szellemiségű tábort Kerényi Imre miniszteri biztos. Az ógörög és római peplon, vagyis felsőruházat, a rómaiak ingszerű alsó ruhája, a fából készült római kard és egy cserkészzsinórral ellátott napkalap is a táborozók alapfelszereléséhez tartozna. ►►► Értem én, hogy a kereszténység az ókor végi elő-ázsiai-hellenista környezetből nőtt ki, s hogy a páli fordulat után, Péter római térítő munkája következtében kezdett világvallássá válni. De hátha még nem késtem el vele: a hunok vezére, Attila a római kardokkal találta magát szembe. Kerényi úr! Nem lesz ebből baj? (2018-01-21)#

 

●●● VAKKANTÁS (2) NEM AZ ÖNÁLLÓSÁGRA Törökország szombaton nagyszabású hadműveletet indított az önálló államért küzdő kurdok ellen. A török haderő az első napon légicsapásokat mért Afrín környékére, majd vasárnap a szárazföldi hadműveletet is megindította az északnyugat-szíriai térségben. ►►► Az eredeti alkotmány alapján autonómiáért küzdő kelet-ukrajnai felkelők, a katalánok után, most az Iszlám Állam ellen Szíriában az amerikaiak oldalán harcoló kurdok példája mutatja, hogy mire számíthat manapság, aki feszegetni kezdi az úgynevezett nemzetállami kereteket. Alighanem Romániában is… (2018-01-21) #

 

●●● VAKKANTÁS (1) KÁBÍTÁS EZERREL Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje szerint a Fidesz újra felépítette a kommunizmust. ►►► Egy miniszterelnök (ön)jelölttől az azért elvárható lenne, hogy túltegye magát a vulgármarxista tételeken. Miközben megnyilatkozásának részleteit sok tekintetben osztom, az egészet megkérdőjelezi a tőle nem először tapasztalt demagógia. Mert ennek lám, tényleg reneszánsza van.Úgyhogy szóljon már neki valaki, hogy amit senki nem épített fel, azt nem lehet újra felépíteni. (2018-01-20) #

hangolás

karomkodnitilos142x142.bmp
 A VÉLEMÉNY SZABAD, A GOROMBA, A TRÁGÁR, AZ USZÍTÓ, A KIREKESZTŐ ÉS MEGBÉLYEGZŐ BESZÉDMÓD TILOS!

1. Köszönöm, ha jelzed a szövegem hibáit!

>> 2. Ne szemeteld tele a hazát trágársággal!

3. A stílus maga az ember.

#

Az Esztergomi Járásbíróság 800 ezer forintra (400 nap fogházra) ítélt egy kommmentelőt holokauszttagadásért

2016. január 4-én.

#

Az Alkotmánybíróság 2014. 05.28-i állásfoglalása szerint a honlapok felelőssé tehetők a rajtuk lévő kommentekért. Ezért külön figyelmeztetés nélkül törlöm az ordenáré, a nyíltan uszító, vagy a szótagösszevonással alkotott morfémákba rejtett, mások megbélyegzésére alkalmas üzeneteket.

#

LASZ AZ ISMERETLEN KOMMENTELŐNEK: Karel Čapek nyomán átgondolva, azt hiszem, én vagyok az az ember, akit az egymással szemben álló táborok, a mindkét felet bíráló magatartása miatt, először ütnek agyon, mielőtt végképp egymásnak esnek.

#

a bekiáltás

Ne valamilyen párt, vagy személy iránti kritikátlan rajongás, vagy ellenszenv mozgasson, hanem a világ megismerésének vágya!

a bekiáltó

DLPortre122x123.jpg

Kabai Domokos Lajos

(1951)

Saját könyvek

Press - A nyomtatott és az elektronikus újságírás elmélete, gyakorlata, Press & pr - A médiatevékenység, a szervezeti és az üzleti kommunikáció alapjai, A lovaglás alapjai

Gyakorlat

Nyomtatott és televíziós újságírás; szerkesztőségek, pr-szervezetek, kisvállalkozások irányítása; politikai és üzleti kommunikációs tanácsadás; ismeretterjesztő, pr- és természetfilmek készítése; mindezek oktatása

Pályaív

Hajdú-bihari Napló (újságíró)

Magyar Televízió Híradó (szerkesztő-riporter, adásszerkesztő, műsorvezető)

Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (sajtófőnök)

Heti Budapest (főszerkesztő)

Üzlet (vezető szerkesztő)

Vasutas Hírlap (főszerkesztő)

MÁV Rt. (kommunikációs igazgató)

Oktatás

Teleschola Televíziós Iskola (alapító ügyvezető, médiaismeret, televíziós dramaturgia, szerkesztői gyakorlat vezetőtanár); Corvinus Egyetem, Debreceni Egyetem, Budapesti Gazdasági Főiskola, felső fokú OKJ-s képzések (médiaismeret, pr-gyakorlat oktató); orosz nyelvoktatás

Közösségi tevékenység

Magyar Lovas Kör (alapító elnök); Nemzeti Média Kerekasztal (ügyvivő); Magyar PR Szövetség (etikai bizottság elnöke); társasházi közösségi munka

Nyelvismeret

orosz, francia, angol

oroszul velem

TANULJ VELEM OROSZUL!
> Központban a beszédkészség, kezdőknél is

> Tankönyvvel való rendszerezés

> Az életeddel kapcsolatos gyakorlatok

> Biflázás nélküli nyelvtantanulás
#
Küldj telefonszámot a
domokospr@chello.hu
címre!
Visszahívlak: Kabai Domokos Lajos,
aki az orosz-ukrán témában
a legtöbbet posztolók között volt 2014-ben.

top 20

  1. Orbánt sarokba szorították 2014. november 28. 10:04
  2. Pokolra kerül-e Kálmán Olga? 2016. szeptember 08. 20:48
  3. Az Orbán-Lévay örökség 2014. november 26. 10:58
  4. Sarka Kata meséi 2017. január 13. 14:19
  5. Már Orbánt is égeti Kiss László 2016. január 11. 16:32
  6. Bűzlik ez a kölni balhé 2016. január 06. 06:07
  7. Orbán félelembeszéde 2017. június 28. 12:49
  8. A halálba küldött hadsereg 2017. november 18. 07:00
  9. A Jakupcsek-ügy is Simicska-ügy 2015. december 24. 14:41
  10. Pávatánc idehaza is 2017. november 01. 01:07
  11. Katinka Urambátyámországban 2016. január 09. 02:02
  12. Kiss László nem érti Katinkát 2016. január 10. 02:32
  13. Orbán Viktor borzasztó magánya 2015. november 07. 13:57
  14. Orbán, Katinka, meg a NAV-elnök 2017. november 17. 02:19
  15. Bayer még mindig nem érti 2016. szeptember 10. 12:30
  16. Barbárok az uszodában 2016. április 08. 02:21
  17. Tévutakon vezet Orbán 2016. január 16. 08:39

címkék < 7

Aszad (12) ATV (13) baloldal (10) Bandera (11) banderista (22) Bayer Zsolt (7) Brüsszel (9) Charlie Hebdo (8) CIA (10) demokrácia (10) Donyec-medence (8) Donyeck (21) EBESZ (11) Echo TV (10) egyház (12) ellenzék (19) ENSZ (15) Euronews (17) Európa (14) Európai Unió (102) fegyverkezés (12) Fidesz (55) Fidesz-kormány (8) film (7) forradalom (9) globalizmus (8) Gorbacsov (8) Gyárfás Tamás (8) gyarmat (8) Gyurcsány Ferenc (18) háború (29) hatalom (7) Hitler (14) Hollande (8) IMF (9) Index (7) iszlám (12) Iszlám Állam (22) Jacenyuk (20) Janukovics (20) Jobbik (13) kapitalizmus (7) Kelet-Európa (11) Kijev (8) Kína (15) Kissinger (7) Kiss László (7) Klubrádió (18) kormányzás (17) Kövér László (11) Közel-Kelet (8) Krím (23) Lavrov (17) Lázár János (7) Lengyelország (15) Lenin (10) LMP (8) Luganszk (14) Magyarország (38) Magyar Nemzet (8) Majdan (11) manipuláció (24) média (96) menekültügy (24) Merkel (46) Minszk (8) MSZP (25) multik (8) NATO (60) Németország (24) Népszabadság (23) Nuland (9) Obama (44) oktatás (8) Orbán-kormány (26) Orbán-rendszer (9) Orbán Viktor (112) Oroszország (175) parlament (8) politika (18) politikai kampány (11) Porosenko (44) propaganda (70) Putyin (138) putyinozás (12) ruszofóbia (10) Soros György (18) sport (13) Sz. Bíró Zoltán (7) Szíjjártó Péter (8) Szíria (29) Szolovjov (8) Szovjetunió (12) Sztálin (8) terrorizmus (14) Törökország (8) Trump (28) tüntetés (8) Ukrajna (124) USA (152) választás (12) világháború (11) zsidó (8) Címkefelhő

öt legfrissebb

Moszkva felé is fordul Moldávia

2016.11.15. 07:19 | Kabai Domokos Lajos | 23 komment

Címkék: multik gyarmat oligarcha geopolitika USA Európai Unió Románia Oroszország Ukrajna NATO Putyin Moldávia Trump Dodon

Megbosszulta magát az a rögeszme, hogy egy központból, egyetlen kultúra és politikai felfogás jegyében lehetséges kormányozni a világot.

moldova-map.jpg

Szándékosan hagyja Brüsszel, hogy a Keletebbre lévő országokat kormányzó politikusok és a holdudvarukba tartozók fosztogassák az Európai Unió kasszáját. A Hálásak Orbánnak a multik című és más jegyzeteimben is rávilágítottam már arra, hogy szerintem miért hunynak szemet a nyugati hatalmak többek között a korrupt magyar vezetők gátlástalan magatartása fölött.

Frédéric Lordon nyomán azt fejtegettem, hogy az olyan országokban, mint a magyar is, az EU-támogatási alapok megdézsmálása révén létrejött komprádor politikus-oligarcharéteg miként szolgálja ki a globális tőkések érdekeit. A lényeg: készségesen tesznek eleget annak az igénynek, hogy a lakosság nagy tömegeit gazdaságilag és politikailag is kiszolgáltatott helyzetbe hozzák, és ezen túl is minden akadályt elhárítanak a multinacionális tőke behatolásának útjából. Az ezeket lehetővé tevő mechanizmusokat – több országhoz hasonlóan – Magyarországon az alaptörvénybe iktatták. E szolgálatok fejében nézik el nekik többek között a közbeszerzési eljárások manipulálását, az EU-pénzek megcsapolását.

A hétvégén megválasztott moldáviai elnök, Igor Dodon ehhez hasonlóra utalt, amikor megindokolta, hogy hét év elteltével miért lett elegük az embereknek a feltétel nélkül nyugatbarát oligarchák uralmából. Az oroszországi állami televíziónak adott, november 14-ei, hétfő esti interjúban (46:00-tól) azt mondta: a moldáviai elit rávette az amerikai döntéshozókat: csukják be a szemüket a korrupció láttán, mert ha nem ők kormányoznak, az oroszbarát szocialisták kerülnek hatalomra. (Az MTI közlése szerint a 2014-es parlamenti választások előtt egymilliárd dollárnak – a hazai össztermék mintegy egynyolcadának – nyoma veszett a helyi bankokból – KDL)

Dodon azt állította: az Európai Unió támogatottsága a hét évvel ezelőtti 70 százalékról 35-40-re esett a köztársaságban. Az emberek 80 százaléka úgy látja: Moldávia rossz irányba tart. Az itteniek életminősége nemhogy javult volna, inkább romlott, miközben az oligarchák, helyi mércével, elképesztő vagyont halmoztak fel. A lakosság rájött, hogy az európai integráció jelszavával fedezik üzérkedéseiket, amit a Nyugat saját geopolitikai céljai érvényesítése érdekében enged nekik. A korrupció elleni tömegtüntetések közepette az ország alkotmánybírósága állította vissza a közvetlen elnökválasztás rendszerét, s a vasárnapi moldáviai választások így nyithatták meg az utat a helyzet esetleges további normalizálása előtt azzal, hogy a szocialista párti, Moszkva barát Dodont emelték a hatalomba.

Az amerikai bábállammá tett Ukrajna és a NATO-tag Románia közé beékelődött Moldovai Köztársaság helyzetét bonyolítja, hogy (1) keleti oldalán, a Dnyeszter Menti Köztársaságban, oroszországi, úgymond békefenntartó katonai egységek állomásoznak; (2) Románia mindent elkövet azért, hogy Bukarest égisze alatt egyesítse ezt a besszarábiai területet, amelynek román a hivatalos nyelve; (3) két éve Moldova társulási és vízummentességi szerződést írta alá az EU-val.

Csakhogy a szerződés aláírása óta a korrupció még nagyobb méreteket öltött. Az Európai Unió piaca megnyílt ugyan a moldáviai termékek előtt, ennek ellenére oda ma kevesebb értékű árut szállítanak, mint korábban. Közben elveszítették az oroszországi piacokat. A következmény: az átlag nagy része ma rosszabbul él, mint két éve, s igen sokan kénytelenek külföldön dolgozni. Ám ebben az esetben a külföld elsősorban nem a Nyugatot jelenti. A lakosság száma három és félmillióra tehető. Dodon szerint közülük körülbelül nyolcszázezren dolgoznak Oroszországban. Jelentős hányaduk nyilvánvalóan illegálisan. Az egyik kérdés, amit a hamarosan sorra kerülő első, Moszkvába vezető, külföldi útján Igor Dodon, az új köztársasági elnök fel fog vetni Vlagyimir Putyinnak, épp a moldáviai migránsok helyzetének rendezése lesz.

Oroszország államfője feltehetően nyitottnak mutatkozik majd, hiszen a külföldi vezetők közül elsőként talált alkalmat arra, hogy gratuláljon kollégájának, s meghívja őt a Kremlbe. Erre őt is geopolitikai érdekek késztethették. Hiszen Napnál világosabb, hogy– az Oroszország piaca, javai fölötti ellenőrzés megszerzésének kétszáz éves nyugati vágyától hajtva – az USA a Moszkva elleni amerikai katonai felvonulási tereppé változtatja hovatovább egész Európát. Ebben a helyzetben a Kreml vezetői minden lehetőséget megragadnak, hogy úgy-ahogy fenntartsák az Oroszország északi, nyugati és déli határáig a NATO égisze alatt előretolt amerikai csapatok elleni ütközőzónát.

Sok minden jelzi, hogy vége az egypólusú, a kizárólagos amerikai hegemóniára épülő világnak. Kiderült, hogy a Pax Americana a legkevésbé sem hozta el a békét. Nem csak a tényleges háborúk által sújtott országokban, de Európa peremén is véres összecsapások jelezték és jelzik törékeny voltát Jugoszláviától Ukrajnán, Csecsenföldön, Azerbajdzsánon, Örményországon át Grúziáig. A mostani moldáviai (és a szintén oroszbarát jelölt győzelmével zárult bulgáriai) választások eredményei, a nyugati pénzen a moldáviaihoz hasonló módon tovább gazdagodó ukrajnai oligarchák kormányzóképtelensége, az olyan gyarmati demokráciák, mint a visegrádi országok enyhén szólva ellentmondásos viszonyai, a nyugat-európai zavargások, mi több Nagy-Britannia közelgő kiválása az Európai Unióból egyaránt példázzák, hogy megbosszulta magát az a rögeszme, hogy egy központból, egyetlen kultúra és politikai felfogás jegyében lehetséges kormányozni a világot.

Nagy kérdés, hogy az új amerikai elnök – akit a liberális demokratáknak a választásokkal kapcsolatban megmutatkozott csőlátására visszavezethető hibák mellett a fentiekhez hasonló amerikai népi elégedetlenség emelt a hatalomba – megérti-e, hogy a glóbusz problémáit a másokkal való figyelmes egyeztetések révén lehet csupán enyhíteni. Mindenesetre Donald Trump, a megválasztott amerikai elnök telefonon már beszélt Putyinnal, s jelezte azt is, hogy első útjai egyike Kínába vezet majd. Nem mintha arra számíthatnánk, hogy az USA az új elnöki periódusban például csökkentené a fegyverkezésre szánt kiadásokat. Ennek feltehetően az ellenkezője következik be. De ha az új amerikai adminisztráció belátja, hogy az élni és élni hagyni elvnek nincs alternatívája, akkor hosszú évek után végre tehetnénk egy lépést egy kiszámíthatóbb világ megteremtése felé.

Valahogy úgy, ahogyan ezt a most megválasztott moldáviai elnök tervezi. Miközben Moszkva felé tekint, azt is leszögezte az említett, tegnap esti, az orosz állami tévének a lehető legszabatosabb orosz nyelven adott interjúban: „Vissza akarunk kerülni az oroszországi piacokra, ám ennek érdekében háromoldalú – az Európai Unió, Oroszország és Moldávia közötti – tárgyalásokat kell folytatni”. Mert Chisinauban, azaz Kisinyovban az új elnök, s az őt megválasztó többség már felismerte, amit sokan még idehaza sem kapizsgálnak, hogy a mai viszonyok között a kölcsönösségnek nincs alternatívája. Más kérdés, hogy az ottani, amolyan félelnöki rendszerben még az oligarchák uralta parlamentnek is lesz ehhez egy-két szava. #

A bejegyzés trackback címe:

http://bekialtas.blog.hu/api/trackback/id/tr6711962119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.15. 08:12:13

"Bekövetkezhet-e a moldáviaihoz hasonló hatalomátrendeződés Magyarországon?"

Mo-on ez már megtörtént.

Magyarországon a fideszes nemzeti kapitalizmus és a ballib globális kapitalizmus harca jelzi a geopolitikai harcot.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.15. 08:14:55

Moldova kapcsán a nyíltan nem kimondott orosz álláspont gyakorlatilag az: ha Románia kilép a NATO-ból, viheti Moldovát, csak Transznisztria maradjon, mely csatlakozni fog Oroszországhoz a Kalinyingrad-modell alapján.

Kiváncsi vagyok, mikor fog az általában okos és ravasz román elit erre rájönni.

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2016.11.15. 08:20:15

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: Milyen az a nemzeti kapitalizmus, amelynek haszonélvezői nem termeléssel, nem szolgáltatásokkal, hanem a multinacionális pénzvilág által rendelkezésre bocsátott források nekik nyújtott milliárdjainak fosztogatásával (a közvagyon elrablásával) külföldön (off-shore cégekben, bankokban) halmozzák fel a pénzüket, amit az tesz lehetővé, hogy ellenszolgáltatásként az ország érdekeivel ellentétes törvények meghozatalával teszik lehetővé, sőt anyagilag is támogatják a multik itteni akadálytalan működését? Az ezt elfedő, a kilóra megvásárolt egyházakkal együtt folytatott propagandától azért nem kellene elszédülni. #

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2016.11.15. 08:22:08

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: Ha nyíltan ki nem mondott, akkor honnan tudjuk? Nem eszik olyan forrón ezt a kását sem.#

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.15. 08:23:27

@Kabai Domokos Lajos:

Ez van, bármilyen rossz is ez, az alternatíva rosszabb.

Ha nincs Orbán, liberális oligarchák fogják vinni az ország pénzét ofsór számlákra, te is tudod ezt.

Amíg a ballibaizmus Orbán alternatívája, ki kell állni Orbán mellett. Tudsz mást?

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.15. 08:26:02

@Kabai Domokos Lajos:

Nyilvánvalóan ez a stratégiai érdek. Vedd észre, Putyin sokkal többet elnéz azoknak, akik orosz szövetségesek, de legalább semlegesek,

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2016.11.15. 10:50:25

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: Kiállni? Egy rablóbanda mellett? Bírálni az egyiket is, a másikat is legalább! Még akkor is, ha sem egyik, sem másik nem alternatíva. De támogatni akár egyiket, akár másikat, hogy aztán a nép nevében dolgozzék saját zsebre? Na, ez van most (is)! #

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.15. 11:09:36

@Kabai Domokos Lajos:

A nép érdeke Mo. euroatlanti elkötelezettségének csökkentése és az antibrüsszelita ellenállás. Ha bukik a Fidesz, jönnek Soros emberei és mindent visszcsinálnak.

Olyan ez, mint az átlagorosz harca Hitler ellen a háborúban. A harcot meg kellett vívni, akkor is, ha ez Sztálint segítette.

Gery87 2016.11.15. 13:31:37

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség:

Lehet már rájöttek....de Románia nem fog kilépni, mivel nem léphet, ez a nyugat egyetlen biztos bázisa az orosz határtól (és az ukrán, belorusz pufferzónától) nyugatra Lengyelország mellett!
MO-ág alkalmatlan a szerep átvételére és földrajzilag sem megfelelő, Szerbia halott ötlet, Bulgária is...ezekben az államokban meg nem mellesleg nem is érdek ez.
MO-ág előbb lépne kii a NATO-ból mint Románia...

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.15. 14:00:06

@Gery87:

Hidd el, ha úgy adódik, a román elit fénysebességgel fog váltani.

smartdrive 2016.11.16. 11:02:41

érdekes, Moszkvából és Pekingből is Londonba, Nizzába, Las Vegasba járnak nyaralni, meg ott vesznek házat, és nem fordítva. szabadjon ennyit a többközpontúságról

Wildhunt 2016.11.16. 11:26:40

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: Kétségtelen. Évszázados tapasztalatuk van benne.

Sir Galahad 2016.11.16. 11:52:35

Nem tudom, a t. szerző miből gondolja, hogy az orosz orientációval a moldáv politikai elit kevésbé lesz korrupt? Lehet, hogy nincs igazam, de szerintem a korrupció itt Kelet-Európában egyszerűen a szegénységből következik. Emiatt ügyeskedik az átlagember és ebből következik, hogy a "nagyok" is ugyanezt csinálják nagyban - többé-kevésbé háborítatlanul. Az Unió ezzel tisztában van, de mivel a szegénységet felszámolni nem tudja, nem tehet mást, mint hogy szemet huny.

2016.11.16. 12:04:27

A mai életük hátralévő részének első napja.

Gery87 2016.11.16. 12:42:32

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség:

Csak hagyni nem fogják...a NATO-ból nem lehet csak úgy kilépni, az nem a falusi hímzőkör...
Ahogy az oroszok sem hagyták Ukrajnát ugye.

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2016.11.16. 12:43:04

@Sir Galahad: A szerző erről semmit nem gondolt, és nem is írt. Amit a korrupcióról a jegyzete tartalmaz, azt a megválasztott köztársasági elnöktől idézte. #

Sir Galahad 2016.11.16. 13:03:39

@Kabai Domokos Lajos: A bevezetőben írottakból gondoltam, hogy összefüggést lát a korrupció mértéke és az uniós tagsági viszony között ("Szándékosan hagyja Brüsszel.." stb.). Ezek szerint félreértettem, elnézést. Meggyőződésem amúgy, hogy a káeurópai korrupció mértékéhez Brüsszelnek nincs sok köze: meg kell nézni a nem uniós tag országokat, ott sem kisebb a korrupció, sőt.

Kabai Domokos Lajos · www.bekialtas.blogspot.hu 2016.11.16. 13:57:41

@Sir Galahad: Félreértésre félreértés. Én erre a mondatára reagáltam: "Nem tudom, a t. szerző miből gondolja, hogy az orosz orientációval a moldáv politikai elit kevésbé lesz korrupt? " Egyébként, amit a bevezetőben írtam - a tévedés kockázatával - fenntartom. A szegénység, no meg a nyugati cégek szintén korrupt gyakorlata mellett (elég csak a Siemens és más cégek kenőpénzeire gondolni), valóban meggyőződésem, hogy a kifejezett Eu-alapok büntetlen fosztogatása mögött olyan meggondolások is állhatnak, mint amit az első bekezdésben írtam. Úgyhogy magam is elnézést kérek.#

szamtanmertanfizikapeterbacsitanitja 2017.04.30. 12:06:34

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség:

"Ha nincs Orbán, liberális oligarchák fogják vinni az ország pénzét ofsór számlákra, te is tudod ezt. "

De a liberális oligarcháknak legalább van annyi eszük, hogy nem akarják megállítani Büsszelt!

szamtanmertanfizikapeterbacsitanitja 2017.04.30. 21:59:02

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség:

Mármint mi? Az, hogy jön a pénz Brüsszelből, vagy az, hogy a Fidesz ennek jórészét ellopja?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.05.01. 07:07:29

@szamtanmertanfizikapeterbacsitanitja:

Az igazi baj az, hogy a pénz nem jön, hanem megy, mégpedig nyugatra és fénysebességgel, mert a nyugati globálkulákság kiszívja a magyar emberek vérét.

szamtanmertanfizikapeterbacsitanitja 2017.05.01. 09:46:36

Mért nem mennek az emberek közmunkásnak?

Ott megkapnák a magyar seggükbe a magyar a ló...t!