Gyárfás, Orbán, Rogán és a többiek

Mi lesz velük és a vagyonukkal, ha Orbánnak egyszer mennie kell?

orban-gyarfas.jpg

A kormánnyal összefonódott halálos ölelésben látja Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség elnökét a Magyar Nemzet publicistája. Lukács Csaba szerint „ha elengedik a kezét, kiteregetheti az ütőkártyáit a vizes vébé kapcsán kötött (vagy esetleg egyéb) alkukról”.

A közfigyelem azért irányult a róka fogta csuka helyzetre, mert Hosszú Katinka ismét bírálta az úszósport vezetőit, közöttük név szerint Gyárfás Tamást. Az úszónő november 15-ei nyílt levele szerint a korábbi bírálatok óta a tárgyi feltételek romlottak, a szövetséget működtetők mellőzik a szabályokat, a szavazások nem demokratikusak, a vezetőség nem csak az úszókat, de teljes klubokat tart sakkban ígéretekkel vagy megfélemlítéssel.

Ám bármennyire is fontos, hogy mi zajlik az uszodák táján, az ügynek mégiscsak az ad nyomatékot, hogy a mai Magyarországon előbb-utóbb minden átpolitizálódik. A nemzeti nemegyüttműködés rendszeréből ab ovo az következik, hogy a lényeges döntéseket személyesen Orbán Viktor hozza meg. Legalábbis a kormányfő és környezete ezt az érzést alakította ki a nagyközönségben.

A miniszterelnök a héten is egyértelművé tette, hogy az ő áldásával fosztogathatják a közvagyont a hatalomban lévők és a kormányhoz közeli vadkapitalisták. A parlament november 14-ei ülésén Orbán Viktor azzal védte meg a kétes ügyekkel hírbe hozott, legális jövedelméhez képest nagy vagyont felhalmozott, többször is hazugságon kapott propagandaminiszterét, Rogán Antalt, hogy „minden egyes támadás csak megerősíti Rogán miniszter úr pozícióját”. Ezzel a kiállással Orbán Viktor tovább ment annál, mint amit az ország gázszerelőjének védelmében valaha is mondott.

A mostani Gyárfás-ügy azonban eltér az eddigiektől. A magyarországi korrupció, a hatalommal való üzérkedés a kutyát sem érdekli külföldön. Viszont a Hosszú Katinka és a mellé felsorakozott úszók (Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, a Verrasztó testvérek és Czene Attila) kontra Gyárfás vita a határokon túl is hullámokat verhet, árnyékot vethet a budapesti vizes világbajnokságra a korrupciós ügyekkel egyébként is túltelített nemzetközi sportéletben. Ráadásul ezt a hazai pour parler-t egy amerikai is hitelesíti. Hosszú Katinka férje és edzője, Shane Tusup szava adott helyzetben, már csak érzelmi okokból is, többet jelenthet a nemzetközi médiában mint Gyárfásé, vagy Orbáné.

Ezen a ponton, és emiatt a kormányfő környezete – talán Orbán tudtával, talán nélküle, de ez utóbbit úgy sem hiszi el senki – úgy döntött: gyorsan ki kell erőszakolni egy váltást a szövetség élén; meg kell szabadulni a kolonctól. Ennek megfelelően, a Fidesz holdudvarába tartozó média – a Lokál nevű ingyenes bulvárlaptól az állami tévén és az Origon keresztül a TV2-ig – folyamatosan napirenden tartotta és tartja a témát. A kormányközeli Blogstar.hu e cikk írása közben is Gyárfás Tamás fényképével illusztrálja az elmúlt hét eseményeivel foglalkozó összefoglalóját. Két nappal ezelőtt pedig ezzel a címmel közölt írást: „Gyárfást megcsapta a börtöncellák hűvös büdöse...”

Nyilvánvaló, hogy Orbánéknak immár több mint kellemetlen az úszószövetséget huszonhárom éve irányító üzletember személye. Csakhogy Gyárfás a nemzetközi úszószövetség alelnöke is, aki sikeresen tölti fel – többek között magyarországi közpénzekből – annak kasszáját. Kérdés, milyen terhelő adatok vannak a magyar kormány tarsolyában a külföldi úszóvilágot is érintő manővereiről. Van-e ellene terhelő bizonyíték? És megfordítva: van-e még olyan érve, vagy ütőkártyája Gyárfásnak, a túlélőművésznek, amivel megmentheti pozícióját?

Akár így, akár úgy, Orbán Viktor tekintélye már az úszószövetség körüli korábbi viták miatt is csorbult. Ám ez csupán egy a személyéhez köthető, az őt lassan elkoptató minimum immorális ügyek sorában. A hatalomnak ez a megszállottja, szinte észrevétlenül, minden nap veszít egy kicsit a nimbuszából. A körötte lévők, a vele eddig egy húron pendülők egyre többet gondolhatnak arra: mi lesz velük, mi lesz az összeharácsolt vagyonnal, ha bekövetkezik a ma elképzelhetetlennek látszó helyzet: Orbánnak mennie kell.

Ezért aztán mind többen lesznek, akik a hatalom berkeiben is siettetni fogják a távozását. Ha mással nem, olyan törekvések idő előtti, vagyis ostobaságnak látszó, megszellőztetésével, miszerint „Orbán Viktor miniszterelnök stábja gőzerővel dolgozik azon, hogy a magyar kormányfőt is meghívják Donald Trump beiktatására”. Ha ugyanis sikerül az akció, ráérnének utólag triumfálni, ha viszont mégsem, akkor az újabb presztízsveszteséggel jár.

Érdemes lesz tehát megfigyelni, miként szaporodnak a közeljövőben az Orbánnal kapcsolatos ilyen, látszólagos melléfogások, kiszivárogtatások. A Gyárfás-ügy nyugvópontra juttatásának módja mellett ezekből lehet igazán következtetni arra, éppen hol tartanak az érdekköréhez tartozók az Orbán utáni  időre való felkészülésben.

Más kérdés ennek az időnek a horizontja. Mert lehetséges, hogy az új világrend beköszöntével, amelyben a politikusok a nemzetállam középpontba állításával, a kulturális elkülönüléssel, a középosztálynak kedvezéssel, az erő nyelvével, a biztonság ígéretével operálnak, s leegyszerűsített üzenetekkel szólítják meg az egyre tájékozatlanabb, a társadalmi összefüggésekre érzéketlen tömegeket, még az is megtörténhet, hogy Orbán Viktor, aki ezekre az értékekre építi a hatalmát, matuzsálemi kort fog megérni az országvezetői poszton. És ha így történik, a Rogán félék továbbra is érinthetetlenek maradhatnak. De Gyárfásnak még ebben az esetben is lehet oka a nyugtalanságra...  #

CÍMKÉP: Orbán Viktor és Gyárfás Tamás a 2019-es és 2021-es vizes világbajnokság rendezéséről tartott sajtótájékoztatón Barcelonában 2013. július 19-én (Fotó: Kovács Anikó / MTI)