Mellékes, hogy jogos-e egy nagyhatalom álláspontja, ha el tudja hitetni a világgal, hogy ő képviseli az igazságot. Más kérdés, hogy Tálas értékelése Oroszország és a Nyugat viszonyáról inkább szól a múltról, mint a jövőről.

A Magyar Nemzet újságírójáé, Stier Gáboré az érdem, hogy a kettős mérce természetéről ismét megtudtunk valamit. Viszont Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő javára kell írnunk, hogy nem tért ki a provokatív kérdések elől. Így aztán a szópárbajban a maga nyerseségében tárult fel előttünk az a képmutató magatartás, amivel az utóbbi három évben annyiszor találtam szembe magam, amikor az Ukrajna, majd a Szíria körül kialakult viszállyal kapcsolatos cikkeimhez gyűjtöttem az adatokat, a véleményeket az ellentétes érdekeket képviselő felek médiumaiban.

„Egyik nagyhatalom sem akar világháborút” – ezzel a mondattal került fel az internetre a Magyar Nemzet hétvégi mellékletében Kis zöld emberkék címmel megjelent párbeszéd. Belőle néhány olyan részlet, amitől a naiv ember hátán feláll a szőr, a nem naiv pedig csak legyint rá: hiszen azt már az Ókorban is tudták, hogy „Amit szabad Jupiternek, nem szabad az ökörnek”. Mentségemre, van abban valami meghökkentő, amikor az ember egy újabb helyzetben ismer rá erre az avítt igazságra.  

1.) A HÁBORÚRÓL azt mondja Tálas Péter: A nagyhatalmak közötti háború lehetőségét tehát nem lehet komolyan venni, ráadásul egy ilyen ütközés mindenképpen az Egyesült Államok és Oroszország közötti fegyveres konfliktust is feltételezne, amit aligha kockáztatna meg akármelyik fél is.

– Egyetértek, de miért akkor ez a hisztéria? – kérdezi az újságíró. A válasz:

– Mindenekelőtt azért, mert korunkban a kommunikációnak mindennél nagyobb szerepe van. Még akkor is mindenki a világnak üzen, amikor látszólag nem erről van szó.

2.) AZ OROSZORSZÁG ELLENI SZANKCIÓKHOZ Stier hozzáfűzi: „Azért nem egyedül Oroszország sértette meg az utóbbi időben a nemzetközi jogot…” Tálas nem is vitatkozik vele: „Ez így van, lehet vitatni Koszovó kérdését, de annexióról azért ott sem volt szó. Természetesen az is fontos ennek a megítélésében, hogy a nemzetközi közösség miként tekint egyes dolgokra. Ebben persze megint csak a kommunikáció a döntő. A Nyugat egyelőre fenn tudja tartani azt a konszenzust, hogy Oroszországot a politikája miatt szankciókkal kell sújtani. S hogy ez jogos-e, ebből a szempontból mellékes, hiszen mindenki meg tudja védeni a saját álláspontját”.

3.) A HAKKEREKRŐL zajlik a következő polémia. Úgymond Oroszország és a Nyugat is túlturbózza a szembenállást, mert „A mai világban ugyanis nagyon fontos, ki milyen ellenséget tud magának teremteni. Mindenki túltolja tehát a dolgokat, így a Nyugatnak például már régen deklarálnia kellett volna, hogy sem Grúzia, sem pedig Ukrajna nem lesz a NATO tagja” – fejti ki Tálas, majd az újságírónak arra a reagálására, hogy „Tovább árnyalja a képet az oroszkérdést középpontba állító amerikai választási kampány, s ebben a vetélkedésben Oroszország legfőképp Trump lejáratásának eszköze volt…” a biztonságpolitikai szakértő így reagál: „Azért nagyon fontos újdonság, hogy ilyen módszerrel, hekkeléssel az amerikai választásokba még soha nem nyúltak bele”. Csakhogy a riporter rákérdez: „S ez hitelesen bizonyított?” Tálas válasza: „Teljesen mindegy. Az a lényeg, hogy ezt elhiszi-e a közvélemény. (… ) S e tekintetben mellékes, hogy Amerika is beavatkozott más országok választási rendszerébe, hiszen általában nem nagyhatalmakról volt szó. Sőt ezek nagyrészt a saját érdekszférába tartozó országok voltak. Ez sem szép, de ezeket másképp ítéli meg a nemzetközi közösség”.

4.) OROSZORSZÁG GYENGESÉGÉRŐL Az interjú egy másik pontján ismét visszakérdez a Magyar Nemzet újságírója: „Rossz szemmel nézik, hogy jelen pillanatban a nagyjából spanyol GDP-vel bíró Oroszország jóval az ereje felett teljesít?” Tálas Péter felelete: „Igen. A hagyományosan reflektív orosz külpolitika az utóbbi két évben látványosan kreatívabb volt a többi nagy szereplőnél. A Krím annexiója, különösen annak módja – a hibrid háború – sokkolta a Nyugatot. El nem tudták volna képzelni, hogy ez így megvalósulhat. (…)

– Most komolyan: azt kérjük rajta (Oroszországon – KDL) számon, hogy erős akar lenni? – szakítja meg egy szakértői eszmefuttatást az újságíró, de a válasz kérlelhetetlen:

– Igen”.

5.) A TÉNYEK HIÁBAVALÓSÁGÁRÓL Az interjú vége felé a szakértő arról beszél: „egy tényeken túli világban élünk, ahol fontosabb az olvasat. Mindkét részről egyfajta olvasatpolitikával találkozunk”. De Stier Gábor ezt a labdát is lecsapja: „Álljunk meg egy pillanatra, és rögzítsük: mindkét részről, miközben csak az egyikről beszélünk…” Tálas Pétert csak becsülni tudom azért, hogy még ekkor sem hátrál meg, mi több saját elfogultságát is elismeri, amikor ezt mondja: „Még egyszer hangsúlyoznám, ez értékválasztás kérdése. Nem állítom, hogy az Egyesült Államok és Európa mindent jól csinál, de nem tudok annyira pragmatikus lenni, hogy mindezt elfogadjam Oroszországtól”.

Barátaim, ismerőseim, kommentelőim! Ha kérhetném, a jövőben kétszer is gondoljátok meg, mielőtt arról győzködnétek, hogy itt és most az igazság nyugati bajnokai küzdenek az ördögöt képviselő oroszok ellen!#

Utóirat: Arra azért figyeljünk, hogy az Oroszországgal kapcsolatos, látszólag egységes nyugati megközelítés végnapjait éljük. Itt és most a nyugati világnak mindenekelőtt a radikális iszlám előretörését kell megállítania, s ez hamarosan háttérbe fogja szorítani a Putyinnal szembeni fenntartásokat. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az USA új vezetője felismerte: ebben a kérdésben Amerika egyetlen igazán hatékony támogatója Oroszország. Az európaiak képtelenek voltak saját biztonsági érdekeik képviseletére, titkosszolgálataik alkalmatlannak bizonyultak a hatékony fellépésre. Ezért Tálas Péter értékelése inkább szól a múltról, mint a jövőről. ##

CÍMKÉP: Tálas Péter, az ATV Egyenes Beszéd című műsorában