Ma már mindkét hatalmi központban ugyanolyan erős a háborúpárti héják hangja, mint a békepárti galamboké.

„Ha a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel való tárgyalás után Putyin államfő is fogadja Rex Tillerson amerikai külügyminisztert, akkor kissé fellélegezhetünk” – jelentette ki egy politológus az orosz állami tévében, a diplomaták április 12-ei, moszkvai találkozójának előestéjén. Nos, a négyórás Lavrov–Tillerson megbeszélést csaknem kétórás egyeztetés követte Vlagyimir Putyinnál. Ezek szerint hátradőlhetünk. Vagy mégsem.

A kutyaszorítóba került újdonsült amerikai elnöknek, Donald Trumpnak gyorsan be kellett bizonyítania az amerikai nagypolitika bábfiguráit mozgató körök előtt, hogy nem paktál le Moszkvával. Alighanem ez volt a feltétele annak, hogy enyhítsék a rá nehezedő nyomást, amelynek részeként az eltávolítását is kilátásba helyezték. Feltehetően ezért kellett lecserélnie egyik napról a másikra adminisztrációjának több, magas polcra helyezett tagját. És ez állhat a szíriai történések mögött, amelyek után, ártatlan civil áldozatok árán, Washington világgá kürtölhette, hogy szembefordul Moszkvával. Ezt tetézte aztán az amerikai hadihajó-konvoj Észak-Korea irányába történő vezénylése. Mozgásterét azonban erősen behatárolja, hogy a feltételezhető válaszcsapás  Dél-Koreában jelentékeny pusztításokkal járna. Viszont Kína felfüggesztette az észak-koreai szénszállítmányok importját, ami néhány rakétatalálatnál érzékenyebb veszteséget okozhat Phenjannak... 

Putyin fogadta Tillersont

Az elmúlt napokban akkora volt a washingtoni hangerő, hogy egyesek már nyílt fegyveres összeütközést, sőt atomcsapást vizionáltak. Ehhez képest mindkét fél részéről elmaradt az ultimátum. Moszkva „nem csapta be az ajtót Rex Tillerson amerikai külügyminiszter előtt, hanem álláspontjának határozott leszögezésével a bonyolultabbá vált helyzetben is a békés megoldás felé vett irányt, és erre ösztönözte Washingtont is”. A Magyar Békekör által közzétett értékelés hét pontban foglalja össze a tárgyalások eredményeit. A következtetések összhangban vannak az általam ismert nemzetközi véleményekkel.

Mindazonáltal feltűnő volt, hogy az orosz elnök honlapja, amely máskor oly frissen és bőven adja közre fényképekkel és a videókkal oroszul és angolul is az államfővel történteket, e cikk írásának időpontjában még semmit nem közölt a Putyin–Tillerson–Lavrov egyeztetésről. Az orosz média is igen visszafogottan foglalkozott tegnap este a tárgyalásokkal. Jellemző, hogy a közéleti sztár-műsorvezető, Vlagyimir Szolovjov azzal indította a szokásos, ezúttal háromórás műsorát, hogy a két hatalom közötti új helyzet megvitatása előtt legyen csak szó az űrhajózás napjáról, Jurij Gagarin űrutazásának évfordulóján. És azt emelte ki, hogy a szovjet nép erőfeszítéseinek eredményeként, a borzalmas pusztításokkal járó világháború után milyen gyorsan sikerre vitték az űrprogramot.

Trump szót értene Putyinnal

Mindent egybe vetve, jó okunk van arra, hogy azt gondoljuk: a bizalmatlanság fennmaradt, de átmenetileg enyhült a feszültség. Jelzi ezt, hogy a Donald Trump és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár között szintén szerdán lezajlott találkozót követő sajtótájékoztatón az amerikai elnök többek között ezeket mondta: „Putyin – Oroszország vezetője, Oroszország – erős ország, mi viszont nagyon-nagyon erős ország vagyunk. Meglátjuk, mi jön ki ebből”. Megjegyezte, hogy az USA hatalmi körei megtalálhatják a közös nyelvet Oroszország vezetésével, sőt „Ha Putyinnal szót érthetnénk, az nagyszerű lenne”. Tillerson amerikai külügyminiszter moszkvai tevékenységét kolosszális munkának nevezve, Trump kijelentette, hogy „a tárgyalások jobban haladtak, mint az várható volt”.

A Sztálin–Hitler vetélkedés sejlik fel

Ahogy napról-napra, hétről-hétre hallgatom a kölcsönös megnyilatkozásokat, ma már mindkét hatalmi központban ugyanolyan erős a háborúpárti héják hangja, mint a békepárti galamboké. Mintha lassan, de egyre inkább érzékelhetően abba a helyzetbe sodorná magát a Fehér Ház és a Kreml, hogy az erő nyelvét használja. Putyin visszafogott taktikázásba kényszerülése kezd hasonlítani ahhoz, ami annak idején Sztálin esetében volt tapasztalható. Tudta, hogy elkerülhetetlen az összecsapás a hitleri Németországgal. (Már csak amiatt is, mert ez a szándék a Mein Kampfban leplezetlenül megfogalmazódott, a bolsevik oldalról pedig a „Világ proletárjai egyesüljetek!” jelmondat fejezte ki a célt.) A szovjet pártvezető azonban diplomáciai csűrés-csavarással igyekezett kitolni az összecsapás idejét, hogy Szovjet-Oroszország erőt gyűjthessen, s minél inkább felszámolja az előző világégés, a polgárháború és a visszavert nyugati katonai és gazdasági intervenció pusztító következményeit.

Most nem látok ilyen hódító szándékot az oroszok részéről, de a Nyugatot illetően már korántsem vagyok ilyen bizakodó. A lényegében a maga szerepét a Szovjetunióval és Oroszországgal szemben meghatározó, a nyugati intézményeket megszállva tartó, s ezek révén kimagasló jólétben élő, befolyásos bürokrata-elit szeretné megtartani kitüntetett szerepét, befolyását, jövedelmét. Ezért a globális tőkeérdekeltségek törekvéseivel összhangban, a posztszovjet térségben elterjesztett, eufemikus kifejezéssel, civil szervezeteket előretolva úgy rendezi a dolgokat, hogy a konfliktus fennmaradjon. (Azért eufemikus a kifejezés, mert a szervezetekben tevékenykedők jelentékeny hányadának ez a tevékenység jelenti az egzisztenciát, illetve az állami, politikai vezető pozíciókba való kerülést.)

A bürokrata elitnek létérdeke fűződik ehhez. Mert az orosz erőforrások remélt megcsapolása biztosíthatja a fejlett országok, köztük a különösen súlyos belső feszültségekkel küzdő Amerika, átalakításához – ahogy egyes orosz szakértők gunyorosan fogalmaznak: peresztrojkájához – szükséges alapot, s ezen belül a bürokrata-elit jólétének anyagi feltételeit. Sajnos, ebben a Húzd meg ereszd meg! konstellációban a kelet-közép-európai térség, a Balkánnal együtt, most is ütköző zónává válik, sőt már ma is az. Ehhez képest célszerű a maga helyén értékelni, hogy 2017. április 12-én, Moszkvában és Washingtonban is elnapolták az ultimátum bejelentését! #

Utóirat: Trump azt írta mai, április 13-ai Twitter-üzenetében, hogy meg van győződve arról: jól végződnek az USA és Oroszország közötti ügyek.

Címkép: Lavrov orosz és Tillerson amerikai külügyminiszter moszkvai maratoni tárgyalásai a sajtó nyilvánossága előtt kezdődtek, aztán Putyin bekapcsolódása után teljesen titokban fejeződtek be (Fotó forrása: Orosz Külügyminisztérium)