Méregkeverők

Személyeskedéssé fajult a London és Moszkva közötti adok-kapok. A gázüzlet közben virágzik.

theresa-may-boris-johnson.png

Nagy szolgálatot tett Theresa May brit miniszterelnök Vlagyimir Putyinnak a március 18-ai oroszországi államfő-választás előtt. Nem mintha egy percig is kérdéses lett volna, hogy Putyin 65-69 százalék körüli eredményt érhet el, de egyes oroszországi szakértők szerint a brit kormányfő ultimátuma 5-10 százalékkal is megnövelheti az elnök híveinek arányát.

A 66 éves brit állampolgár Szergej Szkripalt a brit hírszerzés (MI6) volt ügynökét, az orosz katonai hírszerzés egykori ezredesét és 33 éves lányát súlyos légzési zavarokkal szállították Salisbury kórházába, március 5-én, vasárnap. Azóta folyik a találgatás arról, hogy mi történhetett. A nyomozást végzők még március 14-én, szerdán is további időt kértek, ám ez nem zavarta Theresa May-t abban, hogy már március 12-én teljesíthetetlen követelést  jelentsen be:

Moszkva huszonnégy órán belül adjon magyarázatot a történtekre, egyébként jönnek a szankciók.

Szergej Lavrov külügyminiszter, aztán Marija Zaharova külügyi szóvivő felhördült: ellen szankciókkal fog élni az orosz vezetés. De előbb talán valamiféle bizonyítékot kellene bemutatni, netán odaengedni a moszkvai szakértőket is. Annál inkább, mert az egyik áldozat, Julija Szkripal, aki szabadon és rendszeresen látogatta Angliában élő apját, orosz állampolgár. Az, hogy elzárják őt az orosz hatóságok elől, nemzetközi egyezményeket sért. A huszonnégy órás határidő ilyen ügyben egyébként is képtelenség, s ezt közölték is Nagy-Britannia moszkvai nagykövetével:

– bizonyíték nélküli vádaskodásnak nevezték az orosz fél felelősségének felvetését,
– leszögezték, hogy a brit hatóságok akciója nyilvánvaló provokáció egy olyan incidens kapcsán, amelyben Oroszország nem vett részt,
– hangsúlyozták, hogy Moszkva mindaddig nem válaszol a londoni ultimátumra, amíg nem kap vegyianyag-mintát, s amíg Nagy-Britannia nem a vonatkozó, nemzetközi egyezmények szerint folytatja le a vizsgálatot.

Az orosz álláspont szerint, amíg ezek a feltételek nem teljesülnek „London felhívása értelmetlen, és Moszkva abból indul ki, hogy az incidens a brit hatalmi körök soron lévő piszkos próbálkozása Oroszország lejáratására”. Ezt követően jelentette ki a brit kormányfő, hogy „Oroszország külügyminisztere nem méltó a posztra”, mire az orosz külügyi szóvivő azzal replikázott:

„Lavrov orosz miniszter, nem pedig brit. Az ő értékelését Oroszország elnöke végzi el. Bár megértem, hogy Ön inkább az ellenkezőjét kívánná magának, de egyelőre az a helyzet, hogy az Ön minisztere Borisz Johnson”.

A szóváltást aztán felkapták az orosz trollok, és a gyakran bohóckodó Johnson fényképeivel illusztrálva teleszórták vele az internetet. Eközben az oroszországi tömegmédiában egymást érik a viták arról, hogy hova is tegyék ezt az egészet. Az állami televízió szerdai esti vitáiba oroszul anyanyelvi szinten beszélő amerikai és brit szakértőt is bekapcsoltak. A Washingtonban élő, a mindenkori amerikai kormányoknak is dolgozó Dimitri K. Simes „Szarajevo-pillanatnak” nevezte Theresa May ultimátumát. Vagyis az Osztrák-Magyar Monarchia által 1914-ben Szerbiának címzett hadüzenethez hasonlította. Hozzátette azonban, hogy Oroszország nem az akkori Szerbia, s mert sokkal meggondoltabb, aligha lép fel erőszakkal egy másik atomhatalom ellen. De azt sem tartja valószínűnek, hogy Trump amerikai elnök támogatná Londont egy közvetlen háborús veszéllyel fenyegető helyzet előidézésében.

Alekszandr Nyekraszov brit politológus utalt rá, hogy egy aznap esti londoni televíziós vitában szintén elmondta: a szankciók, köztük a 23 orosz diplomata kiutasítása, vagy az, hogy a királyi család tagjai „nem tervezik” az oroszországi látogatást a futball világbajnokság idején, nem igazán rendítik meg az orosz vezetést. Abból sem jön ki semmi, hogy a korábbi, hasonlóan rejtélyes halálokok vizsgálatát újrakezdik. Ugyanis ezeket az ügyeket eleve titkosították, tehát semmit nem lehet nyilvánosságra hozni belőlük. Az Oroszországból Nagy-Britanniába feketén utalt pénzek zárolásával a szigetország önmagát lövi lábon, mert mindenki azonnal elkezdi kimenekíteni a pénzét az országból, ahonnan a Brexit miatt már egyébként is sok vállalkozás települ ki. Végső soron

„Nagy-Britanniának mindenekelőtt abból kell kiindulnia, hogy az orosz gáz nélkül fűtetlenek maradnak a lakások, úgyhogy már csak emiatt is, előbb-utóbb lecseng a konfliktus”.

Közben egyre bizonyosabb, hogy sosem tudjuk meg, honnan került Salisbury-be a Novicsok nevű méreg. A szer hatékonyságára jellemző, hogy nyáridőben két milligrammnyi adagjának aeroszolos hordozóval történő levegőbe permetezése ötszáz ember halálát képes okozni. Ha a most megmérgezett két személy életben is marad, felépülésükre semmi esély. Egyik kifejlesztője Vil Szultanovics Mirzajanov az USA-ban, New Jersey-ben él 1996 óta. Krími tatár származású, ami a népét a sztálini-rendszerben ért embertelenségek miatt önmagában is elég lehet ahhoz, hogy ellenérzéseket tápláljon a moszkvai vezetéssel szemben.

A The Telegraph-nak nyilatkozva elmondta: Putyin adott parancsot Szkripal likvidálására, mert szerinte az orosz elnöknek az a meggyőződése, hogy minden ellenséget bárhol megölethet; Oroszország terrorista ország. Ezek a mondatok a Daily Mail összefoglalójában is szerepelnek. Ilyeneket persze bárki állíthat, de bizonyíték nélkül az előadás nem több egy kisstílű összeesküvés-elméletnél. A 83 éves kémikus állítását gyöngíti, hogy az oroszországi rendszerváltozás után nyilvánosságra hozta az általa folytatott kísérletekkel kapcsolatos titkos adatokat, ám emiatt elítélték. Soros György azonban – aki lám, tényleg mindenütt jelen volt és van – bejelentette: beszünteti az akkoriban az orosz tudományos intézetek legalább lélegeztető gépen való tartásához szükséges, évi 400 millió dolláros támogatást, ha Mirzajanovot nem engedik szabadon.

1996-ban így került a tudós az USA-ba, ahol a Princeton Egyetemen azonnal professzori állást kapott. Szerinte a szert csak Oroszországban képesek előállítani, s diplomáciai küldeményként más országba becsempészni. Csakhogy Facebook-oldalán, a március 7-ei keltezésű bejegyzésében, bizonyos Ruzal Muhamatjazanov felvetésére – „Azt írják, hogy a Novicsok méreganyaggal Ön is kapcsolatban állt.” – azt válaszolta: „Igen, részt vettem ebben a bűnös dologban. A formuláját publikáltam is az Államtitkok. Az orosz vegyifegyver-program krónikája belülről (State Secrets.An Insider's Chronicle of the Russian Chemical Weapon's Program) könyvemben″.

Tekintsünk el attól, hogy ez a talpig becsületes ember az orosz kifejezést nyilvánvalóan hatásvadász céllal használja a szovjet helyett. Koncentráljunk csupán arra, hogy amint Mirjanazov maga mondja, oroszul megjelent Kihívás (Vizov) című kötetében nem, de angolul lényegében bárki számára hozzáférhető a szer pontos leírása. Ezért is mondhatják okkal a Kremlhez közeli oroszországi szakértők, hogy a szer elkészítésére más is képes lehet. Ráadásul a kilencvenes években, amikor a volt szovjet tudósok gyakran nem kaptak fizetést, annyi más értékhez hasonlóan – én lenigrádi filmarchívum Amerikába kerüléséről is tudok –, a használatra kész vegyi anyagból is adhattak el bármely érdeklődőnek. És érdeklődőből biztosan nem volt hiány.

Oroszországi nyilatkozók szerint előre eltervezett forgatókönyv szerint zajlanak a dolgok. Több cél is elérhető vele:

– Egyrészt a brit kormány elterelheti a figyelmet a Brexit, az Európai Unióból való kiválás várható nehézségeiről.
– Másrészt a hangoskodással elodázható annak megválaszolása, hogy bár több tucatnyian kaptak a nyugati országokban állampolgárságot a volt szovjet-orosz kettős ügynökök – köztük Nagy-Britanniában legalább harmincan – miért mindig az itt élőket éri támadás, s miért nem képesek megvédeni őket.
– Harmadrészt a Krím Oroszországhoz csatolása, meg a kelet-ukrajnai helyzet már nem vált ki érdeklődést Nyugaton, kell hát egy újabb történet a russzofóbia táplálásához, amivel valamiképp meg lehet zavarni a nyári futball világbajnokságot is.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdáról csütörtökre virradóan megtárgyalta és elítélte az incidenst a tanács tagjainak az egymástól való viszonyától függően hibáztatva Oroszországot, vagy annak nevét nem említve. Az orosz követelésre nyilvánossá tett vitában a brit nagykövet elmondta: vagy azért felelős Moszkva, hogy nem vallotta be, hogy rendelkezik ilyen vegyi anyaggal, vagy azért, mert nem volt képes teljes ellenőrzés alatt tartani azt. A Putyin politikáját Moszkvában támogatók azt mondják: ez a történet – az eddigi és a még várható szíriai vegyifegyver-provokációkkal is megtámogatva – arról fog szólni, hogy Oroszországot továbbra is mumusként emlegetve, rettegést lehessen vele kiváltani, hogy ne vessék fel a nyugati polgárok, mire költ el évi 440 milliárd dollárt a CIA,  s további hatalmas összegeket a többi nyugati hírszerző szervezet, amelyek tevékenységét a szent tisztaság köde lengi körül. Egyébként a konfliktus az Oroszországgal való üzletelést nem zavarja. Március 14-én a Gazprom orosz gázóriás 750 millió dollár értékű eurókötvényt dobott piacra, aminek nagy részét európai, köztük brit befektetők jegyezték le.  

Akár így, akár úgy, ha valakinek, az orosz vezetésnek éppenséggel nem érdeke az újabb feszültség például a labdarúgó világbajnokság miatt. Meg egyáltalán... Ezzel együtt, szinte bizonyosnak látszik, Vlagyimir Putyin feltehetően jól jön ki a konfliktusból. Amint a cikk elején említettem: az államfő-választás előtt a neki és Oroszországnak címzett támadások tovább növelik hazai, tovább már alig növelhető támogatottságát. Mert Nyugaton még most sem értik, hogy ha külső veszélyt éreznek, vezetőjük köré tömörülnek az oroszok. Ennek egyik jele, hogy virágzik az orosz népi költészetnek a Putyint magasztaló ága. Íme egy ismeretlen szerző verse az államfőről csupán tájékozódás végett:

Mégis mire gondoltok, Feleim,
Dicsőítettétek Putyint, és ennyi?
Mindenütt jelen a gazdagság,
És mindenki magának könyveli!?

Nézzetek már hátra, Bajkeverők,
Milyen volt az ország, mikor átvette?
Ugyan mit ért el az előd?
Nem volt nekünk akkor semmink se!

Kiráncigált a bajból minket
Ahogy csak erejéből tellett,
Közben Európa füttykoncertje,
És NATO-csizmák dübögnek…

Ti, lihegő, gonosz Júdások,
Elég a keresztbe tevésből!
Míg Putyiné lesz a hatalom,
Oroszországban lesz jövő!

FEJLEMÉNY: Franciaország, Németország, az USA. És Nagy-Britannia közös közleményt adtak ki, amely szerint úgy tekintik, hogy az esettel Oroszország megsértette Nagy-Britannia szuverenitását. Felhívták Moszkvát, hogy az ENSZ vegyi fegyverek betiltásával foglalkozó szervezete előtt minden részletre kiterjedően számoljon be a Novicsok készítmény-programról.

CÍMKÉP: Őfelsége kormányának miniszterelnöke és külügyminisztere