Mire jó Putyinnak Orbán?

A befolyási övezetekért való mostani háborúban a fellazítás eszköze is lehet az orbáni nemzetegyesítő politika. De a Kreml csak a propaganda részeként kezeli ezt. A fegyvertár valódi eszközeiről nem beszélnek. 

2018-04-15vesztyimagyarvalasztas.jpg

Már-már közhelyként szokás emlegetni, hogy a Kreml számára felértékelődött az orbáni Magyarország. A miért?-re különféle magyarázatok születtek:

1.) Orbán Viktort faltörő kosként használja Vlagyimir Putyin orosz elnök az Európai Unió egységének felbomlasztásához – hangzik az egyik feltételezés.

2.) A Kreml zavart akar okozni az Oroszország határai, illetve azokhoz közel, a Baltikumtól Lengyelországon, Ukrajnán, Románián, Görögországon, Törökországon, Szírián, Grúzián át Afganisztánig telepített, vagy időről időre odavezényelt amerikai (NATO) csapatok, illetve kiképzők hátában – mondják mások, figyelmen kívül hagyva azt a mégiscsak  tényt, hogy Magyarország a NATO-tagja.

3.) Putyin Budapestre exportálja hatalomgyakorlási módszereit, s azok elterjesztését kívánja elérni legalább Kelet-Európában – állítják egyesek. Ám az orbáni rendszer még a lakosság nagy része számára sem vonzó, ha figyelembe vesszük, hogy a szavazók nem elhanyagolható része csupán azért adta voksát a Fideszre a mostani választásokon, mert az évek óta zajló migránsozó kampányban felkorbácsolták a félelemérzetét. Ráadásul meglehetősen nagy tömegeket presszionálhattak egzisztenciális kiszolgáltatottságukkal visszaélve a kisebb-nagyobb településeken.

Az orosz vezetés szándékaival kapcsolatos fenti három magyarázat jobbára találgatásokon alapul, hiszen a Kremlnek nincs nyilvánosan meghirdetett stratégiája a posztszovjet térség kezelésével kapcsolatban. Orosz közéleti televíziós vitaműsorokban hovatovább azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán létezik-e ilyen koncepció. Esetleg azzal tompítják ezt a kijelentést, hogy ha létezik, megvalósítása a volt Szovjetunióból kiszakadt egykori tagállamokra, illetve a volt szocialista országokra való befolyásban nem igazán érzékelhető.

Április 15-én, vasárnap este azonban az oroszországi állami televízió A Hét Hírei (Vesztyi Nyedeli) című műsor fontos adalékkal szolgált a Miért értékelődött fel Magyarország a Kreml számára? – kérdés megválaszolásához. S egyáltalán, felértékelődött-e valóban? Az adás egyik riportjának Orbán Viktor választási győzelme volt a kiindulópontja. A kétórás műsor 1 óra 23 perc 35-ik másodpercében a Vengerszkij mir (Magyar világ / béke*) címmel sugárzott, gazdag összeállítás egy három riportból álló blokk része volt. Mindegyikben előkerült a szeparatizmus kérdése. Ugyanakkor a Fidesz által teremtett helyzet alkalmat kínált az Európai Unió bírálatára is. A műsorvezető, az orosz állami média talán legbefolyásosabb személyisége, Dmitrij Kiszeljov szerint: „Egyértelmű jelzés ez az európai szövetségieknek: Magyarország a függetlenségi politika mellett áll ki. Következésképp, Budapest megújuló erővel lép fel az Európai Unió migrációs politikájával szemben. Annál inkább, hiszen Magyarországnak van kit befogadnia külföldről: történetesen a magyarokat”.

Trianon ide, vagy oda, Erdély nem akar elszakadni

A fenti mondatok vezették fel a Magyarországon, illetve a Kárpátalján és Erdélyben forgatott riportot, amely mindenekelőtt azt mutatta be, hogy a Fidesz a migránsügyre élezte ki kampányát. A tudósító szerint a minimum másfél millió határokon kívül élő magyar osztja a kormánypárt nézeteit: nem kérnek az Orbán által hódítóknak nevezett migránsokból. Legalább ötven százalékuk részt is vett a szavazáson – állítja. Ezt igazolandó a pesti Duna-korzón oroszul mondja egy Kárpátaljáról érkezett hölgy: most csak azért jött át, hogy leadja voksát. A sokrétű beszámolóban nyomatékkal kerülnek szóba a trianoni sérelmek. A rákoskeresztúri Trianon-emlékmű talapzatán a mécsesek annak jelei, hogy az emberek spontán is jönnek ide emlékezni – magyarázza a riporter s lefordítja oroszra a Nagy-Magyarország térképbe vésett szöveget: Hiszek! Így volt! Így lesz! Itt, félárbocra eresztve, most is leng a zászló, ám Erdélyben – az egyik magyar párt vezetője mondja ezt – a székely zászlót tilos kitűzni a középületekre.

A filmben kárpátaljai felvételek magyarországi művészek szerepléséről, magyar tankönyvekből tanuló iskolásokról. Ugyanitt, egy kocsmában magyar útlevelét húzza elő büszkén egy férfi, s mondja oroszul: ukrajnai paszportra  nincs szüksége. Elhangzik, hogy Magyarországról a Kárpátaljára rendszeresen érkeznek, élelmiszereket, gyógyszereket szállító kamionok, s hogy nagyon sokan utaznak az anyaországba, hogy  gyógyíttassák magukat. Másutt egy erdélyi farmer mondja: egy Belarus traktora már van a vissza nem térítendő magyarországi támogatásból, de még tízre számít. Orbán rendszeres vendég Erdélyben – értesül a néző. Amint arról is, hogy a román kormány szeparatizmusra való felbujtással vádolja a magyart. De a székely gazda azt állítja: ők nem akarnak elszakadni, csupán autonómiáért, nemzetiségi jogaikért küzdenek. A riporter szerint is, a magyar kormány csak azt képviseli, hogy a határon túlra került honfitársak ne éljenek rosszabbul, mint az anyaországiak.

Ám az is kiderül: az elszakadás lehetőségétől a kijevi kormány szintén tart. Ezért állomásozik ma több ukrán katona a Kárpátok alatt, mint korábban – állítja a tudósító, aki beszél az ukrán nacionalistáknak az ottani magyar intézmények elleni támadásáról, a kinti szavazás akadályozásának sikertelenségéről is. Orbán, a nemzet vezetője – közli a riporter – „zárt ökölbe gyűjti az összes magyart, s az elvont európai elvek helyett a nemzeti érdekeket tekinti elsődlegesnek”. Az ukrán–magyar határ inneni oldalán mutatja is a kamera a Fidesz választási plakátját: „Nekünk Magyarország az első!” Erre rímel a pesti korzón nyilatkozó ukrajnai magyar nő mondata: a Romániában, a Szlovákiában, a Kárpátalján élő magyarok jelentékeny részének pedig Orbán Viktor jelent nagyon sokat.

Dél-Ukrajna csupán föderációt akar

Ehhez képest a nemzetiségi blokk következő részének csak a címe bizakodó. „Az orosz tavasz kezdete” felirat alatt a négy éve tartó dél-ukrajnai polgárháborúról készült összefoglaló azt mutatja be, hogy a „kijevi junta” miként kezeli a térség oroszországi kötődésű lakosságát. Tízezernyi halott, rommá lőtt családi házak, emeletes lakóépületeket, iskolákat ért belövések. „Szeparatistáknak, terroristáknak mondanak bennünket, de mi egy föderatív Ukrajnán belül csupán autonómiát akartunk, mint amilyen a Krím státusza is volt, s ez lett belőle” – mondja az egyik interjúalany, aki eltakarja az arcát. Az emberben még így is felidézi a székely gazda szinte szó szerint azonos magyarázatát.

Szétdarabolnák Oroszországot az emigránsok

Az ezt követő tudósítás a „Ruszofób álmodozók” címet viseli. Litvánia fővárosában, Vilniusban tartották a „Szabad Oroszország Fórum” ötödik rendezvényét. Emblematikus figurája az USA-ban élő Garri Kaszparov, az örmény-zsidó származású szovjet, majd oroszországi sakkozó, nemzetközi nagymester, korábbi sakkvilágbajnok. Mellette egy szintén emigráns újságíró, egy ügyvéd, egy egykori politikus, egy mai észtországi aktivista viszi a szót. Oroszország jobbágyállam – mondja egyikük. Oroszország az utolsó birodalom maradványa, megérett arra, hogy részeire hulljék – kontrázza a másik. Nem véletlenül, mert az eszmecsere uralkodó témája ez: „Hogyan kellene szétdarabolni Oroszországot?” A résztvevők arról fantáziálnak, mi jutna belőle Japánnak, Kínának. Mi legyen a fejlett és kulturált Tomszkkal, meg a leningrádi térséggel? Valaki azt mondja: Európának kellene adni az Urált. És így tovább.

Az ellenzék szervezi is a megmozdulásokat, hogy gyengítse Putyin hatalmát. A Moszkvából érkezett, ott ellenzékinek számító politológus, Dmitrij Nyekraszov azonban higgadtságra int. Ő is a változásokért száll síkra, de érzékelteti, hogy az oroszországi ellenzék ereje csekély, s nagyon kevés soraiban a kompetens egyén. (Két nappal később az állami tévé esti vitaműsorában is szerepelt, ahol azzal rontottak neki, hogy Oroszország irányítását külföldről átdobott ejtőernyősökre bízná. Szavainak effajta értelmezése  és kiforgatása ellen a politológus kikelt a Facebook-oldalán – KDL.)

De vissza a vasárnapi riportcsokorhoz, amelynek a most tárgyalt, utolsó részében egy orosz újságíró szólal meg, aki Litvániában él, s ahol a baltikumi államok közül a leginkább tolerálják az orosz kisebbséget – ellentétben Észtországgal és Lettországgal, ahol sok orosznak meg sem adják az állampolgárságot. A litvániai orosz verdiktje: „A fórum résztvevői provokátorok, semmi szükségünk rájuk”. Nyilvánvalóan attól tart, hogy az USA-ból pénzelt emigránsok addig feszítik a húrt, hogy a litvániai oroszokra is bizalmatlanul tekinthet idővel a tősgyökeres népesség. A kisember nyugalma azonban a legkevésbé sem szokta érdekelni az eszmék megszállottjait: a szabad oroszok ősszel tovább darabolják Oroszországot. Egyelőre persze csak elméletben.

Orbán jól jön az orosz propagandistáknak

Talán a közember számára is egyre nyilvánvalóbb, hogy olyan időket élünk, amikor a két hatalom – az USA, mellette a sasszézó nyugat-európaiakkal, illetve Oroszország, a mögötte többé-kevésbé kiálló Kínával – szkanderez Európa térképe fölött, hogy eldöntse kié lesz itt tartósan a befolyás. A Vesztyi Nyegyelinek az egymást ilyen-olyan módon kiegészítő három riportja azt sugallja, hogy ebben a játszmában lehetséges úgy részt venni, hogy van mód az európai államok közötti konfrontáció veszélyét magában rejtő szeparatista indulatoktól mentesen részt venni. Az orosz állami televízió műsora azt demonstrálta Orbán Viktor Magyarországának példájával, hogy a nemzetiségi kérdéseket eredményesen is lehet képviselni a határokon túl, és az anyaországi lakosság elégedettségétől övezve oldhatók meg a nemzetiségi problémák. A kimondatlan üzenet: igen humánus dolog lenne, ha ezt a példát mások is követnék.

Mi persze tudjuk, hogy nem ennyire konfliktusmentes idehaza sem ez a történet. Még kevésbé a közvetlen környezetünkben, illetve az Európai Unióban és a tágabban vett nyugati szövetségi rendszer tagjai előtt. Mert sokan arra gondolnak: a nagyhatalmak között a befolyási övezetekért való mostani háborúban a fellazítás eszköze is lehet az orbáni nemzetegyesítő politika. Főleg akkor, ha ennek nem az erőtlen Magyarország harcias kormányfője a letéteményese, hanem a higgadt Vlagyimir Putyin, aki mögött a világ egyik leghatékonyabb hadserege áll, s aki egy meglehetősen jól mozgósítható gazdaságra és egy szükség esetén összezáró társadalomra építhet, amint azt a történelmi példák mutatják. Az azonban kétségtelen, hogy Orbán mostani választási győzelmét Moszkvában úgy is nyugtázhatják, hogy a magyar miniszterelnök ismét tett nekik egy nagy szívességet, akár tudatában volt ennek, akár nem. És ezt egyelőre egy riportfüzér erejéig azonnal ki is használták. Ebből azonban még nem feltétlenül következik, hogy magában a Kremlben túl nagy jelentőséget tulajdonítanának az orbáni Magyarországnak.  #

CÍMKÉP: Stúdiókép a Vesztyi Nyegyeliből – Dmitrij Kiszeljov Orbán Viktorral példálózik

*MEGJEGYZÉS: A mir szó jelentése: béke, világ, sőt a bizonyos értelemben önigazgató jobbágyfalu határában közösen megművelt földterület.

KIEGÉSZÍTÉS: Kemény László, a posztszovjet Oroszország egyik legnaprakészebb szakértője a következő megjegyzést írta a Facebookon a fenti cikkhez:

Domokos Lajos tűpontosan adja vissza a Kiszeljov-féle propaganda koncepcióját és a műsorban elhangzottakat, bemutatottakat. (Sajnos ez hiányzik már nagyon régen a magyar kommunikáció rendszeréből!) Ugyanakkor szükség van az (orosz - KDL) elnöki politika és a hazai (értsd: oroszországi), ill. a külföldre irányuló (orosz) propaganda lényegi eltéréseinek a bemutatására is.
– Kezdjük az összefoglaló címével. Szerintem a politikában nem az a fő kérdés, hogy "Mire jó Putyinnak Orbán?". Az orosz politika a saját stratégiáját valósítja meg, és annak megfelelően az aktuális taktikai igényeknek, szükségleteknek megfelelően alakítja a kapcsolatait azokkal az országokkal, amelyek nem stratégiai partnerek, ill. akik ellenfelek. Az Oroszországi Föderáció számára Magyarország nem stratégiai tényező. Ebből adódóan mindenkor a konkrét történésekhez alakítja a viszonyát. Hasonlóan viselkedik velünk a többi nagyhatalom is.
– Ez a tény az alapja a propagandának is, de ez utóbbi a funkciójánál fogva rugalmasabb és könnyebben alkalmazkodik a körülmények változásaihoz, a napi szükségletekhez. Ilyen példa a magyarországi választásoknak és a bejelentett eredményének a fogadtatása és megítélése. Jellemző, hogy Angela Merkel szinte azonnal gratulált Orbán győzelméhez. Itt a megítélés kritériuma az lehetett, hogy a magyarországi stabilitás jelenleg felülír minden mást, hiszen az EU, Németország számára a fő kérdés az USA-hoz a viszonya, a szíriai háborús helyzet kezelése, a kapcsolat az oroszokkal stb. Putyin négy nap késéssel reagált csak a magyar választásra, és nagyon visszafogottan. Számára sem ez most a legfontosabb.
– Az orosz propaganda azonban látott lehetőséget arra, hogy a szükségletei szerint hasznosítsa a magyar választások menetét, főként, mert igazolást látott benne a saját ügyek kezelésére. Anélkül, hogy még alaposabban elemezném, csupán arra igyekeztem utalni, hogy a magyarországi választásokat és a kialakult helyzetet nekünk idehaza kell megoldanunk, és figyelve a külső hatásokra nekünk mégis a belső viszonyokból kell meghatározni a tennivalókat!


Válaszom: Laci, minden szavaddal egyetértek. De a cím, az cím. A mai világban csak azt olvassák el, ami valami beidegződésre rezonál. Nem én tehetek róla, hogy a (neo)liberális oldal a Putyinozással helyettesítette és helyettesíti az elemzést. Sajnos, erről a talapzatról kell elrugaszkodnunk, hogy kissé differenciáltabb képet adhassunk az igen kevés magyar érdeklődőnek a helyzetről. Válasza: Kedves Lajos! Hatalmas munkát végzel, és ezért mély főhajtás jár. Nem is Téged bíráltalak. Azt igyekeztem érzékeltetni, hogy mennyire hamis a magyar közvélemény tudatmódosítása.#

karomkodnitilos142x142szovegesfekvoxxxx.JPG