Egyre inkább a véletlenszerűség határozza meg, illetve a propaganda uralja a magyar lakosság közéleti tájékozódását.

Az ellenzéki megszólalók értékelésében mára uralkodó lett az a nézet, hogy a kormányzat, a kormányzó párt elképesztő / brutális / elsöprő / iszonyatos / nyomasztó / óriási médiafölényben van Magyarországon. Ez derül ki Zöldi László április 27-ei blogbejegyzéséből. Ezzel szemben, amiként magam is tapasztalom, a kormánypárti megszólalók – hogy ne mondjam: trollok – vitatják az ilyen minősítéseket. Többen hivatkoznak arra, hogy az internet gyakorlatilag bárki számára elérhető, és senki nem akadályozza az embereket abban, hogy előfizessenek az ellenzéki lapokra.

A minap az Echo tévében, a Sajtóklub műsorban fejtegette valaki, hogy az úgymond baloldali és jobboldali médiumok aránya 60:40 százalékos. A kormánypárti újságíró tehát ellenzéki túlsúlyt érzékelt, vagy legalábbis ennek adott hangot. Amint arra Zöldi László előző napi, hasonló témájú írásában is rámutatott: erre vonatkozó felmérés nincs. Azt pedig már én teszem hozzá: a helyzetet minősítők arra sem igen veszik a fáradságot, hogy közöljék, a médiumok mennyisége, esetleg az általuk elérhető közönség nagysága, vagy a ténylegesen is elért olvasók, hallgatók, nézők száma alapján vonják le következtetéseiket. Ez aztán meglehetősen nagy szabadságot ad mindenkinek, hiszen még a benyomásokat sincs mihez viszonyítani.

Ha cinikus akarok lenni: a profik tudják, miként lehet úgy csúsztatni, hogy a kívülálló ne kapja rajta őket. A köznapi kommentelők azonban nem ilyen rutinosak. Saját Bekiáltás blogomban is találkoztam már olyan, a médiumok számarányára hivatkozó érveléssel, mint amilyet bizonyos Csentecsa eresztett meg a Mediablog.hu-n Zöldi László cikke után:

Fideszes média: m1, Tv2, Echo tv, Magyari Idők, Figyelő, 888, Origo
Ellenzéki média: RTL, Hír Tv, ATV, Népszava, 168 óra, Heti Válasz, HVG, 444, Index
Tényleg hatalmas fideszes médiatúlsúly van. (Ja, nem.)

A felsorolásból ordít, hogy manipulált. Gyakori vidéki utazásaimból tudom, hogy ha a főváros közvetlen körzetét elhagyom, már csak az állampárt híreit mantrázó Kossuth Rádiót, a Petőfi Rádiót, a Bartók Rádiót, a Dankó Rádiót, a Mária Rádiót lehet fogni. Az országos és a helyi, jobbára zenei rádiók is kizárólag az MTI tendenciózus válogatással manipulált híreit zengik. Ha megérkezem a vidéki rokonokhoz, a néhány éve még többé-kevésbé igényes megyei lap helyett a Fidesz propagandakiadványává silányított nyomdatermékkel találkozom. A nagyrészt fideszes képviselő-testületi többség által vezetett fővárosi és vidéki önkormányzati lapok és televíziók tartalmában – tisztelet a ritka kivételnek – szintén szembetűnő a kormánypárt iránti elkötelezettség. A néhány ezres lakosságú kisvárosok üzleteiben már jó ideje nem tartják az országos lapokat, a falvakról nem is beszélve. Vagyis, ha az ember elhagyja az utolsó nagyvárost, mert mondjuk egy csendes, távoli helyen pihenne, ilyeneket egyszerűen nem tud vásárolni. És akkor még nem beszéltem a vidéki szállodáknak a kormánypárti adókra hangolt televízióiról – amelyek az állami tévé korántsem csupán egyetlen csatornáját uralják, amint azt a kommentelő sugallja –, és az országot maga alá temető kormányplakát-áradatról…

Csak nem szándékosan hagyta ki ezeket a médiumokat és helyzeteket a felsorolásából Csentecsa? Ilyenre gondolni sem akarok, ezért neki is írom:

immár az értelmiségi mentalitású fővárosi és nagyvárosi tömegek tájékozódása is veszélybe került a kormánypárt és a köreihez tartozók mesterkedései révén.

Azzal az elvárással, hogy a kormányzati intézmények, fideszes önkormányzatok nem fizethetik elő őket, kormányzati és a kormányzattól függő cégek nem hirdethetnek bennük, előbb a Népszabadságot, utóbb a Magyar Nemzetet tették tönkre. Ezek – tetszik, nem teszik – a szélesebben értelmezett magyar kultúra - a köz- és a magánélet, közvetve a gazdasági tevékenység részei voltak. Információkkal  gondolatokkal gazdagítottak bennünket, a vitákon, vagy a vitatható állításokon keresztül is növelték a közösség egészének, tehát az országnak az erejét azzal, hogy megbízható válogatást közöltek az előző nap híreiből. Ilyen módon a társadalom, sajnos, egyre kisebb köreinek tagjai között megbeszélhetővé tették az ügyeket, tanulságok megfogalmazására ösztönöztek, cselekvési minták követésére sarkalltak.

Tudom, hogy a hírek közötti válogatás maga is a befolyásolás része, s persze a más-más értékrendet követő publicisztikára is fókuszálhatnék. Ám az, hogy eltérő felfogás jellemez egy-egy újságot, vagy műsort, maga is érték, ha más, hasonló médiumokban van lehetőség az eltérő gondolkodásmód megjelenítésére. Tehát akárhogy is nézem, egy-egy időszakban ezek a lapok egyfajta komplexitás-igénnyel jelenítették meg a történéseket. Még ha anyagi és szellemi erejükből nem is mindig futotta arra, hogy minden igénynek eleget tegyenek, olvasótáborukban azért kialakulhatott valamifajta kép arról, hogy egy rövidebb-hosszabb időszak alatt mi is történt a szűkebb és a tágabb környezetben. És ennek nem volt lebecsülendő a tovagyűrűző hatása. Erre a hatásra a megmaradt napilapok egyszerűen nem lehetnek képesek. Már csak azért sem, mert egy részüket kifejezett propagandakiadványként finanszírozzák, s ebből következően feladatuk nem a tisztánlátás növelése, hanem a homályosítás.

S hogy miért gond ez? Többek között azért, mert átfogó áttekintés híján, ha az ember akarja, akkor sem mindig tudja, mire keressen rá az interneten. Az ország már így is eléggé provinciális volt, de immár a szellemi jellegű pályákon küzdő tanítóknak, tanároknak, közművelődésben dolgozóknak, orvosoknak, mérnököknek az a része is ilyenné válik, akik eddig még adtak arra, hogy viszonylag komplex módon tájékozódjanak egyik vagy másik közéleti napilapból. Egyre csökken az ilyen polgári igénnyel élők száma, de a mostanra megmaradt kevesek is az információs tenger szikkadt partjára vettettek. Ugyanis azt az áttekinthetőséget, azt a komplexitást, amit egy minőségi napilap lehetővé tesz, a jelenlegi médiastruktúrában és tartalmak mellett más eszközök nem pótolhatják.

Mindennek következtében a szinte csak saját napi ügyeikbe temetkező tömegek Magyarországán az emberek nagy részének lassan a csaknem teljes befelé fordulás lesz a sorsa.

Ez ágyaz meg aztán végképp a hazug és kontrollálhatatlan pártpropaganda befolyásának, a valóságtól elrugaszkodó hamisságoknak. A társadalom nagy vesztesége, hogy a korábbi baloldali médiafölény után beállt hozzávetőleges egyensúlyban nem a nemzet különböző felfogású rétegei közötti párbeszéd eszközét látták az egyébként a nemzeti együttműködés lózungja alatt kardoskodók, hanem szimpla hatalmi ügyet. Ebből adódóan a tágabban értelmezett kultúránkat, benne a közéletünk állapotát, ezen belül önmagunkat már ma veszteségek érik, később pedig nyilvánvalóan még inkább. És a médiahelyzet ilyetén alakulását a (látszólag) tudatlanok lekezelő módján, egy zárójeles sercintéssel szőnyeg alá söprő Csentecsa és a hozzá hasonlók is megsínylik majd. #

u.i.: Hogy el ne feledjem! Zöldi Lászlóval együtt magam is azt gondolom, hogy a jelenlegi médiahelyzet nem ad felmentést az ellenzéki pártoknak az alól, amit az elmúlt évtizedekben a közéletben, a szervezeteik fejlesztésében elmulasztottak, amelybe egyébként beletartoztak azok az hibák is – hogy ennél erősebb kifejezést ne használjak -, amelyeket a médiapolitikájukban, az érdekkörükhöz tartozó médiumokkal való játszadozás során elkövettek. Úgyhogy az esetleg emiatt rám törni akaró trollok más fogást keressenek rajtam!

CÍMKÉP: Újságárus a fővárosi III. kerületi budapesti Miklós téren, 1962-ben. Forrás: Fortepan - Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet - HU BFL XV 19 c 11 Fortepan 103602.jpg