Netanjahu a Vörös téren

 Putyinnal együtt ünnepelt az izraeli miniszterelnök és a szerb államfő.

2018-05-09putyinnetanjahuszerbelnok.jpg

Lehet találgatni, hogy is van most akkor ezzel a közel-keleti helyzettel. Május 8-án, kedden Donald Trump amerikai elnök bejelentette: felmondja az iráni atomszerződést. Emiatt az orosz külügyminisztérium – összhangban a nyugat-európai országokkal – mély csalódottságának adott  hangot. Viszont az izraeli kormányfő helyeselte az amerikai bejelentést. Még hétfőn Juvál Steinic, az izraeli biztonsági kabinet munkájában is részt vevő, infrastruktúra, energia- és vízgazdálkodási miniszter a Jediót Ahronót nevű újságnak adott interjújában megfenyegette a szír elnököt, Moszkva szövetségesét: ha nem tisztítja meg Szíriát az iráni fegyveres alakulatoktól, akkor szó szerint végeznek vele.

Mindezek ellenére május 9-én, szerdán Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök részt vett a moszkvai Győzelem napi katonai parádén. Egyébként Alekszandar Vucsity szerb államfő társaságában. A politikusok többször szót váltottak egymással, majd a díszszemle után hosszasan sétáltak együtt, miközben az orosz elnök kezet fogott a díszvendégekkel. Netanjahu és Vucsity ott volt az Ismeretlen katona sírjánál tartott koszorúzáson, majd Vlagyimir Putyin orosz elnök oldalán mindketten virágokat helyeztek el a Hős városok emlékműveinél, amint az a címképen is látható. (Frissítés 14:06-kor: Moszkvában az izraeli kormányfő Putyinnal együtt vonul a tömegben a Halhatatlan ezred menetében. Lásd alább!)

Még ha tudjuk is, hogy Netanjahu moszkvai szereplése a több milliós izraeli oroszországi gyökerű lakosságnak tett gesztusként is felfogható, ember legyen a talpán, aki eligazodik a világ mostani eseményei között!

Tegyük hozzá, a Győzelem napját, az idén először, állami ünnepként tartják meg Izraelben. Ennek részeként itt is megrendezik a Halhatatlan ezred menetet. Ezen a még élő veteránok mellett felvonulnak a Nagy Honvédő Háborúban elhunytak hozzátartozói a kezükben tartott táblákon nagyszüleik, dédszüleik kinagyított fényképével. Hasonló rendezvény Washingtonban, Berlinben és másutt is volt. Moszkvában és Oroszország nagyvárosaiban a halhatatlanok, összességében tízmilliónyi résztvevőt számláló meneteit szerdán tartják Sárkányölő Szent György égisze alatt, de esetenként erre már tegnap sor került. Donyeckben a felvonuló anyák és feleségek a mostani polgárháborúban megölt gyerekeik, férjeik, rokonaik fényképeit tartják magasba. Az alábbi kép a 2016-os donyecki felvonuláson készült. #

bessmertnyy_polk_doneck_10.jpg