Észak-Korea: a szankciók maradnak

Mindkét fél bizalmatlan, még ha az amerikai elnök optimistának is mutatta magát.

2018-06-12trumpkimdzsongunalairasszingapur.jpg

Semmit nem adtunk. Azt kapták, hogy találkozhattak velünk – jelentette ki Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke újságírói kérdésre válaszolva június 12-én, Szingapúrban, az észak-koreai vezetővel, Kim Dzsongunnal tartott találkozója utáni sajtótájékoztatón. Trump rendkívül tehetséges emberként jellemezte partnerét, illetve külön méltatta a japán és a kínai közreműködést a megbeszélés létrehozásában.

Oroszországról egyáltalán nem tett említést az amerikai elnök, noha a találkozó előtt az orosz és az észak-koreai külügyminiszter is folytatott tárgyalást. Ennél szokatlanabb, de lehet, hogy csak Trump figyelmetlensége az oka, hogy a dél-koreai vezető szerepéről a sajtótájékoztató legvégén, újságírói kérdésre esett szó. Igaz, ekkor barátjának nevezte Mun Dzseint. A felek a következőkben állapodtak meg:

– Az Amerikai Egyesült Államok és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság megújítják kapcsolatukat a két ország népeinek békéjéért és jólétéért való törekvések jegyében.
– A két ország közös erőfeszítéseket tesz, hogy hosszan tartó és stabil békefolyamatot indíthasson a Koreai-félszigeten.
– A 2018. április 27-i panmindzsoni nyilatkozat megerősítésével Észak-Korea vállalja, hogy a Koreai-félsziget teljes körű nukleáris fegyvermentesítésére törekszik.
– A két ország elkötelezi magát a háborúban eltűntek és börtönbe zártak hazajuttatása mellet, beleértve a már azonosított holtakat is.

A megbeszélés – s az, hogy Trump nem kényszerült annak félbeszakítására, amint annak lehetőséget beharangozta – valóban történelmi jelentőségűvé tette a csúcstalálkozót. Először került sor a két ország vezetőjének találkozójára. De ez nyilvánvalóan csak a folyamat kezdete. Alighanem mindkét fél részéről erős a bizalmatlanság, még ha az amerikai elnök optimistának is láttatta önmagát.

A bizalmatlanság egyik jele: Phenjan csak azt vállalta, hogy „törekszik” a fegyvermentesítésre. A másik: az Észak-Korea elleni gazdasági szankciók fennmaradnak. Viszont – a sajtótájékoztatón elhangzottak szerint – az USA, sőt a világ, eredményként könyveli el, hogy már hét hónapja nem volt kísérleti atomrobbantás Észak-Koreában és az egyik kísérleti telep megsemmisült, illetve azt megsemmisítették. A következő lépés a rakéta hajtómű-gyártó üzem leszerelése. Az amerikai elnök hangsúlyozta: megszűnik a koreai demilitarizált övezethez közeli dél-koreai főváros, a 28 milliós Szöul fenyegetettsége. Ugyanakkor elejtett néhány mondatot arról, hogy befejezik a Phenjant provokáló hadgyakorlatokat a térségben. Ha ez így van, akkor azért mégiscsak jelentős engedményt tett. Az amerikai vezető nem ment bele abba a találgatásba, mi történik, ha Phenjan nem teljesíti vállalásait. #

CÍMKÉP: Kim Dzsongun és Donald Trump a megállapodás aláírása után (Fotó: Reuters Jonathan Ernst)

MEGJEGYZÉSEK:
– Talán érdemes utólag megjegyezni, hogy az észak-koreai helyzet normalizálására irányuló, közös kínai-orosz programnak már a második szakasza is zajlik – különösebb hírverés nélkül. Az orosz külügynek a Trump-Kim megállapodást üdvözlő kommünikéje is utal erre: „Annak fényében, hogy az orosz-kínai «útiterv» első és második szakaszának realizálása már halad, felhívjuk a partnereket, hogy lássanak hozzá a sokoldalú, modális konzultációk kidolgozásához azzal a végcéllal, hogy megvalósulni lássuk a béke és biztonság szilárd mechanizmusát valamennyi északkelet-ázsiai állam jogos érdekének figyelembe vételével”. Tehát szó sincs arról, hogy Trump annyira magányos harcos lenne Észak-Korea ügyében, mint amiként ezt a világsajtó megjeleníti. Ennél is beszédesebb, hogy egy nappal később Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arra figyelmeztetett: a feladat nem egyszerűen Észak-Korea, hanem az egész félsziget atomfegyvermentesítése. .
# #

– Utólag kiderült: Trump nem egyeztetett szövetségeseivel a hadgyakorlatok felfüggesztéséről, befejezéséről. Japánt és Dél-Koreát meglepetésként érte a bejelentés, s illetékesek közölték: meg kell ismerni, mit is értett ez alatt az amerikai elnök. # # #

– Ha valaki ennél többre kíváncsi itt az Index, történelmi visszapillantást is tartalmazó, részletes elemzése. # # # #