A Horn Gyulához hasonlóan neoliberális politikát követők még mindig nem értik, hogy az Orbán-rezsim az előzőek következménye.

Tabukat döntögetett Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus a Klubrádió Reggeli Személy című műsorában január 17-én, csütörtökön (Az archívumban a 9 és 10 óra közötti sávokban hallgatható meg.) Ha úgy tetszik, alapfokú marxista szemináriumot tartott a csatorna műsorvezetőjének, főszerkesztő-helyettesének, Rózsa Péternek. Az esetnek azért van hírértéke, mert eddig szinte kizárólag a neoliberális értékrendet sulykolták a rádió közönségébe. Ritka kivételtől eltekintve, ez a hallgatóság nem szembesült például azzal a nézettel, hogy „Horn Gyula nem volt hatalmas formátumú politikus”.

Fontos időben volt az MSZP elnöke, aki – amiként Pogátsa kész volt elfogadni a Klubrádióban lezajlott beszélgetésben – von haus aus szociáldemokrata érzelmű lehetett, kormányfőként viszont neoliberális politikát valósított meg. Ráadásul, az interjúalany szerint, nagyrészt ő tette tönkre a szociáldemokráciát Magyarországon, például a Bokros-csomaggal. Vagy azzal, hogy nem kötött megállapodást a szakszervezetekkel, sőt kiszorította képviselőiket a szocialista pártból. Én nem tudnék vitatkozni az Új Egyenlőség  műhely vezetőjével…

Pogátsa szerint a rendszerváltozást meghatározó értelmiségiek Amerika-típusú, neoliberális megoldásokban gondolkodtak. „Privatizációról, tőzsdéről, s effélékről beszéltek. Azt nem merték kimondani, hogy nem kellenek a szakszervezetek, de másodlagos szerepet szántak nekik”. Két évtizeden keresztül a Szabaddemokraták Szövetségének neoliberális, szakszervezet ellenes politikáját képviselte a Magyar Szocialista Párt. Cáfolja, aki tudja! Mindenesetre abból induljon  ki, hogy a nyugat-európai szocdemek felvállalják a szakszervezeteket, és viszont. A norvég szociáldemokrata pártot a szakszervezetek tartják el. A brit Munkáspárt bevételének harmada szakszervezeti forrásból származik. És így tovább.

Meghasonlanak a rádiósok

Végre! A „Kiábránduló klubrádiósok” című, tavaly szeptemberi posztomban tettem szóvá, hogy a csatorna munkatársai, nem ritkán, élő adásban szembesülnek az általuk vallott humánus értékrend és az újkapitalista rendszer, sőt annak ma uralkodó formája, az amerikai gyökerű, nemzetek fölötti, globális imperializmus közötti kibékíthetetlen ellentmondással. Arról értekeztem, hogy a szerkesztőség zavaros értékrendje miatt, amelynek következtében a neoliberális felfogást valló politikusok, szakértők vannak túlsúlyban az adásokban, ugyanakkor viszont nagy teret szentelnek a rendszer áldozatait mentő karitatív törekvéseknek, több meghatározó szerkesztő-riporter a meghasonlás kezdeti jeleit mutatja.

Többek között azt ajánlottam: hívjanak be több rendszerkritikus elemzőt! Persze, nem annyira a munkatársak miatt, hanem a közönség érdekében, amely már ma sem mindig tudja hova tenni a valóság, illetve például az adásokban már-már agresszíven képviselt bolgárgyörgyi világnézet közötti ellentmondást. Ha a cikkemnek volt szerepe a lassú irányváltásban, annak örülök. Ha nem, úgy is jó, mert a fontos az, hogy az egyetlen, viszonylag nagyobb tömegekhez eljutó, úgy-ahogy állva maradt, ellenzéki médiumban a rendszerkritikus nézetek is hangot kapjanak. Erre a Klubrádióban van esély, ha másért nem, a szerkesztőségi műhely intellektuális ethosza, professzionalitásra törekvése folytán. Azt gondolom, e két meggondolásból következnie kell a sokoldalúságnak, a (kapitalista) rendszertámogató vélemények mellett a rendszerkritikus nézetek felszínre hozásának is.

Ez utóbbi nagy adósság Magyarországon, amelynek szellemi, politikai és gazdasági elitje a kelleténél is kitárulkozóbban kínálta fel az országot a nyugati neoliberális érdekszférának. Kormánytól függetlenül. Amiként Pogátsa is érzékeltette a műsorban: Olaszországtól, Nagy-Britannián, az USA-n át Japánig a nyugati világ egészében minden erő neoliberális politikát folytatott az elmúlt húsz évben. A pártok a törvényhozásban, a kormányzás során a nagyvállalati szektort, a felső középosztály érdekeit képviselték, miközben a médiában azt a látszatot keltették, hogy a társadalmi igazságosság letéteményesei. A jobboldali populizmus erői foglyul ejtették az államot, a költségvetést, a közbeszerzéseket. Hatalmas tömegek életesélyei vesznek el, miközben a megélhetési  politikusok azzal uszítanak, hogy a kínaiak, a zsidók, illetve a lengyel, a magyar, az arab, a mexikói stb. bevándorlók miatt élnek rosszul egyesek, vagy veszítik el a munkájukat. Országa válogatja, hogy melyik népcsoportra fogják az életkörülmények romlását.

Amnéziába esett a társadalom

Ez történt és történik Magyarországon is a migránsozással, a kókajánosi, a lázárjánosi – aki eddig nem tudott meggazdagodni, annyit is ér; a szegény tehet a szegénységéről – felfogással. A médiarendszert is uraló réteg gondoskodik arról, hogy rejtve maradjon a tömegek előtt a kiszolgáltatottságnak, a nehéz sorsnak az osztály jellegű társadalmi viszonyokban rejlő oka. Az, hogy csupán a termelővagyon tulajdonosainak a lehetősége az akár kék, akár fehér galléros alkalmazottak munkájából származó többletjövedelem realizálása. A jobboldali, etnicista (Yuval Noah Harari izraeli történész szerint az USA-ban akár demokrata, akár republikánus, de valamilyen mértékben mindenképpen kulturális, vallási, gazdasági, biológiai vagy faji alapú  mítoszokra épülő rasszista*) világmagyarázattal ellentétben a szociáldemokrácia osztályalapon mobilizál. Minimálbért – sőt maximalizált bért – követel, szövetkezeteket, igazságosabb újraelosztást, mindenki számára elérhető jó oktatást, megfelelő egészségügyi és szociális ellátást akar – magyarázta az interjúalany.

De miért maradt ez rejtve előttünk három évtizeden át? Ráadásul úgy, hogy az előző rendszerben a vízcsapból is ez folyt. Egyrészt talán azért, mert a létező szocializmus elmélete és gyakorlata gyakran nem fedte egymást, s emiatt az is hiteltelenné vált, amiben igazsága volt. Másrészt a beköszöntött kapitalizmus mindenhol és mindenki számára jóléti társadalmat vizionáló propagandistái elérték, hogy szó se essék az ellentmondásokról. A társadalmi amnézia olyannyira mindent áthatott, hogy a neomarxista, az újbaloldali tudományos műhelyek jelzéseire egyszerűen nem volt fogadókészség. E jelzések egyébként is erőtlenek voltak. Miért, miért nem? – ezt vizsgálják meg ők maguk. Ám ennél fontosabb, hogy kitörjenek az elefántcsont-tornyokból!

Úgy hírlik, hogy az Eszmélet folyóirat körül csoportosuló neomarxistákban mára megérett a felismerés: nyitni kell a szélesebb tömegek felé. Az Új Egyenlőség  műhely, amelynek Pogátsa Zoltán egyik emblematikus alakja, már előrébb tart a társadalmi folyamatok neoliberalizmussal ellentétes, szociáldemokrata felfogású, nyilvános magyarázásában, sőt a szakszervezetek felé nyitásban. Ám nincsenek könnyű helyzetben. Mert a társadalomtudományi eredmények köznapi, szélesebb körökhöz eljutó tolmácsolásához szükség lenne az erre nyitott, nem francia-amerikai felfogás szerinti, lényegében a parlamenti ülésrend alapján baloldali, hanem az osztályalapon szolidaritást és társadalmi igazságosságot zászlóra tűző, értékelvű baloldali szerkesztőségekre is. Csakhogy lényegében nem voltak ilyenek az elmúlt harminc évben.

Baloldali tömegmédium nincs és nem is volt

A már nem is létező Népszabadság egy nagy mutatvánnyal liberálissá vált a rendszerváltozás után. Ez nem jelenti azt, hogy egyénenként egyes szerkesztői, újságírói, sőt főszerkesztője ne képviseltek volna valódi baloldaliságot. De a szerkesztőség, mint intézmény a kapitalizmus, a kapitalisták oldalán állt. A liberális értékrendjében rövid ideig létezett, szintén országos napilap, a Magyar Hírlap  dettó. A ma még létező Népszaváról akár szó se essék ebben az összefüggésben! Korábbi, sportújságíróból lett főszerkesztője sok-sok éven át csak arra koncentrált, hogy megkösse a túléléshez szükséges paktumokat a mindenkori kormányokkal, a finanszírozó pártok vezetőivel, az oligarchákkal. Eközben baloldaliként adta el magát a közönségnek, amely – a médiafogyasztási szokások világszerte tapasztalható átrendeződését is követve – egyre gyorsuló ütemben csökkent. De talán azért is, mert az olvasók többsége megérezte, hogy az (ál)ellenzékiség alatt ideológiai üresség tátong.

Csak ami hirtelen eszembe jut, neoliberális értékrend hatotta és hatja át a HVG-t, a 168 Órát, az Élet és Irodalmat, a Magyar Narancsot, a 24.hu-t, a 444.hu-t. Valamennyien azért bírálják a jelenlegi kormányzatot, mert nem eléggé liberális, azaz középről szélsőjobbra mozdítja el a magyar államot és a társadalmat. Következésképp, a központosított államot lépteti be a vagyonos tőkések paktumai – amit a liberálisok meglehetősen komikusan szabad piacnak, szabad versenynek neveznek – helyébe. Egyrészt azért tűzik tollhegyre a társadalmi igazságtalanságok egyes kirívó eseteit, hogy figyelmeztessék az elitet: lételemüket, a kapitalizmust sodorják veszélybe mohóságukkal. Másrészt ezek nyilvánosságra hozása megnyugtatóan hat a tömegekre is: lám, a hatalmasoknak sem engednek meg mindent. Ezek a médiumok azt sugalmazzák: az Orbán-rezsimet le kell váltani, s vissza kell térni az ez előtti kerékvágásba. Jóhiszemű vagyok. Elfogadom, hogy még mindig nem értik: Orbán rendje az előzőek következménye. Éppen ezért nem vissza kell térni oda, hanem meghaladni a korábbi viszonyokat a társadalmi igazságosság intézményesítésével, az esélyegyenlőség feltételeinek megteremtésével!

Ma szinte csak a Klubrádió az, amely még mindig viszonylag nagy tömeghez szóló médiumként szisztematikusan, illetve csaknem szisztematikusan, kísérletező kedvvel hajlandó és képes fölvállalni ilyen és ehhez hasonló gondolatok közvetítését a maguk komplexitásában. Mindenütt másutt esetlegesnek látom ezt a tevékenységet, már ha egyáltalán. Ennek megfelelően, igen nagy e rádiós műhely felelőssége. Ráadásul – az anyagi gondok, a kormányzat általi mellőzöttség, s az ebből következő pénzügyi és kormányzattól függő intézményi, hirdettetői izoláltság mellett – munkatársainak és vezetőinek el kell viselniük, hogy erre a felelősségre innen is, onnan is figyelmeztetik őket. Ahogy én teszem rendszeresen – ahogy Fiala János mondaná – a tévedés kockázatával. De remélem, mindig kiderül, hogy nem az öncélú vagdalkozás, nem a tevékenységük lebecsülése vezérel. #

CÍMKÉP: Pogátsa Zoltán szakszervezeti vezetők fórumát vezeti az Új Egyenlőség fórumán (Álló alak a képernyőkép jobb oldalán.) Pogátsa (Budapest, 1974.) közgazdász, szociológus, a nemzetközi politikai gazdaságtan szakértője. A Nyugat-magyarországi Egyetem docense, a Közép-Európai Egyetem, az ELTE és a Veronai Egyetem oktatója. A NyME Széchenyi István Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskola témakiírója. Az Új Egyenlőség szerkesztőbizottságának elnöke és főszerkesztője.

*FORRÁS: Yuval Noah Harari: Sapiens (Animus, 2018, 128., 132. oldal)

Véleménye fontos az orientálásomban. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban!