BEKIÁLTÁS: Orbánnak üzent Karácsony

Tarlós és Demszky díszpolgári javaslatával kockázatos taktikázásba kezdett a főpolgármester.

karacsonygergelykerekpar2019-10-17euronewskep.jpg

Érteni vélem, miért vetette fel az újdonsült főpolgármester, Karácsony Gergely, hogy díszpolgári címet kellene adományozni két elődjének, Demszky Gábornak és Tarlós Istvánnak. Nyilván azt kívánja jelezni: minden budapestit képviselni akar, pártállástól függetlenül. Csak nehogy újabb feszültséget teremtsen ezzel! És lehet e mögött taktikázás is, de erről majd a végén.

A javaslat nyomán mindkét oldal választóiban felhorgadhatnak az ellenérzések a másik fél díszpolgár-jelöltjével szemben. S hogy erre meglehet az okuk, arra maga Karácsony Gergely utalt az ügyek október 17-ei, csütörtöki átadás-átvétele után, a Klubrádiónak adott nyilatkozatában. Arról beszélt ugyanis, hogy

sok megoldatlan probléma keletkezett Budapesten az elmúlt évtizedekben. Ugyebár felfigyelt rá az olvasó: nem egyszerűen Tarlós István kilenc esztendejéről beszélt, hanem az elmúlt évtizedekről! És igaza van.

Demszky Gábor 1990 és 2010 között töltötte be a posztot. Eközben nem Budapesten, hanem Budakeszin élt. Innen ugyebár nem igen járhatott be kerékpárral hivatalába, amint ígérte. (Jut eszembe, a csütörtöki átadás-átvételre Karácsony is biciklivel érkezett…) Ettől persze még lehetett volna a zöld ügyek képviselője Demszky. Csakhogy korábbi helyettese, a fővárosi főépítészi tisztséget 1995-től betöltött Schneller István 2006 nyarán épp azért mondott le, mert nem tudta érvényesíteni úgymond a szakmai szempontokat a lobbi érdekekkel szemben. Demszky inkább engedett a (szocialista) kerületi polgármesterek nyomásának, akik a főépítésszel szemben minél több zöldterület beépítését követelték.

A számos lehetőség közül hadd emeljem ki a közlekedést, ahol a fejlesztések, enyhén szólva, ellentmondásosak voltak. Az első időszakban megépült néhány kilométernyi villamospálya töredéke volt annak, amin a 90-es években megszüntették a forgalmat, miközben ritkították a buszvonalakat. Sor került néhány kulcsfontosságú villamos-vonal, a földalatti és a Rákóczi (akkor Lágymányosi) híd átadásával összehangolva a csepeli hév felújítására, továbbá a 14-es villamos káposztásmegyeri meghosszabbítására. Ám a lakótelepnek eredetileg metrót ígért Demszky. Ahogy minden választási kampányában a 4-es metró megépítését.

Az ígéretét nem tartotta be, bár ebben annak is szerepe volt, hogy az Orbán-kormány megvonta az állami támogatást a beruházástól.

Hosszú regnálása alatt a járműbeszerzéseket gyakran botrányok kísérték, mert a légkondicionáló berendezésekre nem gondoltak. A buszok gyakran kiégtek. A több mint gyanús körülmények között vásárolt Alstom metrószerelvények sokéves késéssel álltak forgalomba. A fővárosi parkolási rendszer visszásságai az ő időszakának kezdetéig nyúlnak vissza, mert nem tudott ellenállni a részben külföldi nyerészkedők nyomásának. Időszakának számos utasbarát intézkedése sem feledtethette, hogy 2009-ben, a BKV-nál kitört végkielégítési, valamint a korábbi, a cég számára állítólagosan aránytalanul hátrányos szerződéskötések miatti botránysorozat volt az utolsó csepp a pohárban, s ezért bomlott fel az MSZP és az SZDSZ parlamenti koalíciója. Demszky, bár elismerte közvetett felelősségét az ügyben, nem mondott le.

A város hercegének nevezett, a rendszerváltozás utáni két évtized főpolgármesterének érdemei között leginkább azt szokták kiemelni, hogy megőrizte, sőt gazdagította Budapest kulturális sokszínűségét. Ám idővel emberi gyengeségei kiütköztek. Megválasztása előtt igazi módszerváltást igért, a nyitott ajtók politikáját hirdette meg, de viszonylag hamar olyan titkársági rendszert épített ki, amely nagyrészt elzárta őt a való világtól. Egy magas kategóriájú terepjáró-használat, illetve egy horvátországi nyaralóvilla kínos ügyébe is belekeveredett. 2006-ban a szabad véleménynyilvánítást korlátozó rendelkezést hozott a traktoros tüntetések megakadályozására, illetve kihangosítási tilalmat rendelt el a tüntetéseken. Alig pár héttel a 2006. október 23-ai rendőrségi túlkapások után, amelyek során többen súlyosan és könnyebben megsérültek, kitüntette a rendőrkapitányt.

Tarlós István a pozitívumokat kiemelő számadását a Magyar Nemzetben, július 8-án megjelentetett cikkében sorolta fel. Aki erre kíváncsi, elolvashatja. Én a most elköszönt városvezető, illetve Karácsony Gergely közötti, különösen a mostani választási kampányt kísérő kölcsönös vádaskodást említem meg, mert ezek fényében az őszintétlenség is felvetődik az újdonsült főpolgármester díszpolgári címekre tett indítványával kapcsolatban. Kétségtelen, hogy ebben a viadalban Tarlós ütötte meg a keményebb hangot. Például az említett cikkében ezt vizionálta:

«Karácsony Gergely (Gyurcsány nyomán) tüntetést, „forradalmat”, szakadatlan háborúskodást ígér. Ráerőltetné a városlakókra a feszültséget. Karácsony gerillaharcról álmodik.»

Emellett azzal vádolta meg Karácsony Gergelyt, Zugló akkori polgármesterét, hogy „öt éven át gyakorlatilag nem vett részt a közgyűlés és bizottsága munkájában”. A Budapest jövőjével kapcsolatos elképzeléseit „együgyű” ígéreteknek nevezte. „Népámítónak” mondta őt, aki „Nem a maga erejére támaszkodva igyekszik megélni. Mindennap fel akarja szabadítani a szerinte rabigában sínylődő fővárosiakat. Az a rögeszméje, hogy a főpolgármester-választás egy szabadságharc. Mint 1703, 1848, 1956. Ő pedig Rákóczi, Kossuth és Pongrátz Gergely reinkarnációja. Városvezetés helyett forradalomfélével fenyegetőzik.” Eközben szerinte „nagy a homály Karácsony körül” a zuglói „piszkos alkuk” miatt.

Karácsony Gergely szeptember 3-án berágott, s az akkor még főpolgármester távozását követelte, mert szerinte mindenkit megsértett, aki nem Budapesten született. Kérdésekbe csomagolva azt nyilatkozta szeptember 30-án a Válasz Online-nak: Tarlós István nem akadályozta meg, hogy a főváros kilencmilliárddal drágábban vegyen orosz metrókocsikat, amelyekben még légkondi sincs. Hagyta, hogy az EU-források egészét elvigye a 3-as metró elfuserált beruházása, ahol a cégek kartellezése miatt kétszer annyiba kerül minden. Azt az önkormányzatot vezeti, amely a patkánytenderben behazudott referenciákat, súlyos bűncselekményt követett el, mert nem csak a budapestieket, de a közgyűlési képviselőket is becsapta.

És most mindez elfelejtve! Vagy ellenkezőleg: a fentiek miatt jövőre újjáéledhet az ádáz vita a díszpolgári címről való szavazás előtt Demszkyről, meg Tarlósról. Természetesen, az időszerű pártérdekek szerint hangolva. Megtörténhet persze, hogy abban a szent pillanatban minden egymás torkát harapdáló fél a megegyezésben lesz érdekelt. De lássuk be, ennek igen csekély az esélye! Emiatt azt gondolom, hogy Karácsonynak lassítania kellene kicsit. Minden szimpátiám az övé, de sorra derülnek ki a választási kampányban tett ígéreteiről, hogy vagy kivitelezhetetlenek, vagy nem igazán tölthetők meg tartalommal a kormány támogatása nélkül. Például a városligeti beruházások, a stadionépítések leállításával kapcsolatban nem igazán van mozgástere, amint erről az ebben a cikkben már emlegetett Schneller István egykori budapesti főépítész nyilatkozta épp az ügyek átadásának-átvételének napján. A klímaválság-helyzet kihirdetése is alig több hangzatos lózungnál.

És még el sem foglalta irodáját. Nem tudhatja, milyen csontvázak esnek ki a szekrényekből nem csak Tarlós, de akár Demszky idejéből, még ha utóbbiak azóta el is évültek jogi értelemben.

Ilyeténképpen csupán egy dologgal tudom magyarázni ezt a szokatlan sietséget. A taktikázásával – amire a cikk első bekezdésében utaltam. Bár Tarlós István mindent megtett, hogy a kampányban lejárassa őt, Karácsony természetesen pontosan tudja, hogy szüksége lehet elődje segítségére, mert a kormány pénzügyi támogatása nélkül belefullad a főváros problémáiba. Ha Orbán Viktor úgy akarja, akkor Budapesten nemhogy közcélú fejlesztések nem lesznek, de az üzemeltetés mai színvonalát sem lehet fenntartani, különös tekintettel a Fidesz kétharmados parlamenti többségét elősegítő rezsicsökkentés miatt a közművek karbantartásából, fejlesztéséből kispórolt forint százmilliárdokra.

Más kérdés, hogy a kormányfőnek azt is mérlegelnie kell: a főváros további sanyargatása, amint ez még a Tarlós-időszakra is vonatkozott, a Fidesz budapesti szavazóit szintén ellenük fordíthatja. Ez a meggondolás állhat a mögött, hogy korábbi kijelentésével ellentétben most azt állítja: érvényben maradnak a fővárost érintő, általa Tarlós Istvánnal kötött egyezségek. Ebben a helyzetben talán azt mérte fel Karácsony és csapata, hogy Tarlós, aki feltehetően a miniszterelnök fővárosi ügyekkel kapcsolatos tanácsadója lesz a jövőben, sokat tehet azért, hogy a kölcsönös érdekek jegyében egyengesse Karácsony kezdeményezéseit Orbán Viktornál. Ily módon a díszpolgári cím kilátásba helyezése a kapcsolatépítést szolgálhatja. Ez, lássuk be, nem elvetendő gondolat! #

CÍMKÉP: Kerékpárral érkezett Karácsony Gergely az átadás-átvételre a kép tanúsága szerint karbantartás után kiáltó főpolgármesteri hivatalba, október 17-én. Demszky is így kezdte, aztán kiköltözött Budakeszire... (Képernyőkép – Euronews)