BEKIÁLTÁS: Küszködnek a polgármesterek

Morális meggondolásból kerültek be a szakértelmet követelő, szándékosan szétvert szervezetekbe.

onkormanyzativalasztasbudapest2019.jpg

Mostanában szembesülnek igazán az Orbán-rezsim szennyes hordalékaival az ellenzéki és civil összefogás révén a nagyvárosok, a budapesti kerületek polgármesteri pozíciójába újonnan került vezetők. Ők az elsők, akik csaknem egy évtized múltán beleláthatnak abba, hogyan működtetik ezen a szinten a nemzeti NEM együttműködés rendszerét. Így összegeztem azt a beszélgetést, ami november 12-én este zajlott a fővárosban öt kerület újdonsült polgármesterével az Új Egyenlőség magazin és a Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében. Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus, egyetemi docens kérdései nyomán egy korrupcióval, feudális úrhatnámsággal terhelt világ mélységei kezdtek feltárulni a népes közönség előtt.

A kegyencekhez is jutott pénz a kerületekből

Pikó András (VIII. kerület) így fogalmazott: „Polipszerű csápokon keresztül szívták le a kerület forrásait a NER rendszerének fenntartására olyan konstrukciókkal, amelyeket kifejezetten erre találtak ki. A rezsim ezen kívül is folyamatosan termelte a méreganyagot a társadalomba. Amikor megértették az emberek, hogy mi tényleg kíváncsiak vagyunk a véleményükre, sorolták az eseteket, hányszor zavarták el őket a hivatalokból anélkül, hogy rögzítették volna a bejelentésüket. A lakáspályázatokat megpántlikázták...”

V. Naszályi Márta (I. kerület) elmondta, hogy elődje minden egyes lakás- és üzlet-bérbeadási ügyben egyedül döntött. Valóságos hűbéri rendszer alakult így ki, ami nem csak morálisan elfogadhatatlan, de jelentős veszteséget okozott a kerületnek. Áron alul adták bérbe a felújított, műemléki lakásokat a kiválasztottaknak, az üzlethelyiségek egy része parlagon hever, vagyis nem hoz bérleti díjat az önkormányzatnak, és kevesebb a lakossági szolgáltatás is a lehetségesnél.

Soproni Tamást (VI. kerület) megdöbbentette, hogy amikor először bement a polgármesteri hivatalba, felsorakoztatták a portásokat a kapunál, s volt, aki meghajolt előtte. Eddig itt is ez volt a módi. Mert emlékszünk ugyebár mit adott utasításba a személyzetnek az egyszeri gondnok, mikor a két ifjú, Ráchel és István, felkereste kastélyát? No, csak idézzék fel, mert még szükség lehet rá! A szolga nem néz az úr szemébe, s csak akkor beszél, ha az előbb szól hozzá!

A VI. kerületi polgármester egyébként épp ezt tette, végigkérdezte az önkormányzati dolgozókat, és kiderült: a szociális szemléletük zéró. Gyakran fordult elő, hogy felújítási kötelezettséggel adtak bérbe ingatlant azoknak a szegényeknek, akiknek a bérleti díj előteremtése is gondot jelentett, majd rövid határidőkkel szankcionálták őket, s hamarosan jött a kilakoltatás. A hivatalos levelek nyelvezetének megértése egyetemi végzettség nélkül lehetetlen, vagyis magának a levelezésnek is van szociális aspektusa. Ha kiküldenek egy határozatot, és annak tartalmát az alulképzettek nem érthetik, így a kisebb gondból idővel nagy lesz a baj.

Van bennük szociális érzékenység

Hogy baloldaliak lennének e polgármesterek, s főleg a testületek – amint ez a meghívóban megfogalmazódott –, azzal kapcsolatban vannak fenntartásaim. Nem csak a Jobbik jelenléte miatt, de azért is, mert a beszélgetés során tapasztalt szociális érzékenységből nem feltétlenül következik, hogy az érintettek a társadalom egészére nézve alulról építkező, a kizsákmányolást elvető elveket vallanának. Ha ugyanis nem ezt teszi valaki, nem a tényleges társadalmi-gazdasági folyamatok részeként kezeli a jelenségeket, sosem fogja megérteni, miért fut zátonyra a mégoly jó szándékú kezdeményezés, vagy épp az egyházak karitatív tevékenységének miért oly kevés a hozadéka. 

Szerencsésebb lenne tehát nem baloldalinak, hanem Karácsony Gergely főpolgármester megfogalmazásából kiindulva köztársaság-pártolóknak nevezni a felsoroltakat. Ettől az elvi kitételtől eltekintve a közönség előtt kivétel nélkül elkötelezték magukat arra, hogy a szociális kérdéseket kiemelten kezelik. A II. kerület vezetője például azon gondolkodik, miként lehetne bérkiegészítéssel, szolgálati lakással kedvezőbb helyzetbe hozni azokat a pedagógusokat, óvodapedagógusokat, gyerekgondozókat, akik az úgymond gazdagok kerületének gyerekeit nevelik napközben, de távoli, olcsóbb albérletekbe kényszerülve naponta akár órákat töltenek utazással.

Az új polgármester szerint a palota- és diplomata negyedet is magában foglaló VI. kerületben tűrhetetlen, hogy akár az Andrássy úttól húsz méterre még mindig vannak olyan bérházak, ahol az emberek a folyosói vécére járnak. Ugyanez hatványozottabban jelenik meg a VIII. kerületben, ahol Pikó András szerint a 4600 önkormányzati bérlakásból 1100-at befalaztak, hogy ne kelljen felújítani őket, s ezeket belül eszi a penész. Pályáztatási normákat kell meghatározni, intézményes garanciákat kell teremteni ahhoz, hogy megmozduljon a lakásbérleti piac. Telek bőven van, vizsgálni kell a szociális bérlakás-építés és az ellenőrzött fenntartás, a humánus hátralékkezelés lehetőségét. Kérdés persze, hogy találnak-e ehhez forrást…

Kik is ezek a polgármesterek?

vnaszalyimartax.jpgV. Naszályi Márta (LMP-, később Párbeszéd-tag) zöldbaloldaliként beszélt magáról és civileket, valamint pártdelegáltakat is egyesítő csapatáról, az I. kerület polgármestere. Számomra dinamizmusával, koncepciózus, okos megnyilatkozásaival tűnt ki. Gyorsan, tájékozottan, meggyőzően, épp csak a szükséges mértékű indulattal reagált a felvetésekre.

 

orsigergelyx.jpgŐrsi Gergely (MSZP) szerint a vezetésével létrejött, ötpárti Szövetség a II. Kerületért – Kerületünk az Otthonunk, az ország első, önkormányzati frakciója nem mögötte, hanem mellette van. Szerinte ugyanis pártalapon nem lehet a II. kerületi önkormányzatot sem irányítani. Nem kerülte meg a hozzá intézett kérdéseket, de benyomásom szerint kissé szürkébb, visszafogottabb volt a többiekhez képest ezen a rendezvényen.

 

soproni_tamas_2017-benkeretes.jpgSoproni Tamás (Momentum) úgy fogalmazott: hat párt nyomása nehezedik rá, de szerencsére egyetértenek abban, hogy a tevékenységnek a VI. kerületről kell szólnia. Rugalmasnak, érzékeny gondolkodásúnak mutatta magát a beszélgetésen, aki jól ismeri a Terézváros szociális gondjait. Ezektől láthatóan nem esik kétségbe, mert szerinte vannak előnyei is az önkormányzatok jelenlegi helyzetének. Azzal, hogy sok feladatot átvett a kormány, egyben lehetőség is nyílt arra, hogy a kevesebb teendővel célirányosabban lehessen foglalkozni.


piko_andrasx.jpgPikó András (független) a Momentum felkérésére vállalta a megmérettetést, de továbbra is civilnek tekinti magát. A Kocsis Máté korábbi polgármester, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője által ellene indított támadás országos üggyé tette indulását. Nem elsősorban a VIII. kerületben gyenge szervezettségű pártoké, hanem a 250–300 civil aktivistáé a fő érdem abban, hogy sikert értek el, sok ezer embert közvetlenül felkeresve. A feladat nehézségét ezzel a mondattal érzékeltette: „Morális cövekekkel mentünk be egy óriásvállalat közepébe”. Átmenetileg külső szakértőket vesz igénybe, hogy megbirkózzék a nyomasztó feladattömeggel.

 

laszloimrex.jpgLászló Imre (DK) messze a legidősebb a jelenlévők között. Amíg előbbiek előnye a fiatalos lendület, a bizonyítási hév, őt vezetői, politikusi tapasztalatai segíthetik abban, hogy kezébe vegye az irányítást. A válaszaiból is kitűnt, hogy erős akaratú, elszánt emberről van szó, aki szemrebbenés nélkül beleáll a vitákba, s keményen védelmezi álláspontját. Ő is azt vallja: „Hat pártnak nem lehet megfelelni. Az önkormányzat épülete nem pártszékház”. Orvosként a XI. kerületiek egészségügyi ellátásának feltételeinek javítását kiemelten fontosnak tartja, amiben a XIII. kerület tapasztalatait kívánja hasznosítani. 

 A hatalmat nem elég megszerezni

Anélkül, hogy részletezném: mindenki beszámolt arról, hogy folyik az átvilágítás, a lenyúlt pénzek útjának felderítése, a jövőbeni lehetséges források feltárása. A megállapításokat, a korábbi szerződéseket fokozatosan hozzák nyilvánosságra. De adott esetben hónapokra is szükség lehet a kapcsolati hálók kiderítéséhez. Ehhez alig vannak szakembereik, akiket pedig bevonnak, azonnal kormányzati oldali támadások kereszttüzébe kerülnek. Mindenesetre nagy tanulság, hogy nem elég kimondani: mostantól az emberek állnak a tevékenység középpontjában.

Nem elég a hatalmat megragadni, hanem a gyakorlásának módszereit, szakmai csínját-bínját is el kell sajátítani, erre már előzőleg is szervezetten fel kell készülni a jövőben! Ráadásul most még azoktól is komoly erőfeszítést követel az eligazodás, akik évekkel ezelőtt dolgoztak már önkormányzatban. A jogszabályi feltételek annyira megváltoztak, hogy szinte mindent újra kell tanulni. Ezen a helyzeten csak az segíthetne véglegesen, ha egyszer Magyarországon is stabilizálódnának a kormányzás-közigazgatás viszonyai, s az éppen betörő új hatalom nem forgatna fel mindent. Arról már nem is beszélve, hogy a kipróbált szakembereknek nem kötne útilaput a talpa alá, hogy a minden galádság fedezésére hajlandó pártkatonákkal cserélje le őket.#

CÍMKÉP: A 2019-es önkormányzati választás átrajzolta Budapest korábbi politikai szimpátia-térképét – kék szín: köztársaság-pártolói többség, narancs: többségben a Fidesz-pártiak, zöld: köztársaság-pártolói többségű testület Fideszes polgármesterrel (Grafika forrása és részletes magyarázata: Index)