823.BEKIÁLTÁS: Akarja-e a nép Szabó Tímeát?

A pillanatnyi érzelmek hatására önsorsrontó döntéseket hoznak a választók.

szabotimeafoto-palviktoria.jpg

Rendre provokatív felvetésekkel bombázza Facebook-körét az egyik kommunikációs szakértő ismerősöm. Most azt teszteli, miként viszonyulunk Szabó Tímea (1976, Budapest) független országgyűlési képviselőhöz, a Párbeszéd Magyarországért Párt társelnökéhez, akit azzal akar bevezetni a köztudatba, hogy

„ő Magyarország egyik lehetséges miniszterelnöke”.

Kivonatos életrajzzal támogatja meg álláspontját. Ennek alapeleme, hogy erős nyugati kötődései vannak a politikusnak. (*Lásd a Megjegyzést!) Ez azonban visszaüthet. Óvom magunkat attól, hogy a Pesti Srácok nyomába lépjünk! A kormánypárt alsó fertályának heccújságja ugyanis rendre arról cikkez, hogy a magyar politika egén újabban feltűnő csillagok gyakran kötődnek egyes nemzetközi, elsősorban amerikai szervezetekhez. A lap azt sugallja, hogy főleg az LMP, a Momentum esetenként Nyugaton született, részben vagy egészben ott tanult és szocializálódott tagjai közvetve vagy közvetlenül más országok kormányzati szerveinek, sőt titkosszolgálatainak zsoldjában is állhatnak.

De engem nem ez az eshetőség foglalkoztat. Csupán arról fogalmazok meg egy-két gondolatot, miért vannak kétségeim nem is annyira Szabó Tímea miniszterelnökké avanzsáltatásának kísérletével, ami akár a lejáratásával is végződhet, hanem azzal a nyugati világban általánossá váló gyakorlattal kapcsolatban, hogy hovatovább szinte kizárólag érzelmi alapon közelítünk az ilyen kérdésekhez. Szerintem, ha valaki például Orbán Viktor vagy bármelyik ország első emberének utódját keresi, mindenekelőtt az elvárásokat rögzítse! Ezzel azonban általában adósak maradnak a politikai kasztingolás kezdeményezői. Amiként Facebook-ismerősöm is, amikor Szabó Tímeát ajánlja figyelmünkbe egy derűt árasztó fénykép kíséretében. Utóbbinak is része lehet abban, hogy

az első huszonnégy órában 287 tetsziket, imádomat és ölelést gyűjtött be a poszt, továbbá 48 hozzászólást és 68 megosztást generált.

A szondázást elindított kommunikációs szakértő szokatlan, bár általam érteni vélt okból, első hozzászólóként kifejezett irányt adott a megnyilatkozásoknak. A saját poszthoz fűzött kommentben Virág Pál médiaszakember óhaját idézte: «Magyar politikus asszonyok! Alakítsátok már meg a „Jacinda Ardern és a barátai” kört! Megérne még pár skandináv politikust is felvenni a listára... Na meg Zuzana Caputovát... A dán Mette Frederiksen se maradjon ki a sorból! (Tanácsot kérni, tapasztalatot, megoldási javaslatokat ellesni.) Norvégia, Izland... Kéne egy konferencia! Hadd lássa a nép, hogy a politikusoknak ez az innenső fele nem diktátorokkal, tábornokokkal és baseball-sapkás, napszemüveges körözött államférfiakkal, vagy pocakos szolibarna vállalkozókkal tartja a kapcsolatot.»

Mondanom sem kell, azonnal megkezdődött a „De jó is lenne!” sóhajtozás. Voltak persze akadékoskodók, de ezek sem Szabó Tímea személyébe kötöttek bele, hanem az ellenzéki pártok általában vett teszetoszaságát tették szóvá. A többség egyetértett abban, hogy nőnek kell lennie a következő kormányfőnek. Bár talán Karácsony Gergely... Esetleg a külügyminiszteri poszt… Donáth Anna… Azért volt, aki szerint A Párbeszéd politikai teljesítményei egyelőre nem támasztják alá azokat a túlzottan optimista jóslatokat, hogy valamelyik vezető politikusa sikeres miniszterelnök lehet”. Ez a racionalitást is megpendítő vélemény kapott ugyan hét tetsziket, de a többség lehurrogta.

NKözben a vitaindító el-elhelyezett egy-egy kiegészítést, amivel a női vonalat erősítette, s ez mindannyiszor hatott.  Ez napnál világosabban mutatta, hogy még egy magát kifejezetten értelmiséginek tekintő közegben is könnyedén érzelmi alapra terelheti, és ott tarthatja az eszmecserét egy ügyes moderátor. Az esetenként többdiplomások, köztük ismert újságírók, pr-szakemberek egyszerűen elfeledkeztek arról, hogy racionális szempontok alapján kellene mérlegelni, s szinte kizárólag szimpátia alapján alakították ki véleményüket.

Ilyen beidegződésekkel csoda-e, hogy a politikai viszonyaink olyanok amilyenek?

Vegyük már elő a józan eszünket! Ne egy-egy személy nevét dobjuk be, hanem elemezzünk! Még akkor is, ha rövidtávon egyrészt a szórakoztatásra, a beszólásokra, a botrányokozásra, sőt a bohóckodásra, másrészt a kiszemelt rétegek elleni uszításra, nacionalista agymosásra, a mindent egybe vetve dezinformálásra építő médiapolitizálás inkább kifizetődőnek látszik, mint a tudatosságra, az észérvekre alapozott eszmecsere. Az itt jelzett,  a populáris tömegdemokráciában uralkodó felfogásért a társadalom infantilizálódásával fizetünk, aminek egyelőre beláthatatlanok, de már is érzékelhetők a világ egészének működését zavaró hatásai.

Ezért egy mai értelmiségi nem teheti meg, hogy ne figyelmeztessen: a felelős politizálásnak nincs alternatívája. Márpedig ennek elemzésre, az elemzésekből adódó következtetések nyilvánossá tételére, azok megvitatására kell épülnie. Bármennyi is az ebben részt venni óhajtók száma. Jelzem, a novemberi amerikai elnökválasztást megelőző tévéviták nem az elemző okoskodás, hanem a bohózat műfajába tartoznak. És visszatérve a kiindulóponthoz: a helyzet feltárása, az ezeknek megfelelő követelmények megfogalmazása, a feladatok kijelölése után következhet annak meghatározása, hogy ki alkalmas a cselekvésre. Függetlenül attól, hogy nő vagy férfi-e az illető.

Ugyanis szerintem, az nem érv – mint az egyik hozzászóló írta –, hogy Pedig nagyon kellene már egy nő az ország élére, mert a nők szociálisan érzékenyebbek”. Egy másik szerint: „Mindenképp nő következik....” Egy harmadik azt kopogta a világhálóra: „Lehet, hogy ezt a katyvaszt egy nő hamarabb rendbe rakja, mint ezek a pasik”. Ám példának okáért nekem eszembe nem jutna, hogy I. Erzsébet angol és ír királynő, vagy Viktória brit uralkodó sikereit  női voltának tudjam be. Az orosz trónra került német hercegnőről, II. Katalinról sem ez jut elsősorban eszembe. De Hillary Clinton, az Obama-kormány első külügyminiszterének látványa sem megy ki a fejemből, amikor győzelemittasan szemlélte, miként lincselik meg Moammer Kadhafi líbiai elnököt.

Hogy egy nő a politikában, csak azért mert nő, empatikusabb lenne és érzékenyebb a szenvedőkkel, mint bármelyik férfi? Szerintem szó sincs erről, hiszen mozgásterét neki is, akár férfi társaiét az érdekek és még egyszer az érdekek határozzák meg. Ezek érvényre juttatását hellyel-közzel befolyásolhatja egy-egy vezető, de nem azért mert férfi vagy nő az illető, hanem mert nagyobb vagy kisebb formátumú személyiség. A háborúk azonban nem azért törnek ki, a nyomor nem azért lesz nagyobb vagy kisebb, mert történetesen nők vagy férfiak állnak az országok, a nemzetközi szervezetek élén.#

CÍMKÉP: Szabó Timeáról azt írta egy kommentelő: „Lehet, hogy ezt a katyvaszt egy nő hamarabb rendbe rakja, mint ezek a pasik” (Fotó: Pál Anna Viktória)

*MEGJEGYZÉS: Szabó Tímeáról több forrást is átnézve egy ma már archivált országgyűlési lapon találtam egyértelmű adatokat. Saját közlése szerint a Szegedi Tudományegyetem kommunikáció szakán szerzett diplomát. Ez idő alatt először önkéntesként, később riporterként a Budapest Week nevű angol nyelvű hetilapnál elsősorban a parlamenti munkáról tudósított. Ezután csatlakozott a Bloomberg amerikai hírügynökséghez, ahol Magyarország politikai és gazdasági eseményeiről cikkezett, majd szabadúszó újságíróként angol és amerikai lapoknak dolgozott.

2001-ben a Harvard Egyetem jogi karához tartozó kutatóprogramnál helyezkedett el. Először kutatóként, később kutatásvezetőként dolgozott „a fegyveres konfliktusmegelőző stratégiák és sérülékeny csoportok védelmének területén”. A kutatásokat elsősorban az ENSZ politikai testületének, a UN DPA-nek végezték. Kutatómunkája során három hónapig pakisztáni afgán menekülttáborban dolgozott, majd a 2001 szeptemberi terrortámadást (továbbá a megtorló amerikai bombázásokat - KDL) követően a Harvard megbízásából az afgán újjáépítésben segédkezett Kabulban az ENSZ afgán missziójával közösen. Itt később csatlakozott a CARE International nemzetközi civilszervezethez, ahol 2003 őszéig vezetett egy országos emberi jogi kutatást.

2003 őszén hazajött, majd 2004 elején csatlakozott a Magyar Helsinki Bizottsághoz, ahol közel négy évig koordinálta a Menekült Program nemzetközi vonatkozású akcióit. A Lehet Más a Politika párt egyik alapítója. A 2010-es választáson az országos lista 6. helyéről került a Magyar Országgyűlésbe. A magyar Wikipédia közlése szerint 2013. január 26-i platformközgyűlésen többekkel együtt kilépett a pártból. A távozók létrehozták a Párbeszéd Magyarországért Párt (PM) nevű formációt, melynek alakuló közgyűlésén Jávor Benedekkel társelnökké választották. (Utóbbi 2014–2019 között képviselő volt az Európai Parlamentben, 2020. január 1-től a főváros brüsszeli képviseletének vezetője).

A 2014-es országgyűlési választásokon az Összefogás nevű választási koalíció jelöltjeként listás helyről jutott ismét a parlamentbe Szabó Tímea. A 2018-as országgyűlési választáson az MSZP-Párbeszéd jelöltjeként a Budapest 10-es választókerületében (Óbuda-Békásmegyer) megválasztották országgyűlési képviselőnek. Volt férje Hunyadi Gábor, a Jobbik (!) korábbi delegáltja az Országos Választási Bizottságban, de már nem élnek együtt. Egy gyermekük született. Jelenlegi kapcsolatában 2018 nyarán született meg második gyermeke.##