A digitális kor szektáit hozza létre a világháló, miközben az információ-áramlás szabadságával etetik a közönséget.

Első megközelítésben könnyen azonosul az ember az Orbán-kormány álláspontját képviselő Varga Judit miniszter bejelentésével:

„az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot fog az Országgyűlés elé terjeszteni a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról”.

Mint Facebook-oldalán írta: „Semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy tech cégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést. Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik (…) Hiszen ma már önkényesen bárki lekapcsolható az on-line térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül. (…) A szándékos, ideológiai vagy üzleti érdekből történő digitális károkozás Magyarországon sem maradhat többé következmények nélkül!”

Kár, hogy e felvilágosult gondolat erejét csökkenti az a több mint egy évtizedes machináció-sorozat, ami a magyarországi médiatér végletes beszűkülésével járt. Az Orbán-parlamentek és kabinetek  ügyködése következtében a lakosság túlnyomó részének tájékozódási lehetősége a Fidesz-propagandára szűkült. Hogy a  kormány átláthatatlan és ellenőrizhetetlen működéséről, az esetek nagy részében a kulisszák mögött zajló törvényalkotási gyakorlatról már ne is beszéljünk. De ezúttal lépjünk tovább a nemzetközi médiatérbe!

Azt írtam tegnap este az Alekszej Navalnij által tíz év múltán újból megszellőztetett állítólagos Putyin-palotával kapcsolatos, különféle oroszországi közléseket ismertetőm után a Facebookon, hogy

„ha már megint azt hozza ki valaki ebből, hogy ez a putyini propaganda terjesztése, az ugyanúgy semmit nem tud a kiegyensúlyozott, minden fél álláspontját megjelenítő tájékoztatásról, ahogyan már rég nem tud semmit róla a CNN, a BBC, vagy a Klubrádió, ha egyáltalán bármelyik is, bármikor is komolyan gondolta ezt a kötelezettséget”.

Egyik ismerősöm a kommentjében az amerikai Fox News, az arab Al Jazeera, a magyar M1 televíziós csatornákkal egészítette ki a felsorolást. Okkal figyelmeztetett arra, hogy a példáimban szintén van célzatosság, ha úgy tetszik, elfogultság. Mentségemre, amikor liberális értékrendű – jelentsen ez bármit – médiumokat emeltem ki, azért tettem, mert ezek szerkesztői sulykolják, hogy kiegyensúlyozottak, a világot totalitásként mutatják be, mindig közreadják az ellenvéleményeket is, sőt azzal az elméleti és gyakorlati képtelenséggel állnak elő, hogy objektívek. Utóbbi ugyebár maga az agymosás mielőtt bármilyen konkrét hír elhangozhatna. (Az ellenkező állásponton lévőknek ajánlom „Press & pr” című könyvem főleg utolsó, 2005-ös kiadása megfelelő fejezeteinek figyelmes tanulmányozását.)

Már régóta azt gondolom, hogy az emberi jogokat említve nem csupán a szólás- és lelkiismereti szabadságért kellene küzdeni, hanem az ezek érvényesülését lehetővé tevő információáramlás akadálytalanságáért is. Ennek az azonos médiatérben működő, különböző értékrendű médiumok sokasága lehetne az egyik eszköze. Lehetővé kellene tenni, hogy legalább azok hozzáférjenek ugyanannak az eseménynek, folyamatnak a különféle szempontú megközelítéséhez, akik ezt igénylik. Eleinte a Facebook, a YouTube, a Twitter stb. látszott ilyennek. Ám a szólásszabadság, a szabadpiac letéteményeseiként kezelt platformokat működtető techcégek egyre durvábban korlátozzák az információáramlás szabadságát. S korántsem azzal, hogy a saját, a halandó által megismerhetetlen szabályaik szerint véglegesen vagy átmenetileg lekapcsolnak egyeseket a hálóról vagy törölnek posztokat. Ennél is nagyobb gond, hogy

a kattintásszám-növelés vagyis az üzleti bevétel és a profit maximalizálása érdekében algoritmusokkal szűk csoportokba kényszerített felhasználók előbb-utóbb az azonos nézetűek közösségeivé, a digitális korszak szektatagjaivá válnak.

Nekem a techcégeknek az orosz közlések elleni fellépésére van leginkább rálátásom. Arra, miként korlátozzák az orosz állami tévécsatornákon oroszul elhangzó műsorok, viták, értékes riportok nézését, hallgatását a világhálón, illetve miként adnak szabad utat a putyini politikát támadó videobloggereknek, influenszereknek, külföldön professzionálisan szerkesztett médiumoknak. Ugyanez a helyzet Belarusz esetében. A példákat folytathatnám, mondjuk azzal, hogy miután az USA kormánya kimondta a fatvát a Russia Today angol nyelvű, egyébként amerikai műsorvezetőkkel, riporterekkel, többek között a halála előtti nyolc évben a CNN most elhunyt ikonikus alakjával dolgozó csatornára, a UPC is kivette az egyébként pótdíjas kínálatából az adót. Lary King huszonöt évet töltött el az amerikai liberális tévécsatornánál. De az ő hitele sem volt elég ahhoz, hogy a világot és Oroszországot az amerikaitól eltérő válogatásban közlő hírekkel és elemzésekkel bemutató adót a  nyugati döntéshozók ne zárják el választóik jelentős része elől. 

Akár mindez még rendben is lehetne, mondván magánvállalkozásokról van szó. Nem mintha a tőkésállamok nem avatkoztak volna be piac- és szólásszabadság-korlátozó intézkedésekkel akár odahaza, akár nemzetközi téren a múltban is, ha a mögöttük állók érdekei ezt követelték meg. Például aligha hihető, hogy a Russia Today-ről ne a világ egyik legbefolyásosabb fővárosában és/vagy pénzügyi központjában született volna meg az a döntés, hogy nézhetem-e a műsorát a saját külön befizetésemért Budapesten. Az én gondom – hadd legyek naiv – a képmutatás, a kettős mérce. Mert akkor tessék becsületesen meghirdetni, hogy kiket tetszenek szolgálni! Hogy nem a kisembert, az bizonyos. E tekintetben már az értékrend meghirdetése sem ér fabatkát sem. Főként a liberalizmus mezében tetszelgő, valójában kirekesztő, nem egyszer burkoltan rasszista gyakorlatot követő kormányok, cégek, médiumok miatt.

Kétségbeejtő, hogy azt kell leírnom: a fundamentalisták, tartozzanak bármilyen kultúrához, anélkül, hogy azonosulnék velük, de mégiscsak egyenesebbek.

Ami pedig az Orbán-kormány igazságügyi miniszterének javaslatát illeti, erről sem gondolom, hogy „a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, a kis- és nagyvállalatok” érdekében születik, amint azt Varga Judit írja a Facebook-bejegyzésében. Az általa szintén megemlített „állami vezetők”-ért már inkább. A rejtett szándékhoz alighanem a posztnak az a kitétele visz közelebb, amely szerint „Továbbra is együttműködünk az Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, de az elmúlt időszak eseményei megmutatták, hogy gyorsabban kell lépnünk az emberek védelme érdekében”.

Naná, hogy „azembereket” akarja védeni! Mindig csak „a magyarembereket”! Hogy aztán ez mit jelent, jól ismerjük. Leginkább a középosztályt, annak is elsősorban felsőbb részét, még inkább az úgynevezett elitet értik alatta. Bennem azonban az motoszkál, hogy a gyorsaság magyarázata: nehogy már a techcégek az uszító propagandára hivatkozva kapcsolhassák le az egy év múlva esedékes parlamenti választások előtt a Fidesz mém-gyárakat, és törölhessék szennyes termékeiket a hálózatról. A párt háza táján alighanem arra a következtetésre jutottak: ha ezt meg merték tenni Donald Trumppal, aki mégiscsak az USA elnöke volt, akkor miért ne járhatnának el ugyanígy Orbán Viktorral és holdudvarával. Márpedig ma már főként azon dől el egy választás, hogy mennyire hatékony a világhálós agymosás.#

CÍMKÉP: Varga Judit igazságügyi miniszter azt állítja: a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, a kis- és nagyvállalatok érdekeit akarja védeni a jogszabállyal, de valami nekem azt súgja, hogy az uszító üzenetek tömegeit termelő Fidesz-mémgyárak lekapcsolásától tartanak (Fotó forrása: Varga Judit Facebook-oldala)