hangolás

karomkodnitilos142x142.bmp
 A VÉLEMÉNY SZABAD, A GOROMBA, A TRÁGÁR, AZ USZÍTÓ, A KIREKESZTŐ ÉS MEGBÉLYEGZŐ, SZEMÉLYESKEDŐ BESZÉDMÓD TILOS!
Mindez a nick névre is vonatkozik, mert ne itt élje ki beteges hajlamait! Ha pedig azt hiszi, hogy ez a szólásszabadság korlátozása - téved. Egyetlen újság, egyetlen műsor, egyetlen blog sem kötelezhető arra, hogy a tartalomért felelős szerkesztők ellenében bárki bármit közölhessen abban a médiumban. Indítson saját blogot, s ott azt csinál, amit akar, amíg teheti az első bírósági tárgyalásig, ahol a névtelen kommentelők vétkéért is Önre szabják ki a büntetést!

#

Az Esztergomi Járásbíróság 800 ezer forintra (400 nap fogházra) ítélt egy kommmentelőt holokauszttagadásért

2016. január 4-én.

#

Az Alkotmánybíróság 2014. 05.28-i állásfoglalása szerint a honlapok felelőssé tehetők a rajtuk lévő kommentekért. Ezért külön figyelmeztetés nélkül törlöm az ordenáré, a nyíltan uszító, vagy a szótagösszevonással alkotott morfémákba rejtett, mások megbélyegzésére alkalmas üzeneteket.

#

1. Köszönöm, ha jelzi a szövegem hibáit!

>> 2. Ne szemetelje tele a hazát trágársággal!

3. A stílus maga az ember.

#

LASZ AZ ISMERETLEN KOMMENTELŐNEK: Karel Čapek nyomán átgondolva, azt hiszem, én vagyok az az ember, akit az egymással szemben álló táborok, mindkét felet bíráló magatartása miatt, először ütnek agyon, mielőtt végképp egymásnak esnek.

#

a bekiáltás

Ne valamilyen párt, vagy személy iránti kritikátlan rajongás, vagy ellenszenv mozgasson, hanem a világ megismerésének vágya!

a bekiáltó

DLPortre122x123.jpg

Kabai Domokos Lajos

(1951)

Saját könyvek

Press - A nyomtatott és az elektronikus újságírás elmélete, gyakorlata, Press & pr - A médiatevékenység, a szervezeti és az üzleti kommunikáció alapjai, A lovaglás alapjai

Gyakorlat

Nyomtatott és televíziós újságírás; szerkesztőségek, pr-szervezetek, kisvállalkozások irányítása; politikai és üzleti kommunikációs tanácsadás; ismeretterjesztő, pr- és természetfilmek készítése; mindezek oktatása

Pályaív

Hajdú-bihari Napló (újságíró)

Magyar Televízió Híradó (szerkesztő-riporter, adásszerkesztő, műsorvezető)

Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (sajtófőnök)

Heti Budapest (főszerkesztő)

Üzlet (vezető szerkesztő)

Vasutas Hírlap (főszerkesztő)

MÁV Rt. (kommunikációs igazgató)

Oktatás

Teleschola Televíziós Iskola (alapító ügyvezető, médiaismeret, televíziós dramaturgia, szerkesztői gyakorlat vezetőtanár); Corvinus Egyetem, Debreceni Egyetem, Budapesti Gazdasági Főiskola, felső fokú OKJ-s képzések (médiaismeret, pr-gyakorlat oktató); orosz nyelvoktatás

Közösségi tevékenység

Magyar Lovas Kör (alapító elnök); Nemzeti Média Kerekasztal (ügyvivő); Magyar PR Szövetség (etikai bizottság elnöke); társasházi közösségi munka

Nyelvismeret

orosz, francia, angol

oroszul velem

TANULJ VELEM OROSZUL!
> Központban a beszédkészség, kezdőknél is

> Tankönyvvel való rendszerezés

> Az életeddel kapcsolatos gyakorlatok

> Biflázás nélküli nyelvtantanulás
#
Küldj telefonszámot a
domokospr@chello.hu
címre!
Visszahívlak: Kabai Domokos Lajos,
aki az orosz-ukrán témában
a legtöbbet posztolók között volt 2014-ben.

top 20

  1. Orbánt sarokba szorították 2014. november 28. 10:04
  2. Győzött a Fidesz, vesztett a haza 2018. április 09. 03:29
  3. Kezdődik Orbán Canossa-járása 2018. május 01. 15:12
  4. Pokolra kerül-e Kálmán Olga? 2016. szeptember 08. 20:48
  5. Az Orbán-Lévay örökség 2014. november 26. 10:58
  6. Sarka Kata meséi 2017. január 13. 14:19
  7. Már Orbánt is égeti Kiss László 2016. január 11. 16:32
  8. Bűzlik ez a kölni balhé 2016. január 06. 06:07
  9. Orbán, a kártékony 2018. március 16. 23:40
  10. Orbán félelembeszéde 2017. június 28. 12:49
  11. A halálba küldött hadsereg 2017. november 18. 07:00
  12. A Jakupcsek-ügy is Simicska-ügy 2015. december 24. 14:41
  13. Pávatánc idehaza is 2017. november 01. 01:07
  14. Katinka Urambátyámországban 2016. január 09. 02:02
  15. Kiss László nem érti Katinkát 2016. január 10. 02:32
  16. Orbán Viktor borzasztó magánya 2015. november 07. 13:57
  17. Orbán, Katinka, meg a NAV-elnök 2017. november 17. 02:19
  18. Bayer még mindig nem érti 2016. szeptember 10. 12:30

címkék < 10

öt legfrissebb

Ne stopsorosozz!

2018.06.20. 22:36 | Kabai Domokos Lajos | 1 komment

Címkék: média politika propaganda Soros György Fidesz-kormány

 A nyelvi zombik átvételével az ellenzéki pártok és médiumok is a Fidesz-t szolgálják.

soros_ellen_plakat_szolnokon.jpg

„Szakmai vita folyik bizonyos körben, helyes-e, ha Stop Sorosnak nevezzük azt a törvénycsomagot, mely azokat bünteti, akik segítik a menekülteket” – vezette be a Klubrádió műsorvezetője Kárpáti János, az Esti Gyors adását június 20-án, szerdán, a jogszabály parlamenti elfogadásának estéjén, majd így folytatta: „Amellett, hogy ezt az elnevezést használjuk, egyetlen, bár kétségkívül nyomós indok hozható fel. Az, hogy a kormányzati propagandagépezet ötlete nyomán szinte mindenki így nevezi a törvénycsomagot. (…) És a Stop, Soros! használata ellen szól az, hogy hazug a sugallata. Ez a törvény nem Soros Györgyöt állítja meg, hanem a humánumot, az emberiesség legelemibb parancsát. Én magam nem kívánom használni a Stop, Soros! kifejezést. Ez a menekültek segítőit büntető törvény”.

Érkezik Trump helytartója

2018.06.17. 16:28 | Kabai Domokos Lajos | 27 komment

Címkék: Orbán Viktor USA Magyarország TGM Szíjjártó Péter Trump Cronstein

Orbán az Európai Unió megbontásában kaphat további szerepet.

2018-06-20sheila-es-david-cronsteinnagykovet.jpg

Az új amerikai nagykövet, elődjének távozása után csaknem másfél évvel, a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét – amint arra Donald Trump elnök is felhívta Orbán Viktor magyar kormányfő figyelmét. De miért ragadhatott telefont a nyilván elfoglalt Trump?

Trump a koreai egyesítés ellen

2018.06.15. 20:03 | Kabai Domokos Lajos | 6 komment

Címkék: Japán USA Oroszország Kína Korea Kim Dzsongun Trump

Egy öntudatában, gazdasági és katonai erejében megerősödött Korea az USA és Japán ellensége lehetne.

koreaivezetok.jpg

Jöttem, láttam, és ripsz ropsz győztem! – sugallta Donald Trump amerikai elnök az észak-koreai vezetővel, Kim Dzsongunnal folytatott tárgyalásait követően. De ahogy telnek a napok, úgy válik zavarosabbá a kép. Mind többen teszik fel a kérdést: miért is csinált bohócot magából Trump azzal, hogy egyszeriben fontos lett neki az általa korábban lekicsinyelt, lesajnált, sőt kigúnyolt, és minden módon megfenyegetett Kimmel való találkozás.

Észak-Korea: a szankciók maradnak

2018.06.12. 12:02 | Kabai Domokos Lajos | 7 komment

Címkék: fegyverkezés Japán USA Dél-Korea Észak-Korea Kim Dzsongun Trump

Mindkét fél bizalmatlan, még ha az amerikai elnök optimistának is mutatta magát.

2018-06-12trumpkimdzsongunalairasszingapur.jpg

Semmit nem adtunk. Azt kapták, hogy találkozhattak velünk – jelentette ki Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnöke újságírói kérdésre válaszolva június 12-én, Szingapúrban, az észak-koreai vezetővel, Kim Dzsongunnal tartott találkozója utáni sajtótájékoztatón. Trump rendkívül tehetséges emberként jellemezte partnerét, illetve külön méltatta a japán és a kínai közreműködést a megbeszélés létrehozásában.

Miért hiteltelen az ellenzék?

2018.06.09. 16:57 | Kabai Domokos Lajos | 13 komment

Címkék: politika demokrácia propaganda ellenzék Michael Moore Fidesz Orbán Viktor USA Magyarország Kennedy Nixon Kelly Nyks

Valódi váltásra, akár a kapitalizmuson belül, csak egy rendszerkritikus ellenzék lehet képes. A mai bizonyosan nem ilyen.

kettehasadtorszagkellynyks.jpg

A válaszom a címben feltett kérdésre: a magyarországi parlamenti ellenzék azért hiteltelen, mert lényegét tekintve ugyanazt a rendszert képviseli, mint az általa bírált orbáni szisztéma. csupán arra képes, hogy hitegesse egyre fogyatkozó számú híveit: elég az állampárti Fideszt és vezetőjét, Orbán Viktort más párttal, más vezetővel felváltani, és akkor megváltozik a helyzet. De ez nem így van.

Listázást! Listázást!

2018.06.05. 14:47 | Kabai Domokos Lajos | 19 komment

Címkék: média propaganda befolyásolás Bayer Zsolt Ukrajna Romsics Ignác Echo TV EBESZ Raffay Ernő

Az ukrán áruló-listához hasonló névsorok összeállítását fontolgatják magyar kormánypárti megmondó emberek.

echotvsajtoklub2018-06-04.jpg

Az ukrán újságíróknak és médiumoknak képesnek kell lenniük nyíltan és szabadon kifejteniük a véleményüket – figyelmeztetett Bécsből Harlem Désir, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) médiaszabadság-képviselője a hatóságokhoz írt levelében. Mindezt azzal összefüggésben, hogy Ukrajna legfőbb ügyészsége közzétette a szerinte árulók listáját, amelyen Miroslava Gongadze újságíró és az Ukrajnai Újságírók Országos Szövetségének elnöke, Szergij Tomilenko is szerepel. „Az ilyen lista komoly következményekkel járhat az újságírók biztonságára nézve” – hangsúlyozza Désir, aki óvta a hatóságokat, a kormányzati tisztségviselőket attól, hogy beavatkozzanak a média életébe, s hogy függesszék fel az ilyen gyakorlatot az úgymond egyébként is érzékeny és nehéz ukrajnai környezetben.

Trianon béklyójában

2018.06.04. 18:11 | Kabai Domokos Lajos | 13 komment

Címkék: média propaganda értelmiség pártállam állampárt Fidesz Trianon

Nincs igényünk arra, hogy az elcsatolt országrészeken kívüli világról is információink legyenek. De az elcsatolt területeken élőkről tudásunk sincs köszönő viszonyban a valósággal, mert a politikusok arra használják Trianont lassan egy évszázada, hogy elfedjék vele önző játszmáikat. 

trianonplakatgonchataraban2010majusabanfeliratos.jpg

„TRIANON: akinek ez nem tetszik, az ne kezdjen háborút! Ha mégis, a vereség után semmiképp se kezdje el hisztérikusan üvölteni, hogy ez nem igazság.”

A blogger, akinek posztjából átvettem ezt a gondolatot, június 4-re, az I. világháborút Magyarország részéről lezáró trianoni békefeltételek 1920-as aláírásának napjára, vagyis mára időzítette cikkét. Egyetértek vele, mondandóját azonban azzal tágítanám tovább, hogy e naptól kezdve vert gyökeret a közbeszédben az a bonmot, hogy Magyarország olyan állam, amely önmagával határos”. Erre utalva jegyeztem meg valakinek a minap: a szállóigévé vált mondat még azt is meggátolja, hogy a bennünket ténylegesen körbevevő országokat igazán meg akarjuk ismerni. Hiszen, ha magunk vesszük körbe magunkat, akkor mi szükség a környezetünk ismeretére – vésődik be öntudatlanul a gondolkodásunkba.

Az oroszok már Afrikában vannak

2018.06.03. 13:59 | Kabai Domokos Lajos | 6 komment

Címkék: fegyverkezés Oroszország Afrika Kína Franciaország

A mind távolabbi katonai és üzleti szerepvállalás magát az orosz közvéleményt is meglepi, bár az elmúlt években Kína lett a legnagyobb játékos a kontinensen.

diszszemleafrikabanszuk.jpg

Nagy figyelmet aligha keltett, bár a Szíjjártó Washingtonra hangol című cikkemben is szerepelt a közlés: a közelmúltban Faustin-Archange Touadéraval, a Közép-afrikai Köztársaság államfőjével is tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az afrikai vezető illusztris társaságban kapott helyet Putyin táncrendjében, amiből azt érzékelhette a megfigyelő, hogy miközben a magyar külügyminiszter Washingtonban házalt, Moszkva felé is irányt vettek az európai, az ázsiai és egyes afrikai vezetők. Koncentráljunk most az utóbbiakra!

Szíjjártó Washingtonra hangol

2018.05.31. 21:39 | Kabai Domokos Lajos | 27 komment

Címkék: USA Európai Unió Bulgária Oroszország Gazprom Putyin Erdogan Szíjjártó Péter Tusk Lavrov Jean-Claude Juncker Trump Pompeo

Miközben a magyar külügyminiszter Washingtonban házalt, Moszkva felé vették az irányt az európai, az ázsiai és egyes afrikai vezetők.

2018-05-30_szijjarto_pompeo.jpg

Ám szapuljanak ismét az Orbán-fanok – ahogyan azt megtették már a Putyin után Trumpot szolgálhatja Orbán című, idestova két hete közölt cikkem miatt –, de Szíjjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter washingtoni utazása csak megerősítette azt a korábbi véleményemet, miszerint: „Moszkva után most Washingtonnak jönne jól, ha a magyar kormányfő bomlasztaná az európai egységet.” Különösen szembetűnő, hogy miközben amerikai külügyminiszter hét év múltán először fogadta magyar kollégáját, s ezzel talán előkészítették az Orbán Viktor miniszterelnök által korábban oly nagyon – ma már talán kevésbé – vágyott, esetleges Trump-találkozót, mostanában mintha fordulat ment volna végbe: az Európai Unió vezetői közül többen bejelentkeztek az orosz államfőhöz. Csak az elmúlt két hétben – a telefonbeszélgetéseket nem számítva – az alábbi külföldi vezetőkkel folytatott tárgyalások szerepeltek Vlagyimir Putyin programjában:

A vízművet is lövik Donyeckben

2018.05.24. 23:39 | Kabai Domokos Lajos | 77 komment

Címkék: média háború USA Oroszország Ukrajna Putyin EBESZ Donyeck Luganszk Trump Porosenko

Trumpon múlik, hogy elkerülhető lesz-e Ukrajnában az orosz haderő nyílt beavatkozása.

donyeckluganszkszetlottutjelzo.jpg

Az Oroszországban hamarosan sorra kerülő futball világbajnokságra időzíthetnek egy nagy támadást Délkelet-Ukrajnában. Ezt vizionálja több oroszországi elemző. Szerintük az előjelek már érzékelhetők. És van is ennek hagyománya.