hangolás

karomkodnitilos142x142.bmp
 A VÉLEMÉNY SZABAD, A GOROMBA, A TRÁGÁR, AZ USZÍTÓ, A KIREKESZTŐ ÉS MEGBÉLYEGZŐ BESZÉDMÓD TILOS!
Mindez a nick névre is vonatkozik, mert ne itt élje ki beteges hajlamait! Ha pedig azt hiszi, hogy ez a szólásszabadság korlátozása - téved. Egyetlen újság, egyetlen műsor, egyetlen blog sem kötelezhető arra, hogy a tartalomért felelős szerkesztők ellenében bárki bármit közölhessen abban a médiumban. Indítson saját blogot, s ott azt csinál, amit akar, amíg teheti az első bírósági tárgyalásig, ahol a névtelen kommentelők vétkéért is Önre szabják ki a büntetést!

#

Az Esztergomi Járásbíróság 800 ezer forintra (400 nap fogházra) ítélt egy kommmentelőt holokauszttagadásért

2016. január 4-én.

#

Az Alkotmánybíróság 2014. 05.28-i állásfoglalása szerint a honlapok felelőssé tehetők a rajtuk lévő kommentekért. Ezért külön figyelmeztetés nélkül törlöm az ordenáré, a nyíltan uszító, vagy a szótagösszevonással alkotott morfémákba rejtett, mások megbélyegzésére alkalmas üzeneteket.

#

1. Köszönöm, ha jelzi a szövegem hibáit!

>> 2. Ne szemetelje tele a hazát trágársággal!

3. A stílus maga az ember.

#

LASZ AZ ISMERETLEN KOMMENTELŐNEK: Karel Čapek nyomán átgondolva, azt hiszem, én vagyok az az ember, akit az egymással szemben álló táborok, mindkét felet bíráló magatartása miatt, először ütnek agyon, mielőtt végképp egymásnak esnek.

#

a bekiáltás

Ne valamilyen párt, vagy személy iránti kritikátlan rajongás, vagy ellenszenv mozgasson, hanem a világ megismerésének vágya!

a bekiáltó

DLPortre122x123.jpg

Kabai Domokos Lajos

(1951)

Saját könyvek

Press - A nyomtatott és az elektronikus újságírás elmélete, gyakorlata, Press & pr - A médiatevékenység, a szervezeti és az üzleti kommunikáció alapjai, A lovaglás alapjai

Gyakorlat

Nyomtatott és televíziós újságírás; szerkesztőségek, pr-szervezetek, kisvállalkozások irányítása; politikai és üzleti kommunikációs tanácsadás; ismeretterjesztő, pr- és természetfilmek készítése; mindezek oktatása

Pályaív

Hajdú-bihari Napló (újságíró)

Magyar Televízió Híradó (szerkesztő-riporter, adásszerkesztő, műsorvezető)

Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (sajtófőnök)

Heti Budapest (főszerkesztő)

Üzlet (vezető szerkesztő)

Vasutas Hírlap (főszerkesztő)

MÁV Rt. (kommunikációs igazgató)

Oktatás

Teleschola Televíziós Iskola (alapító ügyvezető, médiaismeret, televíziós dramaturgia, szerkesztői gyakorlat vezetőtanár); Corvinus Egyetem, Debreceni Egyetem, Budapesti Gazdasági Főiskola, felső fokú OKJ-s képzések (médiaismeret, pr-gyakorlat oktató); orosz nyelvoktatás

Közösségi tevékenység

Magyar Lovas Kör (alapító elnök); Nemzeti Média Kerekasztal (ügyvivő); Magyar PR Szövetség (etikai bizottság elnöke); társasházi közösségi munka

Nyelvismeret

orosz, francia, angol

oroszul velem

TANULJ VELEM OROSZUL!
> Központban a beszédkészség, kezdőknél is

> Tankönyvvel való rendszerezés

> Az életeddel kapcsolatos gyakorlatok

> Biflázás nélküli nyelvtantanulás
#
Küldj telefonszámot a
domokospr@chello.hu
címre!
Visszahívlak: Kabai Domokos Lajos,
aki az orosz-ukrán témában
a legtöbbet posztolók között volt 2014-ben.

top 20

  1. Orbánt sarokba szorították 2014. november 28. 10:04
  2. Győzött a Fidesz, vesztett a haza 2018. április 09. 03:29
  3. Kezdődik Orbán Canossa-járása 2018. május 01. 15:12
  4. Pokolra kerül-e Kálmán Olga? 2016. szeptember 08. 20:48
  5. Az Orbán-Lévay örökség 2014. november 26. 10:58
  6. Sarka Kata meséi 2017. január 13. 14:19
  7. Már Orbánt is égeti Kiss László 2016. január 11. 16:32
  8. Bűzlik ez a kölni balhé 2016. január 06. 06:07
  9. Orbán, a kártékony 2018. március 16. 23:40
  10. Orbán félelembeszéde 2017. június 28. 12:49
  11. A halálba küldött hadsereg 2017. november 18. 07:00
  12. A Jakupcsek-ügy is Simicska-ügy 2015. december 24. 14:41
  13. Pávatánc idehaza is 2017. november 01. 01:07
  14. Katinka Urambátyámországban 2016. január 09. 02:02
  15. Kiss László nem érti Katinkát 2016. január 10. 02:32
  16. Orbán Viktor borzasztó magánya 2015. november 07. 13:57
  17. Orbán, Katinka, meg a NAV-elnök 2017. november 17. 02:19
  18. Bayer még mindig nem érti 2016. szeptember 10. 12:30

címkék < 10

öt legfrissebb

A vízművet is lövik Donyeckben

2018.05.24. 23:39 | Kabai Domokos Lajos | 76 komment

Címkék: média háború USA Oroszország Ukrajna Putyin EBESZ Donyeck Luganszk Trump Porosenko

Trumpon múlik, hogy elkerülhető lesz-e Ukrajnában az orosz haderő nyílt beavatkozása.

donyeckluganszkszetlottutjelzo.jpg

Az Oroszországban hamarosan sorra kerülő futball világbajnokságra időzíthetnek egy nagy támadást Délkelet-Ukrajnában. Ezt vizionálja több oroszországi elemző. Szerintük az előjelek már érzékelhetők. És van is ennek hagyománya.

Magyar kórkép

2018.05.23. 19:34 | Kabai Domokos Lajos | 10 komment

Címkék: média propaganda Orbán-kormány Klubrádió

A NER-lovagok megfutamodnak a visszásságokat szóvá tevő észrevételek elől.

viaduktkethegykozott2.jpg

Orbán fóbiával kezdenek vádolni a vállaltan kormánypárti kommentelők a Bekiáltás blogban írt cikkeim miatt. Elismerik ugyan érdemeimet, mert éveken át felszólaltam az Oroszország–Ukrajna, Oroszország–Nyugat vitában a Nyugat részéről megnyilvánuló kettős mérce ellen, viszont amikor ugyanezt teszem a hazai ügyekben, gyorsan megkapom, hogy „fantáziadús elméleteket” gyártok, amelyekben „mindig a zóóórbánc a gonosz”.

Putyin után Trumpot szolgálhatja Orbán

2018.05.19. 00:52 | Kabai Domokos Lajos | 15 komment

Címkék: külpolitika Orbán Viktor USA Európai Unió NATO Putyin Szíjjártó Péter Trump

Moszkva után most Washingtonnak jönne jól, ha a magyar kormányfő bomlasztaná az európai egységet.

szijjartolavrov.jpg

Jó hírként kommentálta az Index azt az értesülését, hogy május végére tervezik Szíjjártó Péter magyar külügyminiszter washingtoni látogatását. „Végre találkozhat Trump külügyminiszterével Szijjártó Péter” – adta közre a hírportál. És annyiban egyet is érthetünk a szerkesztők értékelésével, hogy ha valóban bekövetkezik az esemény, akkor hosszú szilenciumnak lesz vége.

Orbán kontra Orbán

2018.05.13. 17:04 | Kabai Domokos Lajos | 65 komment

Címkék: migráció kormányzás Orbán Viktor Kövér László Rogán Antal Gulyás Gergely CEU Európai Néppárt Szíjjártó Péter Bíró Marcell

Mindenben ő akar dönteni itthon, de a nemzetközi ambíciói gátolhatják ebben.

orbanfaradt.jpg

Azt mondta Orbán Viktor a minap, hogy most már nem csak vezetni akarja a kormányt, hanem irányítani is. Sokat akar a szarka… – gondoltam. Aztán kiderült, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke szintén kíváncsian várja, hogy a miniszterelnöki megnyilatkozásokban megjelenő, a kormányfői irányítói és vezetői szerepkör közötti különbségtétel mit jelent.

Az Orbán-beszéd trükkjei

2018.05.11. 10:25 | Kabai Domokos Lajos | 38 komment

Címkék: oktatás politika egészségügy propaganda ellenzék kormányzás Fidesz Orbán Viktor USA Európai Unió Lengyelország Németország Oroszország Churchill Ukrajna Törökország NATO választás 2018

2030-ban csodásan fogunk élni. De mi lesz velünk holnap? Miniszterelnöki álmok a valóság tükrében.

20118-05-10orbaneskutetele.jpg

Minden politikus beszédének legalább két olvasata van. Az Orbán Viktoréinak is. Egyrészt nézhetjük a szónoklatokat a lelkes hívek szemszögéből. Másrészt a hozzá kritikusan viszonyulókéból. Szerintem a távolságtartással járunk jobban, hiszen a politikus ritkán tud ellenállni az önfényezés kísértésének. De ha igen, akkor már nem is politikusnak nevezik, hanem államférfinak.

Ilyen államférfiúi megnyilatkozás volt például a brit miniszterelnök Winston Churchillé, aki 1940. május 13-án – a tőle gyakran idézett szavakkal – így reagált arra, hogy a náci Németország lerohanással fenyegette Angliát, miközben belső ellenfelei a kapituláció mellett lobbiztak: „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket”. A negyedízben újraválasztott Orbán Viktor magyar miniszterelnök 2018. május 10-én elmondott beiktatási szónoklata nem ilyen volt.

Netanjahu a Vörös téren

2018.05.09. 12:17 | Kabai Domokos Lajos | 10 komment

Címkék: Izrael Európa Szerbia Irán Oroszország Szíria Putyin Netanjahu Trump

 Putyinnal együtt ünnepelt az izraeli miniszterelnök és a szerb államfő.

2018-05-09putyinnetanjahuszerbelnok.jpg

Lehet találgatni, hogy is van most akkor ezzel a közel-keleti helyzettel. Május 8-án, kedden Donald Trump amerikai elnök bejelentette: felmondja az iráni atomszerződést. Emiatt az orosz külügyminisztérium – összhangban a nyugat-európai országokkal – mély csalódottságának adott  hangot. Viszont az izraeli kormányfő helyeselte az amerikai bejelentést. Még hétfőn Juvál Steinic, az izraeli biztonsági kabinet munkájában is részt vevő, infrastruktúra, energia- és vízgazdálkodási miniszter a Jediót Ahronót nevű újságnak adott interjújában megfenyegette a szír elnököt, Moszkva szövetségesét: ha nem tisztítja meg Szíriát az iráni fegyveres alakulatoktól, akkor szó szerint végeznek vele.

Nem félnek, hisztériát keltenek!

2018.05.08. 12:27 | Kabai Domokos Lajos | 76 komment

Címkék: parlament tüntetés propaganda választás 2018

De hogy lesz a lagymatag összejövetelből a nézők idegeit borzoló állami m1-es híradós beszámoló?

2018-05-08parlamentalakulotuntetes.jpg

A parlament zárt főkapuja előtti lépcsőn rendőrsorfal, amely lazábban folytatódik az épület jobb- és balszárnyának irányába. Előttük, a lépcső alatt szintén rendőrök láthatósági mellényben, hézagosan elhelyezve. Jobbára fiatalok ácsorognak, üldögélnek a flaszteren. Közöttük itt-ott nyugdíjasok. Férfiak, nők vegyesen. Utóbbiak némelyikén szalmakalap. A kezekben magyar és európai uniós zászlók és okos telefonok, fényképezőgépek. Bent már folyik az országgyűlés ünnepi, alakuló rendezvénye. Unalmas, évtizedek óta ismétlődő rutin szerinti jelentések követik egymást. Ám az épületbe újabb és újabb rendőri alakulatok érkeznek és távoznak zárt rendben. Valami itt nem stimmel.

Orbáni dilemmák

2018.05.07. 19:51 | Kabai Domokos Lajos | 8 komment

Címkék: Orbán Viktor Orbán-kormány Európai Unió NATO Pápa Putyin Foley Orbán-rendszer Varsói Szerződés Ujhelyi István választás 2018 Mogherini Benkő Tibor

Úgy szavazott a Fideszre a választók 49,27 százaléka, hogy nem ismerhette meg a számon kérhető programot. De ő nem követ el politikai harakirit, és a túsz szerep sem tetszik neki. Egy dologban viszont másolhatná Putyint.

2018-05-07orbanaderkormanyfoimegbizas.jpg

Váratlan helyről kapott megerősítést a Kezdődik Orbán Canossa-járása című jegyzetem egyik kitétele. Az Európai Unió külügyi és biztonsági főképviselője, Federica Mogherini többek között ezt mondta a védelmi miniszterek szófiai tanácskozását lezáró, május 5-ei, pénteki sajtótájékoztatón:

Kezdődik Orbán Canossa-járása

2018.05.01. 15:12 | Kabai Domokos Lajos | 149 komment

Címkék: propaganda multik ellenzék Fidesz Orbán Viktor USA Európai Unió Európai Parlament Bayer Zsolt NATO Ujhelyi István Szíjjártó Péter Jean-Claude Juncker

Orbán Viktor mintha nem vette volna észre, hogy túlfeszítette a húrt. A katonai vonatkozású összefüggések alábecsülése mellett az igazságszolgáltatás kormány alá rendelésének szándékából azt olvashatták ki a multinacionális cégek, hogy itteni befektetéseik bármikor veszélybe kerülhetnek. (Előre figyelmeztetek: hosszú írás.)

orbanjunckertusk_tasli.jpg

Amiként 1077-ben Canossa várába kellett elzarándokolnia IV. Henrik német császárnak, hogy VII. Gergely pápa feloldozza őt az egyházból való kiközösítés alól, úgy indul május 2-án, szerdán Brüsszelbe Orbán Viktor. Bár a magyar miniszterelnök sajtófőnöke valamifajta viszont látogatásról tájékoztatta az MTI-t, de több német lap is úgy tudja: a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) vezetősége hívta őt tisztázó beszélgetésre. A most újraválasztott magyar kormányfőtől meg akarják tudni, folytatja-e Magyarország átalakítását „illiberális demokráciává”. Világossá kívánják tenni előtte: vannak határok, amelyeket Orbán Viktor sem léphet át.

Kapituláljon Oroszország!

2018.04.28. 22:44 | Kabai Domokos Lajos | 30 komment

Címkék: dopping USA Oroszország Ukrajna NATO Krausz Tamás Trump Pompeo Szkripal

Nem mindegyik NATO-ország lelkesedett az amerikai indítványért.

pompeo-1.jpg

Oroszországra küldte rá a NATO-t Pompeo. Ezzel a címmel ad hírt a moszkvai Cárgrád tévé internetes változata az Amerikai Egyesült Államok külügyminiszterének április 27-ei, pénteki, brüsszeli szerepléséről. Mike Pompeo kinevezését két nappal előtte hagyta jóvá a szenátus, de már ült is repülőre, hogy Brüsszelben eligazítsa a NATO-tagállamok külügyminisztereit. Minthogy meglehetősen erős kijelentéseket tett, talán nem árt, ha elkezdjük felvenni a fonalat. Ahogy a Cárgrád értékeli – Pompeo  Oroszországot kapitulációra szólította fel. Márpedig ennek fele sem tréfa.

· 1 trackback