hangolás

karomkodnitilos142x142.bmp
 A VÉLEMÉNY SZABAD, A GOROMBA, A TRÁGÁR, AZ USZÍTÓ, A KIREKESZTŐ ÉS MEGBÉLYEGZŐ, SZEMÉLYESKEDŐ BESZÉDMÓD TILOS!
Mindez a nick névre is vonatkozik, mert ne itt élje ki beteges hajlamait! Ha pedig azt hiszi, hogy ez a szólásszabadság korlátozása - téved. Egyetlen újság, egyetlen műsor, egyetlen blog sem kötelezhető arra, hogy a tartalomért felelős szerkesztők ellenében bárki bármit közölhessen abban a médiumban. Indítson saját blogot, s ott azt csinál, amit akar, amíg teheti az első bírósági tárgyalásig, ahol a névtelen kommentelők vétkéért is Önre szabják ki a büntetést!

#

Az Esztergomi Járásbíróság 800 ezer forintra (400 nap fogházra) ítélt egy kommmentelőt holokauszttagadásért

2016. január 4-én.

#

Az Alkotmánybíróság 2014. 05.28-i állásfoglalása szerint a honlapok felelőssé tehetők a rajtuk lévő kommentekért. Ezért külön figyelmeztetés nélkül törlöm az ordenáré, a nyíltan uszító, vagy a szótagösszevonással alkotott morfémákba rejtett, mások megbélyegzésére alkalmas üzeneteket.

#

1. Köszönöm, ha jelzi a szövegem hibáit!

>> 2. Ne szemetelje tele a hazát trágársággal!

3. A stílus maga az ember.

#

LASZ AZ ISMERETLEN KOMMENTELŐNEK: Karel Čapek nyomán átgondolva, azt hiszem, én vagyok az az ember, akit az egymással szemben álló táborok, mindkét felet bíráló magatartása miatt, először ütnek agyon, mielőtt végképp egymásnak esnek.

#

a bekiáltás

Ne valamilyen párt, vagy személy iránti kritikátlan rajongás, vagy ellenszenv mozgasson, hanem a világ megismerésének vágya!

a bekiáltó

DLPortre122x123.jpg

Kabai Domokos Lajos

(1951)

Saját könyvek

Press - A nyomtatott és az elektronikus újságírás elmélete, gyakorlata, Press & pr - A médiatevékenység, a szervezeti és az üzleti kommunikáció alapjai, A lovaglás alapjai

Gyakorlat

Nyomtatott és televíziós újságírás; szerkesztőségek, pr-szervezetek, kisvállalkozások irányítása; politikai és üzleti kommunikációs tanácsadás; ismeretterjesztő, pr- és természetfilmek készítése; mindezek oktatása

Pályaív

Hajdú-bihari Napló (újságíró)

Magyar Televízió Híradó (szerkesztő-riporter, adásszerkesztő, műsorvezető)

Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (sajtófőnök)

Heti Budapest (főszerkesztő)

Üzlet (vezető szerkesztő)

Vasutas Hírlap (főszerkesztő)

MÁV Rt. (kommunikációs igazgató)

Oktatás

Teleschola Televíziós Iskola (alapító ügyvezető, médiaismeret, televíziós dramaturgia, szerkesztői gyakorlat vezetőtanár); Corvinus Egyetem, Debreceni Egyetem, Budapesti Gazdasági Főiskola, felső fokú OKJ-s képzések (médiaismeret, pr-gyakorlat oktató); orosz nyelvoktatás

Közösségi tevékenység

Magyar Lovas Kör (alapító elnök); Nemzeti Média Kerekasztal (ügyvivő); Magyar PR Szövetség (etikai bizottság elnöke); társasházi közösségi munka

Nyelvismeret

orosz, francia, angol

oroszul velem

TANULJ VELEM OROSZUL!
> Központban a beszédkészség, kezdőknél is

> Tankönyvvel való rendszerezés

> Az életeddel kapcsolatos gyakorlatok

> Biflázás nélküli nyelvtantanulás
#
Küldj telefonszámot a
domokospr@chello.hu
címre!
Visszahívlak: Kabai Domokos Lajos,
aki az orosz-ukrán témában
a legtöbbet posztolók között volt 2014-ben.

top 20

  1. Orbánt sarokba szorították 2014. november 28. 10:04
  2. Győzött a Fidesz, vesztett a haza 2018. április 09. 03:29
  3. Kezdődik Orbán Canossa-járása 2018. május 01. 15:12
  4. Pokolra kerül-e Kálmán Olga? 2016. szeptember 08. 20:48
  5. Az Orbán-Lévay örökség 2014. november 26. 10:58
  6. Sarka Kata meséi 2017. január 13. 14:19
  7. Már Orbánt is égeti Kiss László 2016. január 11. 16:32
  8. Bűzlik ez a kölni balhé 2016. január 06. 06:07
  9. Orbán, a kártékony 2018. március 16. 23:40
  10. Orbán félelembeszéde 2017. június 28. 12:49
  11. A halálba küldött hadsereg 2017. november 18. 07:00
  12. A Jakupcsek-ügy is Simicska-ügy 2015. december 24. 14:41
  13. Pávatánc idehaza is 2017. november 01. 01:07
  14. Katinka Urambátyámországban 2016. január 09. 02:02
  15. Kiss László nem érti Katinkát 2016. január 10. 02:32
  16. Orbán Viktor borzasztó magánya 2015. november 07. 13:57
  17. Orbán, Katinka, meg a NAV-elnök 2017. november 17. 02:19
  18. Bayer még mindig nem érti 2016. szeptember 10. 12:30

címkék < 10

öt legfrissebb


Ki rabolja el Európát?

2018.02.17. 18:15 | Kabai Domokos Lajos | 2 komment

Címkék: diplomácia USA Európai Unió Európa Oroszország ENSZ Gazprom Ukrajna NATO Szíria Euronews Marine Le Pen Balkán EBESZ Lavrov Trump Lisszabon-Vlagyivosztok

Lavrov szerint Oroszország pragmatikus politikát követ a nemzetközi kapcsolatokban, eközben szó sincs arról, hogy az USA visszakozna, amint azt Trump a választási kampányban meglebegtette. (FEJLEMÉNY a cikk után: Az USA-nak nem tetszik az európai haderő megteremtésének gondolata.) A poszthoz…

Az Euronews felosztja Európát

2017.12.30. 00:25 | Kabai Domokos Lajos | 69 komment

Címkék: média európaiság Klubrádió Euronews

 A kontinens megosztását erősíthetik, ha nem kapnak észbe. Kert Attila, az Euronews televíziós csatorna magyarországi részlegének főszerkesztője igazolta, amit egy ideje sejtek: az Európai Unió tévéjénél egyre nagyobb befolyást szereznek a külön utasság hívei. A Klubrádió december 29-ei,…

Putyin nem csak kérlelhetetlen

2016.08.20. 01:22 | Kabai Domokos Lajos | 56 komment

Címkék: média manipuláció Ukrajna Euronews Putyin objektív tájékoztatás putyinozás

Az Euronews elhallgatta, hogy a Kreml pozitív üzenetet is küldött Ukrajnának. »Fokozott biztonsági intézkedéseket ígért a Krím-félsziget lakóinak Vlagyimir Putyin – olvasom a mandiner.hu-n. Azután beszélt erről az orosz elnök – írja az internetes lap –, hogy a Kreml többször vádolta Ukrajnát…

Putyin tévéjében Putyin ellen

2016.06.03. 23:43 | Kabai Domokos Lajos | 14 komment

Címkék: média propaganda Oroszország Euronews Putyin Szolovjov Tyutcsev Hodorkovszkij

Az oroszok kis hányada támogatja Hodorkovszkij és otthoni liberális társainak nézeteit. Két egymást követő napon lényegében ugyanazt a témát tűzte napirendre az Euronews, illetve az orosz állami televízió: Oroszország érdekeit szolgálja-e Vlagyimir Putyin rendszere? Június 3-án, pénteken, az…

A putyinozás pótcselekvés

2016.05.31. 23:50 | Kabai Domokos Lajos | 3 komment

Címkék: média demokrácia propaganda Orbán-kormány USA Oroszország Ukrajna CNN BBC NATO Euronews Lavrov Ulfkotte putyinozás Walraff

Nem Oroszország gondjai miatt kellene teátrálisan aggódni, hanem a magyar viszonyokra koncentrálni. Hallom, hogy manapság, idehaza sokan aggódnak azért, mert még mindig túl nagy a respektje Oroszországnak. Többször és több napot töltve, utazva és dolgozva a fővárostól távoli országrészeken, s…

Szemfényvesztők Európája

2015.03.21. 02:35 | Kabai Domokos Lajos | 39 komment

Címkék: Obama Ukrajna Euronews Putyin Kelet-Ukrajna EBESZ Porosenko malajziai gép

Manipulálnak bennünket Európa olyan fontos intézményei, mint az Euronews televízió, az ukrajnai polgárháborúban megfigyelőként résztvevő EBESZ, vagy épp az olyan bizottság, amely a Kelet-Ukrajna fölött lelőtt maláj repülőgép-szerencsétlenséget vizsgálja. Az Euronews…

Rések a nyugati médiapajzson

2015.03.09. 19:29 | Kabai Domokos Lajos | 8 komment

Címkék: média propaganda szabad sajtó USA Európai Unió Oroszország Ukrajna NATO Euronews Putyin Krím Nuland Nyemcov

Szabadabb az orosz sajtó Ukrajna ügyében, mint az amerikai sajtó Oroszországéban – hangzott el az Euronews-ban, jóllehet a Krímmel kapcsolatos Putyin-mondatot ez a csatorna is hamis sugalmazásra használta. Pár percre rés támadt az Euronews védelmi rendszerén, amely eddig…

· 1 trackback

Ukrajna: Csúcson a médiaháború

2015.01.25. 18:07 | Kabai Domokos Lajos | 41 komment

Címkék: média propaganda USA Európai Unió Oroszország Ukrajna CIA NATO Euronews EBESZ Donyeck Luganszk Porosenko Mariupol Azov

Már nyolcvannyolc orosz újságírót utasítottak ki Ukrajnából orosz propaganda terjesztése miatt. Húsz orosz tévécsatornát tiltottak be az országban. Mit tesz a véletlen? Két angolul beszélő fegyverest rögzített egy kamera az ukrajnai Mariupolban. Az erről szóló, a…

Véres vasárnap után tűzszünet jöhet

2015.01.19. 05:57 | Kabai Domokos Lajos | 12 komment

Címkék: Oroszország Ukrajna Euronews Putyin EBESZ Donyeck Luganszk Porosenko Kommerszant Donyec-medence RIA-Novosztyi Peszkov TASZSZ

Tegnap tüzérségi támadással sorozta meg a Donyec-medence településeit az ukrán hadsereg. Az éjszakai diplomáciai egyeztetések viszont tűzszünetet hozhatnak. Békemenetek zajlottak Ukrajna több városában január 18-án, vasárnap. A kijevi felvonulást Petro Porosenko államfő…

· 2 trackback

Interjú: McCain Putyinról, Irakról...

2014.11.30. 17:59 | Kabai Domokos Lajos | 1 komment

Címkék: USA Irak Ukrajna Euronews Putyin McCain Iszlám Állam

Az Euronewsnak adott, magyar alámondással is hallható interjút november 28-án a republikánus John McCain amerikai szenátor, akit valódi héjaként jellemez a csatorna honlapja. Magyarországot hozza példának, mint megfélemlített és Oroszországhoz közeledő államot. McCain nem bánta…