BEKIÁLTÁS


2023.máj.18.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

1125. BEKIÁLTÁS: Dehogy balhézott Nógrádival Zaharova!

Szokása szerint harmadik félnek üzent az orosz szóvivő, amikor a magyar szakértő nevével operált. Azt írja az Index az egyik cikkének címében, hogy

Tovább

1082. BEKIÁLTÁS: Putyin leváltása is szóba jöhet?

Geraszimov tábornok kinevezése utolsó kísérlet a kérlelhetetlenül Nyugat ellenes héják térnyerésének megakadályozására. Új fejezet kezdődött Oroszország ukrajnai inváziójában, de lehetséges, hogy az államfői utódlásban is. Január 11-én az oroszországi védelmi minisztérium bejelentette, hogy

Tovább

1078. BEKIÁLTÁS: Az oroszgyűlölet gyökerei

Putyin Gorbacsov-szindrómájaként érzékelem azt a helyzetet, amiben az orosz vezető vergődik. Azt kérdezte egyik olvasóm, bizonyos M. úr, hogy a nyugati országok ukrajnai fegyverszállításai miért legitimek, miután ő úgy tudja, hogy háborús övezetbe tilos fegyvert szállítani? Egyébként pedig az…

Tovább

1071. BEKIÁLTÁS: A fasizmus újjáéledt

„Mára a kommunistáknak írmagjuk sem maradt – mondta Jakov Kedmi.” „Kik csaptak össze a huszadik század első felében az utcákon Olaszországban és Németországban?” – tette fel a kérdést egy december 7-ei televíziós vitaműsorban Jakov Kedmi izraeli közéleti szereplő, biztonságpolitikai szakértő,…

Tovább

1064. BEKIÁLTÁS: Moszkva kapcsolatba lépett Pekinggel

Lavrov gratulálhatott kínai kollégájának, s ezzel megindította a kínai pártkongresszus utáni párbeszédet. Mi ebben a hír? – kérdezheti az olvasó, miután a címet elolvasta. Hát az, hogy ehhez képest, mindössze három nappal ezelőtt, azt a címet adtam előző jegyzetemnek:

Tovább

1051.BEKIÁLTÁS: Verekedtek az orosz tévében

 A putyinista sztár újságíró műsorában három évvel ezelőtt történt csetepatéval manipulált a Google. Az orosz állami televízió „Vecser sz Vlagyimirom Szolovjovim” (Este Vlagyimir Szolovjovval) című, hétfőtől csütörtökig tartó, több órás vitaműsorának második, az ukrajnai helyzetet megvitató…

Tovább

1010. BEKIÁLTÁS: Hosszú háborút tervez az USA

Ha még valakinek illúziói lennének: a jövőben havonta egyeztetik, milyen hadfelszerelésre van szüksége Kijevnek. Ne áltassuk magunkat a háború szereplőivel kapcsolatban! Mert természetesen, az Amerika és Oroszország közötti háborúra utal a cím. Arra a pusztításra, aminek napi eseményeiről több…

Tovább

989. BEKIÁLTÁS: Putyin és Biden hintájában?

A világ kezd ideges lenni attól, amiről azt gondolták, Moszkvának fáj majd tőle a feje. Akkor foglaljuk össze a hétfői napot a világ egyetlen igazán fontos kérdése, az orosz–amerikai–(kínai) játszma, tehát a háború vagy béke szempontjából.

Tovább

918. BEKIÁLTÁS: Afgán vagy orosz, Nyugatról egyre megy!

Vita a kettős mércéről, az előítéletekről, a nyugati ember felsőbbrendűségéről. Egykori kollégám, Szilágyi Gábor már-már missziójának tekinti, hogy meggyőzzön arról, amikor orosz témákat érintek, akkor ezt Putyin-rajongóként teszem. Hiába kérlelem, bizonygatom neki újból és újból: ne állítson…

Tovább

917. BEKIÁLTÁS: Eörsi ködösített Moszkva szerepéről

Moszkva ma már Washingtont is iskoláztathatja, még ha ez nincs is sokak ínyére. Látszólag értetlenül állt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter budapesti látogatása előtt Eörsi Mátyás, a Demokratikus Koalíció (DK) külpolitikai szakértője, egykori külügyi államtitkár. Mint a Klubrádió augusztus…

Tovább
süti beállítások módosítása