hangolás

karomkodnitilos142x142.bmp
 A VÉLEMÉNY SZABAD, A GOROMBA, A TRÁGÁR, AZ USZÍTÓ, A KIREKESZTŐ ÉS MEGBÉLYEGZŐ, SZEMÉLYESKEDŐ BESZÉDMÓD TILOS!
Mindez a nick névre is vonatkozik, mert ne itt élje ki beteges hajlamait! Ha pedig azt hiszi, hogy ez a szólásszabadság korlátozása - téved. Egyetlen újság, egyetlen műsor, egyetlen blog sem kötelezhető arra, hogy a tartalomért felelős szerkesztők ellenében bárki bármit közölhessen abban a médiumban. Indítson saját blogot, s ott azt csinál, amit akar, amíg teheti az első bírósági tárgyalásig, ahol a névtelen kommentelők vétkéért is Önre szabják ki a büntetést!

#

Az Esztergomi Járásbíróság 800 ezer forintra (400 nap fogházra) ítélt egy kommmentelőt holokauszttagadásért

2016. január 4-én.

#

Az Alkotmánybíróság 2014. 05.28-i állásfoglalása szerint a honlapok felelőssé tehetők a rajtuk lévő kommentekért. Ezért külön figyelmeztetés nélkül törlöm az ordenáré, a nyíltan uszító, vagy a szótagösszevonással alkotott morfémákba rejtett, mások megbélyegzésére alkalmas üzeneteket.

#

1. Köszönöm, ha jelzi a szövegem hibáit!

>> 2. Ne szemetelje tele a hazát trágársággal!

3. A stílus maga az ember.

#

LASZ AZ ISMERETLEN KOMMENTELŐNEK: Karel Čapek nyomán átgondolva, azt hiszem, én vagyok az az ember, akit az egymással szemben álló táborok, mindkét felet bíráló magatartása miatt, először ütnek agyon, mielőtt végképp egymásnak esnek.

#

a bekiáltás

Ne valamilyen párt, vagy személy iránti kritikátlan rajongás, vagy ellenszenv mozgasson, hanem a világ megismerésének vágya!

a bekiáltó

DLPortre122x123.jpg

Kabai Domokos Lajos

(1951)

Saját könyvek

Press - A nyomtatott és az elektronikus újságírás elmélete, gyakorlata, Press & pr - A médiatevékenység, a szervezeti és az üzleti kommunikáció alapjai, A lovaglás alapjai

Gyakorlat

Nyomtatott és televíziós újságírás; szerkesztőségek, pr-szervezetek, kisvállalkozások irányítása; politikai és üzleti kommunikációs tanácsadás; ismeretterjesztő, pr- és természetfilmek készítése; mindezek oktatása

Pályaív

Hajdú-bihari Napló (újságíró)

Magyar Televízió Híradó (szerkesztő-riporter, adásszerkesztő, műsorvezető)

Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (sajtófőnök)

Heti Budapest (főszerkesztő)

Üzlet (vezető szerkesztő)

Vasutas Hírlap (főszerkesztő)

MÁV Rt. (kommunikációs igazgató)

Oktatás

Teleschola Televíziós Iskola (alapító ügyvezető, médiaismeret, televíziós dramaturgia, szerkesztői gyakorlat vezetőtanár); Corvinus Egyetem, Debreceni Egyetem, Budapesti Gazdasági Főiskola, felső fokú OKJ-s képzések (médiaismeret, pr-gyakorlat oktató); orosz nyelvoktatás

Közösségi tevékenység

Magyar Lovas Kör (alapító elnök); Nemzeti Média Kerekasztal (ügyvivő); Magyar PR Szövetség (etikai bizottság elnöke); társasházi közösségi munka

Nyelvismeret

orosz, francia, angol

oroszul velem

TANULJ VELEM OROSZUL!
> Központban a beszédkészség, kezdőknél is

> Tankönyvvel való rendszerezés

> Az életeddel kapcsolatos gyakorlatok

> Biflázás nélküli nyelvtantanulás
#
Küldj telefonszámot a
domokospr@chello.hu
címre!
Visszahívlak: Kabai Domokos Lajos,
aki az orosz-ukrán témában
a legtöbbet posztolók között volt 2014-ben.

top 20

  1. Orbánt sarokba szorították 2014. november 28. 10:04
  2. Győzött a Fidesz, vesztett a haza 2018. április 09. 03:29
  3. Kezdődik Orbán Canossa-járása 2018. május 01. 15:12
  4. Pokolra kerül-e Kálmán Olga? 2016. szeptember 08. 20:48
  5. Az Orbán-Lévay örökség 2014. november 26. 10:58
  6. Sarka Kata meséi 2017. január 13. 14:19
  7. Már Orbánt is égeti Kiss László 2016. január 11. 16:32
  8. Bűzlik ez a kölni balhé 2016. január 06. 06:07
  9. Orbán, a kártékony 2018. március 16. 23:40
  10. Orbán félelembeszéde 2017. június 28. 12:49
  11. A halálba küldött hadsereg 2017. november 18. 07:00
  12. A Jakupcsek-ügy is Simicska-ügy 2015. december 24. 14:41
  13. Pávatánc idehaza is 2017. november 01. 01:07
  14. Katinka Urambátyámországban 2016. január 09. 02:02
  15. Kiss László nem érti Katinkát 2016. január 10. 02:32
  16. Orbán Viktor borzasztó magánya 2015. november 07. 13:57
  17. Orbán, Katinka, meg a NAV-elnök 2017. november 17. 02:19
  18. Bayer még mindig nem érti 2016. szeptember 10. 12:30

címkék < 10

öt legfrissebb


Nyomul a propaganda, gyengül az ország

2018.04.27. 16:46 | Kabai Domokos Lajos | 32 komment

Címkék: média közélet kultúra propaganda nemzeti együttműködés rendszere Népszabadság Magyar Nemzet Zöldi László

Egyre inkább a véletlenszerűség határozza meg, illetve a propaganda uralja a magyar lakosság közéleti tájékozódását. Az ellenzéki megszólalók értékelésében mára uralkodó lett az a nézet, hogy a kormányzat, a kormányzó párt elképesztő / brutális / elsöprő / iszonyatos / nyomasztó / óriási…

MAGYAR NEMZET – VÉGE

2018.04.11. 12:34 | Kabai Domokos Lajos | 19 komment

Címkék: média propaganda Orbán Viktor Magyar Nemzet Simicska Lajos

 A minőségi médiumok sora politikai érdekből szűnt meg, lett partvonalra szorítva, a leplezetlen kormánypropaganda szolgálatába állítva. MAGYAR NEMZET – VÉGE. Ez a gondolat ötlött fel bennem, amikor kora reggel kivettem a postaládából a gyászkeretes vezércikkel megjelent újság, egyelőre úgy…

Tálas Péter nem kertelt

2017.01.29. 20:47 | Kabai Domokos Lajos | 42 komment

Címkék: hekkelés háború manipuláció USA Oroszország Magyar Nemzet Ukrajna NATO Grúzia Stier Gábor Trump Tálas Péter

Mellékes, hogy jogos-e egy nagyhatalom álláspontja, ha el tudja hitetni a világgal, hogy ő képviseli az igazságot. Más kérdés, hogy Tálas értékelése Oroszország és a Nyugat viszonyáról inkább szól a múltról, mint a jövőről. A Magyar Nemzet újságírójáé, Stier Gáboré az érdem, hogy a kettős mérce…

Üldözöttek országa, Magyarország

2015.07.17. 22:45 | Kabai Domokos Lajos | 21 komment

Címkék: szegénység propaganda manipuláció segély mélyszegénység plakátkampány Fidesz Orbán-kormány Magyarország GDP Lázár János Magyar Nemzet Ipsos Századvég Echo TV menekültügy Medián Nézőpont Lányi András Ferge Zsuzsa Zrínyi Miklós Hunyadi János Rákóczi Zsigmond

Az újabb szemfényvesztő plakátkampány elfedi, hogy a népboldogítás az elesettek millióinak rovására zajlik. A külföldről érkező menekültek elleni hangulatkeltés meghozta a sikert a Fidesz számára. A teljes népesség körében a Századvég, a Nézőpont és Medián egyaránt…

· 1 trackback

Jövőnket veszélyezteti a kormány

2015.07.11. 20:16 | Kabai Domokos Lajos | 7 komment

Címkék: ellenzék Jobbik IMF Fidesz Orbán-kormány Magyarország Magyar Nemzet Ángyán József Bánk bán Fidesz-kormány Lányi András Szerb Antal Katona József Tiborc Professzorok Köre Duna-mozgalom

Lányi javaslatával szemben tiltakozni kell minden ellen, ami még inkább fölénk emelheti a fölöttünk már így is basáskodó hatalmat. „Nem kell állást foglalnunk sem a kormány mellett, sem ellene” – szögezi le Lányi András filozófus, egyetemi oktató,…

Gyurcsány leleplezte az USA-t

2015.01.29. 02:41 | Kabai Domokos Lajos | 57 komment

Címkék: Gyurcsány Ferenc USA Obama Klubrádió Magyar Nemzet Nabucco NATO Bolgár György Azerbajdzsán Foley Nuland

»Ne haragudjon Nagykövet Asszony! Így Magyarország miniszterelnökével még az egykori Szovjetunió nagykövete sem mert beszélni!« Egészen furcsákat mondott Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök a Klubrádió január 28-ai Megbeszéljük című műsorában. No, nem annyira az volt…

Orbán és a selyemzsinór

2015.01.06. 00:23 | Kabai Domokos Lajos | 23 komment

Címkék: média selyemzsinór Fidesz Orbán Viktor Matolcsy György Index Magyar Nemzet Merkel HVG Putyin Martonyi János Szász Jenő 168 Óra Válasz.hu

Általában nem teljesült az Orbán Viktorral összefüggő sajtóbeli selyemzsinórozással kapcsolatos várakozás. Az Angela Merkel február 2-án esedékes budapesti látogatásával összefüggő előző cikkemben (Jön Merkel, marad a Fidesz!) utaltam arra, hogy számos újságíró és…

· 1 trackback

A dacos Orbán az orosz tévében

2014.12.15. 03:35 | Kabai Domokos Lajos | 69 komment

Címkék: Orbán Viktor USA Európai Unió Oroszország Paks Déli Áramlat Magyar Nemzet Brüsszel NATO Varga Mihály Putyin Szíjjártó Péter McCain

Megdicsőült a magyar kormány az orosz állami tévé vasárnap esti műsorában. Magyarországnak a NATO-n és az Európai Unión belüli külön utassága ismét téma volt az orosz állami televízióban. A Hét Hírei című műsor december 14-i, vasárnapi adásában a Budapesten forgatott…

· 4 trackback

Magyar maszlag magyaroknak – Brüsszelből

2014.07.16. 21:04 | Kabai Domokos Lajos | 40 komment

Címkék: Európai Unió Európai Parlament Magyar Nemzet Brüsszel Lovas István Pelczné Gál Ildikó

Egy könnyed interjúban fejti ki az Európai Parlament most megválasztott magyar alelnöke, hogy a kettős mérce lassan szabállyá lesz az unióban. Hogy mi van?! Szinte végigélcelődik egy hosszú interjút az Európai Parlament egyik alelnökévé frissen választott Pelczné Gáll…

Magyarok: Alattvalók országa

2014.04.05. 15:05 | Kabai Domokos Lajos | 20 komment

Címkék: oktatás köztársaság polgár hatalom szolidaritás kormányzás Népszabadság Magyarország Magyar Nemzet Klik

„Ebben az erőket nem egyesítő, hanem azok szétforgácsolására építő, ezért önmagát felélő rendszerben idővel az átmenetileg kedvezményezettekre is lecsúszás vár.” Panaszkodnak a pedagógusok megtörésére, függőségben tartására, az iskolák maradék…