hangolás

karomkodnitilos142x142.bmp
 A VÉLEMÉNY SZABAD, A GOROMBA, A TRÁGÁR, AZ USZÍTÓ, A KIREKESZTŐ ÉS MEGBÉLYEGZŐ, SZEMÉLYESKEDŐ BESZÉDMÓD TILOS!
Mindez a nick névre is vonatkozik, mert ne itt élje ki beteges hajlamait! Ha pedig azt hiszi, hogy ez a szólásszabadság korlátozása - téved. Egyetlen újság, egyetlen műsor, egyetlen blog sem kötelezhető arra, hogy a tartalomért felelős szerkesztők ellenében bárki bármit közölhessen abban a médiumban. Indítson saját blogot, s ott azt csinál, amit akar, amíg teheti az első bírósági tárgyalásig, ahol a névtelen kommentelők vétkéért is Önre szabják ki a büntetést!

#

Az Esztergomi Járásbíróság 800 ezer forintra (400 nap fogházra) ítélt egy kommmentelőt holokauszttagadásért

2016. január 4-én.

#

Az Alkotmánybíróság 2014. 05.28-i állásfoglalása szerint a honlapok felelőssé tehetők a rajtuk lévő kommentekért. Ezért külön figyelmeztetés nélkül törlöm az ordenáré, a nyíltan uszító, vagy a szótagösszevonással alkotott morfémákba rejtett, mások megbélyegzésére alkalmas üzeneteket.

#

1. Köszönöm, ha jelzi a szövegem hibáit!

>> 2. Ne szemetelje tele a hazát trágársággal!

3. A stílus maga az ember.

#

LASZ AZ ISMERETLEN KOMMENTELŐNEK: Karel Čapek nyomán átgondolva, azt hiszem, én vagyok az az ember, akit az egymással szemben álló táborok, mindkét felet bíráló magatartása miatt, először ütnek agyon, mielőtt végképp egymásnak esnek.

#

a bekiáltás

Ne valamilyen párt, vagy személy iránti kritikátlan rajongás, vagy ellenszenv mozgasson, hanem a világ megismerésének vágya!

a bekiáltó

DLPortre122x123.jpg

Kabai Domokos Lajos

(1951)

Saját könyvek

Press - A nyomtatott és az elektronikus újságírás elmélete, gyakorlata, Press & pr - A médiatevékenység, a szervezeti és az üzleti kommunikáció alapjai, A lovaglás alapjai

Gyakorlat

Nyomtatott és televíziós újságírás; szerkesztőségek, pr-szervezetek, kisvállalkozások irányítása; politikai és üzleti kommunikációs tanácsadás; ismeretterjesztő, pr- és természetfilmek készítése; mindezek oktatása

Pályaív

Hajdú-bihari Napló (újságíró)

Magyar Televízió Híradó (szerkesztő-riporter, adásszerkesztő, műsorvezető)

Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (sajtófőnök)

Heti Budapest (főszerkesztő)

Üzlet (vezető szerkesztő)

Vasutas Hírlap (főszerkesztő)

MÁV Rt. (kommunikációs igazgató)

Oktatás

Teleschola Televíziós Iskola (alapító ügyvezető, médiaismeret, televíziós dramaturgia, szerkesztői gyakorlat vezetőtanár); Corvinus Egyetem, Debreceni Egyetem, Budapesti Gazdasági Főiskola, felső fokú OKJ-s képzések (médiaismeret, pr-gyakorlat oktató); orosz nyelvoktatás

Közösségi tevékenység

Magyar Lovas Kör (alapító elnök); Nemzeti Média Kerekasztal (ügyvivő); Magyar PR Szövetség (etikai bizottság elnöke); társasházi közösségi munka

Nyelvismeret

orosz, francia, angol

oroszul velem

TANULJ VELEM OROSZUL!
> Központban a beszédkészség, kezdőknél is

> Tankönyvvel való rendszerezés

> Az életeddel kapcsolatos gyakorlatok

> Biflázás nélküli nyelvtantanulás
#
Küldj telefonszámot a
domokospr@chello.hu
címre!
Visszahívlak: Kabai Domokos Lajos,
aki az orosz-ukrán témában
a legtöbbet posztolók között volt 2014-ben.

top 20

  1. Orbánt sarokba szorították 2014. november 28. 10:04
  2. Győzött a Fidesz, vesztett a haza 2018. április 09. 03:29
  3. Kezdődik Orbán Canossa-járása 2018. május 01. 15:12
  4. Pokolra kerül-e Kálmán Olga? 2016. szeptember 08. 20:48
  5. Az Orbán-Lévay örökség 2014. november 26. 10:58
  6. Sarka Kata meséi 2017. január 13. 14:19
  7. Már Orbánt is égeti Kiss László 2016. január 11. 16:32
  8. Bűzlik ez a kölni balhé 2016. január 06. 06:07
  9. Orbán, a kártékony 2018. március 16. 23:40
  10. Orbán félelembeszéde 2017. június 28. 12:49
  11. A halálba küldött hadsereg 2017. november 18. 07:00
  12. A Jakupcsek-ügy is Simicska-ügy 2015. december 24. 14:41
  13. Pávatánc idehaza is 2017. november 01. 01:07
  14. Katinka Urambátyámországban 2016. január 09. 02:02
  15. Kiss László nem érti Katinkát 2016. január 10. 02:32
  16. Orbán Viktor borzasztó magánya 2015. november 07. 13:57
  17. Orbán, Katinka, meg a NAV-elnök 2017. november 17. 02:19
  18. Bayer még mindig nem érti 2016. szeptember 10. 12:30

címkék < 10

öt legfrissebb


A vízművet is lövik Donyeckben

2018.05.24. 23:39 | Kabai Domokos Lajos | 77 komment

Címkék: média háború USA Oroszország Ukrajna Putyin EBESZ Donyeck Luganszk Trump Porosenko

Trumpon múlik, hogy elkerülhető lesz-e Ukrajnában az orosz haderő nyílt beavatkozása. Az Oroszországban hamarosan sorra kerülő futball világbajnokságra időzíthetnek egy nagy támadást Délkelet-Ukrajnában. Ezt vizionálja több oroszországi elemző. Szerintük az előjelek már érzékelhetők. És van is…

Orbán a Putyin-filmben

2018.03.26. 16:12 | Kabai Domokos Lajos | 17 komment

Címkék: fegyverkezés Orbán Viktor USA Oroszország Putyin Janukovics Krím Porosenko Kohl

 „Minek nekünk olyan világ, amelyben nincs Oroszország?” Az orosz állami tévében, Világrend – 2018 címmel, március 25-én, vasárnap este vetítették azt a másfél órás, dokumentarista elemekre épülő portréfilmet, amelyben Vlagyimir Putyin orosz államfő kifejtette gondolatait a világban a…

Újra zavargások Kijevben

2017.10.17. 23:46 | Kabai Domokos Lajos | Szólj hozzá!

Címkék: USA Ukrajna Timosenko Majdan Szaakasvili Nuland Porosenko

Porosenko elnök megbuktatásán dolgozik Szaakasvili, csak azt nem tudni, ki a megbízója. Immár Ukrajna fővárosában, Kijevben lázítja a tömeget Mihail Szaakasvili Grúzia korábbi elnöke. Ötezernyire teszik azok számát, akik a kijevi parlament, a Rada bejáratait eltorlaszolták szeptember 17-én.

Készül a blokádra Oroszország

2017.03.02. 01:38 | Kabai Domokos Lajos | 30 komment

Címkék: polgárháború államosítás Ukrajna Putyin Krím Trump Porosenko Minszk

Az üzemek államosítása után talán csak egy lépés a délkelet-ukrajnai területek Ukrajnából való kiszakítása. Egy amerikai honatya a minap az Oroszország elleni teljes blokád gondolatával rukkolt elő. Ötlete, amely persze igencsak hátrányosan érintene néhány jelentős, amerikai érdekeltségű…

Timosenko provokálja Porosenkot

2017.02.07. 21:13 | Kabai Domokos Lajos | 1 komment

Címkék: háború Oroszország Ukrajna Timosenko Merkel Putyin EBESZ Trump Porosenko Minszk

Timosenko azzal állt elő az ukrán parlamentben, hogy élvezi az amerikai elnök támogatását, s a Donyec-medencében hadiállapot kihirdetését követelte Porosenkotól. Moszkvát provokálja a Petro Porosenko által irányított kijevi hatalom – írtam a múlt héten. Azt feltételeztem, hogy az ukrán államfő…

Provokációkra épít Porosenko

2017.02.03. 15:03 | Kabai Domokos Lajos | 14 komment

Címkék: USA Oroszország ENSZ Ukrajna NATO Krím Porosenko

Ukrajna NATO-csatlakozásának a nagyhatalmak közötti háború lenne a következménye. Népszavazást helyezett kilátásba Petro Porosenko államfő Ukrajna NATO-csatlakozásáról. Az ingatag helyzetben lévő elnök a Berliner Morgenpostnak adott, február 2-án napvilágot látott interjúban kifejtette: őt e…

Porosenkoék utolsó áldozatai

2017.02.02. 02:22 | Kabai Domokos Lajos | 4 komment

Címkék: polgárháború Európai Unió Ukrajna Merkel Hollande Putyin Donyeck Luganszk Porosenko Minszk

Trump helyett Merkel állítja választás elé az ukrán államfőt: vagy cselekszik végre, vagy mehet vissza a csokoládégyáraiba. Jó lenne hinni, hogy tényleg az utolsó halottakról szólnak az ukrajnai hírek. És persze inkább azt kellene írni: talán az USA utolsó ukrajnai áldozatait temetik el ezekben…

Zajlik a Moszkva–Washington párviadal

2016.11.19. 02:40 | Kabai Domokos Lajos | 1 komment

Címkék: média propaganda fegyverkezés USA Obama Oroszország Merkel Putyin Medvegyev Biden Stoltenberg Trump Porosenko Flynn Pompeo

Lézer- és hiperhang-rezgéseket keltő fegyverekkel, robotokkal, kibertámadásokkal is fenyegetőznek. A leköszönő Barack Obama búcsúkörútja miatti távollétét és azt kihasználva, hogy Donald Trumpot, az új amerikai elnököt csak január 20-án iktatják be, megkezdték a washingtoni Fehér Ház…

Nyert is a szankciókkal Oroszország

2015.11.23. 03:55 | Kabai Domokos Lajos | 23 komment

Címkék: média propaganda USA Európai Unió Oroszország Franciaország Ukrajna Nagy-Britannia Reuters Szíria Putyin Bassár el-Aszad Medvegyev BRICS Krím Jacenyuk Porosenko Iszlám Állam ruszofóbia Charlie Hebdo

A szankciók nélkül már teljesen a Nyugattól függő, félgyarmati ország lennénk – állítja egy orosz közéleti szereplő.   Rosszul megy Oroszországnak. Ez derül ki a magyar sajtó igen jelentékeny részének közléseiből. Sőt, még annál is rosszabbul! Olyan rosszul megy…

· 1 trackback

Háromfrontos harc Ukrajnában

2015.07.19. 21:23 | Kabai Domokos Lajos | 24 komment

Címkék: autonómia USA Szlovákia Ausztria Lengyelország Oroszország Finnország Svédország Ukrajna Csehország Kijev Baltikum Osztrák-Magyar Monarchia Putyin Kissinger Majdan Szaakasvili Pravij Szektor Jaros Porosenko Avakov Izvesztyija Minszk putyinozás Grass Moszkal El País

Felértékelődni látszik egyes közép-kelet-európai országok, köztük Magyarország jelentősége. Beteljesülni látszik az amerikai átok. Mintha Ukrajnában is megismétlődne mindaz, amit Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Szíriában, Jemenben az amerikai beavatkozás…