BEKIÁLTÁS


2023.nov.28.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

1200. BEKIÁLTÁS: Neoliberalizmus vagy felelősség

Szinte határtalan szabadságot ígértek a neoliberális próféták, de már a Mozgó Világ szerzői is kongatják a harangot. Egy bhutáni filmet néztem előző este. A Himalája dél-keleti oldalán fekvő, egymilliós ország életébe engedett bepillantást a történet. A Bhutáni Királyságról szóló leírások szerint…

Tovább

971. BEKIÁLTÁS: A kazah ügy a propagandában

A Klubrádió a török sajtóhoz hasonlóan, részinformációkkal befolyásolta a közönségét. Január 6-án, csütörtökön, moszkvai idő szerint éjjel 1 óra 20 perckor jelentette be Nikol Pashinjan örmény kormányfő, aki momentán az Oroszország által vezetett úgymond kis NATO, a Kollektív Biztonsági…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Kifullad a lázadás az USA-ban, de a feszültség megmarad

A szociális válság Amerikában és másutt is kedvez a rendőrállam kialakulásának. „Évente több mint ezren halnak meg rendőri erőszak áldozataként Amerikában. A fiatal afroamerikaiak körében az egyik legfontosabb halálozási ok a rendőri erőszak” – mondta Fodor Éva szociológus, a CEU egyetemi…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Osztályharcra készül az MSZP?

Mintha még a párt is dugdosná, mivel állt elő Tóth Bertalan a szerdai sajtótájékoztatón. Bolgár úr rémületére a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke előállt valamiféle tényleg baloldali programmorzsával. És ha azt hiszi valaki, hogy a Klubrádió doyenjén akarom most elverni a port, hát egy…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Ingatag alapokon a zöldmozgalmak bírálói

Zöld kommunizmust és fekete diktatúrát vizionál Fodor Gábor és szerzőtársa, de a kapitalizmusról szót sem ejtenek. Az armageddon rémeivel riogatja az olvasót Fodor Gábor volt környezetvédelmi miniszter, liberális politikus és Kovács István, az egykori, jobboldali üzletembereket tömörítő…

Tovább

BEKIÁLTÁS: A hazugságokkal szembesít Krausz

A 20. századi népirtásokkal, társadalmi küzdelmekkel kapcsolatos és a mai hamisításokat tekinti át a beszélgetőkönyv. Marxhoz írt levelet 2018-ban Krausz Tamás történész a Cadernos Cemarx portugál folyóirat szerkesztőségének biztatására. A magyarul olvasó számára most vált hozzáférhetővé a…

Tovább

Ne erőlködj, Bolgár Úr!

Már Veiszer Alinda sem hisz a párbeszéd mindenhatóságában. Hovatovább több mint kínos, hogy a Klubrádió doyenje, Bolgár György mily sokat sajnálkozik azon, hogy szinte alig tud mikrofonvégre kapni valakit a nemzeti NEM együttműködés rendszerének vezetői közül. Néha azért sikerélménye van.…

Tovább

Pogátsa kikezdte a Horn-mítoszt

A Horn Gyulához hasonlóan neoliberális politikát követők még mindig nem értik, hogy az Orbán-rezsim az előzőek következménye. Tabukat döntögetett Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus a Klubrádió Reggeli Személy című műsorában január 17-én, csütörtökön (Az archívumban a 9 és 10 óra közötti…

Tovább

Hálásak Orbánnak a multik

Az ország átengedése fejében ő és a hozzája tartozók szabad kezet kapnak némi rabláshoz. Levegő után kapkodnak a nyugati neoliberális hangadókon csüggő hazai politikusok és médiamunkások arra a bejelentésre, hogy az Európai Bizottság várhatóan tudomásul veszi, hogy a paksi atomerőmű bővítését…

Tovább
süti beállítások módosítása