BEKIÁLTÁS


2021.máj.16.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

889. BEKIÁLTÁS: A Magyar Nemzet ragadozója

Saját zsákmányaként kezelte filmszövegemet az egykor szebb napokat látott újság tollforgatója. A magamfajtának megdobogtatja a szívét, ha sorait kinyomtatva látja. Igazán nem panaszkodhatom, hiszen sok ezerszer volt részem ebben az élményben. Egyetlen esetben azonban üröm kerül az örömbe.…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Ünneplik a pusztuló táj képét

Ám tetsszék ez a táj, de akkor ne keseregjetek a fecskék, a gólyák eltűnése, a tóparti nádasok kiirtása miatt! A látványtól elalélt széplelkek lájkolják, imádják és hűházzák Kiefer Bélának ezt a felvételét a Facebookon. Egy pécsi motorfűrész-kereskedő, saját életrajzi adatai szerint, korábban a…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Áder, a hiteltelen

Azt sugallta, hogy egyformán felelősök vagyunk a természeti környezet megóvásáért, miközben hallgatott a konkrétumokról. Először tavaly ütötte át az ingerküszöbömet az államfő újévi beszéde annyira, hogy írjak is róla. „Áder János dörgedelmei” címmel emlékeztem meg a prédikációról, amelyben…

Tovább

Visszatért a betyárvilág

A messziről idekóborló bandák visznek mindent, ami mozdítható, ha kiszagolnak valamit. Fedje homály, hogy Magyarország melyik településén fényképeztek le ezzel a galambász héjával! Egyelőre maradjon rejtve, hogy hol van az a madártelep, amiről három pr-film készül a közreműködésemmel. Még akkor…

Tovább

Megtisztul az ország!

Már csak az ország 6 százalékát kell fülön csípni, köztük a mostani kormánypárti parlamenti mamelukokat kell elszigetelni, és minden rendbe jön e kies országban! A választókorú lakosság mindössze hat százaléka érez közönyt a természet- és környezetvédelemmel…

Tovább
süti beállítások módosítása