Ukrajna: Kissinger az amerikai kormányzatot bírálja

A volt külügyminiszter szerint az Obama-kormányzatnak nem vasárnapi talk-show módjára kellene intéznie az ukrajnai ügyeket.

Kissinger.jpegA CNN amerikai hírtelevíziónak adott nyilatkozatában Henry Kissinger, az USA egykori külügyminisztere rámutatott, hogy Oroszország számára azért annyira fontosak az ukrajnai események, mert az orosz államiság kezdetei épp Kijevhez kötődnek. Vagyis Oroszország politikai, még inkább vallási fejlődése éppen Kijevben, a Kijevi Ruszban kezdődött. Ezt követően ugyan szakadás következett be – nem utolsó sorban a mongol-tatár megszállás miatt (kdl.) –, de a 17. század végén, a 18. elején Ukrajna Oroszország része lett.

– Egyetlen oroszt, legyen bár disszidens, vagy kormányellenes felfogású, sem ismerek, aki ne tekintené Ukrajnát, legalább némiképp, az orosz történelem részének. Ezért az oroszok képtelenek közömbösek maradni Ukrajna jövőjével kapcsolatban. Én egyértelműen a független és az Európával szerves kapcsolatban lévő Ukrajna híve vagyok. De ahhoz, hogy megértsük az orosz álláspontot, a történelmi összefüggésekre is figyelnünk kell” – hangsúlyozta Kissinger, aki a közelmúltban maga is részt vett a Nácizmus nélküli világ elnevezésű nemzetközi jogvédő szervezet által Kijevben megrendezett konferencián. (Egy finn résztvevő korábbi nyilatkozata itt olvasható – kdl.)

Kelet-, kontra Nyugat-Ukrajna

A Kijev központjában zajló eseményeket az amerikai politikus nem a demokráciáért és az európai orientációért küzdők, illetve az orosz mintát követő Viktor Janukovics összecsapásaként látja. Valójában az oroszok lakta és az orosz kulturális-vallási hagyományokhoz kötődő keleti részen, illetve a katolikus nyugati területeken élők eltérő felfogása jelenik meg benne. Ami pedig a szembenálló feleket illeti, mindegyik között megtalálhatók demokratikus és oligarchikus elemek is. Ebben az értelemben Kissinger nem gondolja, hogy a jelenlegi ukrán elnök szükségszerűen orosz irányultságú lenne.

Vlagyimir Putyin félelmei

A volt amerikai külügyminiszter szerint Putyin orosz államfő olyasfajta főpróbaként tekinthet az ukrajnai eseményekre, mint amilyet annak idején Amerika szeretett volna Moszkvában végrehajtani. Egy lehetséges rendszerváltásra gondolhat az orosz elnök. Ráadásul az, hogy mindez a szocsi olimpiához oly közeli időpontban történik, csak erősíti a gyanakvását. Kissinger szerint Putyin a Szovjetunió széthullását nagy történelmi katasztrófaként éli meg. Ezen belül nyilvánvaló, hogy a legnagyobb tagköztársaság, az 50 milliós Ukrajna függetlenné válásához nem viszonyulhat közömbösen. (Mára 45,6 millióra apadt a lakosság száma – kdl)

Amerika ésszerűtlenül viselkedik

A Barack Obama féle elnöki adminisztráció – Kissinger szavai szerint – Ukrajna kérdésében hajlamos a demokratikus eseményekre utaló nyilvános kinyilatkoztatásokra, mintha mindent meg lehetne oldani amolyan vasárnapi talk-show módra. Nem arról van szó, hogy nem értenék egyet az amerikai kormányzat irányvonalával, de nem tartom szükségesnek, hogy ennyire nyilvánosan intézzük az ügyeket. Többet érne, ha történelmi léptékekben gondolkodnánk – mondta a volt külügyminiszter.

Ezzel együtt Kissinger problémásnak tekinti az Oroszországgal való kapcsolatépítést annak imperialista felfogása miatt, amely történelmileg meghatározott. Ráadásul határos Kínával, ami – az amerikai politikus szerint – valóságos stratégiai lidércnyomás. Határos az iszlámmal, ami ideológiai rémálom. Oroszországnak – történelmileg ingatag – európai határa is van, amely állandóan változott. Ugyanakkor az orosz vezetők, a történelem során mindig, sajátos fontosságot tulajdonítottak a külföldnek. Arra a kérdésre kellett feleletet adniuk, miként tartsák össze az országot úgy, hogy egyszersmind elrettentsék a külföldet, s eközben megértsék, hogy lehetségesek és szükségesek a kompromisszumok is.

– Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb nehézség, amibe Putyin is beleütközik. Amerikának nem érdeke, hogy a ’megszállt erőd’ helyzetébe sodorja az oroszokat, hogy kénytelenek legyenek megmutatni, mire képesek – jelentette ki Henry Kissinger.

#

(A cikk eredetije a Közép-európai Elemző Központtól jutott el a Bekiáltás bloghoz.)

2014-ben, a Bekiáltás blogban Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban az alábbi posztok jelentek meg: