2015. jan 19.

Véres vasárnap után tűzszünet jöhet

írta: Kabai Domokos Lajos
Véres vasárnap után tűzszünet jöhet

Tegnap tüzérségi támadással sorozta meg a Donyec-medence településeit az ukrán hadsereg. Az éjszakai diplomáciai egyeztetések viszont tűzszünetet hozhatnak.

ukrajna_-_kiasott_sirok.jpgBékemenetek zajlottak Ukrajna több városában január 18-án, vasárnap. A kijevi felvonulást Petro Porosenko államfő szerdai rendelete előzte meg. Eszerint júniusig három szakaszban 200 ezer tartalékost mozgósítanak, ezen felül pedig 40 ezer embert, köztük nőket is rendkívüli katonai szolgálatra rendelhetnek. Emellett a jövőben, Ukrajnában az eddigi 25 év helyett 27 éves korig hívhatják be a férfiakat sorkatonai szolgálatra.

A vasárnapi kijevi békemenet háborúra szóló felhívással ért véget. Az elnök azzal tetézte ezt a cinizmust, hogy felszólítása a keleti keresztények vízkereszt ünnepének előestéjén hangzott el. Porosenko többek között hitet tett amellett, hogy egy talpalatnyi földet sem engednek át Ukrajnából, s hogy a Donyec-medencében „újjászülik az ukránságot”. Elképzelhető, mekkora lelkesedéssel fogadták az ötletet a polgárháború által sújtott Délkelet-Ukrajna jórészt orosz anyanyelvű lakosai! Az a hárommillió, aki még nem menekült el a négy és félből, s aki abban reménykedik, hátha mégsem ő kerül a géppel előre kiásott, a hófödte tájban végtelen sorban húzódó sírgödrök egyikébe...

Porosenko ezzel tovább erodálta a szeptember 5-ei minszki megállapodásnak azokat a pontjait, amelyek a donyecki és luganszki helyhatósági választásokkal, az önigazgatással, e területek különleges státuszának megadásával, a nemzetek közötti párbeszéddel foglalkoznak. Nem mintha az egyezség más előírásai teljesültek volna! Az úgynevezett fegyvernyugvás néhány hónapja alatt többen haltak meg Délkelet-Ukrajnában, több házat, lakást romboltak szét az ágyúk és sorozatvetők lövedékei az itteni falvakban és városokban, mint a megelőző időszakban.

A béke kifejezés megcsúfolása jegyében eltelt mostani ukrán vasárnap sem volt ez alól kivétel!

Iskolákat, óvodát ért találat

Reggel az ukrán erők parancsot kaptak, hogy mérjenek fokozott tüzérségi csapást a felkelők állásaira. Mintha lennének állások! Mintha nem lakó- és középületekért, utcákért és terekért folyna a harc! A lényeget elfedő virágnyelv ez a javából, amit bevesz mindenki, aki még nem látott képsorokat ennek a háborúnak a sajátos ütközeteiről. Márpedig a nyugati, köztük a magyar televíziókban aligha láthatott!

De hát ebbe a mocsokba ez is belefér! Mint ahogy az is, hogy Porosenko Kijevben arról beszélt: „Ukrajna már demonstrálta békeszerető, európai állam voltát”, ám eközben, tőle pár száz kilométerrel távolabb, Donyeck és Luganszk lakókörzeteit sorozatvetők nagy kaliberű lövedékeivel rombolták. Ezen a vasárnapon Gorlovkában ketten haltak meg és tizenhatan szenvedtek sérülést autóbuszra várva. Négy iskolát és egy óvodát is találat ért. Ugyanitt – a Donyecki Népköztársaság egyik vezetőjének közlése szerint – az ukrán légierő 500 kilogrammos bombát dobott le. Állítólag az EBESZ megfigyelői csodával határos módon kerülték el a halált.

Mindezt a függetlennek tekintett orosz lap, a Kommerszant folyamatosan frissülő híreiből raktam össze. Az újság internetes felületéről tudom azt is, hogy a felkelők harmincra teszik a „békés vasárnap” halálos áldozatainak és sebesültjeinek számát. Közöttük gyerekek is vannak. A gyerekek haláláért az ukrán hatóságok a lázadókat tették felelőssé, amit azok tagadtak. Egyébként, amikor ilyen vád éri őket, mindig azt válaszolják: hogyan lőhetnének oda, ahol ők maguk vannak, illetve a családjaik, rokonaik, munkatársaik élnek. Lássuk be, lehet benne valami!

Sokkoló képek a tévében

A távolságtartó hírügynökségi jelentéseket az orosz állami tévé vasárnapi tudósításainak képei, interjúi tették sokkolóvá. A mára teljesen szétlőtt donyecki repülőtérért folyó előző heti harcokról a felkelőkkel együtt mozgó, a lövések, a robbanások hangjára összerezzenő, fedezékbe menekülő riporterek és operatőrök számoltak be. Este már a buszmegállóban fekvő halottakat, az aznap szétlőtt családi és társasházak képeit is mutatták. A helyzet drámaiságát csak fokozta, hogy hosszú idő után talán először az Euronews sem volt teljesen részrehajló. Végre egy olyan riporter tudósítását hallhattuk, aki már a fronton is járt, s aki most is hajlandó volt elmondani: a felkelők állításai ellentmondanak a hivatalos közléseknek.

A Kommerszant moszkvai idő szerint 18:32-kor tette közzé a RIA-Novosztyi hírét, amely szerint a Donyecki Népköztársaság külügyi vezetője felhívással fordult a világ közvéleményéhez, hogy minden erőfeszítést tegyenek meg a Donyec-medence elleni kiterjedt tüzérségi támadásokkal elkövetett tömeggyilkosságok ellen. Az interneten közzétett dokumentum szerint „az ukrán hadsereg és a Kijev által ellenőrzött bandák nehéztüzérséggel módszeresen lövik a városainkat”. Később arról érkezett jelentés, hogy Donyeck városának három központi kerületében, moszkvai idő szerint 21:45-kor megszűnt az áramellátás egy hatalmas belövés nyomán. A tüzérségi támadás ezt követően sem hagyott alább, de több helyen sikerült helyreállítani a szolgáltatást.

Atomháborút vizionáltak

Ilyen előzmények után a Voszkresznij Vecser című, az éjszakába nyúló orosz televíziós vitaműsor első felének legtöbb résztvevője – befolyásos politikusok és szakértők – drámai következtetésekre jutott. (A műsor második része a Charlie Hebdo üggyel foglalkozott, nem akármilyen intellektuális színvonalon.) Volt, aki azt állította: az ukrán hadsereget és a harcokban részt vevő külföldi zsoldosokat valójában irányító amerikaiak nem nyugszanak addig, amíg ténylegesen is bele nem rángatják Oroszországot a háborúba. Egy másik szereplő egyfajta karibi helyzetet vizionált, vagyis azt, hogy az atomfegyverekkel való összecsapás küszöbére értünk. Valaki szerint ehhez nem is kellenek atomfegyverek, hiszen a harcok színhelyétől nincs messze a legnagyobb ukrajnai atomerőmű.

Egy szakértő arról beszélt, hogy az amerikaiak Afganisztánból kivont fegyverek tömegével látták el Ukrajnát. Köztük harminckét olyan eszközt helyeztek el a felelők által ellenőrzött területek határán, amelyek a levegő oxigénjét kivonva okozzák nagy tömegek pusztulását. Más azt közölte, legalább 500 ezer oroszországi önkéntes kapcsolódna be a harcokba a határon túli orosz testvérek oldalán, ha engedné nekik a moszkvai vezetés. Egyesek szerint valóságos bűn ölbe tett kézzel várni, amíg az oroszországi oldalon lévő Don menti Rosztovra csapnak az ukránok. Porosenko békemenetes beszédéből akár az is következhet, hogy ha kell, akár erővel, de ismét Ukrajnához csatolják a Krímet…

Nem aludtak éjszaka a diplomaták

A műsorvezető, s néhányan a vita résztvevői közül persze hűtötték a forró hangulatot. Ezzel együtt attól inkább fellélegeztem, amikor éjszaka elolvastam az első békülékenyebb hangvételű hírt. Valami történhetett a háttérben, mert 19:34-kor a TASSZ hírügynökség – Dmitrij Peszkovra, Putyin elnök sajtótitkárára hivatkozva – emlékeztetett arra, hogy január 15-én az orosz államfő tervet terjesztette elő ukrán kollégájának a nehéztüzérségnek a harcok sújtotta körzetekből való kivonására. 19:42-kor Oroszország Külügyminisztériuma közleményt jelentetett meg arról, hogy Moszkva állhatatosan törekszik a minszki egyezmény teljesítésére. Ezt az orosz fél az Ukrajnával kapcsolatos központi feladatként kezeli – nyomatékosították. 21:30-kor Putyin orosz elnök mind az ukrán erőknek, mind a népfelkelőknek azt javasolta, hogy a minszki megállapodás szerinti távolságra vonják vissza a 100 milliméteresnél nagyobb átmérőjű tüzérségi eszközöket. Hétfőn 01:26-kor jött a hír, hogy az ukrán külügyminisztérium azt javasolja Moszkvának: írják alá a minszki megállapodás november 13-ai kiegészítését, amely lehetővé tenné, hogy január 19-től életbe lépjen a tűzszünet. Ezzel Ukrajna, Franciaország, Németország és Oroszország külügyminiszterei megkezdhetnék az Asztahanba, ugyanezen országok részvételével tervezett csúcstalálkozó előkészítését. Időközben e-mail címemre megjött az EBESZ legfrissebb angol nyelvű kommünikéje a soros elnök felhívásával az ukrajnai konfliktusban érintett felekhez, amit a TASZSZ 02:08-kor adott ki: haladéktalanul térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz az érintettek!

Mit ne mondjak, vannak kétségeim!

#

Szólj hozzá

Oroszország Ukrajna Euronews Putyin EBESZ Donyeck Luganszk Porosenko Kommerszant Donyec-medence RIA-Novosztyi Peszkov TASZSZ