2015. feb 19.

Áruló-e Orbán Viktor?

írta: Kabai Domokos Lajos
Áruló-e Orbán Viktor?

A világ új befolyási övezetekre való osztásának folyamatában célszerű értelmezni a magyar kormányfő sasszézásait. (Új: a végén értékelheted a cikket.)

orbanputyin2015-02-17bp.jpgTeljes joggal vádolja Orbán Viktort az európai közösség elárulásával az a Gyurcsány Ferenc, aki korábban maga is szívélyes és magánemberi gesztusokat tett Vlagyimir Putyinnakírja Révész Sándor a Népszabadságban. A konkrét ügyben nem osztom az általam nagyra becsült szerző véleményét. Azt pedig, hogy Orbán hogyan, s miért árulta el a liberálisokat, intézzék el egymás között. Az Európára való hivatkozás azonban más lapra tartozik. Az állítás ilyen megfogalmazása ugyanis azt feltételezi, hogy létezik egy egységes európai közösség, s ezt az egységet egyedül a magyar miniszterelnök veszélyeztette azzal, hogy Budapesten látta vendégül az orosz államfőt.

Valójában az Európai Uniót ellenérdekek szabdalják!

Az ellentétes érdekek kialakulásában egyaránt szerepet játszik a különféle országok cégeinek történelmileg kialakult, eltérő tőkeereje, továbbá a technológiai és menedzsmentképességekben meglévő megannyi eltérés. Ezek a tényezők egyúttal meghatározzák a profitoknak és az emberek agyában meglévő tudáskincsnek a gazdagabb országok felé áramlását, ami tartósítja a különbségeket, és bizonyos értelemben egymás ellen fordítja a szegényebb, illetve a tehetősebb országokban élőket. Ilyen, vagy ehhez hasonló okokból hangoztatja olykor különvéleményét a szlovák, a cseh, a görög kormány, amelyeknek a mienkével együtt az a fő bajuk, hogy az adott ország felzárkózása, felzárkóztatása valahogy nem akar haladni. És akkor még említést sem tettünk Nagy-Britanniának a fejlettebb nyugat-európai országokat is érintő olykori a fenyegetőzéseiről.

A baltiak és a lengyelek az USA védelmében bíznak

zaszlo_usa-lengyel.jpgMásfajta ellentétet jelez a balti országoknak a magatartása, amelynek következtében – az oroszokkal kapcsolatos, nálunk súlyosabb történelmi tapasztalatok miatt – önként és dalolva helyezik magukat az USA totális védelme alá, beleértve a biztonságuk fölötti korlátlan ellenőrzést is. Velük szemben az osztrákok jottányit nem engednek katonai értelemben vett semlegességük megtartásából. Ehhez képest akár meglepő is lehet, milyen eltérően ítéli meg a Moszkvával való kapcsolatokat például Lengyelország, illetve Németország. Miközben a lengyel vezetők az orosz ellenességre építik politikájukat, Angela Merkel német kancellár újabban ismét minden fórumot felhasznál arra, hogy hangoztassa: Európa ügyeit nem lehet rendezni Oroszország nélkül. Tegnap egyenesen saját pártja, a CDU tagjai előtt beszélt erről.

Amikor tehát ebben a különbözőségeket egybefogni akaró Európai Unióban a magyar kormány Oroszországgal kapcsolatos magatartása miatt árulást kiált valaki, célszerű, ha számításba veszi mindezt! Mert szó sincs egységes európai közösségről. Ehelyett ide-odahelyezkedő országokat látunk magunk előtt. A politikai és gazdasági hatalom mostani újraelosztásának folyamatában láthatóan mindenki arra törekszik, hogy a lehető legjobb helyet biztosítsa magának abban a jövőben, amelynek egyelőre meglehetősen bizonytalanok a körvonalai. Világosabban szólva: ezekre az évekre alighanem úgy emlékszünk majd, mint amelyekben mindenekelőtt azért zajlott a küzdelem, hogy kié legyen a meghatározó szerep Európában. A kontinens vezető hatalmai – mindenekelőtt Németország –, avagy az Amerikai Egyesült Államok szabják-e meg a jövőben azokat a kereteket, amely között élnünk adatik és adatott?

Ez a feladvány áll a brüsszeli és a strasbourgi döntések, a titkos USA-EU szabadkereskedelmi tárgyalások, az ukrajnai puccsot megelőző, majd az ezt követő polgárháború alatti és utáni amerikai–európai–oroszországi vetélkedés, az európai cégeknek nagy veszteségeket okozó, az amerikaiaknak piaci térnyerést hozó Oroszország elleni szankciók és sok más esemény mögött.

Hatalmi játszmák metszéspontjában

colleenbell.jpgKétségtelen, hogy a választóinak játszó (!) miniszterelnök sasszézása következtében úgy adódott, hogy Magyarország ezeknek a hatalmi játszmáknak a metszéspontjába került az utóbbi években. És az is egyértelmű, hogy ez a helyzet igen szembetűnő módon fejeződött ki a héten, amikor Vlagyimir Putyin orosz államfő budapesti vizitjének napján az USA kormányzata úgy rendelkezett: a magyar fővárosban lévő amerikai nagykövetségen kell megebédeltetni a NATO-szövetség országait képviselő itteni nagyköveteket. Colleen Bell, az Egyesült Államok frissen kinevezett nagykövete – civilben elnöki kampányadomány-gyűjtő filmproducer – így köszöntötte kollégáit, köztük Mihajlo Jungert, az ukrán nagykövetség ügyvivőjét: „Putyin elnök ma Budapesten van. E napot nem is tölthetnénk jobban, mint hogy Ukrajna szuverenitásáról és jövőjéről táplált reményeinkre összpontosítsunk.”

Szó se róla, lelkesítő mondatok! Már ha az ember eltekint attól, hogy a CIA szervezésével, a vérfürdőt rendezett idegen mesterlövészek bevetése utáni puccsal hatalomra került kijevi kormány több tagja az USA-ban kapott kiképzést. Mi több, a kabinetben legalább négyen amerikai állampolgárok. Őket egészítik ki az amerikai-grúz állampolgár miniszterhelyettesek, továbbá a nyugati, elsősorban persze szintén amerikai polgári és katonai tanácsadók. Köztük is a grúz-amerikai állampolgár Miheil Szaakasvili, akit 2003-ban az Egyesült Államokból exportáltak a rózsás forradalomba, majd a grúz elnöki székbe. 2012-ben megbuktatták a választók, most viszont korrupció és hivatali visszaélés gyanúja miatt kéri kiadatását a grúz állam. Ezzel együtt jó esélye van arra, hogy ő lesz Ukrajna antikorrupciós bizottságának elnöke...

Az elmúlt hónapokban ők mindannyian zokszó nélkül asszisztáltak ellenzéki ukrán újságírók bebörtönzéséhez, egyfolytában akadályozzák az Odesszában élve elégetett civilek elleni támadás nyomozását, az Ukrajna fölött lelőtt maláj utasszállító repülőgép katasztrófájának kivizsgálását. Biztosították a pénzt, a hadianyagot a délkelet-ukrajnai falvak földig rombolásához, a donyecki és luganszki lakóházak, bányák, üzemek, közművek szétlövéséhez, milliónyi ember földön futóvá tételéhez. Persze nyilvánvaló, hogy idővel az oroszok keze is egyre mélyebbre nyúlt ebbe a fertőbe, de afölött azért mégsem kellene napirendre térni, hogy a kijevi bábkormányé volt az első lépés: büntető különítményeket küldött a térségbe az ott élő öt–tízmillió orosz ukrajnai állampolgár saját autonómiakövetelésének hírére, amivel háborús bűntettet követett el.

Amit viszont sürgősséggel elintéztek a kijevi kormány legfelelősebb posztjaira ültetett amerikaiak: az erőszakos hatalomátvételt követően, heteken belül angol és amerikai cégeknek adtak koncessziót a Donyec-medencei és a galíciai palagázmezők kitermeléséhez. Ezek – legalábbis a hasonló amerikai feltárások tapasztalatai alapján – súlyos környezeti károk rémét vetítik előre. Ha ettől eltekintünk – a szintén amerikai közreműködéssel folyó, a Románia tengeri talapzatában található földgázkészletek feltárása után – az oroszokra már tényleg nem lesz szükség ahhoz, hogy az ukrajnai vezetékekben Nyugat felé áramoljék az energiahordozó. A különbség mindössze annyi lesz, hogy a hasznot nagyrészt az amerikai cégek vágják majd zsebre. Azok a kísérletek pedig, amelyek szintén a jövőbeni amerikai üzletek jegyében kezdődtek meg az ukrán atomerőművekben, újabb Csernobilok árnyát rajzolják Európára, mert egyelőre nehézkesen halad az orosz erőművek amerikai fűtőanyaggal való kombinálása. De az üzlet, az üzlet, pláne ha dollármilliárdokról van szó! És amíg el nem felejtem: Joe Biden amerikai alelnök egészen addig személyes kijevi látogatásaival adott lökést a folyamatoknak, amíg a fiát be nem vették az ukrán gázüzletbe. De persze ez nem nepotizmus, mert Amerikában, a szabad verseny hazájában olyan nincs! Ó nem!

A médiában megdicsőül a kalandor

A helyzet tehát korántsem fekete és fehér, bár a nyugati világ médiagépezete hatalmas és hatékony erőfeszítéseket tesz azért, hogy a közvélemény ne ismerhesse meg az érem mindkét oldalát. Ebben a féligazságokkal, elhallgatásokkal operáló médiatérben aztán könnyen következménynek lehet láttatni az okot, és oknak a következményt. A halandó ugyanis pillanatok alatt szem elől téveszti, mi is volt előbb a tragikus események sorában. Csak tálalás kérdése, és megdicsőül a kalandor és bűnösnek kiáltatik ki, aki csupán meg akarja előzni a nyilvánvalóan bekövetkező katasztrófát, vagy aki védekezik a támadás ellen…

porosenko-plakat.jpgHogy esetenként milyen álságosak a szándékok, azt jól jelzi, hogy a térségben élő idős emberek tavaly nyár óta a kijevi kormány által visszatartott nyugdíjának kifizetéséről még mindig nincs szó, viszont Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője ma közölte: „Ukrajna azt szeretné, ha ENSZ-békefenntartók felügyelnék a kelet-ukrajnai frontvonalat, valamint az ukrán-orosz államhatárnak a szakadárok ellenőrzése alatt lévő szakaszát”. Petro Porosenko ukrán elnök is megerősítette ugyanezt. Ő szintén azt tartaná a legjobb megoldásnak, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsának égisze alatt az Európai Unió küldene rendőri missziót a kelet-ukrajnai térségbe.

A javaslat, amely a „békefenntartás” mágikus kifejezésével altatja el az átlagember figyelmét, és szőnyeg alá söpri Ukrajna e részén a normális élet feltételeinek megteremtését – az iskolák megnyitását, az egészségügyi ellátás normalizálását stb. – valójában semmissé tenné a Donyec-medencei köztársaságiak autonóm entitásként való elismerését, amit kilátásba helyezett a Minszk plusz egyezmény. Az is következne a kijevi hatalmi tényezők indítványából, hogy az ukrán-orosz határ megfelelő szakaszát onnantól nem ukránok, nem köztársaságiak, hanem egyelőre ismeretlen összetételű békefenntartók, lényegében akár NATO-országok rendfenntartónak beöltöztetett katonái ellenőrizhetnék. Vagyis mindent egybe vetve, közvetve akár a NATO vezető hatalma, az USA ellenőrzése alá kerülhetne az orosz határnak ez a szakasza.

Aláássák a Minszk plusz megállapodást

ukrajna_debalcevo.jpgTekintsünk el attól, hogy az úgynevezett békefenntartás égisze alatt Koszovóban és a világ más részein milyen vérengzések következtek be, s hogy a javaslat kivitelezhetetlen az ENSZ Biztonsági Tanácsában vétójoggal rendelkező Oroszország nélkül! Ne foglalkozzunk azzal se, hogy az indítvány elutasításával milyen össztűz zúdul majd az orosz államfőre, mint a gonosz mai földi megtestesítőjére! Koncentráljunk csupán arra, hogy szinte alig száradt meg a tinta az Angela Merkel, Francois Hollande, Vlagyimir Putyin és Petro Porosenko közreműködésével megszületett megállapodáson, az ukrán fél máris újra akarja gonbolni a kabátot!

Ha így teszünk, akár az elmondottak fényében is megvilágosodik előttünk, hogy mely hatalom állhat Kijev mai javaslata mögött, s hogy milyen törekvések munkálnak a háttérben. Akármilyen következtetésre is jutunk, abban biztosak lehetünk, hogy a majdan fennen hangoztatott demokrácia- és szabadságszólamok legfeljebb fügefalevélként takarják el a nyers üzleti célokat, s ami ennek feltétele, s egyben következménye, az USA geopolitikáját a Monroe-elv alapján szolgáló katonai törekvéseket.

Emiatt csak megismételni tudom, amit már egyik előző cikkemben is leírtam: bár a demokráciakorlátozó, az eliteknek az elesettek rovására jövedelmet átcsoportosító és az ország vagyonával szemérmetlenül bánó Orbán Viktor miniszterelnökkel és környezetével kapcsolatban erős fenntartásaim vannak, azt nem tudom zokon venni a kormányfőtől, ha hozzá akar járulni ahhoz, hogy a tengeren túli szuperhatalom ne játszadozhasson gátlástalanul az európai, ezen belül is a közép- és délkelet-európai országokkal. Ha a magyar kormány effajta törekvéseihez a külső támasz a Németországgal együttműködni képes Oroszország, akkor az még mindig jobb, mint az a sodródás, aminek ma részesei vagyunk. Ezért aztán nagyon vigyáznék, mielőtt az áruló címkét aggatnám valakire ezekben a mostani időkben, amikor a világ új befolyási övezetekre osztása van napirenden. #

Szólj hozzá

balti országok Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc Népszabadság USA Európai Unió Lengyelország Oroszország békefenntartás NATO Merkel Hollande Putyin Odessza Porosenko Turcsinov Minszk Colan Bell