2017. aug 28.

Putyin a Klubrádióban

írta: Kabai Domokos Lajos
Putyin a Klubrádióban

Az Oroszország-elemző bevallotta, hogy nem beszél oroszul.

2017-08-28putyinbudapesten.jpg

Vlagyimir Putyin orosz államfő újabb budapesti látogatásának napján a Klubrádió reggeltől induló minden negyed-, illetve félóránkénti híradásában, vezető helyen sulykolta a fővárosiakba, hogy

„Forgalomkorlátozásokra, lezárásokra (sic!) lehet számítani az orosz elnök budapesti látogatása miatt. Bár a tervek szerint nem marad sokáig Magyarországon, Vlagyimir Putyin konvoja megbéníthatja Budapest közlekedését, hiszen a főváros legforgalmasabb részeit zárják le miatta”.

Mondom, mindez szinte minden órában háromszor-négyszer, lényegében változtatás nélkül, leginkább a hírcsokrok legelején, legfeljebb a második helyen. Amiből ugye mindenki megértheti, hogy mivel jár, ha az oroszok beteszik a lábukat kies fővárosunkba. Épeszű ember nem is kér belőlük.

Ám legyen! Mindenki szíve joga, miként viszonyul az oroszországi politikához. Főleg nem akarok senkit az orosz elnök hívévé tenni, bár – a Klubrádió propagandistáival ellentétben – riogatni sem vele. Egyrészt azért nem, mert a politikusokhoz való viszony, számomra, rég nem érzelmi kérdés. Ha a külpolitikával kapcsolatban valamit megértettem idővel, az a közhely, hogy az országoknak – lett légyenek nyugatiak, vagy keletiek – csupán érdekeik vannak. A politikusok emberbarátságról és eszmékről legfeljebb valódi céljaik elleplezésére nyilatkoznak. Persze nem csak külügyekben. Másrészt azért sem mászom az érzelmek mocsarába, mert – ahogyan már többször bátorkodtam ebben a blogtérben leírni – bizonyos felszíni jelenségek alapján aránytévesztés a putyini Oroszország viszonyait az orbáni Magyarországéval együtt emlegetni.

Ettől persze lehet, hogy lesznek, akik sem az egyik, sem a másik szempontomat nem méltányolják. De azzal kapcsolatban azért már engedtessék meg rosszallásomat kifejezni, hogy a magát gyakran az objektív tájékoztatás letéteményeseként megjelenítő adón – amit alternatív információforrásként, főleg korábban, én is nagyra értékeltem – a 16 órakor kezdődött elemző műsorban azzal tetézték az egész napos Putyinnal riogatást, hogy egy olyan elemzőt szólaltattak meg hosszasan az orosz viszonyokról, aki magában az adásban mondta el, hogy nem beszél oroszul. Mint a világot tendenciózusan Washington értelmezésével egyezően láttató Political Capital munkatársa mondta: a Kremlnek a budapesti látogatással kapcsolatos közleményét is a Google programjával fordította le. (A Klubrádió archívumában, Megbeszéljük 2017.06.28 15:58:54-es blokk 12:20-nál.)

No, ezzel azért mégiscsak sikerült átlépni az agymosás egy újabb határát! Bár ha meggondolom, ez a tökéletes megoldás. Mert miért is zavarnának valakit a fránya tények, ha egyébként valamiféle igehirdetésre esküdött fel? Ettől persze, még lehet, hogy hibás az Orbán-kormány keleti politikája, lehet elutasítani Paks II-t, meg a többit, de itt nem erről van szó. Csupán arról, hogy a kormánnyal való szemben állás ürügyén az úgynevezett másik oldal is manipulálni akar bennünket. De hogy ennyire átlátszóan, az már egyenesen sértő! #

Címkép: Putyin az idén egyszer már járt Budapesten (Forrás: híradó.hu)

Szólj hozzá

Klubrádió Putyin objektív tájékoztatás