Kémek és méregkeverők

 Az angliai merényletet nyugati titkosszolgálatok, vagy oroszországi körök is szervezhették Putyin lejáratására.

szkripalezredes.jpg

Az újabb angliai kémhistóriáról először mindenkinek magától értetődően az jut eszébe: az orosz szolgálatok kísérelhették meg eltenni láb alól egykori ügynöküket. És ha nem?

A 66 éves Szergej Szkripalt és 33 éves lányát súlyos légzési zavarokkal szállították Salisbury kórházába, múlt vasárnap. Egy bevásárlóközpont melletti park egyik padján hevertek eszméletlenül. A segítségükre siető – más hírek szerint a lakásukban járt – egyik rendőr szintén súlyos mérgezést kapott, de a környéken sétáló huszonegy ember is ápolásra szorult.

Már a hadsereg, a légierő és a flotta száznyolcvan (!) specialistája vizsgálja az esetet. Ám egyelőre csak annyi szivárgott ki, hogy Szkripalt, az orosz-brit kettős ügynököt egy igen ritka ideggázzal próbálták eltenni láb alól, s hogy az ideggáz otthon kerülhetett az ő és a lánya szervezetébe. A legkézenfekvőbb verdikt azonnal megszületett: ilyen komplex vegyi anyagot előállítani és tárolni csupán államok tudnak, de ez esetben az állam csak az orosz lehet.

Gondolom, az anyag szállítása sem kisebb feladat, de erről nem szól a fáma. Talán azért nem, mert ha valóban valamelyik orosz titkosszolgálat a tettes, akkor viszonylag rövid időn belül immár másodszor derül ki, hogy az illetékes brit szervezetek képtelenek megakadályozni a hasonló eseteket. Ugyanis 2006-ban Alekszandr Litvinyenkot, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Londonba dezertált alezredesét ölték meg a szervezetébe juttatott polónium 210-es sugárzó izotóppal.

A magamfajta rendszerint azzal tér napirendre az ilyen ügyek fölött: eléggé kézenfekvő, hogy a kémszervezetek előbb-utóbb megpróbálnak végezni a soraikból kikerült árulókkal, amint arra a szerencsétlen sorsú Rózsa-Flores Eduardo történetét feldolgozó, Fekete Ibolya által készített, a dokumentum elemeket játékfilmes eszközökkel elegyítő, Chico című filmben is utalás történik. A hozzám hasonló laikus azt gondolja, hogy egyrészt el kell rettenteni a szervezet tagjait az ellenség javára kémkedéstől, illetve meg kell bosszulni azokat, akiknek személyét az árulókká lett ügynökök felfedték az ellenség számára. Ez a logika azt mondatja: csak az oroszok keze lehetett a mostani ügyben.

Hozzáteszem, nem csak a laikusok, de a szakértők is nagyjából ennyire jutottak eddig. Hozzájuk képest én még azt is megemlíteném: most, amikor az orosz hadsereg, a légierő, a flotta folyamatos térnyerésben van, a katonai laboratóriumoknak, a titkosszolgálatoknak is villantani kellett. Demonstrálni, hogy bármikor képesek hihetetlenül veszélyes és új (!) tömegpusztító anyagokat Nyugat-Európába, akár egy olyan területre is becsempészni, mint a Salisbury-síkság, amely tele van katonai bázisokkal, intézményekkel.

De az én fantáziámba más is belefér. Például az esettel be lehetett mutatni, hogy a nyugati sajtó minimum dilettáns módon viselkedett – persze meglehet, hogy csupán a vezérkarok befolyásának engedelmeskedett – akkor, amikor az idegmérgek állítólagos szíriai bevetéséről tudósított. Ugyanis a függetlenségükre és tárgyszerűségükre oly büszke médiumok mindannyiszor olyan felvételeket közöltek az ilyen állítólagos szarin-támadásokról, hogy a képeken minden védőfelszerelés nélkül, szájon át történt lélegeztetéssel is, próbálták újraéleszteni az áldozatokat, másokat pedig puszta kézzel mosdattak. Ehhez képest most megtapasztalhatták a valódi idegméreg hatását azok az angolok is, akik eddig hitelt adtak a fals beszámolóknak: az a rendőr, aki kapcsolatba került az oroszokkal, maga is súlyosan beteg lett, de még azok is kezelésre szorultak, akik a szabadban, egy park légterében szívtak közös levegőt velük.

Szóval, az akció mögötti orosz állami érdek feltételezését megannyi érvvel lehet alátámasztani. Oly sokkal, hogy az ember hajlamos minden mást kizárni a gondolkodásából. Pontosabban el sem jut odáig, hogy esetleg a Vlagyimir Putyin és körének lejáratására, pozíciójának meggyengítésére évek óta tartó nyugati törekvések közé is sorolható lehetne az orosz-brit kém elleni támadás. Ha viszont ebből indulunk ki, az eset csupán egy az alábbi sorban:

– egyre szoruló hurokként amerikai katonai bázisok telepítése Oroszország határai köré;
– a Moszkva ellen irányuló ukrajnai puccs szervezésében való amerikai kormányzati közreműködés;
– az erre adott válaszként a Krím Oroszországhoz való visszacsatolását követő gazdasági, illetve egyes személyek ellen irányuló szankciók;
– az amerikai és más nyugati országok választásainak állítólagos meghekkelése körüli hangulatkeltés; 
– az orosz sportolók elleni megkülönböztetett hajsza; a doppingügyeket úgymond feltárt dokumentumfilm Oscar-díja;
– az idei oroszországi futball világbajnokság megrendezhetőségével kapcsolatos lebegtető nyilatkozatok;
– az oroszországi ellenzék pénzügyi és módszertani támogatása rendszerellenes demonstrációk megszervezéséhez;
– a mostani orosz államfő-választáson induló Kszenyija Szobcsak nem is leplezett amerikai felkészítése.

Minthogy minden jelölt, minden hétköznap, többször is szót kap az oroszországi állami médiában, a szerepléseiből nyilvánvaló, hogy a kampány előtti washingtoni megbeszéléseken részt vett hölgy egyetlen célja a szavazók elbizonytalanítása, főleg a nagyvárosok lakosságának otthon tartása, illetve a jelenlegi államfőbe vetett bizalom megrendítése. Mindehhez egy hazai mozzanat: Kemény László Oroszország szakértő március 8-án arról számolt be a Facebook-on, hogy a Corvinus Egyetemen, a Közszolgálati Egyetemen, az Eötvös Társaságban, a Jászi Oszkár Társaságban és másutt, részben azonos előadókkal – Putyin támogatottságának csökkenése jegyében (!) – máris meghirdették a március 18-ai oroszországi választások értékelését.

Mindez szemléletesen mutatja, mi mindent bevetnek annak érdekében, hogy elsősorban az USA visszakapja a jelcini időkben megszerzett befolyását az orosz gazdasági-üzleti életben. Ennek legfőbb akadálya maga Vlagyimir Putyin, aki áthatóan az életét tette fel arra, hogy Oroszországot ismét erőssé, a nemzetközi élet megkerülhetetlen tekintélyű tényezőjévé tegye. Az más lapra tartozik, hogy ez egy kisebbségnek még Oroszországon belül sem tetszik, de ettől még az a nyugati beavatkozás az orosz belpolitikai életbe, aminek naponta tanúi lehetünk, teljesen ellentmond azoknak a magasztos elveknek, amelyeket másokon olyannyira szeretnek számon kérni a magukat legfejlettebb demokráciáknak tekintők.

Az orosz elnök pozíciójának meggyengítésére irányuló, a felsoroltakon túl is számtalan elemet magában foglaló programnak ugyan miért ne lehetne része egy kiszuperált ügynök feláldozása, ha ezzel közelebb lehet jutni az áhított célhoz? Hiszen csak mondani kell, hogy Putyin rendelte el a merényletet, s máris mindenki készpénznek veszi, közben pedig az egész ügy mögött a nyugati titkosszolgálatok ugyanúgy állhatnak. Akik ebben kételkednek, mert összeegyeztethetetlennek tartják a nyugati értékrenddel, gondoljanak arra, hogy ezekben a globális játszmákban olyan ENSZ-tagállamok, mint Irak, Szíria vagy Líbia szétverését, lakosságának irtását, földönfutóvá tételét a szent demokrácia terjesztésének ürügyén minden további nélkül elfogadtatták és elfogadtatják ma is a tömegekkel a glóbusz jelentős részét uraló washingtoni és New York-i médiumok, illetve a hollywoodi filmek révén.

Mindebből persze nem következik, hogy jelen sorok írója Putyin fizetett ügynöke lenne – amint azt bizonyára majd néhány kommentelő kedvesen, vagy kevésbé kedvesen tudomásomra fogja hozni. A fenti sorok nem is a putyini rendszer minősítését jelentik, csupán egy gondolatkísérletet a józan ész jegyében. Csak próbálkozást a kettős mérce szerinti ítélkezés elkerülésére azoknak a nyugati köröknek a találgatásaihoz képest az ellenkező irányból is, amelyek eddig egy fikarcnyival sem álltak elő több konkrétummal, mint ami ebben a posztban olvasható, de az ítéletet már kihirdették.

S hogy még egyet csavarjak a dolgon: az is megtörténhet, hogy az orosz államfő belső ellenségei állnak az akció mögött. Sok olyan oligarchának állhat érdekében rossz hírét kelteni Putyinnak külföldön azok közül, akik látván a sikkasztók, az adócsalók, a kisembereket gátlástalanul kisemmiző, korrupt társaik hetenkénti letartóztatásáról szóló orosz híradó tudósításokat, szeretnék már végre elmozdíttatni posztjáról az államfőt. Miért ne lehetne érvényes akár ez a forgatókönyv is, ha csupán az a követelmény, hogy a fantáziánkra bízzuk magunkat? Egyébként nem gondolom, hogy valaha is hitelt érdemlő bizonyítékokkal áll elő bárki a Szkripál-ügyben. Ahogyan a 2006-os Litvinyeko-esetről is csupán annyit állapított meg tíz évvel később egy londoni bíró: a gyilkosságot az egyik orosz titkosszolgálat, az FSZB két ügynöke követte el és „valószínűleg” Vlagyimir Putyin orosz elnök hagyta jóvá. Naná, valószínűleg! #

CÍMKÉP: Szergej Szkripal az oroszországi bírósági tárgyaláson. Eredetileg az orosz katonai hírszerzés, a GPU embere volt, s ebben a minőségében az ezredesi rangig jutott. 1995-től kettős ügynökként működött a brit MI6 embereként. 2004-ben leplezték le, 2006-ban ítélték el Oroszországban, de már 2010-ben szabadult egy amerikai-orosz ügynökcsere révén. Nagy-Britanniában 2011-ben telepedett le, de a hírszerzőket oktatva tapasztalatait továbbra is megosztotta a nyugati titkosszolgálatokkal. Ezt követően egymás után érték a súlyos családi tragédiák: előbb 2012-ben felesége halt meg rákban, majd 2016-ban a bátyja, 2017-ben pedig a fia, akinek a Salisbury-i London Road temetőben lévő sírját már kibontották a brit hatóságok. Kérdés, mit bizonyít, ha gyilkosságra utaló jeleket találnak...