2018. már 12.

Orbán a medve barlangjában

írta: Kabai Domokos Lajos
Orbán a medve barlangjában

 A magyar kormányfő eszköz lesz, vagy máris az a nagyok játszmáiban.

2017-08-28putyinbudapesten2.jpg

Az orosz titkosszolgálat moszkvai székházában tárgyalt a 2010-es választások előtt az Orbán Viktor legszűkebb környezetéhez tartozott Simicska Lajos és Nyerges Zsolt – állítja a 444.hu-n megjelent, a Direkt 36 által szállított, Pethő András és Szabó András által jegyzett, terjedelmes cikk. Emeljük ki azonban azt is: a Fidesz vezetője még kormányra kerülése előtt szintén személyesen találkozott Vlagyimir Putyinnal 2009 novemberében, majd decemberben Hszi Csin-ping kínai vezetővel. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel hasonlóan jó kapcsolatokat épített ki.

Egy ellenzéki párt vezetőjétől, aki csupán várományosa a tényleges hatalomnak, mindez nem kis teljesítmény. De mielőtt Orbán Viktorral együtt mi is abba a hibába esnénk, hogy azt terjesszük, Budapestről fújják a passzátszelet, szögezzük le: ezekre a találkozókra csak azért kerülhetett sor, mert az akkor már összedolgozó orosz és kínai vezetésnek lehettek hosszú távú tervei Magyarországgal, az Európai Unióval, amihez jó eszközt láttak Orbánban. Leginkább a faltörő kos szerepét szánhatták neki, amit aztán ő boldogan el is játszott és játszik.

Az Orbán Viktor által vezetett magyar kormánydelegációkat Moszkvában sosem fogadták az ott megszokott, pazar körülmények között. Az a mód is elég egyértelmű volt, ahogyan Putyin demonstrálta Orbán előtt, adott esetben milyen megalázóan képes bánni az alárendeltjeivel. Ez aztán odáig ment, hogy 2017 nyarán szinte váratlanul – abban az évben már másodjára – érkezett Budapestre, jókora késéssel, a sportcsarnokba, s a televíziós felvételek tanúsága szerint a magyar miniszterelnököt szóra alig méltatva. „Ez egy üzenet volt Orbánnak, hogy Putyin bármikor ide tud jönni a saját országába” – idézik a cikk szerzői egy európai diplomata véleményét.

Ezzel szemben Orbán azt gondolhatta: Moszkvát is, Washingtont is orránál fogva vezetheti. Valójában mindkét hatalom foglya. Az amerikainak azért, merthogy az USA által vezetett katonai szövetségi rendszer keretében ellenőrzés alatt tartják az országot. Az orosznak pedig – az energiafüggőségen túl – azért is, mert a miniszterelnök és köre – de ha úgy tetszik, a rendszerváltozásban közreműködött politikusok nagy része, beleértve a magukat baloldalinak mondókat is –, egyáltalán nem, vagy csak felületesen ismerik az oroszországi kultúrát. Közülük igen kevesen beszélik az orosz nyelvet, ami a belépő lenne ehhez. Ezért nem ismerhette fel a miniszterelnök sem, hogy amikor az oroszok úgymond tisztelettel, látszólag egyenlő partnerként kezelték, melyek voltak az ennek ellentmondó jelek.

Amint azt annyiszor hallhatjuk, s amire az elemzés szerzői is felhívják a figyelmet, a nyilvánosság előtt is legtöbbet hangoztatott kormányzati érv az, hogy az Oroszországgal való kapcsolat szorosra fűzésének egyedüli célja gazdasági előnyök szerzése Magyarország számára. Az egyik kelet-európai ország diplomatája szerint „Amikor a magyar kormány embereivel beszélünk, ők mindig azt mondják, hogy ez csak biznisz. Ha komolyan is gondolják ezt a magyarok, akkor alaposan félreértik a helyzetet. Az oroszok mindig birodalmi logikával gondolkodnak, és a befolyásszerzés a céljuk. Az oroszoknak ez sosem csak az üzletről szól. Mindig van mögötte politika”.

A Bekiáltás blog létrehozása, s az abban közölt cikkeim legalább fele épp ennek megértetésére íródott és íródik: csak Washingtonra, Brüsszelre vagy Berlinre figyelni nem elég; Oroszország a térségünkben a jövőben is meghatározó szerepet játszik, ezért róla is naprakészen kell tájékozódni. Ezzel szemben, amit erről tudni lehet: Orbán és köre – a magyar értelmiség nagy részével együtt – még csak meg sem kísérelte, hogy megértse a Kreml mai politikájának az orosz kultúrában gyökerező indítékait. Ennek következménye többek között, hogy vannak, akik olyan értékrendet kérnek számon a moszkvai vezetésen, amely attól a közegtől történelmileg idegen. Mások viszont egy-egy felületi hasonlóság alapján azt a látszatot keltik, mintha a putyini rendszer mint olyan átültethető lenne a magyar földbe.

A száz éve nem szűnő, ruszkizós, bolsevikozós handabandázásból is kiviláglik, hogy mekkora keletje volt nálunk a sémák szerinti lekicsinylő gondolkodásnak a cári birodalomról, majd a sztálini Szovjetunióról. Ennek következménye lett aztán a Don-kanyar, meg mindaz, ami utána – a hazai lakosság saját vezetői által való félrevezetése, az ellenségnek martalékul dobása miatt is – történt. Bibó István tárta fel ennek összetevőit és mutatott rá felelőseire még 1945-ben. Persze hiába. A Rákosi-rendszerben a korábbival ellentétes irányú, de éppúgy túlhajtott, életidegen propaganda, majd a Kádár-rendszer némileg mérsékeltebb szólamai következtében megint csak a sematikus megközelítés erősödött az oroszokkal, a Szovjetunióval kapcsolatban, hogy aztán mindez tovább éljen 1989 után, és a putyini Oroszországról tévesen kialakított, mai hazai elképzelésekben kulmináljon.

Ebben az utóbbiban azonban már részük volt az olyan rendszerváltoztató fiataloknak is mint amilyen Orbán Viktor volt. Az ő, és a hordószónoklásban hozzá hasonlók  egykori beszédei nagyban hozzájárultak a tévképzetek parázslásához, olykor fellángolásához. Egyik-másik Oroszország szakértő álelemzései szintén csiholták a tüzet, amiket hol a liberális, hol a szélsőjobbos média tovább gerjesztett és terjesztett. Az így keletkezett lidércfényektől elvakítva előbb Gyurcsány, majd Orbán egyre mélyebben sétált be a medve barlangjába. És ebben nem is az a legnagyobb baj, hogy besétáltak, hanem az, hogy önhitten azt hitték, hogy a barlangban nem lesz ott a medve. Vagy ha mégis, akkor magával egyenrangú partnernek tekinti őket, s velük együtt országukat – az országunkat, bennünket.

Ami Gyurcsányt illeti, a most napvilágot írás eléggé meggyőzően dokumentálja, hogy a Nyugatról a Kreml irányába történő fordulatot még ő alapozta meg, noha a Bekiáltás blog rendszeres olvasójának ez nem újdonság. Orbán Viktor eredetileg talán csak arra gondolt, hogy az oroszok közvetett segítségével eltávolíthatja a hatalom közeléből az őt egyre inkább zavaró, a háttérből a magyarországi politikába való beleszólást magának vindikáló Simicska Lajost. Ez aztán sikerült is a gázüzletágban, az oroszok közreműködésével végrehajtott, bonyolult változtatások révén, s az emlékezetes G-napon történtekkel vált véglegessé. Az ám, de evés közben jön meg az étvágy. Orbán jó ideje azt kommunikálja szűk körben, hogy

–„már csak a nemzetközi helyezkedés érdekli, a magyar belpolitika pedig nem izgatja”;
–„a magyar politikát kispályának tartja, mert abban rajta kívül csak inasok vannak, és ő az egyetlen mester”;
– „amit izgalmasnak tart, az a Putyinnal, Angela Merkellel és az amerikai elnökkel zajló játszmákban való részvétel”.

E játszmák lényege: a magyar miniszterelnök az oroszokkal akarja zsarolni az Európai Uniót, s hogy elérje, nélküle ne lehessen dönteni az európai ügyekben. „Orbán meg van győződve arról, hogy rendelkezik a megfelelő képességekkel és tudással ahhoz, hogy helyt álljon ebben a nagyhatalmi közegben – állította az újságírók egyik forrása. Mindenféle önirónia nélkül tesz időnként olyan megjegyzéseket, hogy ha más pályát választott volna, abban is elért volna a csúcsra. Azt gondolja, ha nem Magyarországra születik, akkor a világ vezetője lenne”.

Tegyük hozzá, a pálfordulásában a nyugatiaknak is volt szerepük. A nyugati diplomáciai-politikai körökből őt érő lekicsinylések miatti sértettség mellett Orbán Viktor úgy érezte, felesleges keménykedni az oroszokkal például Grúzia ügyében, ha a nyugati országok közben tovább üzletelnek Moszkvával – olvasható a 444-ben megjelent publikációban. Ráadásul úgy vélte, hogy az Egyesült Államokból elindult és az egész nyugati pénzügyi rendszert megroppantó 2008-as gazdasági válság teljes geopolitikai átrendeződést fog eredményezni a keleti hatalmak javára. Ennek a meggyőződésnek a kialakulásában szerepet játszott Matolcsy György jelenlegi jegybankelnök. És tény, ami tény, bizonyos átrendeződés elkerülhetetlenül zajlik is.

A Direkt 36 elemzésének egyes részei arra is rávilágítanak, időről időre mekkora hibát követ el a washingtoni kormányzat, amikor a jelentéktelennek gondolt, noha köztudottan kémektől – köztük, becslések szerint, mostanság háromszáz orosz hírszerzőtől – hemzsegő Budapestre jó ideje nem karrierdiplomatát nevez ki nagykövetnek. April Foley budapesti amerikai nagykövet például Gyurcsány Ferenc akkori kormányfőt színpadiasnak és felkészületlennek tartotta. Ennél is jobban zavarta, hogy Gyurcsány igyekezett szorosabbra fonni Magyarország kapcsolatát Oroszországgal. Sem az egyik, sem a másik ügyben nem is tévedett.

Viszont nyugodtan állíthatjuk, hogy simán átverte őt Orbán Viktor. Foley-t szinte lenyűgözte a vele folytatott, 2007. június 27-i beszélgetés, amint az a Wikileaks által évekkel ezelőtt nyilvánosságra hozott táviratából kiderült. A Fidesz-vezér hangoztatta elkötelezettségét a transzatlanti kapcsolatok mellett, és kijelentette, hogy a legnagyobb veszély most „Oroszország és a szélsőbaloldal túlélése és visszatérése”. Ennek alapján Foley ezt táviratozta Washingtonba: „Lehet, hogy Orbán nem egy angyal, de ezekben az ügyekben az angyalok oldalán áll”. Kérdés, hogy egy diplomáciában járatosabb személy nem látott volna-e át már ekkor a szitán. De hogy óvatosabban fogalmaz, arra akár mérget is vehetünk.

Egyes források szerint Orbán célként tűzte ki, hogy Magyarországot úgymond kilépteti a német gyarmati státuszból, vagyis lazítani akar a nagyon erős német gazdasági függésen. Csakhogy itt megint bejön az európai folyamatok mögötti összefüggések ismeretének hiánya. Konkrétan a germán és a keleti szláv (orosz) politikai mozgások kölcsönösen egymásra utaltsága, egymást feltételező jellege, amely az orosz államalapítás időszakába nyúlik vissza. Erről többek között ezt írja Martin Putna cseh történész: „Az oroszok a külső (értsd a nem a náluk több milliós számban megtelepedett – KDL) németekkel szemben kegyetlen harcot vívnak – de ugyanakkor elismerik őket, mert félelmetes, velük egyenlő ellenfélnek bizonyultak, akikkel minden különösebb probléma nélkül akkor köthetnek békeszerződéseket, amikor az épp előnyösnek mutatkozik: kezdve a Napóleon ellenes, Poroszországgal és Ausztriával kötött koalíciótól egészen az 1939-es Molotov-Ribbentrop paktumig, vagyis Sztálin és Hitler egyezségéig.”

Aki mindezt nem látja át, és sajnos nincs okunk arra, hogy azt feltételezzük, hogy a magyar politikai osztály valaha is átlátta volna, az újabb és újabb kataklizmák felé vezetheti az országot – ahogyan ez a múltban nem egyszer megtörtént. S minthogy a mindenkori politikai osztály, illetve az értelmiség hatására mindig téveszmék sorozata határozta meg a közemberek gondolkodását is, nincs mit csodálkozni azon, hogy az orbáni irányváltást kezdettől fogva támogatták a Fidesz hangadói, illetve szavazataikkal áldását adták rá a párt tömegbázisának tagjai, közte a nemzeti keresztény középosztály nagy része, bármit is állítanak majd erről a jövőben. Pontosan úgy, ahogyan ez Horthy alatt történt. No, de innen szép felállni, hogy úgy ne mondjam esetleg egyszer megint köpönyeget fordítani! #

CÍIMKÉP: Putyin a budapesti dzsúdó világbajnokságon egy rajongóhoz szól. Orbán a háttérben - Fotó: Reuters/Balogh László

Szólj hozzá

Fidesz Orbán Viktor Gyurcsány Ferenc Európai Unió Matolcsy György Németország Oroszország Merkel Simicska Lajos Putyin Foley Netanjahu Washinton Hszi Csinping