2018. ápr 15.

Ne gyűlöld a tüntetőket!

írta: Kabai Domokos Lajos
Ne gyűlöld a tüntetőket!

Olyan mámorosan triumfálnak a kormánypártiak, mintha nem kisebbségben lennének.

2018-04-15budapestikormanyellenestunetetesbodeyjanosindex.jpg

Egészen bevadult az elmúlt hónapokban egykori kollégám. Sorra osztotta meg a Facebookon a kormánypropaganda jegyében fogant, képtelenebbnél képtelenebb, sőt uszító hazugságokat. Ez azért is zavart, mert világi emberként ugyan, de ismerősömnek az egyik legnagyobb szentséghez kötődő megbízatása van a katolikus egyházban. Sosem csináltunk titkot belőle, hogy szögesen eltérő a politikai felfogásunk. Ennek ellenére évtizedek múltán is tartjuk a már-már baráti, de mindenképpen szívélyes kapcsolatot. Azt azonban nem tudtam hová tenni, amit a választási kampány időszakában művelt, ezért inkább visszahúzódtam. Elvakult szövegeinek értékelését ráhagytam másokra, mert nem akartam, hogy összekülönbözzünk. Gondoltam, majd csak elmúlik ez a mélyen vallásos emberhez méltatlan kisiklás, aztán a választás után ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ámde ez igencsak nehéz lesz.

Mert a gyűlöletkeltő, uszító kampánynak láthatóan nincs vége. Nem csak a pártállami médiumok, a fizetett és az önkéntes Fidesz-trollok honlapjain, kommentjeiben folyik tovább az ország másik felének földbe döngölése, de ismerősöm sem bír leállni. Az április 14-ei, szombati tüntetés másnapján első dolga volt, hogy megossza a kormányszolgálat egyik leghazugabb médiumává züllesztett Origo.hu cikkét: „Így tüntettek: Tort ült a szánalmas nevetségesség és az antidemokrácia”. Benne, néhány zavaros mondat is, s ilyen fordulatok: „Soros György hazai szövetségesei”; „nevetségességbe belefulladó, antidemokratikus dzsenbori”; „a szervezőknek a demokráciához semmi közük nincsen”; „a felszólalók Soros kottájából játszottak, és ha egyszer lehetőségük lenne hatalomra kerülni, gondolkodás nélkül hajtanák végre a bevándorláspárti tőzsdespekuláns utasításait” és így tovább. Minthogy volt kollégám továbbra is ilyeneket terjeszt, úgy döntöttem, itt az ideje, hogy megírjam neki az alábbi levelet:

„Imre! Én elég sokat ekéztem az ellenzéket az elmúlt években. Már a Gyurcsány-kormányt is például az akkor még létezett Népszabadságban, amit, egy osztrák strómanjával takaríttatott el a Fidesz. De az is tény, hogy Orbán, visszaélve hatalmával, olyan választási törvényt fogadtatott el, amellyel immár másodjára, a szavazatok nem egészen ötven százalékát megszerezve, kétharmados parlamenti többséget ért el. Hogy a gyűlöletkeltés állandósításáról, a határon túliak mozgósításáról, velük szemben a Nyugaton dolgozó magyarok szavazásának szinte ellehetetlenítéséről, a szegények, a legnyomorultabb cigányok kiszolgáltatott helyzetével való visszaélésről, az ukrajnaiak buszoztatásáról, a határon inneni falvakba ezrek bejelentéséről, és az egyéb csalásokról már ne is beszéljek.

Hozzá a nemzeti vagyon gátlástalan átcsoportosítása azokhoz a rablókhoz, akik csak élvezik a vele járó előnyöket – sőt egy részét ki is talicskázzák külföldre, hogy legyen miből dőzsölniük, ha majd innen menekülniük kell –, miközben nemzetközileg is versenyképes innovációra, igazi új értékek teremtésére nem képesek. Emiatt azok helyett – helyetted is – szégyellem magam, akik most gúnyolódnak az úgymond veszteseken, s annak a kalandor társaságnak a túlhatalmi helyzetben tartását segítették elő elvakultságukban, amely elköveti a legnagyobb bűnt, amit ország ellen lehet elkövetni: pusztítja a korábban felhalmozott szellemi értékeket, megakadályozza, hogy az alul lévők gyerekei korszerű tudással vértezzék fel magukat. Nagyjából az iskoláskorúak nyolcvan százalékának agyát tompítják, mert az uraknak szolgákra, jobbágyokra van szükségük. Úgyhogy nem sok ünnepelni való van itt. Sem a társadalmi szolidaritást, az elesettekkel való együttérzést, a mindenkire kiterjesztett szeretetet igazán valló és gyakorló, ebben az értelemben tehát baloldali Krisztus-követőknek, sem a nemzet egészének felemeléséért küzdő, Magyarországon persze mindig kisebbségben lévőknek.

Tudom, hogy sokakat megtévesztett a különösen a vidéket uraló kormánypropaganda. Sokakat félemlítettek meg a kis falvakban a polgármesterek, az új földesurak. De te, és a hozzád hasonlók, nem tartoztok közéjük. Ti több forrásból tájékozódhattok. Így arra kell gondolnom, hogy a ma már szélsőjobboldali, egyre több rasszista kijelentést tevő, egyre xenofóbabb politikusok hatalomban tartásától azt remélitek: továbbra is élvezhetik azokat az anyagi előnyöket, amelyeket a kormány biztosít nektek valamennyi adófizető pénzéből. De ne reménykedjenek! Mert amikor majd igazán szükséget szenvedtek, már nem lesz általatok is megfizethető orvos, ápolónő, szociális gondozó, kisiparos az országban. Gondoljatok akkor arra, milyen szerepe volt a mostani magatartásotoknak, mámoros triumfálásotoknak abban, hogy elhagynak bennünket a legképességesebbek!

Elaljasított ország lettünk! A lényegében teljhatalmú kormányfőtől származó, a nyugati lapokban megjelent, fajgyűlölő idézetekkel tűzdelt leveleikben riadtan kérdezik tőlem is külföldi ismerőseim: „Mi történt veletek?”. A New York Times-ban erről megjelenteket magam is ellenőriztem. Sajnos, a magyarról angolra fordítás pontos volt. Hiába mentegetik őt azzal, gyakran még liberális oldalon is, hogy Orbán nem rasszista. Mert akkor még rosszabb nekünk. Mert akkor ti vagytok a fajgyűlölők, akiknek eljátssza a rasszistát a szavazataitokért. Arra épít, hogy emiatt kapja meg voksaitokat. Szombat este óta azonban végre nem csak megírhatom a külföldi rokonoknak, ismerősöknek: szó sincs arról, hogy megadtuk volna magunkat, de csatolhatom is az üzenethez az imponáló tüntetésen készült fotókat.

Imre! Nem ti, hanem ők, az általatok kifigurázott utcára vonulók mentik Magyarország becsületét. S bár médiumaitok arra fókuszálnak, hogy a demonstrálók között ott voltak a szerintem is levitézlett pártok vezetői, de okos emberként nyilván ti is tudjátok, hogy nem ez a lényeg. A lényeg az a százezer, aki velük szemben is megfogalmazta bírálatait. 

Hogy ez a helyzet kialakult, azért felelős az egész, rendszerváltozás utáni politikai réteg. És persze mi, a köznép is itt voltunk. Mentségünkre, mint mára kiderült, a hatalomittasságot ügyesen leplező politikusokra, illetve a világban megfelelően tájékozódni nem képes vezető értelmiségiekre hallgatva. De a nagyobb felelősség mégiscsak azé az Orbán Viktoré, aki ovációtok közepette lebontotta a demokrácia épp csak kialakult intézményrendszerét, s aki immár tizenkét éven át volt kormányon. A köztes időszakokban szintén mindent elkövetett azért, hogy megingassa azt a köztársaságot, aminek erősítésére rendre felesküdött, aki ily módon egyszerűen esküszegő. Persze, lehet mutogatni az alkalmatlan ellenzékre, de még egyszer mondom, inkább arra a százezer emberre kellene figyelni, aki tegnap gyakorlatilag spontán módon vonult fel Budapesten! Nem randalírozva, ahogyan a médiumaitok előre vetítették, hanem higgadtan figyelmeztetve mindenkit: elég volt az ország, s főleg a Budapest nagyobbik része elleni kormányzati politizálásból.

Észre kellene vennetek, hogy úgy jött össze az a százezer, nagyrészt fiatal tüntető, hogy nem támogatta őket a kormány számolatlanul szórt közpénz-százmilliókkal, mint a CÖF békétlenséget szító békemeneteit, amelyekre erdélyi és lengyel politikai turistákat szállítanak rejtélyes források felhasználásával. És a szervezők nem számíthattak a médiateret a kormány oldalán nagyrészt mára kisajátított orgánumokra sem. Úgyhogy, ha kérhetem, már csak önbecsülésetek megőrzése érdekében is, kissé több visszafogottságot, több szerénységet, befelé forduló számvetést! És ha apellálhatok erre, a keresztényi parancsok, no és közös hazánk megtartása érdekében is. Mert, amit most támogatottak, azzal nem csak erkölcsileg csonkul a haza, de egy kataklizmát követően akár területében is újból fogyatkozhat. Mert gyengévé teszitek. Akkor is, ha továbbra is szervezik számotokra a trianoni hejehuját, amint az most történik, hogy merenghessetek a soha vissza nem hozható múlton anélkül, hogy szembe kellene néznetek a történelmi bűnökkel. Azokkal a mostaniakhoz hasonlókkal, amelyeket az elmúlt években alapoztak meg a ti támogatásotokkal is.#

CÍMKÉP: A budapesti tüntetők okostelefonjaikkal is demonstráltak (Fotó: Bődey János / Index)

karomkodnitilos142x142szovegesfekvoxxxx.JPG

Szólj hozzá

tüntetés demokrácia propaganda Fidesz Orbán Viktor CÖF választás 2018