2018. jún 24.

Nyárspolgárok és fantom-kommentelők

írta: Kabai Domokos Lajos
Nyárspolgárok és fantom-kommentelők

A megbélyegzés mindennapossá vált, s könnyen fizikai bántalmazásba mehet át.

nyarspolgarx.jpg

Sértőnek tartotta az egyik fantom-kommentelő, hogy előző jegyzetemben KISEGZISZTENCIÁKnak neveztem a félművelt, részben hitelből és virmanolásból, no és nyugdíjból, valamint közmunkából elő, közhivatalokban dolgozó, bizonytalan jövőjű, a tutit gyakran rögeszmésen hirdető két-két és félmilliónyi választót, akik az EU-támogatásokra hagyatkozó törpe- és kisbirtokosokkal együtt a nemzeti (nem) együttműködés rendszerének fő támaszai. Meg persze a narancsos oligarchák. Hozzáteszem: előbbiek közül sokan az internetes felületeken is heveskednek – többnyire a nyilvánosság számára névtelenül, arctalanul, ezért tekintem őket fantomoknak. Válaszomban utaltam arra, hogy azért sem NYÁRSPOLGÁROKként, FILISZTEREKként aposztrofáltam ezt a tömeget, mert azok a kifejezések az általam vázolt mai magyarországi csoportnál, arányaiban, kisebb társadalmi osztályra vonatkoznak, illetve más történelmi helyzeteket és időket jelölnek.

A több mint ezer évvel ezelőtti időszakra visszanyúló fellépésükkel szerepet játszottak Nyugat-Európában a hatalomkoncentrációt megakadályozó autonóm városok kialakulásában, az uralkodóval szemben a közösség egészére vonatkozó szabadságjogok kivívásában, annak a tagolt rendi társadalomszerkezetnek a kialakulásában, amelyre Közép-Kelet-Európában soha nem kerülhetett sor. E réteg és a hozzá is kapcsolódó, sok száz éves folyamatok hiánya volt az egyik társadalmi oka a Nyugattól való történelmi, az ehhez kapcsolódó kultúra hiányában behozhatatlannak látszó leszakadásunknak! Eredetileg a város védelmét többek között kihegyezett falándzsákkal ellátó fegyveres polgárok gúnyneve volt a kifejezés, amely bizonyos értelmezésekben többször kifejezetten negatív tartalommal telítődött. Legyen itt elég annyi, hogy a mérsékelt jómódban élő, ám szűk látókörű, fantáziátlan, a kisebb-nagyobb gazdasági válságoknak, természeti katasztrófáknak kiszolgáltatott kispolgár mindig könnyen befolyásolható volt, s részben ennek következtében lett az egyik támasza a huszadik századi fasizálódásnak.

Átverik a szűk látókörű kisegzisztenciát

A fantom-kommentelő „JÓZANnak, VALÓSÁGLÁTÓnak” nevezte a mai, magyarországi, általam kisegzisztenciák névvel illetetteket, akiknek derékhadát feltehetően valóban a kis- és részben a középvállalkozó nyárspolgárok, illetve a gazdák adják. Én viszont azt vetem ez ellen, hogy fájdalom, de többek között támogatásukkal zajlik az autoriter hatalom kiépülése, amely a jövőben – megfelelő nemzetközi konstellációk esetén – akaratlan közreműködésükkel csúszhat át valamiféle fasizmusba. Azt hiszem, nehéz lenne cáfolni, hogy a veszély létezik. Ez a réteg, amely a 2008-as gazdasági válság csillapulásának, az Európai Unióból beáramló összegekből leeső euró centeknek, a rászabott, elsősorban neki ideig-óráig kedvező, s ezzel a reményt ébren tartó kormányzati intézkedéseknek, valamint a fellendülés eufóriájában felvett hiteleknek köszönhetően jóhiszeműen és bizakodva áltatja magát azzal: míg csak világ lesz a világ, addig itt neki mindig jó lesz, s ennek biztosítéka a rajongott politikus, aki az ő filisztervágyaira hangolva beszél.

A társadalomtudományok művelőit érintő, megbélyegzőnek szánt listázások, a Magyar Tudományos Akadémia, a művészeti élet, a média, a civil szervezetek egyes körei elleni, az állampárti-kormányzati körökhöz köthető támadásokkal foglalkozó cikkekben már nem egyszer arra hívtam fel a figyelmet: a kisegzisztenciák szűk látókörű rétege – amely tehát nem azonos, és nagyobb létszámú a kisvállalkozókénál – nem vet számot azzal, hogy a tudomány és a művelődés hordozóinak tönkretétele közvetve kihat gyermekei és unokái pallérozására is, de egyáltalán nem előnyösen. Ahol lerombolják a tudomány fellegvárait, ahelyett, hogy erősítenék őket, ott lassanként csökken a pedagógusképzés, majd, akár egy-két évtized elteltével, az iskolai oktatás színvonala az egyetemektől egészen a legtávolabbi települések iskoláinak alsó tagozatos osztályaiig. A végén pedig, szellemi erő híján – ami a társadalmi szolidaritás szükségszerűségének felismeréséhez is kellene – a beszédekben szentségként emlegetett haza rendül meg oligarchástul, középosztályostul, kisemberestül. Mindenki számára élhetetlenné válik az ország.

Mindig manipulálni akarnak

Legutóbb saját, Kádár-kori fiatalságom példájával igyekeztem érvelni. De csak azért, hogy néhány érdeklődő ifjúval – már amennyiben vannak ilyenek – érzékeltessem: nincs új a Nap alatt. Tudniuk kell, hogy amikor a tudomány, az oktatás, a művészet, a média, a civil szerveződések, az igazságszolgáltatás intézményeit ellenőrzése alá vonja egy hatalom, akkor a múltról, a jelenről, a jövőről való, nemzetközi összefüggések szerinti tudományos és művészeti-esztétikai gondolkodás, az alulról jövő törekvések érvényre juttatása, a jog uralma lehetetlenül el a hatalom birtokosainak önkényével szemben.

Ha ez ismét bekövetkezik, az egyre kevésbé engem, hanem a fiatalokat, illetve a középgenerációk tagjait fenyegeti. Elég baj az, hogy az én időmben a hallgatás falával vették körül, például a zsidók elhurcolását a falunkból. Nem beszélt senki a második világháborús Don-kanyari tragédia helyi áldozatairól. De arról sem, miért és hogyan zajlott le az 1945 és 1949 közötti három évben a politikai pártok leszalámizása, a diktatúra fokozatos kiépítése, vagy arról, hogy mi is történt ’56-ban. Nem tárgyalhattuk meg azokat a nézeteket, amelyek széles körű vitákban, rendszerezetten kifejtett érvek alapján kérdőjelezhették volna meg annak a rendszernek a dogmáit.

Nem csak az egyén, de az egész nemzet – nem az a nemzet, amit ma annak mondanak, hanem a sokszínű – látja kárát, ha az emberek egymástól, és az országnak a külvilágtól való elszigetelése megismétlődik. Akár csak oly módon, hogy a többség számára manipulált információkat adagolnak. Vannak ennek igen erős jelei! Ráadásul úgy, hogy a Kádár-rendszer utolsó időszakában már az emberek és a világ felé egyaránt nyitott a hatalom. És nem csak szavakban, mint amiként ezt a mostani teszi, amely a valóságban az elszigetelésre épít.

Haragot éreztem akkoriban, amikor kezdtem rájönni, hogy az idősebb nemzedék a családban, az iskolákban, a munkahelyeken erősen megszűrt információkkal alakította a gondolkodásunkat. Ráadásul még az is manipulálva jutott el hozzánk, amit egyáltalán az orrunkra kötöttek.* Néhány embernek szemrehányást is tettem azért, mert megfosztottak bennünket az érdemi tájékozódás lehetőségétől, s így attól, hogy a generációnk jól mérje be, honnan indul, s hova tarthat. Bizonyos értelemben igazságtalan voltam persze. Hiszen a hallgatásuk mögött a Horthy-, a Szálasi-, a Rákosi-rendszer, sőt a kezdeti Kádár-időszak direkt megfélemlítései húzódtak. Gyors egymás után többször is megtapasztalhatták, hogy akár a megélhetésük, a családjuk is veszélybe kerülhet, ha nyilvánosan beszélnének ezekről a kérdésekről, vagy ha a gyerekük gyanútlanul elszólja magát valamiről, amit otthon hallott. Az említettek közül bármelyik rezsimről is volt szó, a kisembernek mindig értésére adták, hogyan bánnak el azokkal, akik nem állnak be a sorba.

A megbélyegzés ismét mindennapos

Talán a fantom-kommetelők nem fogják fel, de már maguk is a mostani példastatuálásban vesznek részt, amikor az enyémhez hasonló blogok hozzászólás-terében IRRACIONÁLISAN FELTURBÓZOTT PRIMITÍV INDULATGERJESZTŐKnek nevezik, illetve más megbélyegző kifejezésekkel illetik azokat az értelmiségieket, akik a kutatás-, a szólás, a művészi kifejezés-megismerés , az informálódás szabadsága mellett állnak ki. Egy társadalmi réteg egészére sütnek billogot, ami tömegesebbé válva, a történelmi tapasztalatok szerint, akár fizikai atrocitásokba torkollhat. A kirakatperek, a politikailag motivált letartóztatások, az évtizeden, évtizedeken át zajló, végül felmentéssel végződő mai ügyészségi-bírósági eljárások, amelyek célja az egyes emberek egzisztenciális ellehetetlenítése, illetve mások megfélemlítése, a tömeg hallgatásra kényszerítése, mint tapasztaljuk, hovatovább a nemzeti (nem) együttműködés rendszerének egyre elválaszthatatlanabb részét alkotják.

Amúgy én lennék a legboldogabb, ha nem lenne igazam. Ám az ilyen és ezekhez hasonló felvetésekről itt és most kellene országos vitákat folytatni, nem pedig fél évszázaddal később. A fantom-kommentelő szerint azonban ez nagyon is lehetséges, hiszen PARTTALAN A MÉDIASZABADSÁG. Ez vicc? – kérdeztem tőle. Hiszen már csak az nem látja, aki nem akarja, hogy a politikai-közéleti tartalmakat is hordozó tömegmédiumok, ha az általuk elért közönség nagyságát nézzük, 80-90 százalékban az állampárt központilag meghatározott híreit, kommentárjait közlik. És akkor még nem beszéltem a közpénzből finanszírozott, az országot időről időre ellepő politikai plakáttengerről.

Elszabadulhatnak a sunyi indulatok

Az érdemi, az ellentétes nézeteket egy és ugyanazon médiafelületen ütköztető viták gyakorlatilag megszűntek Magyarországon. (Nyugaton is visszaszorulóban vannak a politikai és a médiarendszer átalakulása miatt, s azzal összefüggésben, ahogy a régóta tartó és várhatóan még sokáig elhúzódó társadalmi válság a populizmusoknak kedvez.) Ha valaki egyáltalán megszólal, nagyrészt a saját közegében mondja a magáét a sajátjainak – sajnos, a Facebookon is, bár ott a legtöbbször arcképpel és teljes névvel, ám egyre alpáribb szavakkal. Merthogy az ő szerinte jogos felháborodása akkora, de akkora, hogy ez másként kifejezhetetlen. Közben tisztesnek mondott családanyák, nagymamák, apák és nagyapák nem veszik észre, hogy már a gyerekek, az unokák előtti szövegelés is kocsmába sem való módon zajlik, amivel észrevétlenül terjed a mocsok. Ettől aztán ők maguk is szenvednek, amikor lépten-nyomon más családokban, de az övékéhez hasonló minták szerint felnőtt, újabb generációk megnyilatkozásaival találják magukat szemben sok helyen.

E tekintetben a fantom-kommentelők bátorsága sem sokat ér. Arra azonban jó, hogy láthatóvá válik, milyen irányban szabadulhatnak majd el a sunyi indulatok. Ám a liberális véleményformálók tere – akiknek neoliberális, vagy ha úgy tetszik neokonzervatív társadalmi-gazdasági elképzeléseit magam sem osztom – már azokban a médiumokban, a Hírtévében, az ATV-ben is beszűkült, amelyeket még hozzájuk szokás kötni. Baloldali médiafelület gyakorlatilag nincs, bármit állítanak erről a NER-trollok. Ráadásul a valóban szolidaritásalapú elveket követő politikusok teljesen marginalizálódtak, ha még egyáltalán vannak. Ilyen közírók alig akadnak. Ez minden, csak nem pluralitás, még ha annak látszatát ideig-óráig fenn is tartják a hatalom birtokosai. #

CÍMKÉP: Egy német honlap illusztrációja a 13. századi nyárspolgárokról

MEGJEGYZÉS: És ha valaki azt állítja, amint a minap megtörtént, hogy de ott volt a sustorgó, füttyögő, hol felerősödő, hol elhalkuló Szabad Európa, meg az Amerika Hangja rádió, és ezekből pontosan lehetett tudni, mi is a valóságos helyzet a szocialista táborban, az vagy nem ismerte az akkori (vidéki) Magyarországon élők életét, vagy már elfelejtette, ha ma arról értékezik, hogy ezek a propagandaadók képesek lettek volna az egész szocializációs folyamat ellensúlyozására, ha egyébként az akkor élőkben meglett volna a készség az ellenállásra. Sebaj! Ültessünk csak a vádlottak padjára úgy tízmilliónyi embert, akik között persze az ilyen okostojásoknak is ott kellene lenniük, kivéve, ha igazolják, hogy nyilvánosan fejtettek ki ellenzéki társadalmi aktivitást, vagy nem voltak kedvezményezettjei annak a rendszernek, mint ahogyan Orbán Viktor és társai például azok voltak, még ha ebben a védett állapotukban  meg is engedhettek maguknak olykor némi kilengést.

Olyan emberként írom ezt, akinek a Hajdú-bihari Naplóban a hetvenes évek közepén megjelent, a magyar valóságot kendőzetlenül, de nem ellenzékinek szánt cikkei – hiszen ezt a fogalmat a magyar viszonyok közepette csak nemzetközi összefüggésben értelmezte a magam fajta, szellemi értelemben messziről jött, abban a rendszerben szocializálódott gyakornok – gyakran bekerültek a Szabad Európa sajtószemléjébe, akkor magam sem mindig értettem, miért. Ja, hogy elsőként írtam az országban a kábítószer-problémáról, ami miatt – mint rovatvezetőm rendszerváltás utáni monográfiájából megtudtam – a pártközpont el akart távolíttatni a pályáról, ám a szerkesztőség úgy védett meg, hogy arról nem is értesültem, hogy témáim között az alkoholizmus, a munkásegészségügy, a több területen folyó visszaélések, a szociális nehézségekkel küzdők riportokban bemutatott élete, s hasonlók is szerepeltek? Nem gondoltam, hogy ez valami nagy tett, s főleg nem, hogy ezzel a rendszer alapjait ásnám alá. Csupán őszinte voltam a tapasztaltak lejegyzésekor, amint ebben a blogtérben is próbálok az lenni – természetesen a tévedés kockázatával.  # #   

karomkodnitilos142x142szovegesfekvoxxxx.JPG

 

Szólj hozzá

média internet fasizmus polgár manipuláció poltika troll NER