2018. júl 09.

Bayer Lovas autójában

írta: Kabai Domokos Lajos
Bayer Lovas autójában

Megbicsaklott a morál a ravatalnál.

2018-07-06lovas-istvan-temetes-18-hpgyx.jpg

Halottról jót vagy semmit. Érzékelhetően ezt az elvet követték Lovas István publicistával kapcsolatban azok, akik közelről ismerték. Egészen a temetésig.

Közvetlen kollégái – akik közül néhányan barátjukként emlékeztek rá – sok pozitívummal méltatták tevékenységét. Ha az interneten rákeres, bárki meggyőződhet erről. Akik viszont nem szimpatizáltak vele, leginkább hallgattak. Minthogy személyesen sosem találkoztunk, én végképp nem gondoltam, hogy meg kellene szólalnom a haláleset miatt.

Ma viszont meghallgattam a gyászbeszédeket. Ezek sorában Bayer Zsolt egy történetet mesélt az elhunytról. Egy olyan történetet, amelyben, furcsa módon, Lovas István negatív szereplő! Ez az, ami mégis megszólalásra késztet. Igaz, most sem a halott publicistáról, hanem az élőről. Bayer Zsoltról, a jobboldali újságíróról, aki az elhunytat annak törvénysértő magatartásával méltatta. Többek között ezt mondta:

„Egyszer, régen, még az ősi Sajtóklub idején, elkövettem azt a meggondolatlanságot, hogy beültem az autójába. Igen, egy dolgot nem volt szabad: beülni Pista mellé az autóba. Mert Pista az autópályán kétszázzal, lakott területen belül pedig százhússzal – vánszorgott. De akkor ezt én még nem tudtam, és beültem mellé, és a dermedt rémületemet élénk beszélgetéssel kívántam leplezni. Ezért megkérdeztem tőle: Pista, hogyhogy nem vagy fáradt? Kérdésem jogos volt, hiszen éjjel jöttünk haza Prágából, de ő már hajnalok hajnalán fenn volt, mint mindig. Aztán egész nap dolgozott, este még levezette a Sajtóklubot, és úgy száguldottunk keresztül Bicskén, mintha tizenkét órát aludt volna”.

Mondhatnánk azt is: történt, ami történt, fátylat rá. Fátylat a KRESZ szabályainak súlyos megsértésére, hiszen az esetek – az elkövető halála okán is – már elévültek. Abba pedig ne gondoljunk bele, hogy az ámokfutások során ártatlanok kerülhettek volna az autó kerekei alá! Fátylat arra a felelőtlen magatartásra is, ami – a ravatalnál elhangzottak szerint – rendre végletekig kizsigerelve ültette a volán mögé az elhunytat! Olyan állapotban, amit hivatásos gépkocsivezetők esetében keményen szankcionálnak a hatóságok. Ráadásul meg kell vallanom, sok-sok évvel ezelőtt az én életemnek szintén volt néhány túlfeszített periódusa, amikor azt hittem: minden másnál fontosabb, hogy a gépkocsival lehetetlenül rövid idő alatt jussak az ország másik végébe például egy általam szervezett sajtótájékoztatóra, úgy, hogy előtte az egész napot, utána az egész éjszakát végigdolgoztam, aztán másnap rohantam vissza, mondjuk, egy egyetemi előadásra...

Ám egy villanásszerű pillanatban hirtelen rádöbbentem arra, mit művelek rendszeresen. Szerencsére még azelőtt, hogy valami végzeteset követtem volna el. Még azelőtt, hogy egy másik személy – Ne adj isten, gyerek! – lett volna eszelősségem áldozata. És szerencsére Lovas István is megúszta. Továbbá azok is megúszták, akik mellett felpörögve robogott el az autópályákon, az országutakon, a városokat, falvakat átszelő útszakaszokon. Szóval, fátylat rá most már, hiszen ez az írás nem róla szól! Ezt a jegyzetet Bayer Zsolt inspirálta. Az a publicista, aki a ravatalnál egy törvénysértően közveszélyes magatartás piedesztálra emelésével akarta megalapozni Lovas István mítoszát, de óhatatlanul túl is lépett ezen. Bayer, a kormánypárt egyik – százezrekre, ha nem milliónyi emberre befolyással lévő – hangadó újságírója dicsőített egy morálisan is elfogadhatatlan mentalitást. Azt a felfogást, ami nem számol a saját tettek másokra nézve végzetes következményének lehetőségével.

Nem tudni, hogy a temetésen jelen lévő katolikus pap, s az ott imádkozó sokaság tagjai érzékelték-e ezt a fonákságot, a kettős mércének ezt a szinte cinikus megnyilvánulását. Ha igen, ott nem tehették szóvá, mert bizonyára ott és akkor méltatlannak találták volna. Még akkor is, ha elképzelték a szerettüket egy ilyen őrült áldozataként. Még akkor is, ha megfordult a fejükben: az a mód önmagában kegyeletsértő, ahogyan a már csak porában létezőről, végső soron mint felelőtlen emberről szól a búcsúztató. Ha viszont már nem is érzékelte a jelenlévő tömeg nagy része a morál kibicsaklását, sőt porba hullását – amint Bayer Zsolt láthatóan nem érzékelte –, akkor nagyon nagy a baj! Mert akkor oda az elemi erkölcsi elvekre alapozott kontroll és az önkontroll. Akkor már ismét ott tartunk, hogy nem csupán a politikai hatalom néhány megszállottja gondolja azt, hogy a cél szentesíti az eszközt, hanem a tömegek számottevő része. Eszerint, ha a mieink válnak normaszegővé a „harcban”, akkor mindenre van mentség. Mi több, az inkább dicsőség! A magyar történelem csak úgy ontja az ilyen önigazoló, sőt heroizáló fejtegetéseket. Vagyis ismét kezdünk oda jutni, ahol már annyiszor voltunk. Végre végig kellene egyszer gondolni mindannyiunknak, hogy a hasonló mentalitás hányszor juttatott már zsákutcába bennünket! #

CÍMKÉP: A budapesti Farkasréti temetőben, július 6-án nagy tömeg részvételével búcsúztatták el Lovas Istvánt (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Szólj hozzá

morál Bayer Zsolt Lovas István