Kultúrharcos ütközetek

A polgári Magyarország mára elveszett, de még szól a polgári hang.

polgarimagyarorszagaderorbanx.jpg

Egy mai televíziós műsorban szinte minden másodpercben érnie kell a nézőt valamilyen új ingernek. Ha nem így történik, a műsor a többség számára érdektelenné válik. Ez alól csupán a közönségnek az a csekély hányada kivétel, amelynek tagjai vagy rajonganak a műsorvezetőért esetleg valamelyik szereplőért, vagy a téma oly mértékben személyes ügyük, hogy miattuk még az unalmat is elviselik. Ha hihetek a jó tollú Dévényi Istvánnak, a magyarországi kultúrharc egyik legfőbb letéteményese és a mögötte álló műsorkészítő csoport ezekről a szakmai összefüggésekről mit sem tud.

És miért ne hinnék neki, hiszen nemcsak jó tollúnak, de írásai alapján tisztességes újságírónak is gondolom Dévényit, a Hír TV Szabadfogás adása korábbi műsorvezetőjét, aki a csatorna, illetve a Magyar Nemzet, a Heti Válasz einstandolása után most a Magyar Hangban jelentkezik írásaival. Csupán e jobboldali médiumok, korántsem teljes körű, felsorolása is jelzi, hogy az agyakért és a lelkekért folyó harc immár kétfrontos. Nem csupán a liberális ellenfelek, sőt ellenségek ellen folyik, de az eredeti Orbán-rendszer hívei között is zajlik a kiszorítósdi. Közülük hátrált vissza egy csoport a Magyar Hang sáncai mögé.

A kultúrharchoz nem csak pénz kell

Az újság túlélő magazinként hirdeti magát. Készítői szinte a lehetetlennel próbálkoznak: polgári hetilapot adnak ki a magyar ugar szellemileg egyre inkább kiszikkasztott népének. A mostani, első évfolyambeli 24. számban olvastam Dévényi cikkét, ami a jegyzetem elejének eszmefuttatására indított. Az írás címe: Jelentés a frontról. Főalakja Orbán János Dénes, az említett magyarországi kultúrharc egyik vezére, az állampárti propagandalap, a Magyar Idők kulturális rovatszerkesztője, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezetője, vagyis az adófizetők pénzéből busásan finanszírozott kormányszócsövek oszlopos tagja. Most még irodalmi beszélgető-műsort is kapott az állami televízióban.

Dévényi szó szerinti idézetekkel és érzékletes leírásokkal értekezik arról, hogy hiába a pénz, paripa, fegyver és a legmagasabb helyről való támogatás. Ha hiányzik a szakértelem, beülhet a tévébe bárki, abból nem jön ki valamire való propaganda sem. Hál’ istennek – dőlhetnek hátra sokan a bejelentésre: a kultúrharc ezek szerint letudva. Ez persze aligha ilyen egyszerű. Senki ne számítson könnyű menetre! Én sem azért írok most erről, hogy az „O.J.D. – Irodalom és könyv 26 percben” műsorról értekezzek.

Elsősorban azt szeretném érzékeltetni: ha valakinek baja van a nemzeti nem együttműködés rendszerével, annak az olyasfajta írott sajtó felé kell végre fordulnia, mint amilyen mára a Magyar Hang nőtte ki magát. Mert példának okáért, ha nem lenne ez a maga nemében lényegében utolsó, a tágabb és a szűkebb világunk magyarokat érintő törekvéseit hetente, mégis a tisztességes napilapos krónikásság előnyeit őriző újság, ennek a csapnivaló műsornak a létezéséről sem tudtam volna. Márpedig, ha valaki harcban áll – és akár akarjuk akár nem, az Orbáni maffia-felvilág minden alatta lévővel szemben harcot vív –, akkor tudnia kell, hogy a front mely szakaszán éppen milyen is a pillanatnyi helyzet.

Már másként látja a múltat a lelkész

A címlapon Iványi Gábor a miniszterelnök egykori családi lelkészének szakállas fotója. Az elesetteket legalább négy évtizede, a Kádár-éra és az Orbán-kormány ellenszelében is istápoló férfiú fényképe mellett a vele készült interjúból kiemelt mondat: Ránk fog dőlni ez az ország. Már hallottam őt a héten a hajléktalanok kiűzetéséről beszélni az egyik rádióban, de ebben a leírt szövegben a higgadtság és a bölcsesség különös mélysége nyilatkozik meg. Ráadásul, bizonyos értelemben személyesen is érint, hogy Iványi egy általam a múlt héten felvetett ügyre szintén reflektál.

A Bekiáltás október 23-ai bejegyzésében egy Magyar Bálinttal készült interjú kapcsán írtam arról, hogy a rendszerváltók szőnyeg alá söprik saját egykori, az országra nézve súlyos következményekkel járt tévedéseiket. A lelkész viszont elmondja a lapban megjelent interjúban, hogy az 1979-ben létrehozott Szegényeket Támogató Alap tagjaként, a későbbi SZDSZ-s társaival sokat bírálta a Kádár-rendszert azért, mert szerintük abban nem tettek meg minden lehetségest a szegénység teljes felszámolásáért. Utólag azonban elismeri, hogy akkor voltak szükséglakások, a maihoz képest mindenki számára elérhetően jobb egészségügyi ellátás, nagyobb esélyegyenlőséget nyújtó oktatás. Véletlen egybeesés persze, de a Magyar Hang nélkül ma sem tudnám, hogy a rendszerváltók között van, akinek ébredezik a lelkiismerete, s végre tárgyilagosabban képes visszapillantani a múltra.

Minőségi újság nélkül nincs polgárság

A teljesség igénye nélkül szemezgetek tovább a hetilap írásaiból. Folytatva, egyszersmind elmélyítve az előbbieket, riportot közölnek a Menhely Alapítvány budapesti józsefvárosi éjjeli menedékének lakóiról. Másutt megtudom, hogy nő a génmódosított takarmányok súlya a behozatalban. Két hiteles szakértő – a jobboldali kötődésűnek tartott Csath Magdolna és a baloldalhoz inkább sorolt Rakusz Lajos – által jegyzett írás is foglalkozik azzal, hogy a V4 többi tagjához képest sem sikerül felzárkóznunk az egészségügyi állapot, a tudás, az innováció terén, mert a Brüsszelből érkezett, az Ausztriának a világháború után juttatott Marshall-segélyhez képest kétszeres összeget elpazarolta az Orbán kormány.

A lehetőségekhez képest teljességre törekvő újságban megszólal orosz szakértő a Nyugat által dominált világ változásairól. Összefoglalót közöl a lap a Trump bejelentése nyomán esetleg újbók ránk törő nukleáris elrettentésről. Új információkra lelek benne 56-ról, Nagy Imréről. Van benne szó az idősebb Pieter Bruegel festményeinek bécsi életmű-kiállításáról, Frida Kahlo Budapesten még látható képeiről, az 56-os emigráns képzőművészek műcsarnokbeli tárlatáról, Cserna-Szabó András új regényéről, színházi bemutatókról, filmekről. És persze sportpolitikai kérdésekről. Mi több, egy cikk úgy megírva, hogy azt talán az értelmi sérültek is képesek elolvasni.

Egy szó, mint száz, benne van mindaz, amit egy polgárnak az e hétvégi szombaton vagy vasárnap érdemes volt áttekintenie ahhoz, hogy a szűkebb és a tágabb világ meghatározó eseményeiről, folyamatairól polgárként értesüljön, s azokról véleményt formáljon. Az internet, noha ezt a jegyzetet is a blogterem számára írom, ezt kiegészítheti, de úgy látom, egyelőre nem képes olyan áttekinthetően megjeleníteni, ahogyan ezt egy minőségi újság megteheti. Amondó vagyok tehát, hogy ha valaki polgárként gondol önmagára, akkor ennek része, egyszersmind mércéje is a közügyekről való tájékozódás és véleményformálás. Márpedig ennek ma még mindig a leghatékonyabb eszköze a nyomtatott, minőségi újság. Mostanára ezért is iktatta ki a legtöbbjüket a nemzeti nem együttműködés rendszere. Ezzel is sorvasztja a maffia-felvilág a polgári öntudatot annak érdekében, hogy minél többünket alattvalóvá süllyesszen. Amíg azonban vannak ilyen médiumok, nem veszett el minden. #

CÍMKÉP: A Fidesz 1998-as választási hirdetésének részlete

Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban! Véleménye fontos az orientálásomban. Gondoljon arra, hogy így fizet az egyébként ingyenes tartalomért! ##