Áder János dörgedelmei, 2019

Az államfő nagy terhet rótt ránk az éjféli prédikációjában.

2019-01-01aderujevikoszonto.jpg

Duna Televízió, M1, M3 és M5 csatorna, 2019. január 1., 0 óra. Székely himnusz. Erdélyi tájak. Csak erdélyi tájak, épületek, emlékhelyek a határokon túlról.

A parlament kivilágított, pazar épülete Budáról nézve. Esti fények. Patinás budai épület díszes ajtaja nyílik. Kamaszok lépnek ki a macskaköves utcára. Futnak. Budai polgári házak díszes belső lépcsőin szintén gyerekek sietnek lefelé. Jönnek a várnegyedből levezető lépcsőkön is. Eközben mások még a kandeláberekkel megvilágított vársétányon iparkodnak.

A kivilágított Lánchíd hátterének komor sötétjében felsejlik a vár. A lányok és a fiúk már-már Pesten. De nem. Az oroszlános hídfő pesti vonalánál megtorpannak. Tömeget alkotva a Himnuszt kezdik énekelni.

Tiszta tekintetek, sugárzó, fehér arcok. Színes bőrű egy sem. Se cigány, se arab, se afrikai, se kínai. Az embernek az az érzése: ők itt a budai keresztény, magyar, úri középosztály gyerekei és unokái. Mindenesetre a kiválasztottak kasztjához tartozók, elit iskolákba, s részben bizonyára elit egyházi tanintézetekbe járók. Helyesek. Megtöltik a Lánchidat. Csak ők töltik meg, bár a fővárosban, az országban élő iskolások összetétele ennél jóval színesebb.

A képernyő baloldalán Áder János, az elegáns köztársasági elnök. A jobboldalon, az államfőtől kissé hátrább, az üde jeltolmácsnő, Weisz Fanni esélyegyenlőségi aktivista. Az elnök mögött súlyos, kék bársonyfüggöny. A jobb szélen a magyar zászló selyme hull alá. Csak a magyaré. Pár órával előbb az Európai Unió zászlaját is láttam az olasz tévén, a köztársasági elnök szobájában, miközben újévi köszöntőjét mondta. Ott nem volt pezsgőspohár, viszont itt, Budapesten, a kép előterében kettőn is csillognak a fények.

Áder János beszél: „Legyen csendesség a mi országunkon ez esztendőben! Víg öröm és áldás szálljon a szívükre!” – mondja nagy-nagy pátosszal, rezzenéstelen, mosolytalan arccal.

Tisztelt honfitársaként szólít meg, majd egy csángó példázattal adja tudtomra, hogy összetartó közösségen kellene munkálkodnom. Szinte korhol az elaljasult közbeszéd, az embertársainkat vallásosságukban, identitásukban sértő cselekedetek miatt. Azt mondja: ne mutogassak másokra, hogy palástoljam a saját felelősségemet, és ne gázoljak áttörtetve mindenkin! Aztán hozzáteszi: ne legyek becstelen! Ne vitassam el mások tisztességét!

A jeltolmács mozdulatai egyre keményebbek, egyre szögletesebbek. Szeme már-már szikrákat szór. Dolga, hogy átvegye és közvetítse mimikájával is a beszélő hangulatát. De Áder János még mindig folytatja a szemrehányást. Felrója az igénytelenséget, az ünnepekből gúnyt űző cinizmust, az érdekek szerint torzított valóságot, a rövidlátó gondolkodást, környezetünk felelőtlen kirablását, a vizeink megmérgezését, a levegő szennyezését, a jövőt felélő kíméletlenséget. Minden kijelentés előtt egy dörgedelmes nem. Mondjak nemet minderre!

A törékeny jeltolmács arcán bánat és szenvedés, sőt rémület. Talán attól tart, hogy maga sem képes megfelelni ennyi követelménynek. Ráadásul az sem feltételez kisebb erőfeszítést, amire igent kellene mondania. Otthonaink békességére, az egymással való törődésre, a teljesítmény elismerésére, a tisztességes versenyre, a barátainkat segítő jó szándékra, a magyar nemzet Kárpát-medencei együvé tartozására, a magyar érdekek képviseletére, hagyományaink ápolására, a magyar nyelv megóvására, erős Európára, egy erős Európai Unióban erős Magyarországra, tisztább környezetre, vizeink, földjeink, erdeink védelmére – épp ebben a sorrendben.

Az államfő végül Szent Ágostontól vett idézettel rak még egy terhet rám: „Szeressük embertársunkat, vagy azért mert jó, vagy azért, hogy jó legyen”.

Pezsgőspohár mindkét szereplő kezében. Mosoly, koccintás. Pohárcsendülés. De mit kezdjék én mindezzel? Hol vagyok én ebben a követelménytengerben, amit a budai vári palotájából öntött rám az ország első közjogi méltósága? És mit kezdjen vele a sok millió magyar, aki sem nem Erdélyből, sem nem Csángóföldről látja a világot. És nem is a budai fehér keresztény középosztálybeliek helyzetéből próbálja az életet élni valahogy, amiként egyáltalán lehetséges? A legrémisztőbb az egészben talán az, hogy ez az ember azt gondolhatja: prédikációjával hatással lehet Magyarországra.

CÍMKÉP: Áder János köztársasági elnök és a jeltolmács, Weisz Fanni az állami televízió újévi műsorában (Képernyőkép)

ALSÓ KÉP: Az MTVA-nak a televíziós felvételre felduzzasztott gyermekkórusa Magyarország Himnuszát énekli - Miért, miért nem, a forgatás idejére, még az odavezényeltekkel együtt sem került közéjük színes bőrű, pedig az ország nem csak a fehér keresztény középosztálybelieké. A máshonnan idehozott gyerekek esetében sem figyeltek arra, hogy ne rasszista alapon válogassanak # (Forrás: YouTube – Képernyőkép)

himnuszgyerekkorusmtva.jpg

Véleménye fontos az orientálásomban. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban!