Megmutatták a trianoni határokon belül küszködőknek, hogy hol a helyük.

2019. augusztus 20-a legalább egy dologról emlékezetes lesz számomra: különbséget tettek kitüntetett és kitüntetett között. Augusztus 16-án, a budapesti Várkert Bazárban (Micsoda név egy díszünnepséghez!) Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter elismerte azok munkáját, akiket a kormány erre méltónak tartott. Ugyanezen a napon, a Pesti Vigadóban népi és nem népi művészeket, illetve hozzá közelállókat díjazott Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Augusztus 19-én Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes viszont nem adta alább az Országháznál.

Bár eltöltöttem vagy félórát annak áttekintésével, hogy ki, hol, mikor, kinek nyújtott át kitüntetést, még mindig nem biztos, hogy teljesen tisztán látok. Mindenesetre számomra különös üzenete volt annak, kiket tisztelt meg a magyarországi vezetés a Parlament épületébe szóló meghívással. Bár ebben a kuszaságban azt sem zárom ki, hogy akár augusztus 20-án is lesz egy rendezvény, hiszen eddig sem az államfő, sem kormányfő, sem a házelnök nem tudott időt szakítani az elismerések átadásán való részvételre, az én olvasatomban a nemzeti NEM együttműködés rendszerének kormánya immár kendőzetlenül tudomására hozta Magyarország egyébként nagyon nem vallásos népének, hogy igazán csak azok számítanak, akik a győzedelmes egyházat közvetlenül szolgálják, vagy annak környezetében ténykednek.

Az országházi kitüntetettek listájából, illetve abból jutottam erre a következtetésre, hogy egyházakhoz közel álló kutatók szerint hetente a lakosság tíz százalékánál kevesebben járnak templomba, s további tizenöt százalék alatt ingadozik azok aránya, akik vallási közösségükben imádkoznak. Ehhez képest volt feltűnő, hogy főleg a katolikus egyház elkötelezettjei részesültek megkülönböztetett figyelemben a mostani ünnepen. A kitüntetettek névsorába rejtett üzeneten az sem igazán változtat, hogy a látszat kedvéért behoztak a Semjén-féle 51-es listára írd és mondd három protestánst. Rajtuk kívül szinte csak néhány Orbán Viktorhoz különösen közelálló személy, továbbá számos határon kívüli egyén szerepel a különös megbecsülésre érdemesítettek között.

Akárhogy történt is, de helyeslem a döntéshozók szempontjait. Egyértelműen meg kell mutatni végre ennek a trianoni határokon belül küszködő népségnek, hogy hol a helye! Bár az én naptáramban még mindig úgy szerepel, hogy augusztus 20-a állami ünnep, s mint ilyen, a hozzám hasonló állampolgáré is, de nyilvánvaló, hogy az Orbán-rezsim eldöntötte: a katolikus egyház diadalává teszi ezt a napot. Végképp értésünkre adta, hogy visszavezeti az országot a feudalizmusnak abba az 1945-ig tartó rendjébe, amelyben a nemzet tagjai közé csupán az arisztokrácia, a katolikus főpapság, illetve a velük együtt nem adózó nemesség tartozott. Mindenki mást szolganépnek tekintenek. És okkal. Hiszen a magyarországi lakosság nem emigrált részének többsége az elmúlt évtizedben választások sorozatában adta tanújelét annak, hogy ez így jó neki.

Semjén miniszterelnök-helyettes szerint „Ha mindenki a saját helyén kis Szent Istvánként országépítővé válik, akkor tudjuk folytatni Szent István király országépítő művét”. Most tekintsünk el attól, hogy I. István még nem volt szent, amikor német és római ellenőrzés mellett ügyködött, ne foglalkozzunk azzal sem, hogy Semjén úr elvben mindenki miniszterelnök-helyettese, márpedig még a bevett egyházak többségében sem tisztelnek világi személyeket szentként! Nézzük csupán azt, hogy a mostani augusztus 20-i, parlamenti elismerések fényében pontosan mely réteget tekintettek méltónak arra, hogy az országépítés élenjárói között említtessenek! A sort a korábbi Orbán-kormányok két minisztere és a Fidesz egyik európai parlamenti képviselője vezeti. A második csoportban heten szerepelnek. Közülük öten püspökként, papként, teológusként, művészettörténészként kötődnek a katolikus egyházhoz. A fennmaradó két személy a Fidesz körül szerzett érdemeket.

A harmadik csoportban mindössze ketten vannak. Egyikük határon túli magyar, a másik katolikus egyházi kötődésű. A negyedik csoportban végre megjelenik egy civil, ráadásul ő határokon belüli. Itt kapott helyet két protestáns egyházi személy is. Viszont ebben az osztályban tízen kötődnek a katolikus egyházhoz, közülük ketten határon túliak. Ugyanez az aránytalanság jelenik meg az ötödik csoportban. Kilencen közvetlenül állnak a katolikus egyház intézményeinek szolgálatában, csupán egy személy református. Hatan határon túli magyarok, hárman határon inneni civilek. A sort három határon túli magyar és négy hazai civil zárja.

Mindent egybe vetve, e listán 25 személy tölt be katolikus egyházi vagy hozzá erősen kötődő tisztséget. Közülük ketten határon túli magyarok. Tíz civil reprezentálja a határon túli magyarokat, s mindössze nyolc a határon belülieket. Talán mert odafenn úgy gondolják: a hazaiak megelégszenek az augusztus 20-ai népi cirkusszal, a Magyar Ízek Utcájával, a Mesterségek Ünnepével, a tűzijátékkal, meg a többi bohósággal, ami után jöhetnek az idegtépő, megalázó hétköznapok. Annak viszont, aki azzal állna elő, hogy érthető ez a válogatás, hiszen Semjén Zsolt funkciójából eredően az egyházak, illetve a határon túli magyarok felelőse a kormányban, ezért torzít a táblázatom, én csak ingatom a fejem: az eltérő helyszínnel, és a magasabb ranggal igenis különbséget tettek kitüntetett és kitüntetett között. És hogy, hogy nem, ennek célzatossága nagyon is egybe esik sok más magyarországi történéssel. A cinikus, a többséget ostobának néző magyarázkodással pedig tele a padlás!


CÍMKÉP: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes diszkréten tapsol Stumpf István alkotmánybírónak, volt kancelláriaminiszternek, korábban Orbán Viktor tanárának a Bibó Kollégiumban miután átvette tőle a Magyar Érdemrend középkereszt a csillaggal kitüntetést (Fotó: Mónus Márton / MTI)