Háttérbe szorítják a pártokhoz nem kötődő bloggereket.

A Fidesz körüli propagandisták alighanem döntő csapást akarnak mérni az interneten terjedő, magyar nyelvű, ellenzéki, sőt független szerzők közéleti témájú, kritikus írásaira. A közpénzből finanszírozott televízió- és rádiócsatornák, a megyei lapok és más újságok tömegeinek állampártosítását követően nyilvánvalóan célba vették a világháló magyarországi felületeit. Zöldi László Médianaplójában – az adatok hitelességével kapcsolatban enyhe távolságtartással tette közzé – a következőket:

Akár hiteles adatokon alapul a kormánypárti elkötelezettségű Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatójának megállapítása, akár nem, a kormányzók háza táján nyilvánvalóan a fentiekből indulnak ki. A legnagyobb falatok között, az Origo.hu lenyúlása és elsekélyesítése után most az Index van soron. Ez, jogi okok miatt, nehezebben fog lecsúszni a mindent falfaló kis gömböc torkán, ennek ellenére a próbálkozást jelzi, hogy július 20-a körül az Index2 főoldaláról kiszórták az ellenzéki közéleti tartalmú írásokat. Ott immár – ahogyan fogalmazni szoktam – csupán csacskaságokat, jobbára szórakoztató, legföljebb ismeretterjesztő írásokat közölnek.

Torkukra fagyasztották a Hurrá!-t

Eddig a legnagyobb magyarországi blog-oldalról, az úgymond a népi internet legjavát gyűjtő blog.hu-ról kerültek az Index2-re a nagyrészt független szerzők posztjai. Ám a blog.hu-t működtető Indamedia Zrt. új tulajdonosai között még tavaly megjelent egy Bács-Kiskun megyei KDNP-s politikus, Oltyán József is. Ő korábban lelkesen üdvözölte a Népszabadság megsemmisítését, kormánypárti kommentelőként gyakran bírálta az Index, a hvg.hu, a 444.hu, s más ellenzéki szerkesztőségek gyakorlatát.

Bár Oltyán, a hitelekkel bőven ellátott, milliárdos médiabefektető eredetileg mindenkit biztosított arról, hogy üzleti döntéseit semmilyen módon nem befolyásolja pártmunkája, az országos politikába való bekapcsolódását pedig nem tervezi, akárhogy is nézzük, nehéz nem arra gondolni, hogy a tulajdonosi körbe való bekerülése összefüggésben lehet a változásokkal. A változásokkal, amelyek a blog.hu-posztok közéleti tartalmainak az Indexet is érintő korlátozása révén az őszi választások előtt kapóra jönnek a Fidesznek.

Hogy milyen hatása van az intézkedésnek, arról személyes tapasztalataim vannak. Február végén még meghívást kaptam egy olyan összejövetelre, ahol vagy ötven bloggerrel együtt, köztük tucatnyi közéleti kérdésekkel foglalkozóval a blog.hu illetékesei egy Holdudvar nevű formációról tájékoztattak, s annak kiemelkedő szerzőjeként köszöntöttek. Noha ritka kivételtől eltekintve addig is majd minden posztom címoldalra került, azt követően még a „Hurrá, kikerültél a címlapra!” üzenetekkel is köszöntött az I2-szerkesztőség. Az utolsó ilyen e-mailt július 14-én kaptam meg, aztán semmi. Még annyi sem, hogy időközben torkunkra fagyasztották a Hurrá!-t...

A sajtószemle mint propagandaeszköz

Ezzel egy időben, a kormányzati tevékenységet tényadatokkal bíráló, a  néphülyítéses emlékezetpolitikát elutasító, a nemzetközi kérdésekben a provinciális gondolkodásmód helyére a geopolitikai szemléletet állítani igyekvő jegyzeteimmel együtt még vagy tucatnyi, hasonló felfogásban szerkesztett blog tűnt el az Index2 olvasóinak szeme elől. Nem, (egyelőre) nem törölték a szerkesztői felülethez való hozzáférésünket, csupán a hátsó szobákba szorítottak bennünket. A következmény: csak a saját írásaim kattintásszáma tizenezerrel csökkent egyik napról a másikra. Ez számomra sem nem anyagi, sem nem presztízskérdés. De ha a velem együtt partvonalon kívülre szorított más szerzőket is számolom, a hiány naponta több tízezres, hetente százezres, havonta milliós olvasótábor tájékozódását, véleményalkotását érintheti.

A módszer alkalmazása nem előzmény nélküli. Két éve is van annak, hogy szinte észrevétlenül átalakultak a Mandiner.hu, a korábban klasszikusan konzervatív értékrendet követő, kiegyensúlyozottságra törekvő szerkesztési elvei. Ezt abból érzékeltem, hogy amíg sokáig gyakran szemlézték az írásaimat, jó ideje fehér hollóként kerül egy-egy Bekiáltás-jegyzet az internetes újság jobb oldali, tallózó hasábjába. Ez sem igazán rendített meg, hiszen a szemlézés már addig is gyakran valósult meg ferdítésként. A szövegkörnyezetből kiragadott egy-két bekezdéssel gyakran az írás egészének mondanivalójával ellentétes üzenetet sugalmaztak, amire aztán bőszen rárontottak a cikk egészét nem olvasó, bigottan kormánypárti kommentelők.

Az utóbbi időben újabb változást vettem észre a Mandiner.hu-n. A cikkszemle rovatban immár csak televíziókban is szereplő kormányhívő, illetve velük szemben álló újságírók, politikusok publicisztikai írásait, Facebook- és más közösségi médiabeli bejegyzéseit tallózzák, illetve az általuk adott interjúkra, esetleg politikusi beszédekre hívják fel a figyelmet. Jegyzetem írásának idején, 2019. augusztus 22-én, 10 óra körül az alábbi szerzők írásait, a nevük előtt szereplő szám szerinti sorrendben ajánlották az olvasók figyelmébe:

A harctéren csak klántagokat tűrnek meg

Elismerem, hogy a huszonöt ajánlást feltüntető pillanatfelvétel esetleges. Ugyanakkor tapasztalataim szerint a mindenkori arányok hasonlók. Ennek alapján akár azt is kérdezhetné az olvasó, hogy mi itt a hézag, hiszen az adatok meglehetős kiegyensúlyozottságot mutatnak a két politikai térfél között. Csakhogy épp itt van a kutya elásva. A korábbi állapotokhoz képest eltűntek a független szerzők, a nem közszereplő bloggerek, vagyis azok, akiknek neve nem kötődik a magyar parlamenti patkó jobb és baloldalához.

Ma már Bayer Zsolt, a Bencsik testvérek, Bogár László, Boros Bánk Levente, Boros Imre, Deutsch Tamás, G. Fodor Gábor, Gulyás Gergely, Huth Gergely, Kásler Miklós, Kiszeli Zoltán, Kondor Katalin, Kovács Zoltán, Kövér László, L. Simon László, Németh Szilárd, Orbán Viktor, Szentesi Zöldi László, Tarlós István és más kormánypártiak megnyilatkozásaival szemben csupán az ellenfélként, sőt ellenségként feltüntetett Bauer Tamás, Bolgár György, Cseh Katalin, Dobrev Klára, Donáth Anna, Fekete-Győr András, Gyurcsány Ferenc, Hadházy Ákos, Jakab Péter, Karácsony Gergely, Lendvai Ildikó, Németh Péter, Orosz Anna, Szél Bernadett, Tordai Bence, Újhelyi István és a hozzájuk hasonló közszereplők, vagy aanak határán mozgó újságírók megszólalásai kapnak helyet a Mandiner.hu lapszemléjében. A ritka kivétel, csupán erősíti a szabályt.

A név szerint említett, pártokhoz kötődő személyek gyakran csupán a Facebookon posztolnak, s másutt nem jelentkeznek önálló írásokkal. Ez persze bosszúság, mert a tömegek számára okoz bizonyos nehézséget a beazonosításuk. Hiszen mennyivel könnyebb lenne, ha az egyik térfélen csak a 888.hu, a Demokrata, a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet, a Pesti Srácok szerzői állnának csatasorban, velük szemben pedig a 168 Óra, a 444.hu, a hvg, a Magyar Narancs, a Mérce, a Népszava csapatai zajonganának. De nem kell nyugtalankodni! Mint néhány hete már fölröppent a hír: pártunk és kormányunk keresi a megoldást az amerikai internetes közösségi oldalak hazai megregulázására.

Visszatérve a Mandiner.hu-ra, akár tudatos, akár nem – szerintem tudatos – a sajtószemlének ez a módja, tény, hogy nagy tömegekben erősíti azt a kormány által finanszírozott óriásplakátokon, konzultációs propagandaleveleken, szónoki beszédeken keresztül szított érzetet, hogy két részre oszlik a magyar világ. Általa is kijelölődik, hogy kik és mely médiumok tartoznak az ellenfélhez (az ellenséghez), illetve a kormányzó erőkhöz. Ha ugyanis valaki rendszeresen átfutja a Mandiner.hu ajánló hasábját, előbb-utóbb rögzül benne, ki az, akit ütni-vágni kell, de legalábbis kitől, milyen nézetektől kell elhatárolódni, s ki az, aki az Orbáni világ embere, véleményvezére, s mint ilyen, az éppen mérvadó politikai álláspontot közvetíti. Vagyis az általa hangoztatott nézetekhez kell igazodni, s azokat továbbadni.

Naná, hogy a klánoknak ebben a feudalisztikus harcában a pártoktól független, ám határozott értékrendet képviselő, megmondó emberek, mint amilyennek én is tartom magam, egyre inkább csupán magukban dünnyögnek és mind nagyobb  magányban, elszigeteltségben írogatnak. Az adott viszonyok között hiába magyarázzák az egyre szűkülő közönségüknek: ahhoz, hogy ez változzék, a klánok harcát osztályharccá kell tenni. Hiszen maguk is tudják – én is tudom –, hogy majd, valamikor, a beláthatatlan jövőben, persze… Nem mellesleg, azoknak, akik egyébként legyintenek erre az egészre, talán mégiscsak el kellene kezdeniük gondolkodni azon, hogy az I. István óta hangsúlyozott, s az országot úgy-ahogy, de megtartott sokszínűség, mekkora fakuláson ment keresztül az utóbbi évtizedben csupán a médiában, beleértve a nyomtatott sajtót, a rádiózást, a televíziózást, s immár az itt felsorolt internetes felületeket! És akkor az oktatással a társadalom tehetősei, illetve a tömegek között húzott árokról még nem is beszéltünk. #