BEKIÁLTÁS

2019.nov.17.
Írta: Kabai Domokos Lajos

BEKIÁLTÁS: Lázár János fineszes üzenete

Horthy csak arra kell neki, hogy a nemzeti érzésekre túlhangolt híveinek élére állhasson, ha egyszer eljön az ideje. „Ma Kenderesen jártam, és virágot hoztam Horthy Miklós sírjára, aki száz esztendővel ezelőtt, bajtársaival és szövetségeseivel, megmentette Magyarországot. Hős katona volt, igaz…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Küszködnek a polgármesterek

Morális meggondolásból kerültek be a szakértelmet követelő, szándékosan szétvert szervezetekbe. Mostanában szembesülnek igazán az Orbán-rezsim szennyes hordalékaival az ellenzéki és civil összefogás révén a nagyvárosok, a budapesti kerületek polgármesteri pozíciójába újonnan került vezetők. Ők…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Bajban a Fidesz

– állítják a kormányzó párt propagandistái a jászberényi polgármester-választás hideg zuhanyának hatására. Már A „három B” a Fidesz teendőiről című jegyzetben megírtam: a Hír TV-n Bayer Zsolt, az 5-ös számú párttagkönyv-tulajdonos vezetésével futó beszélgető-műsorok jó támpontokat nyújtanak…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Karácsony kínos fogadkozásai

A főpolgármester sem tudja kikerülni, hogy kétes hírű emberekkel találkozzék, kezet fogjon és tárgyaljon velük. „Ahogy ígértem, nem az üléspontom határozza meg az álláspontomat: főpolgármesterként is tüntetek ellene, ha egy elnyomó diktátor érkezik Budapestre. Nem véletlen, hogy pár nappal a…

Tovább

BEKIÁLTÁS: Azt hittem, Erdoğant szidták, pedig…

… az egyik közreműködő szerint a tüntetésnek NATO-, és EU-ellenes célja volt. „Nem voltál ott a tüntetésen, teljességgel hamis információk alapján állítasz valótlant. Kérlek, hogy módosítsd az álláspontodat!” – reflektált a „De miért éppen Erdoğan ellen?” című cikkemre Cs. Kádár Péter, akit a…

Tovább

BEKIÁLTÁS: De miért épp Erdogan ellen?

A proletárok ugyan nem egyesültek, ám a tőkésosztály tagjai a legjobb úton vannak ehhez. Lazán háborús bűnösnek minősítette Recep Tayyip Erdoğan török elnököt a Klubrádió műsorvezetője, Para Kovács Imre. Ráadásul, ezen a héten, csak én, kétszer hallottam ezt tőle. A könnyedén kiosztott jelzővel…

Tovább

BEKIÁLTÁS: A korrupciót pénzeli Brüsszel

– állítja a New York Times magyar nyelvű cikke az agrártámogatásokról, bár maga is csúsztat. Az ismerős kolléga, a Népszabadság egykori vezető munkatársa lelkesen ajánlja a Facebookon, hogy érdemes végigolvasni és megosztani, főleg a vidékiek körében terjeszteni a New York Times példátlan,…

Tovább