«Valójában a török elleni küzdelemben az úgynevezett magyar szerep erősen eltúlzott. Először is a magyar kifejezést nem célszerű az akkori viszonyokra használni, mert mint nemzetfogalom akkor még nem létezett. A nemzet fogalmába csupán a felső 2-3 százaléknyi arisztokrácia és nemesség tartozott.(Werbőczy) Orbán, a Horthy-korszakot felélesztve, s maximum 15-20 százalékra bővítve ezt a kört, gyakorlatilag ebben az értelemben használja a nemzet fogalmat, s ezt a réteget kedvezményezi, a plebszet pedig, ugyanúgy, mint egy évezreden át mindig, csak oly mértékben részelteti a javakból, hogy ne lázadjon. (1514 tapasztalata) Más kérdés, hogy a magyar nép ezt nem érzékeli, mert tudatlanságban van tartva.

Visszatérve a török időkhöz, a „magyar” jobbágyokat (plebsz) elsősorban a Délvidékről, a feljebb eső piciny falvakból leginkább rabszolgának hurcolták el. Az Alföld a folyószabályozás előtt nagyrészt mocsaras volt. Jelentékeny település alig. Ne azt a térképet vetítsük a múltba, amit most látunk! A török hódoltsági terület peremvidékein általában a várurak költségén, a mostani fogalmaink szerinti szerbek, horvátok, illetve szlovákok harcoltak. Amúgy a nemzetiségnek nem volt nagy jelentősége, mert ez a kategória csak a 18. században született meg mai értelmében.

A királyi várőrségek nagy részét német, flamand, vallon stb. zsoldosok tették ki. Zsoldjukat Bécs biztosította, általában a nyugaton kivetett külön adókból. (Ez még „Az egri csillagok”-ban is megjelenik, persze elmarasztaló módon, mert a Habsburgok nagyon is vigyáztak arra, nehogy túlságosan megerősödjenek, önállósodjanak ezek a területek, amelyek magyar arisztokratáinak feje fölött gyakran kötöttek egyezséget a törökökkel. Az egész oszmánpolitikát ugyanis a Madrid–Párizs–Bécs érdek-összeütközéseknek rendelték alá.)

Nem mellesleg, a felvidéki, gazdag, leginkább német ajkúak által lakott bányavárosok mindvégig Bécs ellenőrzése alatt maradtak. Ahhoz, hogy polgárként telepedjék le bennük valaki, okmányokkal kellett igazolnia német származását. A környező lakosság nagy része a hadak által a hegyek között alig háborgatott, ezért létszámában gyarapodó szlovák volt, bár ekkor a török elől kezdtek idehúzódni a nemesek, s feltehetően a magyarul beszélő szolgálónépük, a menekülő közrendűek is.

Ez a korszak ugyanakkor Erdély aranykora volt, ahol a  városlakók elsősorban szintén németül beszéltek, német szokások szerint éltek. Persze az erdélyiek olykor hadakoztak is a törökkel, a székelyek megütköztek a betörő krími tatárokkal, vagy épp a lengyelekkel. De a lengyel trónra ültetett erdélyi fejedelem vezetésével Moszkva ellen is mentek innen a fejedelemnek a kisnemesség köréből toborzott zsoldosai.

Az események Magyarországon túlnyúló tanulmányozása arról győzött meg, hogy az 1600-as évek végén, illetve 1716-18 között Savoyai Jenő vezetésével a törököt a Balkánig szorító, egyesült európai hadak, amelyek soraiban alig volt magyar egység, még nem rendítették meg az Oszmán Birodalmat. Az első, igazán nagy csapást Nagy Katalin (Patyomkin) törekvéseinek megfelelően az oroszok mérték rá bő fél évszázaddal később, majd ezt követően, az angolokat is igyekezvén háttérbe szorítani a térségben. A minap egy orosz tévéműsorban egy szakértő is megerősítette ezt, aki arra hivatkozott, hogy a török történetírás is (!) az oroszok előretörését tekinti a döntő oknak abban, hogy megroppant a Porta ereje, amely persze a Közel-Keleten egészen az első világháború végéig kitartott. Nyilván, ez kissé bonyolultabb ennél, de ne feledjük: Oroszországnak több oka is volt arra, hogy megmérkőzzék.

1.) A 18. században voltak olyan évek, amikor a szultán nevében a krími tatárok által elhurcolt oroszok kiváltása felemésztette a kincstár teljes bevételét.
2.) Még Nagy Péter jelölte ki azt a célt, hogy legyen országának melegtengeri kijárata is – a gabonakivitelhez.
3.) A pravoszláv kereszténységnek Konstantinápoly (Isztambul, Cárgrád) a bölcsője; felszabadítását folyamatosan napirenden tartották.»

1.) A drámát az Amerikai Egyesült Államok indította el – a NATO keretében a mi támogatásunkkal is –, amikor a kőolaj és földgázmezők kitermelésének ellenőrzése érdekében rászabadította a Közel-Keletre, Észak-Afrikára az arab tavasznak nevezett őrületet, amelynek következtében több millióan haltak meg az elmúlt tíz évben, és menekültáradat indult el nem csak a közvetlenül érintett térségekből, hanem a vele határos távolabbiakból is.

2.) Recep Tayyip Erdoğan élt az alkalommal, hogy a hatalmának eszmei alapját jelentő oszmán birodalmi gondolkodásmódra apellálva tartsa kézben nyolcvanmilliós országát, hogy az olyan bizonytalan időkben, mint amilyen a mostani is, az agresszív török nacionalizmus jegyében szerezzen támogatást az uralkodáshoz, a nyugatos ellenzék kiiktatásához, no meg az önállósodni akaró kurdok ellen.