Az Orbán-tábor mintha nem értené: az Európai Unió nélkül a nemzetegyesítésnek is befellegzik.

Nem szeretem, amikor európaiuniózik valaki. Amikor számon kér valamit a brüsszeli és a strasbourgi apparátusokon, a különféle testületek vezetőin. Egyszerűen azért, mert úgy látom: a lényeget mindig az állam- és kormányfők döntik el. Más kérdés, hogy milyen háttérérdekeknek engedelmeskedve. De ez is az ő saruk, már ha van ilyen. Bizonyára sok apróság, persze kontinensnyi mértékben apróság, múlik a hivatalnokokon, de Magyarországon már csak azért is anakronizmus az EU kárhoztatása, mert ha valaki éveken át akadályozta a közös döntések meghozatalát, ha valaki megkérdőjelezte és megkérdőjelezi a szervezet alapértékeit, akkor Orbán Viktor az. Tette és teszi ezt saját magyarországi belpolitikai-hatalmi érdekeitől vezérelve.

Természetesen tévedhetek is. Lehetséges, hogy szintén áldozata vagyok az orbáni–habonyi propagandának, s nagyobbnak látom a magyar miniszterelnöknek az Uniót gyengítő befolyását, mint az a valóságban létezik. Ha így áll a helyzet, akkor elsősorban azért alakult ki tévképzetem, mert itthon unos-untalan azt hallom a kormányzók oldaláról – beleértve a kereskedelminek és közszolgálatinak álcázott pártcsatornákat is –, hogy így az EU, meg úgy az EU. Épp ezek hatására, néha valóságos örömmámorban úsznak Orbán talpasai a Facebookon, és lelkesen beszállnak, ha el lehet verni a port valamelyik uniós vezetőn. Szinte minden este belebotlok az e körhöz tartozók véleményébe, miszerint minek ez az egész nekünk; az Európai Unió nélkül jobban és könnyebben élhetünk.

Vitába szállni velük reménytelen. Ráadásul, a nem szakértő nem igazán tudja eldönteni, hogy amikor béna kacsaként viselkedik Brüsszel, akkor ez mennyiben fakad saját magából, s mennyiben az országvezetők hatalmi játszmáiból, amelyek részeként az európaiak hosszú távú érdekeit gátlástalanul feláldozzák saját hatalmi ambícióik oltárán. Akárhogy is, ez a kitettség mára sokakat elbizonytalanított a kontinensen, s félő, hogy újabb szakadáshoz, sőt szakadásokhoz, önmagukban életképtelen országcsoportok, ne adj isten, mindenféle külső gazdasági-pénzügyi, sőt katonai befolyásnak ellenállni képtelen országok kialakulásához vezethet. Mint most kiderült, nem egyedül gondolom ezt.

A szlovákiai Új Szó április 8-ai számában Feledy Botond „Az EU ott van, ahol akarjuk, hogy legyen” című cikkéből hasonló aggodalmakat olvastam ki. A publicista többek között azt írja:

„Az európai országok egy részében attól hangos a sajtó, hogy mennyi maszk és más felszerelés érkezett Kínából. Mintha ez egy szívesség lenne, amit Peking osztogat, és nem kellene fizetni érte. Eközben szidják az Európai Uniót, holott csak az történhet Brüsszelben, amit maguk a tagállamok jóváhagynak, és így is euró-százmilliárdok lettek megmozdítva a járvány elleni harcra.”

Én is pontosan erről beszélek, miközben persze tudom, hogy az EU annak a tőkés világnak a szervezete, amit egyszer persze jó lenne meghaladni, vagy legalább némileg megjavítani. Ám addig, talán mégiscsak itt kellene összefogni! A szlovákiai kolléga példákkal szemlélteti, hogy Csehországtól Spanyolországon, Hollandián át Magyarországig milyen gondok vannak a járvány elleni küzdelemhez Kínából érkezett felszerelések egy részével. Ennek ellenére – mint a pozsonyi magyar szerző írja, s mint itthon magunk is tapasztaljuk – „a tagállamok sajtóhíreiben több helyütt azt találjuk, hogy segítség csak keletről érkezik”. Mintha ez nem üzlet lenne. Hozzá – az Új Szó szerzője szerint – „csatolt termékként érkezik Peking szeme, füle és bélyege”. Eközben nem igazán nézünk bele a mérleg másik serpenyőjébe, amiben Feledy Botond többek között ilyeneket lát:

♦ Az EU Koronavírus-járvány elleni befektetési kezdeményezés elnevezésű alapja 37 milliárd eurót fordít a nemzeti egészségügy, a kis- és középvállalkozások támogatására és gazdasági ösztönző intézkedések finanszírozására.
♦ A SURE névre keresztelt uniós alapból az államilag támogatott munkahely-megőrzési rendszerre, tehát kifejezetten a munkanélküliség enyhítésére jut 100 milliárd euró.
♦ Az Európai Központi Bank „Pandemic Emergency Purchase Programme (PEPP)” programja 750 milliárd eurónyi értékpapír-vásárlással önt pénzt a tagállamokba.
♦ Közös uniós egészségügyi felszerelés-beszerzés indult már egy hónapja, de láthatjuk az együttműködést, amikor német helikoptereken viszik a francia és olasz pácienseket német kórházakba.

A felsoroltak nagy része rám az újdonság erejével hatott. Vagy azért, mert a pozsonyi kolléga téved, vagy azért, mert én voltam eddig figyelmetlen. Mindenesetre – Miért, miért nem? – ilyen áttekinthetően a magyarországi ellenzéki képviselők sosem tárták fel előttem a helyzetet, jóllehet elég sokuk e témát érintő nyilatkozatát ismerem. Ami pedig a kormánypárti vezetőket illeti, róluk nincs mit beszélni, hiszen leginkább csak sunyítottak az elmúlt hónapokban, sőt években, évtizedben az EU-ból származó pénzek ügyében. Márpedig az Új Szó publicistája épp a fenti felsorolásból vonta le a következtetést: „ez a krízis is épp azt bizonyítja, hogy a megoldás a több Európa lenne, nem a kevesebb”. Azért az ő zárómondata is keserves:  „Ettől persze nem biztos, hogy ebbe az irányba fogunk menni”. Talán arra utalt ezzel, amire én is gondolok: az anyaországban, a Felvidéken, a Partiumban, Erdélyben, a Vajdaságban meg a másutt élő magyarok biztosan a kárvallottjai leszünk, ha elpuskázzuk az Európai Unió kínálta lehetőségeket! Mert ezzel, túl a mostani járványhelyzeten, mi magunk tennénk keresztbe az egyébként annyit hangoztatott nemzetegyesítésnek. Hogy mást ne is említsek... #

CÍMKÉP: Jean Cousin festménye – Európa elrablása