Bekiáltás: Lángba boríthatja a világot Erdogan


Eddig Putyin leckéztette Erdogant, most viszont fordulhat a kocka. De a Nyugat is vesztese lehet a véres játszmának.

2019-10-22putyinerdoganszocsielnokihonlap.jpg

Megismétlődhet a náci Németország és az akkori nyugati nagyhatalmak szövetkezése Oroszország (a Szovjetunió) természeti kincseinek megszerzésére irányuló törekvésének következménye. Most Törökország az a középhatalom, amely a Nyugatnak – Svédországnak, Lengyelországnak, Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Németországnak s egyre inkább az USA nagytőkéseinek – ezt az évszázadokon át melengetett álmát, illetve az 1960-as évek óta a washingtoni stratégák által mind részletesebben kimunkált tervekben megjelent elképzelését igyekszik kihasználni.

Természetesen, nem eszik olyan forrón a kását. De az is nyilvánvaló, hogy immár alig van olyan határszakasz Oroszország körül, ahol ne lenne ingatag a helyzet. És ebben a szándékos nyugati akcióknak is jócskán van szerepük. Most Azerbajdzsán és Örményország között újból kirobbantak a nagy kaliberű fegyverekkel vívott összecsapások. Az ürügy a muszlim lakosságú  Azerbajdzsánhoz tartozó területen alakult, főleg keresztény örmények által lakott, Örményországhoz húzó Hegyi-Karabah Köztársaság visszacsatolása Azerbajdzsánhoz. Egyébként a nemzetközi egyezményeknek megfelelően. A háborúban egyelőre közvetett módon vesz részt Ankara. Katonai tanácsadókkal, pilóta nélküli repülőgépek rendelkezésre bocsátásával, zsoldosok toborzásával Szíriában, Hegyi-Karabahban való bevetésre. Legalábbis többek között ezt állította szeptember 29-én Nikol Pashinyan örmény miniszterelnök. Eközben Recep Tayyip Erdogan török államfő kijelentette: országa nem vesz részt a hadműveletekben, noha az azeriek és a törökök egy nép - két országban.

Erdogan egyre kevésbé csinál titkot abból, hogy a hajdani Oszmán Birodalom területének egy részét – a Kaszpi-tenger térségétől Szírián át Líbiáig, Nyugat-Európa irányában pedig minimum a Balkánig – országa vezetésével akarja valamiféle szövetségben egyesíteni az iszlám vallás égisze alatt. Ebben csupán Oroszország áll az útjában a Kaukázusban, a Közel-Keleten és részben Észak-Afrikában, amint ez az elmúlt években bebizonyosodott. Ezért a török elnököt fűti a Putyin orosz államfővel szembeni revánsvágy, hiszen a Kreml vezetője időről időre keresztezte tervét például amikor Szíriából akart területet elcsatolni. Líbiában és Cipruson sem a tehetetlen Európai Unió és NATO fékezi Ankara kőolaj- és földgázszerző terveit, hanem Moszkva. Eközben Erdogán kihasználhatja, hogy az Amerikai Egyesült Államok éket ver az Európai Unió és Oroszország közé.

Washington az energiahordozók európai piacáról szeretné részben kiszorítani az orosz gázszállítmányokat. Ezzel mindenekelőtt Németországnak és Ausztriának okozna veszteséget, de gyakorlatilag minden fogyasztónak. Az orosz piacra behatolás jegyében, Moszkva geopolitikai érdekeinek csorbítására a Baltikumtól Lengyelországon, Ukrajnán, legújabban Belarusszián át Grúziáig, Örményországig, Kirgíziáig, sőt Mongóliáig, illetve a Balkánon és Közép-Európában három évtizede folyik az orosz ellenes propaganda jelentős washingtoni kormányzati összegekkel és a Soros-alapítványok révén. Ezzel párhuzamosan zajlik Oroszország gazdasági gyengítése különféle szankciókkal. Mindez kapóra jön az ankarai vezetőnek, aki a megfelelő pillanatban a Törökország területén tartózkodó néhány millió menekültet is ráeresztheti Európára. Eközben nagy kérdés, mi történik, ha a kis-ázsiai állam ténylegesen is háborúba  keveredik. NATO-tagként ugyanis a többieknek kötelességük a segítségére sietni.

És akkor megismétlődhet mindaz, ami előbb Napóleon, majd Hitler alatt megtörtént. Európát Oroszországnak kell megszabadítania a zsarnoktól, miközben az USA – manapság esetleg Kína is – nagy nyereséget könyvelhetne el. Persze, akkor már a moszkvai vezetőknek feltétlen önfeláldozást kell kikényszeríteniük a saját lakosságból, és a háborúban érintett országokból. Utóbbiak úgymond demokrata kormányai és szabadnak gondolt népei aztán újabb évtizedekig nem lesznek képesek felfogni, miként járultak hozzá maguk is a szörnyűségekhez. Uralkodó osztályaik hatalmas propagandakampányt indítanak majd, hogy elkenjék saját bűneiket, s a szerintük barbár oroszokat teszik majd felelőssé, amint az most is történik. Már ha egyáltalán lesz még az a Nyugat-Európa, ami most létezik, s ha nem borul lángba, és nem pusztul el vele az egész világ valamikor a nem túl távoli jövőben. Persze, akik gondolni sem mernek egy ilyen forgatókönyv megvalósulására, azt mondogatják: Ankarának úgy sincs ehhez elegendő erőforrása. Legyen nekik igazuk, bár azokat, akik máris meghaltak a karabahi háborúban, köztük gyerekek, ez már nem vigasztalja.#

CÍMKÉP: Erdogan és Putyin viszonyát egyre inkább a bizalmatlanság szőtte át az utóbbi időben. Minthogy Oroszországban jelentős a muszlim kisebbség aránya, Moszkvát okkal nyugtalaníthatja, hogy a török elnök a turáni népek, a kipcsákok egyesítéséről beszélt az újabb azeri-örmény háborúval összefüggésben

HÁTTÉR a Múlt-Kor történelmi magazin alapján:
     ♦
A kis-kaukázusi Karabah-hegység keleti lejtőin található Hegyi-Karabah 4400 négyzetkilométernyi terület mintegy 140 ezres lakossága ma már csaknem tisztán örmény nemzetiségű, de a konfliktus 1988-as kirobbanása előtt még meghaladta a 20 százalékot az azerik aránya. Fővárosa Sztyepanakert.
     ♦ Hegyi-Karabah a függetlenségét a középkorban elvesztő Örményország történelmi tartománya, az örmény kultúra egyik bölcsője. A középkorban perzsa fennhatóság alatt álló terület az 1813-as orosz-perzsa béke nyomán lett az orosz birodalom része. A bolsevik hatalomátvétel után, 1921-ben Hegyi-Karabah Azerbajdzsán fennhatósága alá került, s 1923-ban autonóm területi jogállást kapott. A sok évszázados örmény-azeri ellenségeskedés táplálta indulatokat vaskézzel fojtották el, de azok a Szovjetunió végnapjaiban elemi erővel törtek felszínre.
      ♦
A hegyi-karabahi néptanács 1988. július 12-én úgy döntött, hogy a terület elszakad Azerbajdzsántól és Örményországhoz csatlakozik. A szovjet vezetés nem járult hozzá a határok megváltoztatásához, az év folyamán több ízben rendkívüli állapotot hirdetett ki, majd 1989. január 12-én a moszkvai kormány közvetlen irányítása alá vonta a területet. A központi igazgatást november végén megszüntették, de az azeri fennhatóság visszaállításával egy időben kiújultak a tömegmegmozdulások.
     ♦ 1990 elejétől az addig is véres konfliktus Jereván nem titkolt közvetlen részvétele miatt Örményország és Azerbajdzsán közti, hadüzenet nélküli háborúvá fajult, s tartott 1994 májusáig, amikor az EBESZ közreműködésével sikerült, azóta is csak részlegesen betartott, tűzszünetet elérni, de érdemi megállapodásra nem került sor. A konfliktusnak mintegy 30 ezer halottja volt, s több százezer örmény és azeri kényszerült menekülésre lakóhelyéről. Azerbajdzsán – amelynek katonai költségvetése önmagában is meghaladja Örményország teljes büdzséjét – nem mondott le Hegyi-Karabah visszaszerzéséről. #