Demeter Szilárd szennyirata miatt főleg zsidó körökben háborognak, de az ellenzéki pártok nélkül elenyészik az indulat.

Évtizede tudható, hogy bekövetkezik a robbanás. Csak az volt a kérdés, mikor, s mi lesz a szikra, ami közvetlenül kiváltja. Senki nem sejthette, hogy a kultúrharc élére állított Demeter Szilárd nevéhez kötődik a gyutacs élesítése, s ez 2020. november 28-án történik meg. A Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a magyar könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, akire sokmilliárdos keret elosztása van bízva, s aki „a kortárs magyar irodalom, a könyvszakmai terület és a tehetséggondozás” feladatára Orbán Viktor által felkenve kapott megbízást, úgy Soros Györgyözött egyet az Origo.hu-n összefércelt szövegében, hogy az még ennek a kormánynak a holdudvarában is példátlan. (Az Origo a szöveget november 29-én elérhetetlenné tette – KDL) A tőzsdemogult olyan „liberális Führer”-nek nevezte, akit

liberárja hadserege szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert. Azokhoz hasonlította, akik hullahegyeken akartak felkapaszkodni az örökkévalóság trónjáig.

„Mi vagyunk az új zsidók” – szögezte le Demeter a lengyelekkel és a magyarokkal, sőt Kelet-Európa minden nemzetével kapcsolatban. „Nagy az orrunk, büdösek vagyunk és tetvesek”, akiket – szerinte – «alacsonyabb rendű „lényeknek”» tartanak, akiket az úgymond „liberárják Soros György gázkamrájában a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából áradó mérgező gázban” arra ítélnek, hogy „egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni”.

Ezeket az otrombaságokat azzal összefüggésben adta elő, hogy az Európai Unió tagjainak többsége azt követeli a magyar kormánytól, tartsa végre magát az uniós alapszerződésben, s más dokumentumokban meghatározott követelményekhez. Nem utolsó sorban tartsa be a saját maga által meghozott törvényeket. A magyar középosztály nagy hányadának, az orbáni nómenklatúrának, továbbá a rezsim kegydíjakkal kipárnázott úgynevezett értelmiségének és a bevett egyházaknak a szégyene, sőt bűne, hogy

kisebb-nagyobb javak miatt vállalnak cinkosságot a közvagyon, a közpénzek fosztogatásában, a jogrend megingatásában, egy sokszorosan szegregáló társadalom létrehozásában.

Most azonban Demeter Szilárd szennyirata rávilágított: hiába vannak zsidó származásúak is a magyar kormányban, ettől még mérgezett az Orbán Viktor körüli levegő. A számos megnyilatkozás közül hadd idézzek a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének mindössze kilenc soros, szinte rutinszerű közleményéből! „Európát gázkamrának minősíteni ízléstelen, 75 évvel Auschwitz után egy állami intézmény vezetőjétől pedig megbocsáthatatlan. Auschwitzban több mint 430 ezer honfitársunkat gázosították el. Aki ezt aktuálpolitikai vita kapcsán, akár csak áttételesen is relativizálja, az érzéketlen a 20. századi magyar történelem és a honi zsidóság fájdalmai iránt.”

Ehhez képest Fiala János, az ATV november 28-i „Civil a pályán” adásának műsorvezetője zsidó származású sértettként valósággal tombolt, mikor kikérte a saját és a holokauszt során elpusztított rokonai nevében Demeter eszmefuttatását. Okkal. A Facebook nyílt és zárt tereiben hozzám eljutott reagálások e két véglet – a Mazsihisz száraz elhatárolódása és Fiala dühös kirohanása – között íródtak. Mindegyikre azt válaszoltam, hogy az események különös egybeesése révén jó egy hete több Bekiáltás-cikkben is figyelmeztettem arra, hogy a szemünk előtt, aktív vagy passzív közreműködésünkkel formálódik a fasisztoid magyar állam.*

Jóllehet egyelőre az antiszemitizmus nincs jelen markánsan a rezsim politikájában – miközben azért a Sorosozásnak vannak, az emlékezetes Soros-plakátoknak bizony voltak antiszemita felhangjai, nem beszélve a kormány által kitüntetett egyes rasszista publicisták, műsorvezetők megnyilvánulásairól –, aközben a faji, a bőrszín szerinti, a nemi rasszizmus, a lakóhely szerinti, a vagyoni, az oktatási, az egészségügyi, a hatósági gyakorlatban megtestesülő szegregáció nagyon is mindennapos a jelenlegi Magyarországon. Az 1920 és 1944 közötti időszak megaláztatásai, állásvesztései, vagyonelkobzásai, s a végén százezreknek az élettől való megfosztása után** fel nem foghatom, miért nem tudatosul, hogy

hasonló rezsim épül ki most ugyanolyan alattomos módon, s ugyanúgy a kapitalizmus világválsága a háttér.

Senki ne áltassa magát azzal, hogy nem fog mindenkire kivetülni a bűnök következménye, illetve árnyéka! Hiszen a főleg az 1938–1944-es évek közötti traumákat ma is deformált lelkében hordozza az egész magyar társadalom. Az ismétlődéstől való félelem vagy más miatt, de Ungváry Rudolf már 2014-ben riadóztatott „A láthatatlan valóság, A fasisztoid mutáció a mai Magyarországon” című könyvében. És itt-ott vannak még felelős közírók, írók, akik mondják a magukét, anélkül, hogy egyelőre bárki meg tudná határozni, végül mely társadalmi réteg ellen irányítják hatalomittas politikusaink a népindulatot, hogy levezessék a növekvő szociális feszültségeket.

A harangok kongása azonban rendre elhal. Többek között azért, mert ma sincs olyan parlamenti párt, amely felerősítené a hangokat, állandóan napirenden tartva a mindannyiunkat – mindannyiunkat, nem csak a megcélzott rétegeket – fenyegető veszélyt. Ezt nem pótolja, ha – amint az várható – például ellenzéki politikusok formálisan egyszeri kirohanást intéznek Demeter Szilárd irománya ellen. Annak érdekében, hogy legalább érzékelje az ország egésze, miért sodródhatunk bele ismét a legrosszabba, legalább egyetlen parlamenti pártnak fel kellene vállalnia a rendszer – nem egyszerűen az Orbán-rezsim –, hanem a kapitalista rendszer kritikáját! Mert e nélkül a neofasizmus gazdasági-társadalmi okai nem érthetők meg. Legföljebb a maffiaállam felszínes meghatározásáig juthatunk el, ám ez nem elég a jelenségeknek a magyarországi viszonyokon túlmutató feltárásához, még kevésbé roncsoló hatásainak kivédéséhez.

Aki a történéseket csupán egyének – politikusok, bankárok, oligarchák, nagytőkések – cselekedeteiként látja és láttatja, s hallani sem akar arról, hogy osztályok érdekeinek, törekvéseinek tükrében elemezze a folyamatokat, az sosem veszi észre, hogy a fasizmus és a kapitalizmus kéz a kézben jár.

A november 25-ei cikkem megjegyzései között tételesen felsoroltam, s e cikkem kiegészítéseként szintén összefoglaltam, szerintem miért fasisztoid jellegűek a mai magyarországi viszonyok. Egyik ismerősöm azt írta: „Lehet, hogy igazad van, de akkor az Unió minden országában fasisztoid rendszer működik. Sőt lehet, hogy maga az Unió is egy fasiszta konglomerátum”. „Azért vannak fokozatok” – reagáltam, miközben arra figyelmeztettem, hogy a kapitalizmus gyakran a diktatúrák hatalomra segítésével igyekszik leküzdeni a válságait, s ebben az értelemben ne legyenek illúzióink! Ezt jelezték már a diktátor Napóleon hódítási kísérletei, a francia–német háborúk, a két világháború, s ezt jelzik a mai helyi háborúk, a polgár- és bandaháborús viszonyok Közép- és Dél-Amerikától, Észak-és Kelet-Afrikán, a Közel-Keleten át a Kaukázus térségéig. Jószerével a világ nagyobbik részén!

Ám ha színes bőrűek az áldozatok, az európai és az amerikai fehér ember nem rendül meg, jóllehet, a legtöbbször végső soron az általa választott kormányok állnak a vérengzések mögött. Ugyanúgy, mint Ukrajnában. Az Európai Unió, vagy az USA kormánya azonban a Baltikum nemzetiségi alapon szegregáló rendszereiben sem talál kivetni valót. És abban sem, hogy Ukrajnától Litvánián, Lettországon át Észtországig az úgymond demokratikus kormányok kitüntetik az egykori náci kollaboránsokat. Az élen haladnak a nemzeti emléknapokon rendezett neofasiszta felvonulásokon. Emléktáblákat avatnak a tiszteletükre, utcákat, tereket neveznek el róluk.

De miért ne tennék ezt Kelet-Európában? Hiszen 2019-ben, az EU-parlament fogadott el határozatot, amelyben egyenlőségjelet tettek a sztálinizmus és a nácizmus közé. Eközben a szavazók között bizonyosan voltak holokauszt túlélők leszármazottai, akik a voksoláskor nem emelték fel szavukat az egyszerre történelemhamisító és kegyeletsértő indítvány ellen. Mint ahogy azt sem vetik fel a demokrácia és a szabadság szentélyeiben, hogy mostanság sok helyen lerombolják a koncentrációs táborokat felszabadító katonák emlékműveit.

Összemossák a hadseregekbe besorozott hétköznapi emberek nácizmus elleni életáldozatát és a jaltai szerződés (!) alapján később évekre, évtizedekre állandósított birodalmi megszállást. Aki nem képes legalább erre a különbségtételre, noha talán ama katonák nélkül talán nem is élne, ne csodálkozzon, hogy orbánisták, irodalmi múzeumos Demeter Szilárdok bújnak elő a patkánylyukakból! Itt és most az a kérdés, miként lehet őket visszatuszkolni. Egy újabb fordulattal Orbán közreműködésével-e, vagy akár nélküle... #

FEJLEMÉNY: Egy nap elteltével Demeter Szilárd úgymond visszavonta irományát – miközben irodalmi múzeumvezetőként is tudnia kellene, amit már Bulgakov megírt, hogy a kéziratok nem égnek el –, és törölte Facebook-oldalát. Nem tudható, hogy a Demeter-ügy vagy más játszott szerepet benne, mindenesetre Szájer József, a Fidesz egyik harminc éve meghatározó tagja, aki főleg az európai kapcsolatok területén ténykedett, december 31-i hatállyal lemondott európai parlamenti képviselői posztjáról. Lemondásának belső körökben riadalmat, találgatást, elbizonytalanodást okozó hatása a mostani lélektani pillanatban Orbán Viktornak bizonyára okoz néhány kellemetlen pillanatot. Hiszen az előbb-utóbb nemzetközi hullámokat is verő Demeter-vihar mellett az EU-t gyöngítő, a következő hétéves költségvetéssel és a járvány miatti gyorssegéllyel kapcsolatos magyar és lengyel kormányvétóval való fenyegetés következményeivel is meg kell küzdenie.

CÍMKÉP: Demeter Szilárd azokhoz hasonlította Soros Györgyöt, akik hullahegyeken akartak felkapaszkodni az örökkévalóság trónjáig. (Fotó: MITI / Illyés Tibor)

MEGJEGYZÉSEK:
* A fasizmusnak, az önkényuralomnak sok formája lehetséges. A nemzeti együttműködés (hamis) orbáni rendszere ugyanazt a képet hívja elő bennem, mint amiből a fasizmus szó ered: a római fasces, az összekötözött vesszőnyaláb ugyanezt szimbolizálja, ha összetartunk, nem törünk, nem hajlunk. De amikor ezzel a tömegek szemében elsőre tetszetős gondolattal állt elő valaki a történelem során, abból nagy eséllyel diktatúra lett. Szerintem Magyarország fasisztoid viszonyait ma többek között az alábbiak jellemzik:
    – Mindenki sorsa lényegében egy embertől, az általa élcsapatként vezetett, liberális demokrácia-, szocialista- és kommunistaellenes pártformációba tömörült, amint látjuk, bármikor ejthető kegyencektől függ.
     – Nincs jogbiztonság: esetenként a rendőrség külön bírósági határozat nélkül bárki lakásába betörhet, ott házkutatást tarthat.
     – A törvényeket a jogalkotási törvény gyakorlatilag naponkénti megsértésével hozzák meg. (Részese ennek a parlamenti ellenzék is. Mindenekelőtt azzal, hogy közreműködik minden egyes jogszabály létrejöttében, jóllehet ezek nagy részét úgy terjeszti a kormány az országgyűlés elé, hogy nem tartja be a jogalkotási törvény előírásait. Nem (ellen)szavazni kellene az ellenzéknek ezekről, hanem minden egyes esetben feljelentést tenni! De mert egy évtizede többek között ez is elmarad, a rezsim immár megzabolázhatatlan.)
     – Bárki cégére, vagyonára szemet vetnek a hatalomhoz közel állók, azt akár közvetett hatósági segédlettel (például váratlan és ismétlődő adóhatósági ellenőrzésekkel ellehetetlenítve a vállalat működését, kisajátítási rendelkezésekkel stb.) megszerezhetik.
     – A települési, településrészi szegregáció általánossá vált, s ennek nem csak gazdasági, esélyegyenlőségi vonatkozásai vannak, de rendőrhatósági, bírósági, egészségügyi összefüggései is. (A cigánytelepeken, a szegénynegyedekben tíz évvel alacsonyabb az átlagéletkor, ami egyfajta népirtásként is felfogható, mert a fasisztoid kapitalista állam irányítói szándékosan nem dolgoznak ki komplex programokat a helyzet változtatása érdekében. Ehhez társul az egészségügy tönkretétele, ami főleg a szegények körében szedi áldozatait.),
     – Egyre erőteljesebb a szegregáció vagyoni, bőrszín, származási, vallási és nemi alapon. A kirekesztett rétegeket az oktatási rendszeren keresztül fosztják meg a piacképes tudástól, illetve az állami támogatások a vagyoni állapothoz kötődnek. Jogszabályokba bújtatott csoport-, sőt egyéni döntésekkel érik el, hogy a közösség minden tagja által megtermelt jövedelemből, illetve az Európai Unióból származó támogatásokból annál nagyobb részhez jusson valaki, minél tehetősebb.##
--------------
** A lopakodó rasszizmus Csak kérdezem: akik most velem együtt felháborodnak, meddig hitegetik magukat azzal, hogy már csak azért is kizárt az antiszemitizmus hivatalos ideológiává tétele Magyarországon, mert zsidó származásúak is vannak az Orbán-kormányban, és a miniszterelnök egyes zsidó körök tagjait vagy hogy mást ne mondjak a cigányság bizonyos rétegeit, álképviselőit kiemelten kedvezményezi? Nem beszélve arról, milyen jó kapcsolata van Izrael állam vezetőjével, aki minden jel szerint akár a korrupció világbajnoka lehetne, ha nem csúszna ki angolnaként az igazságszolgáltatási eljárásokból.

Egyrészt nekem nem ritkán az az érzésem a hatalom több képviselőjéről, hogy ők maguk csak fegyelmezik magukat a zsidókkal kapcsolatban, hiszen például kormánykitüntetéseket adnak át, szereplési lehetőséget biztosítanak olyanoknak, akik e tekintetben egyáltalán nem fogják vissza magukat. Másrészt Horthynak is voltak zsidó származásúak az asztaltársaságában, főleg a kikeresztelkedett pénzarisztokrácia tagjai. Ettől azonban a politikáját mégiscsak áthatotta az antiszemitizmus, s amiről valószínűleg ő maga, sőt a maguk a zsidó tömegek és vezetőik sem gondolták, hogy ez oda vezet, ahova vezetett.

Nem menti fel ez az egyént, sem a deportálásokban kegyetlenkedve közreműködőket, sem az elhurcoltak lakásának kirablóit, de a teljes magyar közigazgatás, a csendőrség, az állami vasutak alkalmazottai meg lehettek győződve arról, hogy Horthy elvei alapján cselekszenek korábbi kirekesztő politikája alapján. Ezt nagy vonalakban az alábbiak fémjelezték:

    ♦ Már 1920-ban elfogadták a numerus clausus néven elhíresült törvényt, Európa I. világháború utáni első zsidóellenes törvényét, amellyel kirekesztették a zsidó származásúak jelentős hányadát a felsőoktatásból,.
    ♦ A faji alapú oktatáspolitika, később az ugyanilyen jellegű szociálpolitika mellett, a zsidó származásúaknak az állami hivatalokból való kizárásával is  szembesülniük kellett. Idővel a nemzsidók pozitív diszkriminációját felváltotta a zsidók negatív diszkriminációja, amiként ez Ungváry Krisztián „A Horthy-rendszer mérlege” című könyvének 192. oldalán olvasható. Az I. zsidótörvény 1938-as vitájában már nyíltan követelték a képviselők gettók létesítését, a kitelepítéseket, a vagyontalanítást, a sárga csillag viselésének kötelmét.
    ♦ Az 1939-es II. zsidótörvénnyel az állás- és vagyonfosztás tömegessé vált. A zsidó földek közül sokat elkoboztak és vitézi földekként osztották ki azokat, mert az arisztokrácia, és a katolikus egyház a magáéból még erre sem igazán adott. Egyúttal Magyarországon, majd a Hitler jóvoltából visszakerült Kárpátalján és a Felvidéken a zsidó vállalatokban a keresztényekre írták át a tulajdonrészt.
    ♦ A Horthy-rendszer volt az is, amely 1941-ben, a Kárpátokban ezrével szorította át a Tatár-hágónál a zsidó menekülteket, tudván tudva, hogy ott, a Szovjet-Ukrajnát megszálló náci csapatok fogságában halál vár rájuk. Kamenyec-Podolszkijnál csaknem 24 ezer deportáltat gyilkoltak le.
    ♦ Ezzel egy időben szintén igen sokan alkothattak képet arról, hogy a fegyveres katonai szolgálatból 1939-től ténylegesen is kiszorított zsidó és politikai munkaszolgálatosokat olyan felszereléssel küldték ki a frontra, olyan bánásmódban részesítették, hogy ott nagy részük elpusztuljon.

A magyar társadalom nagy része azonban hallgatott. Maguk a zsidó származásúak is elképzelhetetlennek tartották az 1944-ben bekövetkezett könyörtelen megsemmisítést. És még valami. A rasszizmusnak csupán zsidóellenességre szűkítése végzetes következményekkel járható szűklátókörűség. E tekintetben azon a Magyarországon, ahol kiépültek a fasisztoid viszonyok, különösen érzékenynek kellene lennünk, mert így vagy úgy mindannyian áldozatok leszünk! Vagy már vagyunk is. ###