A sors iróniája és a médiapolitizálás bosszúja, hogy Orbánnal került egy gyékényre.

Minden a manipulációt szolgálja. Minden és annak ellenkezője is alkalmas arra, hogy egy hatalom a saját igazságát erősítse vele. Nyugati vagy keleti, édes mindegy, mert ugyanannak a kapitalizmusnak a részei csak más-más oldalon az erőforrásokért való ádáz harcban. Ezért tűnhetett fel tegnap, azaz március 25-én este Cseh Katalin az orosz állami tévé híradójában. Feledhetetlen pillanat volt, mikor megláttam a politikus dívát, s az jutott eszembe:

„Addig jár a korsó a kútra, amíg… 

Cseh Katalin ugyanis – akárcsak ikertársa a strasbourgi színpadon, a szintén képernyőre termett Donáth Anna – tökéleteset nyújt, amikor felháborodástól megemelkedő hangon ágálni kell bármilyen ügyben, de azt el nem tudom képzelni róla, hogy odáig lenne a Kreml céljait szolgáló tévében való szereplésért. Ráadásul, többé-kevésbé Orbánnal összemosva. Ám a pakliban ez régóta benne van, hiszen egyikük sem változott azóta, hogy 2019. szeptember 23-án azt írtam róluk: „Fotogének, megnyerőek, jó rájuk nézni, ám egyre inkább súlytalannak érzem őket. A momentumosok szintén belevesznek a médiapolitizálás mocsarába, ha nem jutnak el a rendszerkritikáig.”

Azt értettem ez alatt, hogy hús-vér emberek közé nem, vagy alig mennek, a hétköznapi mozgalmi munkában nem koptatják el magukat, igazi veszélyt nem vállalnak, elméleti cikkeket nem írnak. Következésképp, bármikor, bárki, bármire felhasználhatja szavaikat, szerepléseiket.  Ahogy elnézem őket, mikor hakniznak egyik-másik budapesti tévéműsorban, meg Strasbourgban, esetleg Brüsszelben, fejükben meg sem fordul, hogy a tényleges ellenállás kis köreit, bázisait kellene létrehozni Kelet-Európában. Uram bocsá’ Magyarországon! A kétszeresen két vállra fektetett dolgozókkal együtt. Nem számukra, hanem együtt! Azokkal, akiket először, TGM kifejezésével, a reálszocializmusban fosztottak meg szervezeteiktől, intézményeiktől – ám akik ott és akkor legalább az ezen a tájon példátlan modernizációt kapták érte cserébe –, akiket viszont ma a nyugati meg a hazai tőke döngöl földbe, még ha ők maguk, az érintettek ezt nem is mindig tartják tragikusnak.

Ma még. Legalábbis annyian nem, hogy a kiszolgáltatottságuk elleni dohogásuk átcsapjon nyílt ellenállásba, lett légyenek pedagógusok, egészségügyi dolgozók, vagy a gyárak monoton szalagmunkájában tönkremenők. Esetleg úgy vannak vele, hogy majd továbbállnak, mint az idestova százötven éve a puszta megélhetésért, a valamivel több jövedelemért a tengeren túlra vándorlók. Vagy azok, akik ma Nyugat-Európában próbálnak beilleszkedni, s azt gondolják: ha ők nem is igazán, akkor majd a gyerekeik. Merthogy itt is az lett a természetes mára, hogy a tőke kijelölte utat kövessék az emberek. Hagyjanak hátra csapot, papot, családot, időseket, olykor gyerekeket is, emlékeket, kötődéseket! Hiszen azt sugallja nekik a médiától az ellenzéki politikuson át a kormányig mindenki:

„Itt élned, s halnod nem kell! Mi több, ha ezt teszed, lúzer vagy, és a sorsod megérdemled. A jó a szülőföldeden kívül vár rád.”

Cseh és Donáth, akiket az ismeretlenségből egészen Strasbourgig, illetve Brüsszelig repített a köz(?)akarat, vagy tudom is én miféle erő, a 2019-es európai parlamenti képviselői választással, azt adják el, hogy nagyon, de nagyon harcolnak értünk. No, jól van! Harcoljanak! Legalább tudjuk, hogy nekik jól megy a soruk, s lám Cseh Katalin már az orosz tévét is meghódította. Nem is akárkik társaságában. A híradónak ez az adása a szokásos európai víruskörképét annak szentelte, hogy London jól átverte az Európai Uniót, amikor elfogadta az innen származó vakcinákat, de egyúttal a hazai gyártónak megtiltotta szerződéses kötelezettségének teljesítését, ezért nem szállítja a kontinensre a kialkudott ütemezésnek megfelelően az oltóanyagot. Csakhogy érzékelje az orosz néző, hova tegye az úgynevezett európai értékrendet. Anélkül persze, hogy a szájába rágták volna, hiszen a riporter helyett megtette ezt Ursula von der Leyen és Manfred Weber. És ekkor vágták be a mi Katalinunk arcát, s ékes angol mondatának első szavát, hogy azt mondja: „SOKKOL", aminek folytatását már félig-meddig lefedte az orosz hangalámondás: „hogy 29 millió vakcina hever az európai raktárakban”.  

Kerestem a képviselő Facebook-oldalán a mondatot, de nem találtam, s így csak oroszból tudtam visszafordítani magyarra. De nem is ez a lényeg, hanem a felirat. Ezen Katalin Cseh nemes egyszerűséggel Magyarország europarlamenti képviselőjeként volt feltüntetve. Mármost, ha arra gondolok, hogy az orosz tévénéző számára Magyarország egyet jelent a világszerte és ott is jól bevezetett Orbán Viktor nevével, belegondolni is rémisztő, hogy Cseh Katalin egy gyékényre került a magyar kormányfővel, aki ugyebár a külvilág szemében az a személy, aki egyfolytában azon ügyködik, hogy szétverje az EU-t. Nagy dolog! – mondhatja erre bárki. Nem ér ennyit ez az eset. És igazat adok. Nem oszt, nem szoroz egyik sem.

Ennek ellenére hadd fűzzek hozzá még valamit a médiapolitizálás bajnokának meneteléséhez. Egy nappal ezelőtt azt adta hírül: „Büszkén viselem, bár meglepődtem azon, hogy Kína valószínűleg kitiltott a területéről”. Mondhatom, ügyes! Még csak „valószínűleg”, de már hősként ünnepelteti magát az ujgurok kapcsán, minthogy ezzel sikerült bekerülnie az ellenzéki rádió híreibe. Kár, hogy nem a hazai elesettekre koncentrál! Ám legyen! Nyilván, nagyon elfoglalt, hiszen a magyar parlamentben is épp most debütált. Utóbbiból nekem az jött le, hogy nyilvánvalóan újabb magaslatokra tör, időben megkezdve ehhez az előkészületeket.

Semmi gond, mert profira vall az építkezés. De hogy ebből lesz-e valaha is rendszerkritika?

Nem az Orbán-rendszeré persze, hanem azé a tőkés világé, amely Orbánt egész eddigi felnőtt életében a politika közelében, illetve a politika kellős közepén tartotta. Miként Cseh Katalint és társait. Mert lassan, de biztosan elérkezik a váltás ideje, ám az újakhoz sem fűzök sok reményt. Mert kövezzenek meg érte, de ahogy anno mondták: „Ezek ugyanazok!” No, jó, megengedem, kulturáltabban adják elő, ráadásul látványnak is kellemesebbek. Utóbbiért persze majd megkapom, hogy hímsoviniszta vagyok, vagy valami ilyesmit. Pedig nem. Csak kommunikációs szakemberként azt látom, hogy a politikai ikrek nagyon is építenek a külcsínre, sőt, egymás ellenpontozására, amivel csúcsra járatják a szimpátiaindexet. Ez pedig rendjén való, csak nem kell úgy tenni képmutatóan, hogy erre nem is gondolnak. Mert nekem meg van szemem, s tudom, miből lesz a cserebogár, ami persze olykor nekikoppanhat a falnak...#

CÍMKÉP: Cseh Katalin az orosz állami tévé március 25-i adásában (00:49-nél) – Hús-vér emberek közé nem mennek, pártot nem szerveznek, a hétköznapi mozgalmi munkában nem koptatják el magukat, elméleti cikkeket nem írnak, csak hasítanak... (Képernyőkép)